vállalkozásalapítást jelzők aktuális száma: 1579 fő
2020-05-15
|
Edelény,Újtemplom út 35
|
2562 Fémmegmunkálás |
||||||
2020-06-30
|
3762 Szögliget, Kossuth Lajos utca 106.
|
A profilomat a merchandising kategóriába sorolom. Egyedi design-al ellátott ruházatot, kiegészítőket, bútorokat, berendezési és dísztárgyakat szeretnék forgalmazni. A fő hangsúly a textiltermékek kereskedelmén lesz, így a fő tevékenységi köröm az ÖVTJ 477102 Felsőruházati, munkaruha-kiskereskedelem. Ezek a látványos termékek fontosak a cégeknek, munkaadóknak, zenekaroknak, művészeknek, ruhamárkáknak, rendezvényeknek, sportversenyeknek, fesztiváloknak. Lényeges, hogy jó minőségű és az arculatot hűen tükröző termékekhez jusson az ügyfél. Az egyedi termékek piaca és egyedi vásárlói igények kielégítése jó fogáspont. Kiegészítő tevékenységként a főtevékenységem bevételeinek megszilárdításáig étel-házhozszállítási tevékenységgel szeretnék foglalkozni. Országosan szeretnék kiépíteni ügyfélkört. Egyéni vállalkozást fogok alapítani. Szeretnék olyan tevékenységet folytatni, amelyet szívvel-lélekkel tudok csinálni hosszú távon, úgy, hogy az jövedelmező és növekedést mutat. A szitanyomással mintázott textiltermékek és kézműves tárgyak előállítása és forgalmazása kreativitást és üzleti gondolkodást igényel, ezzel megtaláltam az irányt, ami fontos számomra. Szeretnék fejlődni, az elképzeléseimet megvalósítani, és a magam ura lenni. Úgy gondolom, gyorsan átlátom a helyzeteket, tudok mérlegelni és meghozni a megfelelő döntéseket vagy megoldani a problémákat. Szeretem magam szervezni a munkát, hogy a legjobban legyenek felhasználva források. Kreatívan állok a dolgokhoz, nyitott vagyok az új megoldásokra, a fejlődésre, új ismeretek elsajátítására. Írásban és szóban is szereztem tapasztalatot üzleti kommunikációban. Munkáim során a stressz tűrőképességem és a teherbírásom javamra fejlődött. A szitanyomást egy korábbi munkahelyemen tanultam, két évet töltöttem ezzel a szakmával és nagyon megszerettem, az egyszerű műveletektől a komplex feladatokig sikerült elsajátítani. Rálátásom volt a napi munkaszervezésre, ügyvitelre. A kézműves, kreatív dísztárgyak készítésével édesapám ismertetett meg. Azóta több berendezési tárgyat készítettem magamnak és barátoknak. Kreatív kivitelező munkatárs voltam egy dekorációs cégnél, ott is sokat tanultam. Tehát az eddig megszerzett tapasztalataimat és tudást szeretném kamatoztatni. Engedélyre és szakirányú végzettségre nincs szükség a megjelölt tevékenységi köröknél. Csak bejelentési kötelezettség tartozik hozzájuk. Szakmai oldalról egy Textilkikészítő OKJ képzést végzek, ez folyamatban van, továbbá a korábbi logisztikai és gazdasági tanulmányaim is segítenek majd a működtetésben. A leendő műhelyem és szükséges tárgyi eszközök a családom tulajdonában van, továbbá a munkámat nagyban segíti a saját tulajdonú autó. Textilből mintázott ruházati cikkeket szeretnék forgalmazni. Ezek lehetnek pólók, pulóverek, ingek, gyerekruhák, táskák, kendők, akár molinók. Az ügyfeleknek grafikai segítséget is nyújtok, hogy egy design még figyelemfelkeltőbb legyen. A másik fő irányvonalban, a kézműves dísz- és berendezési tárgyak körében szó lehet szitanyomott képről, cégérről, újrahasznosított anyagokból készült termékekről, például régi kerékpáralkatrészekből készített lámpáról, ülőalkalmatosságról, raklapbútorokról. Széles skálán mozog ez a termékcsoport. A szitanyomással készült termékeket cégeknek reklámtermékekként, munkaruházatként szeretném értékesíteni. Ezen kívül fontos ügyfeleknek tekintem a zenekarokat, szórakozóhelyeket, éttermeket. A rendezvény- és fesztiválszervezőknek is nagy segítségére lehet, ha jó minőségű termékekkel tudják reklámozni magukat. Számos startupnak és brandnek is fontos a merchandising, így alátámasztják a tevékenységüket jó minőségű termékekkel. Ezen kívül saját popkultura tematikájú ruhamárka létrehozását is tervezem, ezeket a termékeket a fiatal korosztálynak értékesíteném. Az egyedi berendezési és dísztárgyakat elsősorban magánszemélyeknek, szórakozó helyeknek és éttermeknek szeretném értékesíteni. Az étel-házhozszállítási tevékenységemet nagyobb szolgáltatóknál megbízás alapon, saját eszközökkel tudom nyújtani. Ilyen formában kezdett el működni több szolgáltató is, például a NetPincér és a WOLT. Rugalmas és kötetlen feltételeket biztosítanak, könnyen összehangolható a többi tevékenységgel. Az első évben szeretnék stabil ügyfélkört, beszállítói, partneri kapcsolatokat kialakítani, minél több időt belefektetni a munkába, hogy a cég teljesen önálló lábon álljon, aztán lehetőség legyen a bővülésre, és a következő években alkalmazott foglalkoztatására. Továbbá a folyamatokat szeretném optimalizálni. Úgy gondolom, hogy az első évben a bevétel és a költségek kiegyenlítik egymást, ez kezdő vállalkozásnál normális, ezt követően az optimalizálásnak és a stabil ügyfélkörnek köszönhetően növekedéssel kalkulálok. |
||||||
2020-07-01
|
3000 HATVAN, PÁZSIT UTCA 11. em.: 4 ajtó: 2.
|
432101 – Egyéb villanyszerelés |
||||||
2020-07-01
|
3844 Nagykinizs, Kossuth utca 39.
|
952301 – Lábbelijavítás |
|
|
|
|
||
2020-07-01
|
Magyarország, 3922 Taktaharkány Magtár utca 18
|
960203 – Kozmetika, szépségápolás |
|
|
|
|
||
2020-07-01
|
Magyarország, 3922 Taktaharkány Magtár utca 18
|
960206 – Kéz- és lábápolás, műkörömépítés |
|
|
|
|
||
2020-07-01
|
3860. Encs, Muskátli út 5.
|
561009- Éttermi vendéglátás |
||||||
2020-07-01
|
3907 Tállya Széchenyi u 2.
|
702201 – Általános üzletviteli tanácsadás |
|
|
|
|
||
2020-07-01
|
Magyarország, 3855 Fancsal, Rákóczi út 25.
|
Főtevékenysége: 900101 – Előadó-művészeti tevékenység (prózai) Tevékenységek: 731101 – Reklámtervezés, -készítés, -elhelyezés 732001 – Piac-, közvélemény-kutatás |
|
|
|
|
||
2020-07-01
|
3524 Miskolc, Jósika Miklós utca 51, 9/1
|
620103 – Weblap tervezése (webdizájn) 620101 – Egyedi szoftverfejlesztés 620104 – Számítógépes programozás m.n.s. 620102 – Rendszerszervezési, -karbantartási tanácsadás |
||||||
2020-07-01
|
3713 Arnót, Kazinczy Ferenc utca 18.
|
960404 – Fizikai közérzetet javító szolgáltatás m.n.s. 960901 – M.n.s. egyéb személyi szolgáltatás |
||||||
2020-07-01
|
Magyarország, 3519 Miskolc, Szűrcsapó utca 19.
|
Főtevékenység: 141401 – Alsóruházat gyártása m.n.s Tevékenységi kör: 141301 – Felsőruházati gyártás 141901 – Öltözékkiegészítő gyártása m.n.s 141905 – Bébiruházat gyártása 139201 – Konfekcionált textiláru gyártása (kivéve ruházat) m.n.s 139903 – Mű- és gépi hímzett termé készítése 479102 – Csomagküldő, internetes kiskereskedelem |
||||||
2020-07-01
|
3065 PÁSZTÓ ALKOTMÁNY ÚT 49
|
692006- Egyéb Számviteli Szolgáltatás Mint azt az üzleti tervemben is írtam a vállalkozás fő profilja a könyvelés lesz. |
|
|
|
|
||
2020-07-02
|
3572 Sajólád, Ady Endre utca 37.
|
Fő tevékenységi köröm a marketing köré-, a melléktevékenységi köreim pedig a marketing és PR mellett az oktatás- és művészet köré épülnek. |
|
|
|
|
||
2020-07-03
|
3800 Szikszó, Ali Bég út 13.
|
433203- Nyílászáró beszerelése 433103 – Gipszkartonszerelés, száraz építészet 433202 – Redőny, reluxa felszerelése, javítása 433207 – M.n.s. egyéb épületasztalos szerkezet szerelése, javítása |
|
|
|
|
||
2020-07-06
|
3100 SALGÓTARJÁN MUNKÁS ÚT 6.
|
620101 Egyedi szoftverfejlesztés 620201 Egyéb számítástechnikai szakértés, tanácsadás 620301 Számítógép-üzemeltetés |
||||||
2020-07-06
|
Abaújvár, Váralja út 15.
|
Főtevékenység: 4791 Csomagküldő, internetes kiskereskedelem |
|
|
|
|
||
2020-07-06
|
3078 Bátonyterenye, Báthory út 10.
|
99602 TEÁOR 960202 ÖVTJ Női-, férfi, gyermekfodrászat |
||||||
2020-07-06
|
Magyarország, 3700 Kazincbarcika, Herbolyai út 17.
|
8211 – Összetett adminisztratív szolgáltatás 8219 – Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás Üzleti irodai adminisztrációs szolgáltatások nyújtása az első években társasházak, később egyéb megrendelők számára az alábbi területeken: |
||||||
2020-07-07
|
Magyarország, Miskolc 3530 Zamenhof u. 9. 1/2.
|
Család- és párkapcsolati terapeuta és tréner vagyok. Vállalkozásomban széles körű kapcsolatfejlesztő szolgáltatásokat nyújtok a hozzám forduló kliensek számára diszkrét magánrendelőm falai között és akár online videóhívásban egyaránt. Minden olyan, főként a magán életben jelentkező nehézséggel foglalkozom, mely családi mindennapok harmonikus átélését nehezíti, különös tekintettel a párkapcsolati zavarokra: gyakori konfliktusok, érzelmi eltávolodás, hűtlenség vagy válás, stb. Munkám során hatékony, innovatív módszerekkel segítek a hozzám forduló klienseknek feltárni és értelmezni a zavarok mélyén rejlő kapcsolati és egyéni működést, majd megváltoztatni azt egy tartósan biztonságos, kötődő, örömet nyújtó kapcsolódássá. Válás esetén abban támogatom a hozzám forduló partnereket, hogy a szükségesnél nem nagyobb érzelmi terhelés mellett, konstruktívan, a gyermekeik érdekeit is mélyen szem előtt tartva együttműködő, békés szülőtársakká váljanak a folyamat végére. |
|
|
|
|
||
2020-07-09
|
3600 ÓZD, SZENT ISTVÁN ÚT 11. ép.: A ajtó: 2/5.
|
476101 – Könyv-kiskereskedelem |
||||||
2020-07-09
|
3881 Abaújszántó, Béke út 92.
|
552014 – Magánszálláshely szolgáltatás |
||||||
2020-07-09
|
3525 Miskolc Kazinczy Ferenc utca 6.
|
9602 Kozmetika,Szépségápolás |
||||||
2020-07-12
|
3881 Abaújszántó, Honvéd u. 39.
|
Fő tevékenység: 552014 – Magánszálláshely szolgáltatás További tevékenységek: 1. 143101 – Kötött, hurkolt harisnyafélék gyártása m.n.s. |
||||||
2020-07-13
|
3531, Miskolc, Aba utca 1 4/1
|
Szűcs János vagyok, mindig is terveim között szerepelt, hogy egy önálló vállalkozást alapítsak és egy tőkeerős céget hozzak létre.Betéti társaság keretein belül szertnék tevékenykedni, vállalkozásom fő profilja testedzési szolgáltatás lesz, funcionális edzőterem hozok létre. A választott adózási forma KATA lesz. |
|
|
|
|
||
2020-07-13
|
3561 Felsőzsolca Széchenyi István utca 20.
|
561005 – falatozó, melegkonyhás büfé |
|
|
|
|
||
2020-07-14
|
2610 Nőtincs Szabadság út 102
|
620101 Egyedi szoftverfejlesztés |
|
zmate77@gmail.com
06209371818
|
|
|
||
2020-07-14
|
Eger, Vécseyvölgy utca 38.
|
Vállalkozásom tevékenységi köre a számviteli szolgáltatás, ezen belül a főtevékenység a könyvelés. Egyéb tevékenységek: bérszámfejtés, adótanácsadás, termékdíj ügyintézés, testedzési szolgálttás végzése. |
||||||
2020-07-14
|
3531 Miskolc Jánosi Ferenc utca 8. 3/1
|
9329 |
||||||
2020-07-15
|
3000 Hatvan Rákóczi út 154.
|
Vállalkozásom: Mobil Gumiszerviz. Szolgáltatásaim: gépjárművek kerekeinek szezonális átszerelése, defektjavítások, keréktárcsa javítások, ügyfeleim kerekeinek tárolása. Ezek mellett gumiabroncs és keréktárcsa értékesítéssel is foglalkozok. Fő: 452002 – Gumiabroncs, -tömlő javítás, centrírozás Egyéb: 453201 – Gépjárműalkatrész kiskereskedelem , 452008 – Gépjármű részegység és alkatrész javítás Fontos kiemelni, hogy szolgáltatásaimat nem csak a telephelyemen, hanem kényelmi szolgáltatásként az ügyfél által kívánt helyen is el tudom végezni, a mobilgumis szervizautómnak köszönhetően. Ez történhet a saját háza előtt vagy akár a munkahelye parkolójában is. |
||||||
2020-07-17
|
MAGYARORSZÁG, 3916 BODROGKERESZTÚR, KOSSUTH UTCA 197.
