2022-09-01-2023-06-22

2023-06-23-2024-06-22 – létrejött vállalkozások nyomonkövetése a GINOP-5.1.9 I. komponensű VVT program fenntartási időszakának első évében

A Gazdaságfejlesztési Programok Irányító Hatósága az MVA-nak és konzorciumi partnereinek 2028-ig előírja a Segítünk Indítani! GINOP-5.1.9-17-2017-00008 programba bevont személyek és vállalkozásainak nyomonkövetését és az adatszolgáltatást. Minden évben így az MVA fenntartási jelentésekben eljuttatja a Támogatónak az egyedi interakciók tartalmát, valamint a létrehozott vállalkozások státuszát.

A közzétett online űrlap első elemét kérjük minden programban vállalkozást alapító jelentkezőnktől kötelezően kitölteni. Ez 2 percet vesz igénybe és kizárólag arra kérdez rá, hogy jelenleg működik-e a vállalkozása, illetve, hogy meddig tervezi működtetni.
Az űrlap második és további elemeinek kitöltése nem kötelező, de érdemes kitöltenie, melynek leírását, bemutatását e-mailünk alján találja.

Vállakozásának fenntartási időszakot írt elő a Támogatói Okirata, mely ugyan véget ért, az előírt audittűrő, dokumentummegőrzési kötelezettség biztosítására kérjük figyelmét és együttműködését a fenti interakcióban.

nyomonkövetés-2023-2024

A nyomonkövetés 2023-2024 űrlapot kitöltheti belépés nélkül is, ez esetben, kérjük működő e-mail címét adja meg az űrlap első adatmezőjében. Kitöltheti saját profiljába belépve is. Mindkét kitöltési mód esetén a megadott e-mail címre megerősítő szöveges üzenetet küldünk. 

2023-2024 nyomonkövetés űrlap kitöltése saját profilban - belépve:

https://www.segitunkinditani.hu/nyomonkovetes-2023-2024/

Kötelezően kitöltendő adatok

MVA nyomonkövetési tevékenysége során szükséges - kötelezően kitöltendő adatok

Amennyiben nincs változtatás, kérjük "nem releváns" választ rögzíteni

Amennyiben a megszűnt vállalkozásának adatait törölni szeretné, az alábbi felületen (ahol berögzítette ugyanott) megteheti: https://www.segitunkinditani.hu/regisztracio-e-ugyintezes/#mentoralas

Amennyiben megszűnt a vállalkozása, kérjük rögzítse jelenlegi munkaerőpiaci státuszát (K13-2324)

2021-2022-2023 évek pénzügyi mutatói

szöveges kérdések (SZ-2324)

Nem kötelezően kitöltendő adatok

Maximum file size: 20.97MB

Vállalkozásának egyéni digitális elérhetőségeit az alábbiakban tudja rögzíteni

A kapcsolóval tudja hozzájárulását megvonni a rögzített adatok automatikus, publikus kiterjesztéséről a segitunkinditani.hu és az MVA által biztosított online felületeken.

Vállalkozásának, biztosított szolgáltásainak, nyújtott termékeinek paramétereit az alábbiakban tudja rögzíteni-(ED39)

2024-06-23-2025-06-22

A Gazdaságfejlesztési Programok Irányító Hatósága az MVA-nak és konzorciumi partnereinek 2028-ig előírja a Segítünk Indítani! GINOP-5.1.9-17-2017-00008 programba bevont személyek és vállalkozásainak nyomonkövetését és az adatszolgáltatást. Minden évben így az MVA fenntartási jelentésekben eljuttatja a Támogatónak az egyedi interakciók tartalmát, valamint a létrehozott vállalkozások státuszát.

A közzétett online űrlap első elemét kérjük minden programban vállalkozást alapító jelentkezőnktől kötelezően kitölteni. Ez 2 percet vesz igénybe és kizárólag arra kérdez rá, hogy jelenleg működik-e a vállalkozása, illetve, hogy meddig tervezi működtetni.
Az űrlap második és további elemeinek kitöltése nem kötelező, de érdemes kitöltenie, melynek leírását, bemutatását e-mailünk alján találja.

Vállakozásának fenntartási időszakot írt elő a Támogatói Okirata, mely ugyan véget ért, az előírt audittűrő, dokumentummegőrzési kötelezettség biztosítására kérjük figyelmét és együttműködését a fenti interakcióban.