|
A vállalkozásom fő tevékenysége a grafikus tervezés. A szolgáltatásaim között szerepel a vállalati arculat építés, online és/vagy offline kiadvány tervezés, csomagolás tervezés, plakát, szórólap, étlap, tervezés. Természetesen ezek mellett online, vagy offline magazinok, könyvek(vagy e-bookok) megtervezését is tudom vállalni. A grafikai szolgáltatások mellett a vállalkozásom másik nagy pillére a weboldal készítés, amely tartalmazza a weboldal dizájnjának kialakítását, UX/UI szempontok szerinti megtervezését és az oldal leprogramozását. Egy szűkebb szegmense a vállalkozásomnak a marketing és kommunikációs tanácsadás. Kommunikációs szakember lévén pontosan fel tudom mérni egy piackutatást követően, hogy mivel lehetne még eladhatóbbá tenni egy szolgáltatást és az online, vagy offline marketing anyag elkészítését is tudom vállalni. Vállalkozásom főtevékenysége: 741001 – Divattervezés, formatervezés, grafika, kirakatrendezés Tevékenység(ek): |
|
|
|
|
||
2020-07-17
|
3713 Arnót Kossuth Lajos utca 46.
|
Ayure Spiri Beauty Bt. néven kívánom elindítani kozmetikai tevékenységemet Miskolc sétálóján, a Széchenyi utcában. A cég fő tevékenysége: TEÁOR 9602 Fodrászat, szépségápolás. További tevékenységként kívánom testedzési szolgáltatást (TEÁOR 9313) szerepeltetni a tevékenységi köreim között, mely végzéséhez sportedzői végzettséggel rendelkezem. Betéti társaságként tervezem vállalkozásom elindítását, KATA adózással, melynek alapításához legalább két tag szükséges. A Bt. alapítás ügyvédi közreműködést igényel. A bejegyzési eljárás rövid időt vesz igénybe. Az egyszerűsített eljárással történő cégbejegyzési eljárás illetékmentes, a nem szerződésmintával alapított társaság esetén az illeték 25 000 Ft. Az adóhatóság 2 nap alatt ad adószámot a társaságnak, így a teljes eljárás 2-3 munkanapot igényel. Nagyon népszerű a műszempilla építés, melyet 16-50 éves hölgy vendégek vesznek igénybe. 1D klasszikus formákat kedvelőknek, 2D dúsabb hatást kedvelőknek. A sminktetoválással is foglalkozok napi szinten, rengeteg vendégemnek könnyítem meg a mindennapjait azzal, hogy nem kell szemöldök rajzolgatással kezdeni a napját. Arckezelések során Ilcsi natúr kozmetikumokat használok. Áraimat szolgáltatásaim esetében a költségekből, haszonból, valamint a konkurensek árainak összehasonlításából alakítottam ki. Klasszikus értékesítési formában szolgáltatásaimat az üzletben személyesen adom el. Az eladáshoz hozzá segítenek alternatív értékesítési formák, mint a facebook és az instagram internetes felületek, melyeken reklámozom a szolgáltatásaimat. Továbbá időnként szórólap, névjegykártya segítségével is hirdetem vállalkozásom. Az üzlet hétfőtől-péntekig 8:00-18:00, igény szerint szombaton is nyitva tart: 8:00-12:00-ig. A kezelésekhez szükséges eszközök rendelkezésemre állnak (Vapozon gőzgép, Ultrahangos készülék, bőrvasaló készülék, különböző gyantázó gépek). 500 000 Ft saját pénzügyi forrással rendelkezem a vállalkozásom elindításához. Anyagokat, eszközöket kozmetikai cégek beszállítóitól, továbbá internetes úton vásárlom meg. Első évben a pályázati forrásnak köszönhetően vállalkozásom, olyan szintre fejlődik, hogy későbbiekben külső segítség nélkül is nyereséges és jövedelmező lesz. Biztosítja számomra a megélhetést és a fejlesztésekre kellő tőkével fog rendelkezni. Pályázati forrásból kívánom éves szinten finanszírozni: kötelezően előírt nyilvánosság biztosításának költségét (projekttábla), sminktetováló gép bérlését, bérköltségemet, anyagköltséget. |
|
|
|
|
||
2020-07-17
|
3525 Miskolc Dóczy József u 32 B épület 7
|
9003 Alkotóművészet |
||||||
2020-07-17
|
3933 Olaszliszka, Szent István út 104.
|
662201 – Biztosítási ügynöki, brókeri tevékenység |
||||||
2020-07-20
|
3064 SZURDOKPÜSPÖKI, JÓZSEF ATTILA UTCA 14.
|
432202 – Központi fűtés és csőhálózat szerelése (nem elektromos) |
|
richie3htv@gmail.com
06704136961
|
|
|
||
2020-07-24
|
3716 Újcsanálos, Jókai utca 3
|
Tevékenységikör: 4332 ’08 Épület asztalos-szerkezet szerelése. Fából vagy egyéb anyagból készültnyílászáró, pl ablak, ajtó- és ablaktok, stb szerelése. Beépített bútor, konyha lépcső, üzleti berendezés bútorainak beszerelése Belsőtéri befejező munkák, pl lambériázás falon mennyezetn stb. Álmennyzet szerelés Árnyékoló, roló, napellenző reluxa felszerelése, javítása. Gipszkarton szerelés Redőny szerelés, javítás |
||||||
2020-07-24
|
Taktaharkány
|
Kéz- és lábápolás, műkörömépítés |
||||||
2020-07-27
|
3261 ABASÁR, PIPA UTCA 48.
|
472401 – Kenyér-, pékáru-kiskereskedelem m.n.s. |
||||||
2020-07-30
|
3555 Harsány, Tölgyfa utca 1.
|
Magán szálláshely szolgáltatás, illetve komplett apartman menedzselés megbízásos szerződés alapján. |
|
|
|
|
||
2020-07-31
|
3031 Zagyvaszántó, Mester út 3.
|
4791 ’08 Csomagküldő, internetes kiskereskedelem |
||||||
2020-08-01
|
3100 Salgótaján, Erzsébet tér 6.
|
Vállalkozásom profilja a varrás összes szegmensére kiterjed. Szolgáltatásaim javítás, átalakítás, új ruhakészítés, |
|
|
|
|
||
2020-08-01
|
3300 Eger Maklári út 129.
|
960901 M.N.S. Egyéb Személyi Szolgáltatás Jógapszichoterápia és Életmód Tanácsadó /Yogapsychoterapy and lifecoach consultant/ 960401 Frissítő, Relaxáló Masszázs 960404 Fizikai Közérzetet Javító Szolgálatás |
||||||
2020-08-01
|
3882 Abaújkér Szabadság utca 6
|
Főtevékenység: 562904- Egyébb vendéglátás Egyébb tevékenység: 471101-Vegyes-kiskereskedelem élelmiszer jelleggel (mini-market létrehozása) 561006 -Büfé jellegű szolgáltatás |
|
|
|
|
||
2020-08-01
|
MAGYARORSZÁG, 3035 GYÖNGYÖSPATA, MÁTYÁS KIRÁLY UTCA 22.
|
Főtevékenység: 702201 – Általános üzletviteli tanácsadás További Tevékenység(ek): 732001 – Piac-, közvélemény-kutatás |
|
|
|
|
||
2020-08-01
|
3073 TAR, KOSSUTH ÚT 5.
|
960203 – Kozmetika, szépségápolás |
|
|
|
|
||
2020-08-01
|
3300 EGER, TITTEL PÁL UTCA 4. em.: 1 ajtó: 3.
|
Főtevékenységem: 620103 – Weblap tervezése (webdizájn) 731101 – Reklámtervezés, -készítés, -elhelyezés |
|
|
|
|
||
2020-08-01
|
3934 TOLCSVA, KOSSUTH LAJOS ÚT 120.
|
452001 – Személygépkocsi általános karbantartás, -javítás |
||||||
2020-08-01
|
3622 Uppony, Széchenyi út 6.
|
Főtevékenység: Melléktevékenység: |
||||||
2020-08-01
|
Magyarország, 3860 Encs, Váci Mihály út 59.
|
702201-Általános üzletviteli tanácsadás |
||||||
2020-08-01
|
3200.Gyöngyös,Táncsics Mihály utca 1.
|
Csomagküldő, internetes kiskereskedelem. |
||||||
2020-08-01
|
3600. Ózd, Bolyki Főút 153.
|
Az online lét világát éljük, ez a vállalkozói ügyintézésre különösen igaz, hiszen már a vállalkozás megnyitása is online történik. Vállalkozásom profilja a kezdő és meglévő mikro és kisvállalkozások számára pénzügyi számviteli, TB ügyintézői feladatok ellátása, egyéb irodai és adminisztratív ügyintézés, projektvezetési szolgáltatás és üzletviteli tanácsadás. |
|
|
|
|
||
2020-08-01
|
Bükkaranyos, Báthori István út 86.
|
3240 – Játékgyártás; Homokkép gyártás, mely egy kreatív, készségfejlesztő játék a 3-10 éves korosztály számára. 1729 – Egyéb m.n.s. papírtermék gyártása: lézervágott karton meghívók és scrapbook alapanyagok gyártása. |
||||||
2020-08-01
|
Gyöngyös, Táncsics Mihály utca 1.
|
ÖVTJ: 477901-Egyéb használtcikk kiskereskedelem |
|
|
|
|
||
2020-08-01
|
3434 Mályi, Bem József u. 15.
|
452002 Gumiabroncs, -tömlő javítás, centrírozás 433302 Melegburkolás és parkettázás |
|
|
|
|
||
2020-08-01
|
3360 HEVES, KOLOZSVÁRI UTCA 25.
|
960206 – Kéz- és lábápolás, műkörömépítés |
||||||
2020-08-01
|
3571 Alsózsolca, Ilona út 23.
|
162904 – Fa alapanyagú dísztárgykészítés |
||||||
2020-08-01
|
3400 Mezőkövesd, Bajcsy-Zsilinszky utca 44.
|
855901 – M.n.s. egyéb oktatás, 702201 – Általános üzletviteli tanácsadás, 479102 – Csomagküldő, internetes kiskereskedelem Vállalkozásom fő profilja önismereti, személyiség- és szervezetfejlesztés magyar és angol nyelven, ezen belül szupervíziós és coaching folyamatok egyéni és csoportos formában, szervezetekben egyéni vezetői és team coaching tartása. |
|
|
|
|
||
2020-08-01
|
3860 ENCS, ERKEL FERENC UTCA 4. ép.: A
|
741002 – Lakberendezés-tervezés, -tanácsadás |
||||||
2020-08-01
|
3533 Miskolc Bolyai Farkas utca 14
|
742001 – Fényképészet Minőségi fényképészeti szolgáltatást szeretnék nyújtani, elsősorban Miskolcon és a közvetlen régióban. Szolgáltatásom a jegyes és esküvői, gyermek és családi, modell portfóliók, üzleti portrék, termék és tárgyfotók, telephelyek és ingatlanok fényképezését fogja magában foglalni. |
|
|
|
|
||
2020-08-01
|
Miskolc, Klapka György utca 1. Fsz/2.
|
731101 – Reklámtervezés, -készítés, -elhelyezés |
||||||
2020-08-01
|
3143 Mátranovák, Vándiófa út 8. 1. lh. 3. em. 7. a.
|
Fotevékenysége: 801001 – Személybiztonsági tevékenység |
||||||
2020-08-02
|
MAGYARORSZÁG 2659 Érsekvadkert, Petőfi Sándor Út 9.
|
Égetett agyag építőanyag gyártása ( tégla szeletelés ) Téglavágással és szeleteléssel foglalkozom. Téglaszeleteket burkolathoz, lábazatokhoz, kerítésekhez és belső dekorációnak. Vágott téglát boltívekhez, álboltívekhez, kerítésekhez és belső dekorációnak. Valamint kőmegmunkálással is foglalkozom amibe bele tartozik az építőiparban, a temetőben, az utakon, a tetőfedésnél stb. felhasznált kő faragása, megmunkálása és csiszolása. |
||||||
2020-08-02
|
3182 Karancslapujtő, Sport út 16.
|
Fő profilom egy innovatív fűtési technológia, az intelligens fűtőfólia rendszer ajánlása, értékesítése, felmérése, kivitelezése, valamint az előzetes és helyreállító munkálatok elvégzése. Kapcsolódó szolgáltatásként a beruházások bank általi pénzügyi finanszírozásának közvetítését is kívánom vállalkozásomban nyújtani, melyhez természetesen rendelkezem szakirányú képesítéssel. Elsősorban magánszemélyeknek történő értékesítés a cél, de újonnan épülő társasházak valamint lakóparkok kivitelezésében is részt tudok venni a termék értékesítésével. Energiatakarékos, egészséges és környezetbarát technológia, amit jó pár éve ismernek és használnak Magyarországon, viszont a mi régiónkban kevésbé ismert. Elsősorban az értékesítés a vállalkozásom fő vonala, viszont az ilyen terület megköveteli a szakmai tudást is. Az intelligens fűtőfólia magyarországi főforgalmazójával kötöttem előszerződést a forgalmazás, értékesítés és kivitelezéshez szükséges tevékenység végzéséhez. Vállalkozásomhoz telephely, ingatlan nem szükséges, hiszen a szerződéses partner a teljes logisztikát megoldja, így nem szükséges sem raktároznom, sem szállítanom. Az értékesítési tevékenységhez foglalkoztatottakat nem szükséges bevonnom, a telepítéshez pedig saját valamint a főforgalmazó által adott lehetőségeket használom. Nagyobb horderejű kivitelezés esetén természetesen szakképzett alvállalkozók bevonását tervezem. Vállalkozásom életképességét és fejlődési lehetőségét abban látom elsősorban, hogy egy innovatív új technológiát tudok adni a vevőimnek, mely költséghatékony, nagymértékben kényelem és komfort növelő, mindezek mellett az egészségügyi jótékony hatása is bizonyított. |
||||||
2020-08-02
|
3100 Salgótarján, Ybl Miklós 78. fsz 3
|
Vállalkozásomat egyéni vállalkozóként KATA adózási formában kívánom működtetni,később a növekedésnek megfelelően cégként kívánom folytatni.Fantázianévként-melyre van lehetőség kisadózóként is- , az Einstein Akadémia nevet adtam. A névválasztás tudatos volt, utalva a vállakozásom tevékényeségére.A nevet levédettem, így azt szabadon használhatom.A vállalkozás weboldalon, illetve a közösségi médiákon keresztül tölt majd fel olyan oktatóvideókat, mely akár a fiatal, akár az idősebb korosztály számára hasznos lehet. Ezek nagyrésze ingyenesen letölthető tartalom lesz, rendszeresen lesznek azonban fizetős oktatósorozatok.(melyek a bevételem jelentős részét generálják), pl. értékesítési startégiák, krízismenedzsment, tanulásmódszertan. Az Akadémián belül megjelenik a társadalmi felelősségvállalás, a környezetvédelem, a környezettudatosság, a személyiségfejlesztés fontossága, az edukáció,a testi –lelki egészség. Arról is lesz szó, hogy a váratlanul kialakult helyzet miatt, azok, akik sosem dolgoztak kötetlen munkaidőben és formában, most hogyan alkalmazkodjanak a Home Office rendszerhez, hiszen nagyon sok cég részben megtartja ez ezt a formát, költséghatákonysága révén. Lesznek befektetési stratégiák , beszéli fogunk a válság nyerteseiről, de cél az is, hogy a fiatal generáció megszeressen olvasni, megtanuljon tanulni, s kiemelet szerepet kap a pénzügyi kultúra javítása is. Első nagyobb projekt a oktatóvideókon kívül a vállalkozásomnak a “Hozd az ötletet, mi biztosítjuk az utat hozzá!” projekt. Az Akadémia itt olyan új innovatív ötleteket vár, mely akár a környezetvédelem, az egészségügy, az építőipar vagy a bankszektor területén forradalmi újításokat jelenthet. Ilyen lehet pl, a környezetszennyezés csökkentésének lehetősége, a prevenciós technikai eljárások az egészségügyben, vagy balesetmegelőzés témákörében. Itt az Akadémia feladata egy konferencia megszervezése, melynek keretében a fiatalok 3-5 percben bemutatkozhatnak a befektetők előtt, ahol partnereket, támogatókat, üzleti angyalokat találhatnak ötletük mellé. Az Akadémia nemcsak megszervezi hanem felkészíti a fiatalokat arra, hogy hogyan kell kiállni és pitchelni egy befektető előtt.A vállalkozásom sikerességét tudja segíteni szociálpedagógus és közgazdász végzettségem, így azon túl, hogy a fiatal korosztály közel áll hozzám, gazdasági ismereteim is vannak, DBA fokozatomat a napokban szerzem meg. 12 évig dolgoztam értékesítőként, több évig vezetőként, melynél nem csupán az értékesítési stratégiákat tanultam meg, ami itt hasznos lesz számomra, hanem azt is, hogyan tárgyaljunk akár ügyfelekkel, akár nagyobb partnerekkel. A vállalkozásom nem engedélyköteles, de ez a két végzettség mindenképp jó alapot adhat.Az első évem teljes mértékben megtervezett, mind a projekteket, mind a témákat illetően. Az elmúlt időszakban nem kevés összeget költöttem arra, hogy fejlesszem magam, megtanultam weboldalt készíteni, a közösségi médiák hirdetési stratégiáit tanulmányoztam, valamit számos oktatóvideót vásároltam olyan vállalkozásoktól, melyekre konkurenciakánt tekintek.Egyrészt, fontosnak tartom, hogy tisztában legyünk versenytársainkkal, másrészt rengeteget lehet tanulni tőlük, s később akár partnerekként működhetünk együtt. Első évben közel 9 millió Ft bevételt terveztem mely a második évtől 15 millió Ft-ra emelkedik. A támogatási összeget bérköltségre, eszközbeszerzésre, és marketingre kívánom fordítani. Célom az iskolákkal, cégekkel való együttműködés, a nyereségorientáltságon kívül-ami természetes mindig egy vállalkozás fő célja-egy olyan közösség létrehozása, ahol megjelenik a tehetséggondozás, a fiatalok motiválása, és a vállalkozók segítése abban, hogy befektetőket találjanak innovatív ötletük mellé.Piackutatást természetesen végeztem, sőt gazdasági influenszerek maguk is azt nyilatkozták videóikban, hogy igen nagy szükség van olyan bloggerekre, vloggerekre, akik nem a szépségipar területén szólítják meg a fiatalokat, hanem a fejlesztés, a motiváció és az önmegvalósítás kerül előtérbe. |
||||||
2020-08-03
|
3720 SAJÓKAZA, SZENT ISTVÁN UTCA 38.
|
479102 – Csomagküldo, internetes kiskereskedelem Népszerűsíteni szeretném a hazai termékeket méghozzá a kézzel és egyedileg gyártott dísztárgyakat, főként esküvői témában illetve termelői és kézműves mézeket. 1. 329910 – Gyertyaöntés, gyertyamártás |
||||||
2020-08-03
|
3925 PRÜGY, ADY ENDRE UTCA 9.
|
432902 – Felvonó, mozgólépcső beépítése, üzembe helyezése |
||||||
2020-08-03
|
3200 GYÖNGYÖS, RÓBERT KÁROLY UTCA 10. em.: 2
|
773301 – Irodagép-kölcsönzés 702204 – Egyéb üzletviteli tanácsadás, gazdasági szakmai szakértés |
||||||
2020-08-03
|
Magyarország, 3860, Encs, Akácos út 11.
|
452006 – Gépjárműmosás |
||||||
2020-08-03
|
Szerencs
|
Rendezvényszervezés, esküvői és egyéb rendezvények dekorálása |
||||||
2020-08-03
|
3855 Fancsal, Fő út 9.
|
433401 – Festés, mázolás |
||||||
2020-08-03
|
2659.Érsekvadkert,Akácos u.14.
|
Kozmetika és masszázs szalont szeretnék nyitni. Tevékenységi köröm:ÖVTJ: 960203: Kozmetika,szépségápolás. Másik tevékenységi köröm a svédmasszázs: ÖVTJ:9604 Fizikai közérzetet javító szolgáltatás.A kozmetikai kezelések kiemelt területe az arc szépségének megőrzése.Hagyományos kezeléseken túl,természetes anyagok használatával szeretném a legkímélőbb megoldásokat alkalmazni. Korszerű kozmetikai berendezések és eszközök alkalmazásával elsősorban az arc,nyak és dekoltázs ápoló kezelések területén szeretnék magas szakértelmű,modern kezeléseket végezni. Mindennapi és alkalmi smink készítése is a terveim között szerepel. Szőrtelenítő kezelések elvégzése, nemkívánatos szőrszálak eltávolítása.Masszázs: teljes testre kiterjedő frissítő,élénkítő svédmasszázst tervezik csinálni a szalonomban.Azért döntöttem e mellett a szolgálatás mellet,mert itt a településünkön,ahol a vállalkozásomat akarom indítani nincs másik masszázs szalon. |
|
|
|
|
||
2020-08-03
|
3881 Abaújszántó, Honvéd út 26.
|
5590 Szálláshely szolgáltatás |
||||||
2020-08-03
|
3200 GYÖNGYÖS, KORCSOLYÁS TAMÁS UTCA 5.
|
631105 – Weboldal üzemeltetés (webhosting) mellék tevékenység(ek): |
||||||
2020-08-03
|
3528 Miskolc, Rába utca 32.
|
471101 – Vegyes-kiskereskedelem élelmiszer jelleggel, élelmiszerbolt diszkont |
||||||
2020-08-03
|
Bekecs
|
Műszaki tevékenység, munka-, tűz- és környezetvédelmi szaktevékenység |
|
|
|
|
||
2020-08-03
|
3700.Kazincnarcika Gyulai P. 2.6/2
|
9602 TEAOR számú |
||||||
2020-08-04
|
3860 Encs Május 1 u. 54.
|
812901 – Egyéb takarítás m.n.s. |
||||||
2020-08-05
|
3900 SZERENCS, JÓKAI ÚT 22.
|
960206 – Kéz- és lábápolás, mukörömépítés |
|
|
|
|
||
2020-08-06
|
3104 SALGÓTARJÁN, NYÍRFÁCSKA UTCA 10. em.: 2 ajtó: 2.
|
731101 – Reklámtervezés, -készítés, -elhelyezés |
||||||
2020-08-07
|
3533 MISKOLC, LÁDI TELEP 12. em.: 1 ajtó: 3.
|
591201 – Film-, videogyártás, televíziós műsorfelvétel utómunkálatai |
|
|
|
|
||
2020-08-07
|
3860 Encs, Radnóti út 5.
|
960202 – Férfi-, női, gyermekfodrászat |
||||||
2020-08-08
|
3900 Szerencs, Lipták János út 30/A
|
8130 Zöldterület kezelés |
||||||
2020-08-08
|
3535 Miskolc, Hegyalja út 15. 7. em. 1.
|
Adminisztratív szolgáltatások nyújtása nagyvállalatoknak, valamint okosotthon rendszerek tervezése |
|
|
|
|
||
2020-08-09
|
2649 Dejtár Arany János út 2.
|
Asztalosipari termékek gyártása és szerelése. |
||||||
2020-08-11
|
Magyarország,3716 Újcsanálos,Rozmaring u .8
|
Fő tevékenység a víz és szennyvízhálózat szerelés,de tevékenységi köröm a központi fűtés szerelés.Víz, szennyvízhálózat ,központi fűtés szerelése,karbantartása,javítása,kiépítése.Fürdő,wc szerelvényezése,kád és zuhanykabin beépítése és bekötése.padlófűtés letekerése,beüzemelése.Duguláselhárítás.Új csőrendszerek kiépítése.Mosdó,wc kagyló,wc tartály,mosogató,csap ,zuhany cseréje,mosógép bekötése,mosogatógép bekötése |
||||||
2020-08-12
|
3100 Salgótarján, Fáy András krt. 108. 1.em/3.ajtó
|
Tevékenységeim: Szín- és stílustanácsadás – személyre szabott megjelenés öltözék-, smink- frizura- szemüveg fazon tanácsadással. Életminőség javító energia kezelések és blokkoldó konzultációk – testi-, lelki és mentális problémák és elakadások feloldása. Külső- és belső harmónia és teljesség megtalálásának támogatása: -önfejlesztésre és a könnyed változásra nyitott személyeknek -vállalkozást vezetőknek, akik saját márkájuk arcai – értékeik és küldetésük önazonos kommunikálásához. Főtevékenységem: M.n.s. egyéb szolgáltatás. |
||||||
2020-08-12
|
Kazincbarcika Sajó út 5.
|
Előadó-művészetet kiegészítő tevékenység – színpadépítés, rendezvénytechnika |
|
|
|
|
||
2020-08-12
|
4434 KÁLMÁNHÁZA, KOSSUTH UTCA 7. ép.: A
|
479102 – Csomagküldo, internetes kiskereskedelem 1. 731101 – Reklámtervezés, -készítés, -elhelyezés |
||||||
2020-08-12
|
3902 Szerencs Fő utca 4.
|
Könyvelés, bérszámfejtés, üzletviteli tanácsadás |
|
edinamenydorgos5@gmail.com
06706334635
|
|
|
||
2020-08-13
|
3300, Eger Maklári út 150. 1/9.
|
Vállalkozásom projekt alapú grafikai megbízásokkal foglalkozik, fő profilja a grafikai tervezés, emellett pedig egyedi weboldalak design terveinek elkésztésével is foglalkozik. Célom, hogy komplex szolgáltatást tudjak nyújtani az arculattervezéstől egészen a weboldal grafikai tervének elkészítéséig. Szolgáltatásaim: logó-, és arculattervezés, online és offline hírdetések grafikai tervezése, weboldaltervezés, szórólapok, kiadványok tervezése, infografikák és egyéb grafikák készítése. Fő tevékenységi kör: 741001 |
||||||
2020-08-13
|
3525 Miskolc, Muskátli utca 21. fsz.3.
|
821101 – Összetett adminisztratív szolgáltatás |
||||||
2020-08-16
|
3141 Salgótarján, iskola út 37.
|
Vállalkozásom által olyan prémium pénzügyi szolgáltatásokat szeretnék nyújtani, amely hosszú távú kölcsönös együttműködést eredményez és amelyen keresztül segíthetem ügyfeleimet a pénzügyi céljaik elérése érdekében. Garantált szolgáltatásjegyzékemben feltüntetem a kapcsolattartás módját, amelyre mindenki bátran hivatkozhat az ő előre egyeztetett igényeinek megfelelően. Több személyes vagy online konzultációs tárgyaláson keresztül tervezem munkafolyamatomat, ahol az értékesítés konszenzus alapján kerül megvalósítani. Szeretném szakmai gyakorlatomat oly mértékig fejleszteni, hogy a szakma által biztosítható pénzügyi megoldások teljes palettájával kapcsolatosan tudjak hiteles tanácsadást adni, ezáltal teljes körűen kielégíteni a magánszemélyek és vállalkozások igényeit. |
||||||
2020-08-17
|
Kazincbarcika
|
Ingatlanüzemeltetéssel kapcsolatos adminisztratív tevékenység |
||||||
2020-08-17
|
3212 GYÖNGYÖSHALÁSZ, TÍMÁR BÉLA ÚT 8.
|
561005 – Falatozó (büfé), melegkonyhás büfé |
|
|
|
|
||
2020-08-18
|
3671 Borsodnádasd, Gálrétje utca 24.
|
Vállalkozásom fő profilja és tevékenysége a táncrendezvények szervezése, főként brazil zouk műfajban. 10 éve foglalkozom brazil zoukkal. Ez európai viszonylatban egy nagyon népszerű műaj. Szeretném felvállalni ennek a táncnak a magyarországi terjesztését. Évek óta segédkezem hasonló vállalkozások, tánciskolák marketing tevékenységében, és irodai alkalmazottként is szinte kivétel nélkül feladatim közé tartozott a rendezvények lebonyolítása. Ezen tapasztalataimat szeretném most saját vállalkozásomban kamatoztatni. A vállalkozáshoz engedélyek beszerzésére nincs szükség. A vállalkozás kezdeti forrást különösebben nem igényel a laptopon kívül, amivel rendelkezem jelenleg is. A tánctermeket és hangtechnikát alkalmi bérléssel szertném biztosítani. A rendezvényszervezői tevékenység jelenleg nem végzettséghez kötött. Az általam értékesítésre szánt szolgáltatások: tábor, workshop, tanfolyam magánóra. Melynek díjai a következők szerint alakulnak: 1. NORMÁL TANFOLYAMOK: 2. IDŐSZAKOS WORKSHOPOK: 3. MAGÁNÓRÁK: 4. TÁNCTÁBOROK: Tervezett bevételek: A vállalkozásnak kezdeti tőkeigénye nincs. Azonban mivel nem rendelkezem saját rendezvényteremmel az állandó tanfolyamokhoz, így annak bérleti díját a támogatási összegből kívánom finanszírozni. |
||||||
2020-08-19
|
3170 Szécsény, Rákóczi út 94.
|
A kisebb, főként egy-két személyes vállalkozások adminisztratív feladatainak megnövekedése miatt a vállalkozók egy személyben nehezen birkóznak meg az adminisztrációval, ezért a vállalkozók terheinek csökkentése,átvétele a célom. Nincs adminisztratív alkalmazottjuk, ezért minden feladat rájuk hárul. Amit szeretnék kínálni azoknak,akik nem tartanak fenn külön irodát, mégis szükségük van időnként egy olyan ember segítségére, aki átvállalja tőlük az időigényes adminisztrációs és szervező munkát. Valamint magánszemélyeknek apróbb adminisztratív segítség. |
||||||
2020-08-19
|
2685 Nógrádsáp, Rákóczi út 24.
|
Amikor elvégeztem a kozmetikus szakot, terveim között szerepelt egy vállalkozás elindítása vidéken, de ez eddig váratott magára. Lassan 4 éve élünk Nógrádsápon a férjemmel és két gyermekemmel. Amikor ideköltöztünk nem láttam esélyét kozmetikát nyitni, mert eleve volt a faluban egy kozmetika, valamint nem ismertem az itt élők igényeit. Mára már teljesen másképp gondolom. Az általam indított vállalkozás teljesebb körű szolgáltatást nyújtana, a nyitvatartás jobban alkalmazkodna a vendégek igényeihez. Rövidtávú célom, hogy egy év után egy kialakult, állandó vendégkörrel rendelkezem, a naptáram hetekkel előre be van táblázva és a vendégek örömmel töltik nálam az idejüket. Az üzletemre a megújulás jellemző, a szolgáltatásaim folyamatosan bővülnek. |
||||||
2020-08-19
|
3903 Bekecs, Lőtér út 2.
|
900102- Előadó művészeti tevékenység (zenei) |
||||||
2020-08-21
|
3123 Cered, Petőfi út 38.
|
A vállalkozásom fő tevékenyége az időgazdálkodással és produktivitással kapcsolatos tanácsadás. 7022 – Üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás 9609 – M. n. s. egyéb személyi szolgáltatás |
||||||
2020-08-28
|
Nógrádsáp, Árpád út 14.