2025-06-23-2026-06-22

2026-06-23-2027-06-22

2027-06-23-2028-06-22

A 2021-01-31-ig tartó felkészítési időszak zárásának előkészítésének lépései itt megtekinthetőek

  Koronavírus miatti veszélyhelyzet – Segítünk Indítani! program közleménye 2020-03-14 – KÖZLEMÉNY 

A program lényege:

A Kormány az Európai Unióval kötött Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a fiatalok munkanélküliségének csökkentését, a foglalkoztatási lehetőségeik bővülését a vállalkozóvá válás és az induló vállalkozások fejlesztését szolgálóintézkedések révén. A cél elérését a Kormány egyéb más lehetőségek mellett a GINOP-5.1.9. program keretében a vállalkozásindítást és fejlesztést segítőképzéssel, üzleti tervezéssel és a fiatalok által alapított vállalkozások támogatása révén tervezi megvalósítani. Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy:

  • jogosult fiatal által alapított egyéni vagy társas vállalkozás projektjét maximum 4.573.800 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig;

A 18-25 év közötti jelentkezőknek az Ifjúsági Garancia Rendszerbe is regisztrálni szükséges, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatnál regisztrált álláskereső jelentkezők a programba vonáskor – a Támogatási Szerződés MVA-val történő kétoldalúan aláírásakor – más vállalkozásban többségi tulajdonnal nem rendelkezhetnek, életkorukat, lakcímüket a jogosultsági feltételek szerint szükséges igazolni.

A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány a programban a honlapot, a facebook oldalt és a regisztrációt elindította, a program korábbi tapasztalatai folytán az online adatbenyújtást már az előkészítő tevékenységek alatt is lehetővé teszi. Várjuk az érdeklődők regisztrációit, adatfeltöltését, mely nemcsak fontos, hanem időbelisége meghatározó a kialakuló túljelentkezés kapcsán. A programba vonás, a fentiekben említett Támogatási Szerződések kétoldalú aláírását követően történik.

Az észak-magyarországi GINOP-5.1.9 Segítünk Indítani! program statisztikai mutatói:
A honlapon regisztráltak száma:  6280 Előzetes Üzleti Tervet benyújtó jelentkezők száma:  1626
Online Jelentkezési Adatlapot kitöltők száma:  2622 Végleges Üzleti Tervet benyújtó jelentkezők száma: 1,554
Programbavontak / Képzésbe Vonási Határozat 2097 / 2004 Jóváhagyott Üzleti Tervvel rendelkező jelentkezők száma: (limit: 1076+538=1614)  1075+531=1606
Fejlesztésbevontak / Képzésbe helyet foglalók száma: 2057 / 1,737 Létrehozott vállalkozások száma: (cél: 978+515=1493)  1579
Képzésbe vontak száma: (cél: 1101+578=1679) 1191+581=1772 II. komponensre benyújtott Támogatási Kérelem: 1575
Képzést eredményesen elvégzők száma: (cél: 990+520=1510) 633+513=1126 II. komponensben támogatásban részesült: 1560

Üres képzési helyek száma:  -58 Még jóváhagyható Üzleti Tervek száma: 8

A 2020-11-10-től elrendelt járványügyi korlátozások programra vonatkozó részletei itt elérhetőek

Induló képzési csoportok – Összesítő táblázat

folyamatban lévő vagy lezajlott képzések csoportjai

Ütemezés -IV. vonulat 1.-2. ütem:
Helyfoglalás lehetséges:
Helyfoglalások száma:
Csoport státusza:
BAZ-Miskolc ütemezés 2020-08-05 – 2020-08-25
lezárva
34
– a SZETT közzétette konkrétan a 15 és 12 fős csoportba sorolt résztvevőket a listában
Kérjük a csoportba be nem vont jelentkezőket hogy foglaljanak át a későbbi csoportokba
SZETT hivatalosan lezárta – 2020-07-30 10:00-ig várjuk a megerősítő visszaigazolásokat– lista itt
BAZ-Miskolc ütemezés 2020-08-06 – 2020-08-26
nem indul, lezárva
0
alacsony létszám – nem indul – kérjük az átfoglalást későbbi csoportba
HEVES-Eger ütemezés 2020-08-05 – 2020-08-25
nem indul, lezárva
4
alacsony létszám – nem indul – kérjük az átfoglalást későbbi csoportba
HEVES-Gyöngyös ütemezés 2020-08-06 – 2020-08-26
lezárva
21
– a SZETT közzétette konkrétan a 15 fős csoportba sorolt résztvevőket a listában
Kérjük, a csoportba be nem vont jelentkezőket, hogy foglaljanak át a későbbi csoportokba
SZETT hivatalosan lezárta – 2020-07-30 10:00-ig várjuk a megerősítő visszaigazolásokat– lista itt
NÓGRÁD-Salgótarján ütemezés 2020-08-05 – 2020-08-25
lezárva
15
– a SZETT közzétette konkrétan a 12 fős csoportba sorolt résztvevőket a listában
Kérjük, a csoportba be nem vont jelentkezőket, hogy foglaljanak át a későbbi csoportokba
SZETT hivatalosan lezárta – 2020-07-30 10:00-ig várjuk a megerősítő visszaigazolásokat– lista itt
NÓGRÁD-Balassagyarmat ütemezés 2020-08-06 – 2020-08-26
lezárva
12
– a SZETT közzétette konkrétan a 12 fős csoportba sorolt résztvevőket a listában
Kérjük, a csoportba be nem vont jelentkezőket, hogy foglaljanak át a későbbi csoportokba
SZETT hivatalosan lezárta – 2020-07-30 10:00-ig várjuk a megerősítő visszaigazolásokat– lista itt
BAZ-Miskolc ütemezés 2020-08-13 – 2020-09-02
lezárva
15
– a SZETT közzétette konkrétan a 12 fős csoportba sorolt résztvevőket a listában
Kérjük, a csoportba be nem vont jelentkezőket, hogy foglaljanak át a későbbi csoportokba
SZETT hivatalosan lezárta – 2020-08-05 12:00-ig várjuk a megerősítő visszaigazolásokat– lista itt
BAZ-Miskolc ütemezés 2020-08-12 – 2020-09-01
lezárva
10
– a SZETT közzétette konkrétan a 12 fős csoportba sorolt résztvevőket a listában
Kérjük, a csoportba be nem vont jelentkezőket, hogy foglaljanak át a későbbi csoportokba
SZETT hivatalosan lezárta – 2020-08-05 12:00-ig várjuk a megerősítő visszaigazolásokat– lista itt
HEVES-Eger ütemezés 2020-08-13 – 2020-09-02
lezárva
12
– a SZETT közzétette konkrétan a 12 fős csoportba sorolt résztvevőket a listában
Kérjük, a csoportba be nem vont jelentkezőket, hogy foglaljanak át a későbbi csoportokba
SZETT hivatalosan lezárta – 2020-08-05 12:00-ig várjuk a megerősítő visszaigazolásokat– lista itt
HEVES-Gyöngyös ütemezés 2020-08-12 – 2020-09-01
lezárva
14
– a SZETT közzétette konkrétan a 12 fős csoportba sorolt résztvevőket a listában
Kérjük, a csoportba be nem vont jelentkezőket, hogy foglaljanak át a későbbi csoportokba
SZETT hivatalosan lezárta – 2020-08-05 12:00-ig várjuk a megerősítő visszaigazolásokat– lista itt
NÓGRÁD-Salgótarján ütemezés 2020-08-13 – 2020-09-02
lezárva
3
alacsony létszám – nem indul – kérjük az átfoglalást későbbi csoportba– lista itt
NÓGRÁD-Balassagyarmat ütemezés 2020-08-12 – 2020-09-01
lezárva
0
alacsony létszám – nem indul – kérjük az átfoglalást későbbi csoportba– lista itt
Ütemezés -IV. vonulat 3. ütem:
Helyfoglalás lehetséges:
Helyfoglalások száma:
Csoport státusza:
BAZ-Miskolc ütemezés 2020-08-26 – 2020-09-15
lezárva
10
– a SZETT közzétette konkrétan a csoportba sorolt résztvevőket a listában
Kérjük, a csoportba be nem vont jelentkezőket, hogy foglaljanak át a későbbi csoportokba
SZETT hivatalosan lezárta – 2020-08-19 10:00-ig várjuk a megerősítő visszaigazolásokat– lista itt
BAZ-Miskolc ütemezés 2020-08-27 – 2020-09-16
nem indul, lezárva
3
alacsony létszám – nem indul – kérjük az átfoglalást későbbi csoportba
HEVES-Eger ütemezés 2020-08-26 – 2020-09-15
nem indul, lezárva
0
alacsony létszám – nem indul – kérjük az átfoglalást későbbi csoportba
HEVES-Gyöngyös ütemezés 2020-08-27 – 2020-09-16
lezárva
11