|
Egyéni vállalkozásom az üzleti terv készítésének idején jön létre, története még nincs, de jövője igen. Hitvallásom lényege, hogy az építkező, felújító ügyfelek számára épületburkolói szakmai tudásom, gyakorlatom felajánljam. Célom, minél több ügyfél fogyasztói igényeinek kielégítése, nyereség elérésével. E profitorientált célt csak úgy tudom elérni, ha megfelelő alaptőkével és kiegyensúlyozott működéssel biztos megélhetést tudok egyéni vállalkozásom számára biztosítani, továbbá újabb vevőkör kialakításával, eszközbeszerzéssel megteremtem a vállalkozás tovább folytatásának lehetőségét is. Az alábbi szolgáltatásokat szeretném nyújtani a vevőknek: épületburkoló-ipari munkák(az épület külső homlokzatának díszítése kerámiából készült anyagokkal, kővel, téglával stb. – a márványpadló csiszolása – a díszburkoló téglaszelet beépítése. Mozaikdíszítés, márvány, gránit és palamunka (helyszínen öntött mozaikdíszítés felhordása és a helyszíni belső márvány-, gránit- és palamunka) Térburkolás (a kerámiából, betonból vagy kőből készült burkoló- és járólap lerakása épületen és egyéb építményen kívül – a bejárók, járdák kövezése) Hidegburkolás (a kerámiából, betonból vagy kőből készült burkoló- és járólap lerakása épületen belül és kívül valamint egyéb építményben). Középkategóriájú árral kívánok dolgozni, így szélesebb lesz a vevőköröm. Vállalkozásom munkarendjét az ügyfelek igényeihez és időbeosztásához kívánom igazítani. Szolgáltatás folyamata a következőképpen történne: Kapcsolatfelvétel az ügyféllel, majd ingyenes tanácsadás a munka- és anyagigény felmérése során. Ezt követné az ingyenes és minden kötelezettség nélküli árajánlat készítése, 48 órán belül. Árajánlat elfogadása után, a munkakezdés időpontjának megbeszélése, a vevő igényének maximális figyelembe vételével végezhetném. Hosszabb távú célom új, korszerű technológiák alkalmazása, innováció. Akkor leszek sikeres vállalkozó, ha szeretem a munkám, jó vagyok benne és anyagilag megéri. |
|
bolgarbalint9005@gmail.com
+36202259254
|
|
|
||
2020-08-30
|
3235 Mátraszentimre, Mátrabérc utca 30.
|
Főtevékenység: 552014 Magánszálláshely szolgáltatás Melléktevékenység: 821101 Összetett adminisztratív szolgáltatás |
|
|
|
|
||
2020-08-31
|
3529 MISKOLC, NYÍRI DÁNIEL UTCA 7. em.: 3 ajtó: 3.
|
479102 – Csomagküldo, internetes kiskereskedelem bőr óraszíjak értékesítése |
||||||
2020-09-01
|
Salgótarján, 3104 Déryné út 5; 3/15
|
4791 – Csomagküldő internetes kiskereskedelem. Számítástechnikai alkatrész – ,és hobbi-játék webáruház. |
||||||
2020-09-01
|
3532 Miskolc, Torontáli utca 63.
|
711208 – Műszaki rajzolás (kivéve: építészeti) |
||||||
2020-09-01
|
3325 Noszvaj, Mátyás tér 19.
|
139901 – M.n.s. Egyéb textiltermék gyártása |
||||||
2020-09-01
|
3713 Arnót, Petőfi S. u. 72.
|
855101 – Sport és szabadidős képzés Tevékenységem keretében online gerincjóga és gerinctréning órákat, programokat fogok tartani. További tevékenységi körök: 960404 – Fizikai közérzetet javító szolgáltatás m.n.s. |
|
|
|
|
||
2020-09-01
|
3580 Tiszaújváros, Tisza út 18. Fsz.3.
|
692003 Könyvelés, 692006 Egyéb számviteli szolgáltatás, bérszámfejtés 821101 Összetett adminisztratív szolgáltatás |
|
|
|
|
||
2020-09-01
|
MAGYARORSZÁG, 6000 KECSKEMÉT, FELSŐCSALÁNOS TANYA 26. ép.: D
|
Gépjármű karosszéria, tartizék javítás |
||||||
2020-09-01
|
MAGYARORSZÁG, 6000 KECSKEMÉT, FELSŐCSALÁNOS TANYA 26. ép.: D
|
Weblap tervezés, divattervezés/grafika |
||||||
2020-09-01
|
3170 Szécsény Dugonics út 3/A.2/3
|
Személy,teher autók és egyéb ipari és mezőgazdasági gépek javítása üzembe helyezése saját telephelyen de akár helyszíni kiszállással is. |
||||||
2020-09-01
|
3922 Taktaharkány, Toldi utca 5.
|
960206 – Kéz- és lábápolás, műkörömépítés |
||||||
2020-09-01
|
3521 MISKOLC, Jenkei utca 2.
|
960206-Kéz- és lábápolás, műkörömépítés |
||||||
2020-09-01
|
3300 Eger, Vörösmarty Mihály utca 36. 4. Emelet 13. Ajtó
|
Takarító szolgáltatást nyújtó egyéni vállalkozást hoztam létre. Egerben és a környéken rengeteg a vendégház, panzió, ezért mindenképpen hasznosnak találom az ezirányú vállalkozás alapítását. Előzetes felméréseim alapján napjainkban nehéz megbízható, megfelelő munkaerőt találni ezen a területen, ezért célom, hogy vállalkozásom ezt az űrt betöltse és kiemelkedő szolgáltatást nyújtson. Kiegészítő tevékénységként a rendezvényszervezést is szeretném, ha megjelenne. Főtevékenység teáor szám: 8121- Általános épülettakarítás. |
|
|
|
|
||
2020-09-01
|
2660 Balassagyarmat, Thököly u. 12/2.
|
Női- férfi és gyermek fodrászat |
||||||
2020-09-01
|
3529 Miskolc Pattantyús Ábrahám Géza utca 3. 2.em 3.ajtó
|
Főtevékenysége: 741002 – Lakberendezés-tervezés, -tanácsadás |
||||||
2020-09-01
|
2655 Kétbodony Bem út 1/A
|
Főtevékenység: 479102 – Csomagküldő, internetes kiskereskedelem Melléktevékenység: 1. 464902 – Egyéb háztartási cikk nagykereskedelme m.n.s. Vállalkozásom egyedi tervezés alapján kézülő telefontokokat gyárt, továbbá a céges ajándék iparágban kereskedelmi tevékenységet végez. |
|
|
|
|
||
2020-09-01
|
3100 SALGÓTARJÁN, JÁTSZÓ UTCA 4. 4/18 a
|
960206- Kéz- és lábápolás, műkörömépítés. Az üzleti tervemben megjelölt főtevékenység lett a vállalkozásom valós főtevékenysége. |
||||||
2020-09-01
|
3100 Salgótarján Görbe út 3
|
Lakóingatlan, földterület és egyéb ingatlan közvetítése, valamint egyéb kiegészítő pénzügyi tevékenység. Ingatlan-értékbecslés. |
||||||
2020-09-01
|
3121 Somoskőújfalu, Puskin utca 1.
|
479102- csomagküldő, internetes kiskereskedelem |
|
|
|
|
||
2020-09-01
|
MAGYARORSZÁG, 3555 HARSÁNY, RADNÓTI MIKLÓS UTCA 9.
|
433401 – Festés, mázolás |
|
|
|
|
||
2020-09-01
|
3141 Salgótarján,Vasas út 17
|
Pecsenyesütő!! Pecsenye és más húsalapú készítmények sütése. Palacsintasütés. Pecsenyesütőmben szeretnék friss ízletes ételeket készíteni.Gondolok minden korosztályra.Az üzlet arculata mai kornak megfelelő kialakítású lesz. remélem mindenkinek fog tetszeni. |
||||||
2020-09-01
|
Kazincbarcika
|
Kéz -és lábápoló szakember |
||||||
2020-09-01
|
3524 Miskolc Mednyánszky László utca 14. 4/3
|
812101 – Általános épülettakarítás |
||||||
2020-09-01
|
MAGYARORSZÁG, 3324 FELSŐTÁRKÁNY, IFJÚSÁG UTCA 24.
|
A vállalkozásom online kereskedelemmel foglalkozik majd, azon belül a kutya ruházat és kiegészítők értékesítésével. |
||||||
2020-09-01
|
Magyarország, 3400 Mezőkövesd, Akácfa utca 17.
|
Főtevékenysége: 731101 – Reklámtervezés, -készítés, -elhelyezés 620103 – Weblap tervezése (webdizájn) |
|
|
|
|
||
2020-09-01
|
3332 Sirok, Temető u. 5.
|
Főtevékenység 821101 Összetett adminisztratív szolgáltatás Melléktevékenységek 620201 Egyéb számítástechnikai szakértés, tanácsadás 813001 Zöldterület-kezelés 813002 Házikertgondozás 620101 Egyedi szoftverfejlesztés 620102 Rendszerszervezési, -karbantartási tanácsadás 620103 Weblap tervezése (webdizájn) 620104 Számítógépes programozás m.n.s. 749001 M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység 631101 Egyéb adatbázis-szolgáltatás 631102 Internetes hirdetési felület webgazda általi értékesítése 631104 Adatfeldolgozási szolgáltatás 631105 Weboldal üzemeltetés (webhosting) 812101 Általános épülettakarítás |
||||||
2020-09-01
|
MAGYARORSZÁG, 3963 KARCSA, SZABADSÁG UTCA 29.
|
620103 Weblap tervezése |
|
|
|
|
||
2020-09-01
|
3535 Miskolc, Hegyalja út 15. 7/1.
|
Főtevékenység: Egyéb tevékenységi körök: |
|
|
|
|
||
2020-09-01
|
MAGYARORSZÁG, 3200 GYÖNGYÖS, ARANYSAS UTCA 70. em.: 3 ajtó: 3.
|
Pénztárcák és szettek online kereskedelmével foglalkozó vállalkozást szeretnék. |
||||||
2020-09-01
|
3100, Salgótarján, Munkácsy út 2. 1/4.
|
960206- Kéz- és lábápolás, műkörömépítés |
|
|
|
|
||
2020-09-01
|
3300 Eger Braunvölgy Dűlő 283/12
|
Theor 5610 Mozgó vendéglátás |
||||||
2020-09-01
|
2660 Balassagyarmat Bérczi Károly utca 2.
|
493906 Autóbusszal nem menetrendszerű személyszállításként végzett gépjárművezetői szolgáltatás engedélyes közúti közlekedési szolgáltató részére |
|
|
|
|
||
2020-09-01
|
3927 Csobaj Arany János út 8.
|
432202-Központi fűtés és csőhálózat szerelése (nem elektromos) |
||||||
2020-09-01
|
3100 Salgótarján, Fáy András körút 108. fszt. 1.
|
8211 Összetett adminisztratív szolgáltatás |
||||||
2020-09-01
|
3100, Salgótarján, Rákóczi ut 12.
|
4771 ruházati kiskereskedelem 8211 öszetett adminisztratív szolgáltatás |
|
|
|
|
||
2020-09-01
|
Magyarország, Miskolc
|
620101 – Egyedi szoftverfejlesztés |
|
|
|
|
||
2020-09-01
|
3900 Szerencs, Hidegvölgy u. 7.
|
Könyvelés; egyéb számviteli szolgáltatás, bérszámfejtés. |
|
|
|
|
||
2020-09-01
|
3100 Salgótarján Acélgyári út 62. Fsz 2.
|
Szépségszalon üzemeltetése aminek főtevékenységi köre a Kézápolás- Műköröm építés lesz. |
|
|
|
|
||
2020-09-01
|
3728 GÖMÖRSZOLOS, KASSAI ÚT 48.
|
869005 – Természetgyógyászati ellátás |
|
|
|
|
||
2020-09-01
|
3535.Miskolc Ibolya utca 8.
|
A nyelvtanulás fontosságát nem kell bemutatnom, viszont sajnos azt tapasztalom, hogy a képzett nyelvtanárok elhagyják a pályát, és a jobban jövedelmező multinacionális cégeknél kamatoztatják tudásukat. Több mint 20évet dolgoztam a versenyszférában, és most szeretnék visszatérni a nyelvtanításhoz. Elsősorban a francia nyelvtanításához, majd a későbbiekben ezt szeretném bővíteni az angol nyelv tanításával is. A program kiváló lehetőséget nyújt a kezdeti időszakhoz, mely a tanulószerzés időszak, amelyben szeretném kidolgozni a digitális eszközök használatára épülő online tanítási módszeremet. A hagyományos csoportos nyelvórák mellett lehetőséget látok az online oktatás területén, mely éves szinten 17-18%-os növekedést produkál, elsősorban a költséghatékonyságnak és rugalmasságnak köszönhetően. |
|
|
|
|
||
2020-09-01
|
3903 Bekecs, Muskátli utca 6.
|
9602 Kéz- és lábápolás, műkörömépítés |
|
|
|
|
||
2020-09-01
|
3434 Mályi Bem József utca 58
|
952905 Vegyes javítás 952401 Egyéb m.n.s bútorjavítás |
||||||
2020-09-01
|
MAGYARORSZÁG, 3170 SZÉCSÉNY, RIMÓCI ÚT 66.