– a SZETT közzétette konkrétan a csoportba sorolt résztvevőket a listában
Kérjük, a csoportba be nem vont jelentkezőket, hogy foglaljanak át a későbbi csoportokba
SZETT hivatalosan lezárta – 2020-08-19 10:00-ig várjuk a megerősítő visszaigazolásokat– lista itt
NÓGRÁD-Salgótarján ütemezés 2020-08-26 – 2020-09-15
nem indul, lezárva
4
alacsony létszám – nem indul – kérjük az átfoglalást későbbi csoportba
NÓGRÁD-Balassagyarmat ütemezés 2020-08-27 – 2020-09-16
lezárva
13
– a SZETT közzétette konkrétan a csoportba sorolt résztvevőket a listában
Kérjük, a csoportba be nem vont jelentkezőket, hogy foglaljanak át a későbbi csoportokba
SZETT hivatalosan lezárta – 2020-08-19 10:00-ig várjuk a megerősítő visszaigazolásokat– lista itt

Ütemezés -IV. vonulat 4.-5. ütem:
Helyfoglalás lehetséges:
Helyfoglalások száma: ez a két ütem: 74 fő
Csoport státusza:
BAZ-Miskolc ütemezés 2020-09-03-2020-09-23
2020-08-19-től
9
zajlik
BAZ-Miskolc ütemezés 2020-09-02-2020-09-22
2020-08-19-től
14
zajlik
HEVES-Eger ütemezés 2020-09-02-2020-09-22
2020-08-19-től
3
zajlik
HEVES-Gyöngyös ütemezés 2020-09-03-2020-09-23
2020-08-19-től
10
zajlik
NÓGRÁD-Salgótarján ütemezés 2020-09-03-2020-09-23
2020-08-19-től
11
zajlik
NÓGRÁD-Balassagyarmat ütemezés 2020-09-02-2020-09-22
2020-08-19-től
0
zajlik
BAZ-Miskolc ütemezés 2020-09-10-2020-09-30
2020-08-19-től
3
nem indul
BAZ-Miskolc ütemezés 2020-09-09-2020-09-29
2020-08-19-től
7
indul – megerősítés 2020-09-07 08:00
HEVES-Eger ütemezés 2020-09-09-2020-09-29
2020-08-19-től
7
indul – megerősítés 2020-09-07 08:00
HEVES-Gyöngyös ütemezés 2020-09-10-2020-09-30
2020-08-19-től
1
nem indul
NÓGRÁD-Salgótarján ütemezés 2020-09-10-2020-09-30
2020-08-19-től
5
indul – megerősítés 2020-09-07 08:00
NÓGRÁD-Balassagyarmat ütemezés 2020-09-09-2020-09-29
2020-08-19-től
4
nem indul
Későbbi ütemezéshez csatlakozik
33
Ütemezés -IV. vonulat 6. ütem:
Helyfoglalás lehetséges:
ez az ütem: 28 fő
Csoport státusza:
BAZ-Miskolc ütemezés 2020-09-17-2020-10-07
2020-09-04-től
23
közzétéve
BAZ-Miskolc ütemezés 2020-09-16-2020-10-06
2020-09-04-től
1
közzétéve
HEVES-Eger ütemezés 2020-09-16-2020-10-06
2020-09-04-től
0
közzétéve
HEVES-Gyöngyös ütemezés 2020-09-17-2020-10-07
2020-09-04-től
0
közzétéve
NÓGRÁD-Salgótarján ütemezés 2020-09-16-2020-10-06
2020-09-04-től
3
közzétéve
NÓGRÁD-Balassagyarmat ütemezés 2020-09-17-2020-10-07
2020-09-04-től
1
közzétéve