|
620103 – Weblap tervezése (webdizájn) |
||||||
2020-09-01
|
3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 44. em.: 10. ajtó: 73.
|
A vállalkozás tevékenysége 960202 – Férfi-, női, gyermekfodrászat. |
||||||
2020-09-01
|
3881 Abaújszántó, Kis János u. 22.
|
Magánszálláshely szolgáltatás 552014 |
||||||
2020-09-01
|
3900 Szerencs, Keleti ipar telep 6
|
A vállalkozás tevékenységi köre gépjárműjavítás-karbantartás. |
|
|
|
|
||
2020-09-01
|
3934 Tolcsva, Nagy tanya 053/9 hrsz.
|
3312 Ipari gép, berendezés javítása 8130 Zöldterület kezelés |
|
|
|
|
||
2020-09-01
|
3525 Miskolc, Dóczy József utca 24. 1. em. 4.
|
Főtevékenységű szolgáltatásom újító építőipari technológiával épülő házak megvalósítását célzó projektek szervezésére terjed ki. Feladatom, hogy a vevők által megálmodott épületek az ötlettől akár szerkezetkész, akár a kulcsrakész, már beköltözhető készültségi fokig rám bízzák otthonuk megvalósításának szervezését. A könnyűszerkezetes lakóépület ún. szerkezetileg szigetelt panelekből szerelt teljes rendszer, amelynek a gondos tervezését követően tökéletes pontosságú paneleivel gyors, minimális erőforrás igényű szerelési lehetőséget kínál. A már szigetelt panelek egyaránt alkalmasak homlokzati főfalak, válaszfalak, födémek és tetőszerkezet építésére, ezzel leegyszerűsítve a szerkezet tervezésének, megépítésének, ill. szerelésének módját. Az alacsony energiaigényű házak kiváló hőszigetelése, a hőhídmentesen és légmentesen záródó szerkezet hosszútávon is költségmegtakarítást jelentenek a lakói számára. A pontos tervezés és egyedi gyártás, a logisztika és az alacsony erőforrás igények miatt minimalizálják a termék ökológiai lábnyomát, ezzel azok számára is megoldást nyújt, akik számára fontos a környezet védelme. Melléktevékenységem szolgáltatásai között szerepel a közel húsz éves, nagyvállalatoknál szerzett tapasztalatom és üzleti “coach” végzettségem, amelyekkel vállalati tanácsadást és egyéni, ill. “team coach” képzést biztosítok ügyfeleim számára. |
||||||
2020-09-01
|
3521 Miskolc, Új élet utca 5.
|
Főtevékenység: Egyéb tevékenységek: |
||||||
2020-09-01
|
3580 Tiszaújváros Árpád út 9 4/1
|
A vállalkozásom tevékenységi köre: 1.Autó és lakáskulcsok másolása 2.Csomagküldő,internetes kiskereskedelem 3.Személybiztonsági tevékenység |
|
|
|
|
||
2020-09-01
|
3700 Kazincbarcika, Május 1 út 40. 1/7.
|
433207 – M.n.s egyéb épületasztalos szerkezete szerelése, javítása Faipari asztalos vállalkozást indítottam 2020. 09.01-én , KATA-s egyéni vállalkozási formában. |
|
|
|
|
||
2020-09-01
|
3933 Olaszliszka, Szent István út 104.
|
7739 ’08 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése |
||||||
2020-09-01
|
3918 SZEGI, ALKOTMÁNY ÚT 17.
|
731101 – Reklámtervezés, -készítés, -elhelyezés 821101 – Összetett adminisztratív szolgáltatás 821901 – Egyéb irodai szolgáltatás m.n.s. 821902 – Fénymásolás, sokszorosítás 812101 – Általános épülettakarítás |
||||||
2020-09-01
|
Nógrádsáp
|
433401 – Szobafestő, mázoló és tapétázó a szakmám. A vállakozásom erre alapítottam. |
||||||
2020-09-01
|
3800 Szikszó, Nagyidai út 8/1.
|
Fotevékenysége: 479102 – Csomagküldo, internetes kiskereskedelem Egyé tevékenységek: 321301 – Divatékszer gyártása m.n.s. |
|
|
|
|
||
2020-09-01
|
2685 Nógrádsáp, Alkotmány út 17.
|
321301 Divatékszer gyártása m.n.s. |
|
|
|
|
||
2020-09-01
|
3400 Mezőkövesd Antal u. 14.
|
711101 – Építészeti tervezés 711105 – Építészeti muszaki rajzolás 620201 – Egyéb számítástechnikai szakértés, tanácsadás |
|
|
|
|
||
2020-09-01
|
3933 OLASZLISZKA, SZENT ISTVÁN ÚT 96.
|
821101 – Összetett adminisztratív szolgáltatás 692006 – Egyéb számviteli szolgáltatás, bérszámfejtés |
|
|
|
|
||
2020-09-01
|
3530 Miskolc, Rákóczi Ferenc utca 1. 2. em. 1.
|
Virtuális asszisztensként magánembereknek és gazdasági szervezetekkel is tervezek dolgozni. Sok éves irodai tapasztalattal a hátam mögött kijelenthetem, hogy gyakorlott vagyok. Dolgoztam már a verseny, a köz- és a civilszférában is ilyen jellegű munkakörökben. Széleskörű programismeretekkel rendelkezem, ezáltal speciálisabb feladatokat is el tudok majd látni. Coach szakemberként terveim szerint magánszemélyeknek fogok szolgáltatást nyújtani személyesen vagy az online térben. Egy coaching folyamat hozzávetőleg tíz ülés erejéig tart, ezalatt felszínre hozzuk az elakadásokat, az élet különböző területeit más-más aspektusból megvizsgálva segítek a kliensnek új célokat kitűzni. Utánakövetésre általában igényt tartanak az ügyfelek, ilyenkor már nem kéthetente, hanem csak havonta ülésezünk. Mindkét üzleti ágnál fontos a személyes elégedettség és a munka minősége, az új ügyfelek gyakran személyes ajánlás útján találnak meg minket. Mindkét tevékenységre nagy a kereslet a környéken. |
||||||
2020-09-01
|
3014 Hort, Hősök-tere 2.
|
Főtevékenység: Melléktevékenységek: |
|
|
|
|
||
2020-09-01
|
3910 Tokaj HRSZ 2744
|
A precíziós mezőgazdálkodás terén nyújtandó, légi felmérésekre (és azok kiértékelésére) alapuló átfogó szolgáltatás nyújtása Észak-Kelet-Magyarországon. Tevékenységem révén mező- és erdőgazdálkodók számára elérhetővé válnak rövid idő alatt, nagy területről, nagy felbontású (pontosságú), rendszeresen és alacsony üzemi költségek mellett elkészíthető felmérések, többek között: – növényfejlődési, növényegészségügyi előrejelzésekről (NDVI, ENDVI, NDRE indexek); |
||||||
2020-09-01
|
3400 Mezőkövesd, Ilona utca 2.
|
Ötletem olyan tartalmat hordoz, mely a MÁNAK szól, miközben JÖVŐNKÉRT cselekszik. Rajtunk Áll, hogy a Természet Értékeivel kapcsolatos Tudást tovább adjuk! Természet szeretetem és kreativitásom mellé társítom felsőfokú tanulmányaim szakmai ismereteit (földrajz és rajz szak), valamint a tanári pályán szerzett több évtizedes tapasztalatokat. Ezek közül kiemelendő: az emberekkel való bánni tudás képessége. Egyéni vállalkozóként – a személyi jövedelemadó hatálya alá tartozva, az Észak – Magyarországi régióban kívánom megkezdeni tevékenységemet. Fő profilom, szolgáltatásom az ismeretterjesztés lenne. Közintézményeknek – természetvédelem, fenntarthatóság témakörökben – komplex, rendhagyó ismeretterjesztést ajánlok. Elsősorban a 10-14 éves korosztályt szeretném megszólítani. Környezetünk változásainak mikéntjét saját szerkesztésű társasjátékkal, digitális tartalmakkal, utazásaim során készített fotókkal, kisfilmekkel, művészeti koncentrációkkal illusztrálnám. A megvalósítás során integrálhatnék erdei iskolai és múzeumpedagógiai módszertant, amit kooperatív elemekkel kiegészítve – minden foglalkozást egyedivé tehetnék. Ezen lehetőségek terén is vannak jártasságaim. Az itt leírtakat kézműves tevékenységgel, egyedi ajándéktárgyak készítésével szemléltetném és színesíteném. Papírfonással, reklámújságokból többfunkciós termékeket kínálok majd leendő vásárlóimnak. Alakjukat tekintve népszerű bábfigurák arcát és állatokat mintázva. |
|
|
|
|
||
2020-09-01
|
MAGYARORSZÁG, 3752 SZENDRO, KOSSUTH UTCA 6.
|
Varga József vagyok és 433901 egyéb befejező építés tevékenység alatt szeretnék Kata egyéni vállalkozást indítani. Ebben a szakmában dolgozom alkalmazottként, és mivel sokrétű tapasztalatra tettem szert az építőiparban, ezért ez a befejező munkakör az ideális számomra az építőiparban. Ide tartozik tulajdonképpen minden, ami a kulcsrakész átadást közvetlenül megelőzi, vagy akár a kulcsrakész átadás után az ügyfél kérésére történik. Szakmai végzettséget nem igényel, csak sokrétű tapasztalatot és magas műszaki érzéket. Idetartozik szinte minden olyan dekorációs, akár lakberendezést is magába foglaló befejező építési folyamat, amely egyedivé teszi a lakásokat. Legyen az gipszkarton vagy hungarocell díszítés, akár postaláda felhelyezése, kisebb festés dekorációs céllal, illetve bármely polc, szekrény rendszer és egyéb berendezés, vagy a lakás átadásához kapcsolatos munkák elvégzése, mely szakértelmet és műszaki érzéket igényel, szakmunkát és szakmai végzettséget viszont nem igényel, csak sokrétű tapasztalatot és magas műszaki érzéket. Ebből adódóan az én munkámra csak közvetlenül a kivitelezés legvégén, vagy pedig a lakás, ház átadása után közvetlenül van szükség. Ezeket a munkákat, amelyek alapvetően dekorációs vagy lakberendezői vagy egyéb befejező folyamatokat jelentenek az építkezés során vagy a kivitelező, beruházó szoktak kérni, és még a kulcsrakész átadás előtt szükséges elvégezni őket, vagy pedig az átadás után az új lakó, a megrendelő kívánságára. Az ő elképzelésének, egyedi igényeinek megfelelően készítem el, rendezem be, fejezem be az építési folyamatot, és ez nem csak díszítést, dobozolás, gipszkarton munkákat vagy stukkók, élzárók hungarocell elhelyezését jelenti, hanem akár kisebb dekorációs festést, falmatricák, lakberendezési dolgok, bútor összeszerelést és egyéb más szakmai végzettséget nem igénylő folyamatokat végzek el. A munkám sokrétű, mivel nemcsak az adott munkavégzés a feladatom, hanem az ügyfelekkel való folyamatos kommunikációs egyeztetés, véleménycsere és problémamegoldásról legyen szó akár a kivitelezőről akár a végső lakossági megrendelőkről. Szerencsére jó kommunikációs készséggel rendelkezem, illetve az évek alatt sikerült olyan problémamegoldó képességet kifejleszteni, aminek segítségével a legtöbb kérdésre sikerül megnyugtató választ adnom. Az árakat ennek megfelelően alakítottam ki, mivel nem szeretnék a szakmunka felé árazni, de a segédmunkánál jóval magasabb szinten dolgoznom, ezért a kettő közötti árat határoztam meg ami 4000 Ft os órabért jelen minden esetben munkától függetlenül. Így mivel a munkám nem csak konkrét munkavégzésben áll hanem megrendelőkkel való egyeztetés, kommunikáció is fontos része a munkámnak, ezért átlagosan napi hat órát tudok dolgozni a nyolcból, a maradék kettő pedig egyeztetésre, tervezésre, kommunikációra megy el. Egy héten öt munkanapot tervezek dolgozni, habár nagyon sokszor a szombatot is munkával kell töltenem mert sokszor a megrendelők csak akkor érnek rá. De mivel vállalkozó vagyok ezért ha szabadságon vagyok, akkor nem keresek pénzt így szombaton végzett munkából adódó többletbevétel fedezi a szabadságon töltött bevétel nélkülli napjaim számát. Az értékesítést szeretném a teljes partneri hálózaton keresztül megvalósítani, egyrészt mivel őket folyamatosan munkával látom el, mint alvállalkozkókat, ezért ők engem is folyamatosan ajánlanak, vagy alvállalkozóként foglalkoztatnak a hasonló megrendelések esetében. Emellett a már elvégzett minőségi munka is egyfajta értékesítési forma, mert ha elégedett a vevő, akkor engem fog ajánlani az ismerőseinek is. Ez a két személyes értékesítés mellett szeretném kihasználni az internet adta lehetőségeket is, amiket fizetett hirdetések és kampányok formájában szeretnék igénybe venni egy marketing cégen keresztül. Ennek fix havi költsége van, habár ez a költség megtérül, mivel célzott reklámokat tudok küldeni a közvetlen célközönségemnek, akik így sokkal pontosabban rám találnak és a hirdetések is sokkal pontosabban elérik a potenciális ügyfeleimet. A vállalkozásom jövőjét szeretném erre a egyéb befejező építés munkálatokra alapozni, mivel ebben egyre több megkeresést kapok és folyamatos munkalehetőséget biztosítanak a kivitelezők és a beruházók is. Szeretnék biztonságos és jól tervezhető jövőt építeni magamnak és családomnak, valamint továbbképezni magam az építőipar területén olyan szakmát vagy szakmákat elsajátítani, amelyek segítségével még szélesebb körben tudok szolgáltatni. Hosszú távú terveim között szerepel egy kisebb családi vállalkozás létrehozása, amely a befejező építési munkálatok mellett kerítés építés tereprendezéssel és lakberendezéssel is foglalkozna. Mindezt a pályázati támogatás segítségével szeretném megvalósítani. |
||||||
2020-09-02
|
3525 Miskolc Dóczy József utca 34/c
|
960203 Kozmetika, szépségápolás 960912 Tetoválás, testékszer felhelyezés |
||||||
2020-09-02
|
3434 Mályi, Liliom u. 8
|
A vállalkozásom fő profilja az építőipari tanácsadás. Ez a tanácsadás pénzügyi és projektmenedzseri tanácsadást takar. A fő tevékenységem arról szólna, hogy személyes konzultációk keretén belül segítek az építkezőknek, hogy olcsóbban, hatékonyabban tudják elérni a céljukat. Ezt a munkát az egész ország területén tudnám végezni. A vállalkozásomat egyéni vállalkozóként üzemeltetném, ÁFA mentes, KATÁ-s adózási formában. A vállalkozásom fő célja a profitszerzés és az építőiparhoz nem értők megsegítése: a fő motivációm az, hogy az emberek családi ház építései elsőre olcsón, jó minőségben történhessenek. Ebben a gyakorlati tapasztalatom fog nagyrészt segíteni: 20 év építőipari vezetői, és 7 hónap projektmenedzseri tapasztalattal rendelkezem. A pályázat egy professzionális honlap megvásárlásában fog segíteni, erre még szükségem van a vállalkozás megindításához. A szolgáltatásom a projektmenedzseri és pénzügyi információszolgáltatás lesz. Ezen felül reklámozási céllal regisztrációs lehetőség is lesz a honlapomon. A fő célcsoportom az építkezni vágyók tábora. Azon belül is a kezdő, tapasztalattal nem rendelkező célcsoportot céloznám meg. |