Ütemezés -IV. vonulat 7. ütem:
Helyfoglalás lehetséges:
Helyfoglalások száma – ez az ütem: 39 fő
Csoport státusza:
BAZ-Miskolc ütemezés 2020-09-24-2020-10-14
2020-09-09-től
1
közzétéve
BAZ-Miskolc ütemezés 2020-09-23-2020-10-13
2020-09-09-től
21
közzétéve
HEVES-Eger ütemezés 2020-09-24-2020-10-14
2020-09-09-től
12
közzétéve
HEVES-Gyöngyös ütemezés 2020-09-23-2020-10-13
2020-09-09-től
5
közzétéve
NÓGRÁD-Salgótarján ütemezés 2020-09-24-2020-10-14
2020-09-09-től
6
közzétéve
NÓGRÁD-Balassagyarmat ütemezés 2020-09-23-2020-10-13
2020-09-09-től
0
közzétéve
Ütemezés -IV. vonulat 8. ütem:
Helyfoglalás lehetséges:
Helyfoglalások száma – ez az ütem: 20 fő
Csoport státusza:
BAZ-Miskolc ütemezés 2020-10-01-2020-10-21
2020-09-18-tól
3
közzétéve
BAZ-Miskolc ütemezés 2020-09-30-2020-10-20
2020-09-18-tól
5
közzétéve
HEVES-Eger ütemezés 2020-10-01-2020-10-21
2020-09-18-tól
4
közzétéve
HEVES-Gyöngyös ütemezés 2020-09-30-2020-10-20
2020-09-18-tól
4
közzétéve
NÓGRÁD-Salgótarján ütemezés 2020-10-01-2020-10-21
2020-09-18-tól
4
közzétéve
NÓGRÁD-Balassagyarmat ütemezés 2020-09-30-2020-10-20
2020-09-18-tól
0
közzétéve
Ütemezés -IV. vonulat 9. ütem:
Helyfoglalás lehetséges:
Helyfoglalások száma 2020-07-01-től: 1159 fő
ez az ütem: 20 fő
Csoport státusza:
BAZ-Miskolc ütemezés 2020-10-07-2020-10-27
2020-09-25-től
17
közzétéve
BAZ-Miskolc ütemezés 2020-10-08-2020-10-28
2020-09-25-től
0
közzétéve
HEVES-Eger ütemezés 2020-10-07-2020-10-27
2020-09-25-től
0
közzétéve
HEVES-Gyöngyös ütemezés 2020-10-08-2020-10-28
2020-09-25-től
3
közzétéve
NÓGRÁD-Salgótarján ütemezés 2020-10-07-2020-10-27
2020-09-25-től
0
közzétéve
NÓGRÁD-Balassagyarmat ütemezés 2020-10-08-2020-10-28
2020-09-25-től
0
közzétéve

csoportlista
csoportlista
csoportlista
csoportlista
csoportlista
csoportlista
csoportlista
csoportlista
Helyszín