|
|
|
|
||
2020-09-02
|
3281 Karácsond Árpád út 4
|
csomagküldő internetes kiskereskedelem 4791 |
||||||
2020-09-02
|
2688 Vanyarc Madách utca 10.
|
Mozgó vendéglátás |
||||||
2020-09-02
|
3933 Olaszliszka, Szent István út 104.
|
4321 ’08 Villanyszerelés |
||||||
2020-09-03
|
3078 Bátonyterenye, Madách út 57/A
|
Főtevékenység :6920 – Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység További tevékenységek: 8219 – Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás A MÁK létszám 2 fő az üzleti tervvel egyezően. |
||||||
2020-09-03
|
3528 Miskolc Zsedényi Béla utca 7.
|
452002 gumiabroncs javító és kerékkiegyensulyozó. |
||||||
2020-09-03
|
3528 Miskolc Tisza u 1
|
452002 |
||||||
2020-09-03
|
3128 Vizslás, Kossuth Lajos út 162.
|
Egyedi pólók és ajándéktárgyak (bögrék, párnák, konyhai kötények, kristálytömbök és még további 20-30-40-féle ajándéktárgy) készítésével és értékesítésével szeretnék foglalkozni, ezért szeretnék létrehozni egy egyéni vállalkozást, KATA-s adózási formával. Ezen termékeket interneten keresztül szeretném értékesíteni, illetve egy Nógrád megyében található, Salgótarjánhoz közeli településen szeretném készíteni, amely településre azért esett a választásom, mert egyrészt közel esik lakhelyemhez (Salgótarján), másrészt pedig helyi iparűzési adó-mentes település révén nem terheli majd vállalkozásomat a HIPA adóterhe. Az egyéni vállalkozásom főtevékenysége 4791 Csomagküldő, internetes kiskereskedelem lesz, amit kiegészít majd a 1812 Nyomás (kivéve: napilap), 4771 Ruházat kiskereskedelem és a 4778 Egyéb m.n.s. új áru kiskereskedelme. Habár 4 tevékenysége lesz vállalkozásomnak, ezek valójában egyként lefedik az indítandó feladataimat és tevékenységeket, illetve szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Azért szeretném létrehozni a vállalkozásomat, mert szeretném megvalósítani terveimet, ötleteimet, eladni az én általam megálmodott, megrajzolt mintákkal ellátott pólókat és ajándéktárgyakat és sok pénzt szeretnék keresni, jelentős vagyon létrehozni. A leendő vállalkozásom egy online üzleti vállalkozás lesz, mely három különböző üzleti ötletre épül: Egyrészt szeretném az általam készített mintákkal ellátott pólókat és ajándéktárgyakat értékesíteni egy webáruházban. Másrészt szeretném, hogy ugyanezen webshopon, a webshop vásárlóinak, érdeklődőinek az egyedi igényeit is ki tudjam szolgálni, akik egyedi pólót és egyéb személyre szabható ajándéktárgyat szeretnének vásárolni. Harmadrészt pedig szeretnék egy (az előző kettő ötlettől eltérő, másik) platformot (weboldalt) létrehozni azon kreatív személyek számára, akik közösségi oldalak népszerű szereplői, csoportjai, influenszerei, közszereplői és művészei. Számukra létre tudok hozni saját webáruházat, ahol – jutalék fejében – a saját mintás termékeiket lehet értékesíteni. Természetesen nem csak magánszemélyek lennének a célcsoportok, hanem „minden” cég és vállalkozás. Esetükben a fő termék a céges munkaruha és egyéb logózott, feliratozott céges ajándéktárgyak, reklámajándékok lesznek. Korábban már foglalkoztam hasonló tevékenységekkel, így van elméleti és gyakorlati tapasztalatom a teljes folyamatokban, emellett pedig boltvezető és eladó végzettségem is van. A vállalkozásom nagy előnye az (is) lesz, hogy egy adott tevékenységgel és egy adott gépparkkal tudok sok-sok különböző célcsoportnak dolgozni. Így lényegében végtelen számú terméke lehet vállalkozásomnak attól függően, hogy milyen alapanyagra milyen minta kerül. Az alapanyagok legfőképpen pólók lesznek, melyből a vásárlók választhatnak majd nem szerint és szín szerint is, emellett lesznek majd pulóverek, bögrék, konyhai kötény, párnák, táskák, hűtőmágnesek, egérpad, konyhai kesztyű, kulcstartók, tollak. Ezen fentiek mind-mind alapanyagok, amelyre tetszőleges/bármilyen mintát tudok majd tenni, akár az én ötleteim alapján, akár a vásárlók egyedi igényei alapján, akár pedig az influenszerek ötletei alapján. Szeretném a vállalkozásom első évében első heteiben felépíteni a webshopokat, amiket fel is töltök mintákkal. Illetve a kidolgozott séma szerint szeretném beszervezni az első influenszereket, akiknek létrehoznám az ő webáruházaikat. Ezt követően pedig folyamatos munkával szeretném fejleszteni a saját webshopomat, és növelni az influenszereknek létrehozott webshopok számát. Ezektől azt várom, hogy az árbevétel is folyamatosan növekedjen. A saját webáruházra minden nap szeretnék új mintát/mintákat rajzolni és feltölteni, emellett pedig szeretnék cégeket, vállalkozásokat is megkeresni, akiknek nagyobb darabszámú terméket tudok eladni egyszerre. Az influenszerek számát szeretném folyamatosan növelni, és mivel jelentős a számuk (előzetes kutatómunkám szerint 3000db), ezért jelentős potenciált látok ebben a szegmensben. Hosszútávú céljaim közt szerepel, hogy napi 1000db pólót és ajándéktárgyat adjak el, komplett, nagy gyártó egységet üzemeltessek, és jelentős pénzre és vagyonra tegyek szert. A vállalkozásom elindításához és működtetéséhez szükségem van több tárgyi eszközre, illetve immateriális javakra (2db Flexi Software – 50eFt/db). Minden eszközt vásárlással szeretnék beszerezni. A tevékenységhez szükségem lesz a Flexi mellett 2db laptopra (125eFt/db) a napi ügymenethez, minták szerkesztéséhez, vágóplotterek irányításához. Belőlük szintén 2db-ra lesz szükségem a gyors munkavégzéshez, darabára 250eFt. 3db Epson nyomtatót is szeretnék vásárolni, egyet a szóróanyagok nyomtatáshoz (L220 – 40eFt), egyet a transzfer- (L382 – 55eFt) és egyet a szublimációs-nyomtatáshoz (L382 – 55eFt). A minták rögzítéséhez, vasalásához szeretnék vásárolni 4db hőprést: egy páros bögrehőprést (120eFt) a bögrékhez, egy kombóhőprést (155eFt) a tányérokhoz, sapkákhoz és apróbb ajándéktárgyakhoz, valamint 2db síkhőprést (90eFt/db) a pólók és pulóverek nyomásához. |
||||||
2020-09-04
|
3534 Miskolc, Stadion utca 27. 1/3.
|
960404 – Fizikai közérzetet javító szolgáltatás m.n.s. 960901 – M.n. s. egyéb személyi szolgáltatás |
||||||
2020-09-04
|
3070 Bátonyterenye, Vörösmarty út 27/b
|
Egyéni vállalkozóként saját kozmetikát szeretnék nyitni, magas létszámú vendégkört tervezek kialakítani, a 960203 ÖVTJ számú Kozmetika, szépságápolás a fő tevékenységi köröm. |
||||||
2020-09-05
|
MAGYARORSZÁG, 3300 EGER, PACSIRTA UTCA ajtó: 35/A.
|
855901 – M.n.s. egyéb oktatás |
||||||
2020-09-07
|
3530 MISKOLC, CORVIN UTCA 11. em.: 1 ajtó: 2.
|
731101 – Reklámtervezés, -készítés, -elhelyezés |
|
|
|
|
||
2020-09-07
|
3170 Szécsény
|
431201 – Gépi földmunkák végzése |
||||||
2020-09-07
|
MAGYARORSZÁG, 5600 BÉKÉSCSABA, BARTÓK BÉLA ÚT 23. ép.: B em.: 2 ajtó: 7.
|
477902 – Használtruha-, lábbeli-kiskereskedelem |
||||||
2020-09-07
|
3860 Encs, Baross Gábor út 8.
|
477818 – Tüzelőanyag-kiskereskedelem |
|
|
|
|
||
2020-09-08
|
3525 Miskolc Muskátli utca 21. Fsz. 3.
|
Vállalkozom működését tekintve GFO231 egyéni vállalkozóként fogom végezni a tevékenységeimet. 7490 műszaki tevékenységgel, tanácsadással fogok segíteni azoknak az embereknek, akik szeretnék kihozni lakásukból/fürdőszobájukból a maximumot használhatóság, kényelem és piacképesség szempontjából. |
||||||
2020-09-09
|
3900,Szerencs,Rákóczi Zs.tér 8.
|
Szennyvízcsatorna-,vízvezetékszerelés, központi fűtés és csőhálózat szerelése. |
||||||
2020-09-09
|
3300 Eger Lájer Dezső u. 10.
|
A vállalkozásom fő tevékenysége adminisztratív szolgáltatás nyújtása. Ezen kívül rendezvényszervezés, pénzügyi oktatás és tanácsadás tevékenységemet végzem a vállalkozásom keretében. |
||||||
2020-09-09
|
3104 Salgótarján Hársfa út 7. 4/17
|
A vállalkozás tevékenységi köre 8559 M.n.s. egyéb oktatás. Tevékenysége: Az üzleti tevékenységem olyan oktatási képzés nyújtása, ahol a célom a mindennapi stressz és kihívás kezelhetőségének a lehetséges megoldását nyújtja. Erre az általam legjobbnak vélt módszer egy 8 hetes Mindfulness (Tudatos jelenlét) képzés amit, pszichológusok és orvosok állítottak össze. Meditációs és pszichológiai gyakorlatok keretein belül sikerült ezt a célt elérni, ahol a fókuszált figyelemre épülő gyakorlatokkal és az ön-tudatossággal előhívjuk az elmében rejlő maximális potenciált. Egy találkozó 2-2,5 órás és heti egyszer ül össze a csoport. A tréningeket elsősorban magánszemélyeknek és cégeknek kínálom, ahol segítek a cég munkatársainak, hogy élvezzék a magasabb termelékenységet, hatékonyságot és boldogságot a munkájuk és az életük minden területén. A magánszemélyek esetén egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb, kevesebb stresszel járó élet ajánlok a képzésen résztvevők számára. |
||||||
2020-09-09
|
3324 FELSOTÁRKÁNY, ADY ENDRE UTCA 70.
|
479102 – Csomagküldo, internetes kiskereskedelem |
||||||
2020-09-09
|
MAGYARORSZÁG, 3300 EGER, TIZESHONVÉD UTCA 17. em.: 2 ajtó: 3.
|
592003 – Hangfelvétel-készítés (első példány, nyilvános közlésre) 900205 – Hangosítás 900102 – Előadó-művészeti tevékenység (zenei) 900208 – M.n.s. előadó-művészetet kiegészítő tevékenység |
||||||
2020-09-09
|
3400 MEZŐKÖVESD, JÁZMIN UTCA 51.
|
Főtevékenysége: 620104 – Számítógépes programozás m.n.s Egyedi weboldalfejlesztés amelyben többet tudok ügyfeleinknek nyújtani az átlagos webfejlesztőknél. Az egyedi fejlesztés négy rövidebb lépésből áll. Az első a grafikai látványterv elkészítése ott az összes módosítást amit az ügyfél kér el tudom végezni. Ezután jön fejlesztői tervezés majd fejlesztés (frontend/backend/UX). Célom olyan ügyfelek felkeresése akik szeretnének kiváló egyedi weboldalt, webalkalmazás. Nyitottak az új technológiákra, és meg is tudják fizetni. Készítek weboldal, webalkalmazást, webshopot. Mindegyiket képes vagyok bármilyen szoftverrel integrálni amely tartalmaz beépíthető API-t. (pl. Szamlazz.hu, Barion, stb..) |
||||||
2020-09-10
|
3300 Eger, Pacsirta utca 35/A.
|
4520 Gépjárműjavítás, -karbantartás |
||||||
2020-09-10
|
3931 Mezőzombor Rákóczi út 3.
|
A vállalkozás főtevékenysége konfekcionált textiláru gyártása. Melléktevékenységek: mű és gépi hímzett termék készítése, nyomás közvetlenül különféle anyagokra, ruházati és egyéb konfekcionált termékek javítása, valamint m.n.s. egyéb textiltermék gyártása. |
||||||
2020-09-10
|
3580 Tiszaújváros Bartók Béla út 6. Fsz/1.
|
8130 – Zöldterület-kezelés – Főtevékenység 813002- Házikertgondozás Kertépítés és kertfenntartás, parkok építése és fenntartása, telephelyek fűkaszálása és fenntartása, és minden egyéb kiegészítő ház körüli munkák amelyek két kézzel elvégezhetőek. |
|
|
|
|
||
2020-09-10
|
Magyarország, 3860 Encs, Bercsényi út 44. ép.:A
|
960206-Kéz-és lábápolás, műkörömépítés |
||||||
2020-09-10
|
Parád Kristály utca 436/1
|
A vállalkozásom fő profilja a szépségápolás. Meglátásom szerint a mai kor emberének fontos az igényes, ápolt, fiatalos megjelenés. Kozmetikai szalonomban a vendégek igénybe vehetnek majd tisztító-, tini-, regeneráló-, anti age- mikrodermabráziós kezeléseket. A célom az, hogy minden korosztály igényét kielégítsem. A főtevékenység mellett közérzetjavító svéd-masszázs és műszempilla éptés szolgáltatást is igénybe vehetik a vendégeim. |
||||||
2020-09-11
|
3394 EGERSZALÓK, SZÉCHENYI ISTVÁN ÚT 57.
|
Megalapítandó vállalkozásom profilja, életvezetési szaktanácsadás. Lelki egyensúly-teremtő ülésekkel szeretnék segíteni az embereknek abban, hogy könnyebben |
||||||
2020-09-11
|
MAGYARORSZÁG, 3720 SAJÓKAZA, SZENT ISTVÁN UTCA 38.
|
620201 – Egyéb számítástechnikai szakértés, tanácsadás |
||||||
2020-09-11
|
3600 Ózd, Alkotmány út 9. fszt. 4.
|
1412 Munkaruházat gyártása (főtevékenység) |
|
|
|
|
||
2020-09-11
|
3300 EGER, PACSIRTA UTCA 35. ép.: A
|
331304 – Ipari folyamatirányító rendszer javítása |
||||||
2020-09-12
|
3533 Miskolc Ládi telep út 13. Fsz/1
|
4791 Csomagküldő, internetes kiskereskedelem |
||||||
2020-09-14
|
3060 Pásztó, Diófa út 30.
|
Fő tevékenység: 454006 – Motorkerékpár-javítás, -karbantartás Tevékenységek: 454008 – Motorkerékpár részegység és alkatrész javítása 432101 – Egyéb villanyszerelés 256101 – Fémfelület kezelés |
||||||
2020-09-14
|
3533 MISKOLC SZEDER UTCA 12. FS em. 2 ajtó
|
332027 – Zár, -szerkezet üzembe helyezése |
||||||
2020-09-14
|
3525 Miskolc, Napfürdő u. 88.
|
1813- M.n.s nyomdai előszítő tevékenység. Grafikai cég. Főként logó és arculati munkákat vállalok. Weboldalak tervezését is, összhangban az elkészített arculati mintával. Elsősorban a kisebb cégeket szeretném elérni szolgáltatásaimmal. Célom, hogy ezek a kisebb cégek is egyedi arculattal rendelkezzenek, ezáltal ki tudjanak tűnni a többi cég közül. Mivel Miskolcon és környékén rengeteg kisebb cég működik, főleg olyanok, akiknek arculata elavult, ezért ebben a piaci szegmensben hosszú távra lehet tervezni. Ugyanakkor ezeknél a cégeknél később is folyamatosan adódik grafikai tervezési feladat (ajándéktárgyak, vagy céges rendezvényeken való megjelenés…stb.) ezért folyamatosan számíthatok megrendelésekre, így hosszútávon jövedelmező ezen a területen grafikai munkákat vállalni. |
||||||
2020-09-15
|
3534 Miskolc, Kandó Kálmán utca 12. Földszint 3. (Észak – Magyarország)
|
A vállalkozás főtevékenysége 960202 – Férfi-, női-, gyermekfodrászat. Melléktevékenység 773901 – Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése. A vállalkozás a szépségipari szolgáltatások körével foglalkozik, főleg hajvágás, hajfejtés, frizura készítés és egyéb szépészeti megoldásokat végez. |
|
|
|
|
||
2020-09-15
|
3388 Poroszló, Földvár út 31.
|
Hajók, csónakok-gépszerelése, karbantartása, tárolása, állagmegóvása. Szezonális jelleggel saját kishajó, csónak, kajak, kenu kölcsönbe adása. Hajóztatás egyéni igényeknek megfelelve. |
|
|
|
|
||
2020-09-15
|
3700 Kazincbarcika, Dobó István tér 6. 3.em.1.
|
Az üzleti profilom a pillanatképekre épülő fényképezés. A környéken régi trendeket követő fotósok tevékenykednek, akik továbbra is beállított képeket preferálják. Az én célom, hogy olyan családi, illetve páros képeket adjak át, amik a kézben tartva élnek, érzelmekkel dúsítottak. Szinte egy emlékként szolgálnak, egy napról, sok élménnyel. Ezen felül a régi, hagyományos fotóalbumokat is szeretném elhagyni és olyan természetközeli formában átadni a megrendelőknek ( pl. egy gravírozott, fa emlékdobozban, az alján mohával vagy fa forgáccsal kibélelve ) az elkészült képeket, ami teljes képet alkot az arculatomról. Továbbá a jövőben szeretnék egy olyan fotóstudiót a környéken létrehozni, ami csak a szabadtéri fényekkel dolgozik, teljes berendezéssel, nem hátterekkel és lámpákkal, így akár a téli időszakban is biztosítva azt a hangulatot a fotózásokhoz, amit a kész munkámmal szeretnék közvetítetni. |
|
|
|
|
||
2020-09-15
|
3533 MISKOLC SZEDER UTCA 20. 2 em. 8 ajtó
|
Főtevékenység 433401 – Festés, mázolás 812101 – Általános épülettakarítás |
||||||
2020-09-18
|
3300 Eger Csokonai Mihály utca 61. 3. em. 11. ajtó
|
9602 Fodrászat, szépségápolás / Kéz- és lábápoló, műkörömépítő |
||||||
2020-09-21
|
3433 Nyékládháza, Kossuth út 18.
|
Vállalkozásom festés és belsőépítészeti munkák kivitelezésére hoztam létre. Főtevékenységként (433401) festés, mázolás, előző festés eltávolítása, álmennyezet, stukkó felhelyezése tevékenységi köröket választottam . Emellett vállalok alapozási munkákat, glettelést, repedésgátló és élvédő felhelyezését (433101), továbbá tapétázást és előző tapéta eltávolítását (433305) és dekorációs falfestést (741004). |
||||||
2020-09-21
|
3300 Eger Bálint Papa utca 3.
|
107102- Friss Cukrásztermékek Készítése (Nem Közvetlen Fogyasztásra) |
|
|
|
|
||
2020-09-21
|
3533 MISKOLC, ANDRÁSSY GYULA UTCA 45.
|
Főtevékenység: 812901 – Egyéb takarítás m.n.s. Tevékenység(ek): |
||||||
2020-09-21
|
3712 Sajóvámos, Kiserdő utca 16.
|
561003 – Palacsinta-, lángos-, pizzasütés |
||||||
2020-09-21
|
3175 Nagylóc, Petőfi Sándor út 18.
|
8130 ’08 Zöldterület-kehzelés |
||||||
2020-09-21
|
2669 Ipolyvece, Rákóczi utca 16.
|
8130 ’08 Zöldterület-kezelés |
||||||
2020-09-21
|
3170 Szécsény, Rákóczi út 47.
|
8121 ’08 Általános épülettakarítás |
||||||
2020-09-21
|
3170 Szécsény, Damjanich út 66.
|
8129 ’08 Egyéb takarítás |
||||||
2020-09-21
|
3900 Szerencs, Csalogány köz 18.
|
A vállalkozás fő tevékenységi köre a 433401 festés, mázolás. Melléktevékenységek pedig a 433101 vakolás m.n.s, valamint a 433103 gipszkartonszerelés, szárazépítészet. |
|
bencefest.ev@gmail.com
+36304436723
|
|
|
||
2020-09-22
|
3553 Kistokaj, Petőfi Sándor utca 32.
|
Ruházat kiskereskedelem |
||||||
2020-09-22
|
3177 Rimóc, Dózsa György út 2.
|
Az általam tervezett vállalkozás fő profilja, főtevékenysége, a működési területe, jogi formája a következő: Egyéni vállalkozás keretében kívánok ajándéktárgyakat előállítani, elsősorban, de egyéb ezekhez kapcsolódó termékeket is kívánok gyártani. Az általam előállított termékek elsősorban regionális és országos lefedettséggel kívánom terjeszteni. A vállalkozás elindításának fő motivációja az önálló munkavégzés keretében, saját munkaidőbeosztás mellett olyan életszínvonal megteremtése saját munkám által, ami hosszútávon saját magam és családom biztos megélhetését biztosítja. Az általam végzendő munka fiatalos, lendületes munkavégzést igényel, ami egyezik az én életstílusommal. Vállalkozásom szakirányú végzettséget nem igényel, a munkavégzés során használandó eszközök és szoftverek kezeléséhez megfelelő gyakorlattal rendelkezem. Hatósági engedélyre nincs szükségem, sem különösebb szakmai képesítésnek. Az általam megszerzett számítógépes, pénzügyi ismeretek véleményem szerint teljes mértékben elegendőek ahhoz, hogy vállalkozásomat elindítsam. A vállalkozás elindításához az alábbi saját erőforrásokkal rendelkezem: Számítógép felhasználásához szükséges tudásomat középszintű informatikai érettségi során már megszereztem, ezt a tudásomat napi szinten használom és fejlesztem. Rendelkezem olyan pénzügyi forrással, amely elegendő a vállalkozás elindításához. A vállalkozás indításához és működéséhez szükséges tárgyi eszközök részben saját tulajdonban rendelkezésben állnak. A szolgáltatásom ajándéktárgyak (pólók, bögrék, sapkák, tollak, stb…) gyártása és egyéb technikával történő ruházati és háztartási eszközökre történő nyomtatással, magánszemélyek, cégek egyéb megrendelők részére. Lehetőleg legtöbb ajándéktárgy elkészítése. A térségben és a nagyobb vállalatokban ismertté válás. 3-5 év múlva alkalmazott foglalkoztatása és internetes felületek segítségével az ország bármely területére eljutó egyedi ajándéktárgyak gyártása, megismertetése. Az árak után kutatást végeztem az országban hasonló tevékenységeket végző cégek tekintetében. Áraimat az áltatluk is használt árak átlagaként próbáltam meghatározni úgy, hogy a háttérben folyó anyag, gép és munkaidő ráfordítás mellett az általam elvárt nyereséget produkálják az egyes termékeim. A működés rendje alapján kezdetben 7-17-ig telefonon, illetve elektronikus felületen érkező rendelések fogadása, rendelések listába vezetése. Heti rendszereséggel az előző havi átlagadatok alapján raktárkészletre alapanyag rendelés. A rendelések felvétele közötti időben az ajándéktárgyak legyártása a szükséges szerkesztő szoftverek és nyomtatók segítségével. Az elkészült ajándéktárgyak csomagolása, átadásra, illetve postázásra történő előkészítés, termékek átadása, fizetés lebonyolítása, számla kiállítása. Alkalmazott technológia: Speciális nyomtató segítségével különböző tárgyakra történő nyomtatás. A nyomtatókat vezérlő számítógépen különböző szöveges és figurális elemek szerkesztése speciális képszerkesztő program segítségével. Alapanyag beszerzése internetes felületen nagykereskedésekből történő nagy tételszámú vásárlás házhozszállítással. Rendszeres beszállítói kapcsolat kiépítése mellett a szükséges alapanyagok további beszerzési forrásait folyamatosan kutatni fogom a legkedvezőbb ár és érték arányának megtalálásáért. A bevételeknek a 33%-a az év során teljesen egyenletes eloszlásban alakul, míg a jelentős 67%-a különböző nagyobb ünnepekre és eseményekre esnek. A következő években, évenkénti 10%-os bevételnövekedést szeretnék a vállalkozásommal produkálni. A vállalkozás indításának első éves működését biztosító tőkeigénye a számítások alapján 6900000 Ft, ebből az alábbi költségeket kívánjuk pályázati támogatásból finanszírozni: bérköltségek, irodafelszerelés, üzlethelység bérleti díj, üzlethelység minimális bútorozása, termék előállításához szükséges nyomtató, hőprésgép, számítógép és szoftver megvásárlása, valamint egyéb szolgáltatások költségei között a könyvelés finanszírozása, és alapanyag részbeni biztosítása. |
|
|
|
|
||
2020-09-22
|
3170 Szécsény Malom út 2.
|
Szépség centrum,szépség szalon |
||||||
2020-09-22
|
MAGYARORSZÁG, 3182 KARANCSLAPUJTŐ. NÓGRÁDI ÚT 26.
|
A vallalkozás fő tevékenységi köre: Az egyéb épületgépészeti szerelések. Melléktevékenységek: Víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló-szerelés, Fémmegmunkálás, Bontás
A vállalkozás fő profilja társasházak karbantartása és hibaelhárítása, vízórák plombálása. |
||||||
2020-09-22
|
3300 Eger, Jankovics Dezső utca 1/B.
|
711201 – Építészeti muszaki tervezés (kivéve: építészmérnökök) Tevékenység(ek): |
||||||
2020-09-23
|
3903 Bekecs, Béke u. 62.
|
Autókereskedés |
||||||
2020-09-24
|
3963 Karcsa Dózsa György u. 4.
|
Vállalkozásom marketing- és kreatív munkákat, valamint egyedi weboldalépítést / üzemeltetést fog végezni. Jelenleg nemzetközi szinten igen magas az igény a jó és kreatív számítógépes szakemberekre amellett, hogy folyamatos képzések indulnak, mégis kirívóan nagy a hiány a szakmában. A fejlődő világban pedig egyre több és több termékfejlesztés, és új termékek piacra bocsájtása zajlik. Ahhoz, hogy az új és meglévő cégek lépést tudjanak tartani a piaccal, szükségük van jó minőségű marketingre és hordozó csatornákra és folyamatokra, mint a közösségi marketing, saját weboldalak, SEO marketing és még számos, de nélkülözhetetlen csatorna, melyen keresztül elérhetőek a potenciális és már meglévő ügyfelek. |
|
|
|
|
||
2020-09-24
|
3170 Szécsény, Kassai út 42.
|
4312 ’08 Építési terület előkészítése |
||||||
2020-09-25
|
3530 Miskolc, Corvin utca 17. 8/2
|
M.n.s 8559- egyéb oktatás- Magán nyelviskola |
||||||
2020-09-29
|
3933 Olaszliszka, Szent István út 104.
|
4791 ’08 |
||||||
2020-09-29
|
3300 Eger, Hevesy Sándor utca 67.
|
8551 – Sport, szabadidő képzés: Elsődleges szolgáltatás a 6-10 év közötti gyerekek csoportos tenisz oktatása Play and Stay módszer alkalmazásával. Továbbá házi-, országos-, Play and Stay és korosztályos versenyek szervezése. Nem utolsó sorban a versenyzői utánpótlás menedzselése. |