V. vonulat 1. ütem 2020-10-14-től –>

A 2020-10-05 kedd 24:00-ig létesített helyfoglalások érvényesek

V. vonulat 2. ütem 2020-10-19-től –>

A 2020-10-12 hétfő 24:00-ig létesített helyfoglalások érvényesek

V. vonulat 3. ütem 2020-10-28-tól –>

A 2020-10-20 kedd 24:00-ig létesített helyfoglalások érvényesek

V. vonulat 4. ütem 2020-11-04-től –>

A 2020-10-27 kedd 24:00-ig létesített helyfoglalások érvényesek

V. vonulat 5. ütem 2020-11-12-től –>

A 2020-11-03 kedd 24:00-ig létesített helyfoglalások érvényesek

V. vonulat 6. ütem 2020-11-18-tól –>

A 2020-11-10 kedd 24:00-ig létesített helyfoglalások érvényesek

V. vonulat 7. ütem 2020-11-25-től –>

A 2020-11-17 kedd 24:00-ig létesített helyfoglalások érvényesek

V. vonulat 8. ütem 2020-12-02-től –>

A 2020-10-24 kedd 24:00-ig létesített helyfoglalások érvényesek

Miskolc
2020-10-14- 2 x 12 fő indul
2020-10-19- 2 x 12 fő indul
2020-10-28- 2 x 11 fő indul
2020-11-04- 3 x 12 fő indul
2020-11-12- 2 x 12 fő indul
2020-11-18-felfüggesztve
2020-11-25-felfüggesztve
2020-12-02-indul
Miskolc
2020-10-15- nem indul
2020-10-20- nem indul
2020-10-29- nem indul
2020-11-05- nem indul
2020-11-13- nem indul
2020-11-19-felfüggesztve
2020-11-26-felfüggesztve
2020-12-02-indul
Eger
2020-10-14- nem indul
2020-10-19 12 fő indul
2020-10-28 12 fő indul
2020-11-04- 1 x 13 fő indul
2020-11-12- nem indul
2020-11-18-felfüggesztve
2020-11-25-felfüggesztve
2020-12-02-indul
Gyöngyös
2020-10-15- nem indul
2020-10-20- nem indul
2020-10-29- 2 x 12 fő indul
2020-11-05- 1 x 13 fő indul
2020-11-13- 13 fő indul
2020-11-19-felfüggesztve
2020-11-26-felfüggesztve
Salgótarján
2020-10-14- 14 fő indul
2020-10-19- nem indul
2020-10-28- 12 fő indul
2020-11-04- 12 + 13 fő indul
2020-11-12- 12 fő indul
2020-11-18-felfüggesztve
2020-11-25-felfüggesztve
2020-12-02-indul
Balassagyarmat
2020-10-15- nem indul
2020-10-20- nem indul
2020-10-28- 16 fő indul
2020-11-05- nem indul
2020-11-13- nem indul
2020-11-19-felfüggesztve
2020-11-26-felfüggesztve
2020-12-03-felfüggesztve
Helyszín

VI. vonulat 1. ütem 2020-12-07-i héttől

VI. vonulat 2. ütem 2020-12-14-i héttől

VI. vonulat 3. ütem 2020-12-21-i héttől

VI. vonulat 4. ütem 2021-01-04-től

VI. vonulat 5. ütem 2021-01-07-től

Miskolc
2020-12-07-i hét szervezés alatt
2020-12-14-i hét szervezés alatt
2020-12-18-i hét szervezés alatt
2021-01-04-i hét szervezés alatt
2021-01-07-i hét szervezés alatt
Miskolc
2020-12-07-i hét szervezés alatt
2020-12-14-i hét szervezés alatt
2020-12-18-i hét szervezés alatt
2021-01-04-i hét szervezés alatt
2021-01-07-i hét szervezés alatt
Eger
2020-12-07-i hét szervezés alatt
2020-12-14-i hét szervezés alatt
2020-12-18-i hét szervezés alatt
2021-01-04-i hét szervezés alatt
2021-01-07-i hét szervezés alatt
Salgótarján
2020-12-07-i hét szervezés alatt
2020-12-14-i hét szervezés alatt
2020-12-18-i hét szervezés alatt
2021-01-04-i hét szervezés alatt
2021-01-07-i hét szervezés alatt

Üdvözöljük a Segítünk Indítani! program honlapján!

A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítványról és Konzorciumáról

Az 1990-ben alapított Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, független szervezet, amely a Kormány gazdaságfejlesztési stratégiájának, kis- és középvállalkozások fejlesztését célzó munkaprogramjának programmegvalósító intézményeként tevékenykedik.

További részletes tájékoztató a szervezetről

Tapasztalat

Helyismeret a régióban

Elérhetőség

Kapcsolat a gazdaság szereplőivel

30 év a gazdaságban

A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 1990-ben létrehozott szervezet.

Legjobb üzleti gyakorlatok

Programjainkban a legújabb online alkalmazásokkal dolgozunk.

Könnyen kezelhető funkciók

Online felületeinken könnyen kezelhető funkciókat nyújtunk.

Közvetlen interakciók

Ügyfeleink saját profiljukban egyedileg kapnak tájékoztatást.

Szakmai szolgáltatásokat biztosítunk

Miért válassza ezt a lehetőséget?

Regisztráció

Online adatfeltöltés - jelentkezés

Kompetenciamérés

Képzés - Üzleti tervezés

Vállalkozásalapítás - Mentorálás

5 FONTOS ÉRV A VÁLASZTÁSHOZ

Magas fokú szakmai felkészültségű kollégáinktól közvetlenül kérdezhetnek
Az egyik legjobb pályázati terméket jelenti a GINOP-5.1.9 program, mely kiforrott projektelemekkel támogatja a programhoz csatlakozókat
Olyan szakmai közegben kapja a felkészítést, melyben a későbbi partnereivel tudja végigélni vállalkozásának első üzleti éveit, így minimalizálhatóak a nehézségek, melyek vállalkozásindításkor felmerülnek.
Megismerkedhet a programban korábban vállalkozásindítást tanuló, már sikeres vállalkozókkal.
A 4.573.800 forintos vissza nem térítendő támogatáson túl Mikrohitelt is igényelhet úgy, hogy a szakértőink segítik a hitelkérelem összeállításában.