|
|
|
|
||
2020-09-30
|
2260 Balassagyarmat Kenessey Albert 11.
|
Férfi, női, gyermek fodrászat. |
||||||
2020-09-30
|
3516 MISKOLC, ASZTALOS ÚT 5.
|
821101 – Összetett adminisztratív szolgáltatás 829902 – M.n.s. egyéb gazdasági tevékenységet segíto szolgáltatás |
||||||
2020-09-30
|
3100 Salgótarján, Ruhagyári út 8.
|
855901 – M.n.s. egyéb oktatás 801001 – Személybiztonsági tevékenység |
||||||
2020-09-30
|
3400 Mezőkövesd Dózsa György út 66
|
Rekreációs, rehabilitációs, prevenciós fejlesztés funkcionális mozgással |
||||||
2020-10-01
|
3360 HEVES, KOSSUTH LAJOS UTCA 48/B.
|
479102 – Csomagküldo, internetes kiskereskedelem |
||||||
2020-10-01
|
3043 Egyházasdengeleg, Rákóczi út 40.
|
4791 ’08 |
||||||
2020-10-01
|
3854 Gibárt, Kossuth út 43.
|
439103 – Tetőszerkezet-építés (ácsolás) |
|
|
|
|
||
2020-10-01
|
3327 Novaj, Bajcsy-Zsilinszky utca 1/A
|
A vàllalkozàs fötevèkenysègi köre kozmetika ès szèpsègàpolàs. Altevèkenysègi körei: egyèb oktatàs illetve szèpsègàpolàs a vendèg otthonàban. |
||||||
2020-10-01
|
3909 Mád, Táncsics utca 111.
|
EHS mérnöki tevékenység |
||||||
2020-10-01
|
3300 Eger, Pacsirta utca 35 A épület
|
Vállalkozásom egy ügynöki tevékenységre épül, ami magába foglalja a cégek teljes körű marketing, kommunikációs, rendezvény, kreatív fejlesztés és stratégiai tervezésének feladatköreit is. Véleményem szerint nem minden cégnél van külön marketinges és rendezvényszervező, hanem a kisebb, esetenként családi vállalkozáskonál akár a férj és a feleség viszi az ügyvezetői, a boltvezetői,a HR vezetői, a marketing vezetői és az eladó feladatköröket is akár egy személyben. Ezeknek a cégeknek kívánok segítséget nyújtani, hogy a marketing tevékenységet (brand építés, szóróanyag, névjegykártya tervezés és készíttetés, kitelepülés vásárokra, kiállításokra, áruházi kóstoltatás, promóciós reklámozás, céges rendezvények szervezése) teljes mértékben. Ezeket a tevékenységeket projekt alapon kívánom majd átvállalni. A vállalkozásom segítséget fog nyújtani a cégeknek az alábbi tevékenységekben: 1. Teljeskörű marketing tanácsadás, tervezés és kivitelezés: vállalati arculattervezés (CI), új csomagolás, design kialakítása, offline, online marketing megjelenések foglalása, kitelepülés, promóciók, kiállítások, web design és fejlesztés, névjegykártya, nyomdai szóróanyagok készíttetése, logózott ajándékok terveztetése és készíttetése, gyártattatása. 2. Rendezvényszervezés: céges csapatépítőktől, az üzleti vacsorák, állófogadások, sajtótájékoztatók, tréningek, partnertalálkozók, családi napok, jutalomutak megszervezése. 3. Értékesítés és értékesítést ösztönző mechanizmusok támogatása, teljeskörű projekt managemnet, konzultáció és tanácsadás (pl. arculattervezés, brand építés, promóciók, kitelepülések, nyereményjátékok szervezése) |
||||||
2020-10-01
|
3100. Salgótarján, Ybl Miklós út 39. Fsz./3.
|
A vállalkozás tevékenysége bérszámfejtés és az ehhez kapcsolódó egyéb munkaügyi feladatok ellátása(ÖVTJ:692006). Ez a munkaügyi szolgáltatásokat biztosító vállalkozás igény szerinti feladatokat lát el. A megrendelővel (könyvelő céggel) előre leegyeztetett munkafolyamatot, munkát végzek szerződés szerint. Ez tartalmazza általában a bérszámfejtéstől a járulékbevallás elkészítéséig szükséges teendőket, de magában foglalhat olyanokat is, mint például új munkavállalóval kapcsolatos adminisztratív feladatok, bejelentések, leszámolt munkavállaló kilépő dokumentumainak elkészítése, kijelentése, alkalmi munkavállalókkal kapcsolatos feladatok, betegségi és anyasági ellátások ügyintézése, támogatott munkavállalók támogatási szerződésének és havi elszámolásainak elkészítése. Ezek elvégzését a megrendelő igénye és a kialkudott díj határozza meg. |
||||||
2020-10-01
|
3000. Hatvan , Pázsit út 16. 2/8.
|
A fő profil a fűnyírás , ez történhet gyűjtéssel és nélküle is , fűkaszálás a kis fűtől a bozótírtásig mérettől függetlenül, sövényvágás , gallyazás ,metszés a vevő igénye szerint , kert rendezés (elhanyagolt kertek ,udvarok , külső területek) , ősszel zöldhulladék gyűjtése , télen a járdák utak síkosságmentesítése kézi vagy gépi lehetőséggel. Ezek történhetnek alkalmi megrendeléssel vagy csomagban , több szolgáltatással egybekötve és időben megfelelően elvégezve, szerződésben rögzítve. Csomagban akár kedvezményt is lehet adni , ha hosszabb időre kötjük.A takarításokat pedig társasházaknak és cégeknek próbálom majd értékesíteni, de csak a másodig évtől tervezem , az első évet a zöldterület-kezelésnek akarom szentelni 100%-ban. |
|
laczkomihaly60@gmail.com
+36704575213
|
|
|
||
2020-10-01
|
3200 GYÖNGYÖS, MÉRGES ÚT 2. em.: 5 ajtó: 31.
|
855101 – Sport és szabadidos képzés |
|
|
|
|
||
2020-10-01
|
Salgótarján
|
Főtevékenysége: 479102 – Csomagküldő, internetes kiskereskedelem |
|
|
|
|
||
2020-10-01
|
3780 Edelény, Bódva út 32.
|
4791- Csomagküldő, internetes kiskereskedelem |
||||||
2020-10-01
|
3525 Miskolc, Vologda utca 10.
|
Digitális nyomdaipari tevékenység, dekorozás, reklámfelület kihelyezése. |
||||||
2020-10-01
|
3780 Edelény Borsodi út 68
|
431201 Gépi földmunkavégzés |
||||||
2020-10-01
|
3060 Pásztó Dob utca 10
|
Tervezett vállalkozásom üzleti profiljába műanyag karosszéria elemek és lökhárítók javítása, cseréje illetve szélvédők cseréje áll.A karosszéria javítás munkálatai közé tartozik a fényezéshez kapcsolódó autó szét- és összeszerelése. |
||||||
2020-10-01
|
Magyarország, 3181 Karancsalja, Ady Endre út 24.
|
Főtevékenysége: 952901-Egyéb háztartási és közszükségleti cikkek javítása 1. 952911-Ruházati és egyéb konfekcionált termékek javítása 2. 141301-Felső ruházat gyártása (kivéve: munkaruházat) m.n.s. 3. 139201-Konfekcionált textiláru gyártása (kivéve: ruházat) m.n.s. |
|
csicsmanerzsebet@gmail.com
06209131392
|
|
|
||
2020-10-01
|
3104 SALGÓTARJÁN, HÁRSFA ÚT 3. 1/4
|
855903 Nyelvi magánoktatás |
||||||
2020-10-01
|
3849 Forró Petőfi út 5.
|
960202 Férfi-, női, gyermekfodrászat 960207 Fodrászat az ügyfél otthonában |
||||||
2020-10-01
|
3100 Salgótarján, Salgó út 11. 2./1.
|
5920 Hangfelvétel készítése, kiadása |
||||||
2020-10-01
|
3060 Pásztó Dob utca 14
|
4520 Övtj számmal bejegyzett vállalkozásom tevékenységi körébe tartozik a személygépkocsik karosszéria részelemeinek javítása,fényezése. |
||||||
2020-10-01
|
3671 Borsodnádasd, Gálrétje utca 11.
|
Vállalkozásomat egyéni vállalkozóként, 100%-os tulajdoni hányaddal indítottam el. Fő tevékenységként elsősorban a házhoz szállítás és a helyi piacokon, illetve vásárokon való kézműves tejtermékek árusítása lesz. Termékeimet helyi őstermelőktől szerzem be, ezek elsősorban kézműves sajtok, joghurtok, vajak, túró, illetve, ha a potenciális vevőknek házi tejre van szüksége, akkor annak beszerzését is vállalom. Egyre nagyobb igény mutatkozik a házhoz szállításra, amire jó példa a jelenlegi helyzet is (korona vírus) , sok idős , egyedül élő ember él a környékünkön, akiknek nagy segítséget jelentene a házhoz szállítás. A későbbiekben tervezem felvenni a kapcsolatot különböző borászokkal, hogy a kiváló minőségű kézműves sajtok mellé, boraikat is kínálhassam a vásárokon, rendezvényeken. |
||||||
2020-10-01
|
3104 Salgótarján Hársfa út 7.
|
A vállalkozás fő tevékenységi köre: 7311 Reklámügynöki tevékenység A vállalkozás melléktevékenységei: 9329 M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység , 8230 Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése Egyre nagyobb az igény olyan szabadidős tevékenységek végzésére, amelyek kizökkentik az embert a mindennapok okozta monotonitásból, amelyek által újra feltöltődhet és visszanyerheti munkavégző képességét, bővítheti tudását. Ötletem alapja egy olyan szolgáltatás nyújtása, amely segít az embereknek megmutatni a falusi lét alapvető elemeit és megtanítja számukra mindazt, hogyan tudnák beépíteni mindennapjaikba és hogyan tudják aktívan eltölteni szabadidejüket. Ehhez első lépésként a falusi turizmus szereplőivel szükséges felvennem a kapcsolatot és segíteni munkájukat cégük és szolgáltatásuk ismertté tétele, valamint potenciális vevők szerzése által. Az általam kínált szolgáltatás többrétű, olyan komplett szolgáltatáscsomagot nyújtanék, amely bevezeti az érdeklődőket a falusi életbe, az adott város vagy falu lakosaival együttműködve workshopok megrendezését is vállalnám, ahol megismerkedhetnek a hagyományos élet mozzanataival. Az általam kínált szolgáltatások segítségével olyan magánszemélyeket, cégeket, szállásadókat és vállalkozásokat szeretnék elérni, akik a falusi turizmus területén tevékenykednek, de nem tudják hogyan érjék el célcsoportjukat. Szolgáltatásommal nem csak a vevőszerzésre kívánok koncentrálni, hanem sokoldalú események megszervezésén keresztül azok promótálására egyaránt. Mindenekelőtt a vevőszerzésre irányuló tevékenységek közé fog tartozni egy komplett marketingterv felépítése és megvalósítása – az online megjelenés biztosítása, közösségi média oldalainak a kezelése, különböző bejegyzések, cikkek írása. Mindezen felül pedig workshop-szerű események megszervezése és értékesítése annak érdekében, hogy a célcsoportom által kínált termék vagy szolgáltatás könnyebben elérjen a kiszolgálni kívánt közeghez. Szerepemmel és munkámmal összeköttetést biztosíthatok a falusi turizmusban tevékenykedők és az utazóközönség között, valamint segíthetem a vállalkozót az esemény lebonyolításában egyaránt.
|
||||||
2020-10-01
|
3860 Encs, Váci Mihály út 54/a.
|
522104 – Autómentés (rakfelület nélküli járművel vagy vontatással) |
||||||
2020-10-01
|
3100 SALGÓTARJÁN, EGRI UTCA 9.
|
Vállalkozásomat egy szellemi termék fizikai megvalósítására fogom felépíteni, s mivel a vállalkozás elindításához nincs szükség túlzottan nagy tőkére és nagy mennyiségű személyi erőforrásra, valamint a vállalkozás ügyviteli költségeit sem szeretném túlzottan megnövelni, ezért az Egyéni vállalkozási formát választom KATA adózással. A már korábban megtervezett üzleti ötleteim közül több szempontból is úgy gondolom, hogy a napjainkban igen nagy népszerűségnek örvendő és folyamatosan növekvő potenciállal bíró társasjáték-piacra érdemes belépni, így egy saját társasjáték, pontosabban egy kártyajáték megvalósítása mellett döntöttem.A termékem amellett, hogy igen alacsony előállítási költséggel kalkulálhatok, nagy haszonkulccsal bír és igen széles körben értékesíthető. Az értékesítést főként elektronikus csatornákon tervezem és a fejlesztés során nagy figyelmet fordítottam arra, hogy a játék nyelvfüggetlen legyen, ezáltal a nemzetközi piacon is könnyen értékesíthető. Azon felül, hogy egy egyszerű pókerkártyaként is képes funkcionálni, a játék egy a szórakoztatóiparban oly népszerű fantáziavilágban játszódó társas-szerepjáték, melyeknek a világon óriási rajongótáboruk van. A játékrendszer kialakítása során, kategóriájukban a világon a legjobb hasonló jellegű játékokból merítettem ihletet, mindvégig szem előtt tartva, hogy egy ilyen típusú termék esetében egyetlen dolog számít, a játékélmény. Mivel korábban termelési folyamatokat irányítottam jelentős tapasztalatra tettem szert azon a téren, hogy hogyan lesz egy ötletből (megrendelésből) piacon értékesíthető végtermék. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen vállalkozási ötlet megvalósításához rendkivül széles körű ismeretekkel kell rendelkezni, de úgy gondolom képes leszek megbírkózni a feladattal, a szakismereteket igénylő feladatokat, mint a garafikai kivitelezés, nyomdai gyártás, weboldal programozása és sorolhatnám egyébként is profikra bízná az ember. Mindezek mellett én főként a termék kidolgozásával, értékesítésével és online marketingjével kívánok foglalkozni.Szerencsére régóta érdekel ez a szektor, melyben magam is aktív fogyasztó vagyok, így elég jón üzleti kapcsolatokkal rendelkezem a kivitelezés maradéktalan végrehajtásához.A szellemi termék előállításáshoz különösen nagy tőke nem szükséges, azt a már eddig is belefektetett rengeteg idővel és munkával el lehet készíteni. |
||||||
2020-10-01
|
Mezőkövesd
|
7490 M.n.s. egyéb szakmai, tudományis, műszaki tevékenység: Egészségügyi és gyógyszerfejlesztéshez kapcsolódó szakmai tanácsadás |
|
|
|
|
||
2020-10-01
|
3866 Szemere, Fő út 23.
|
107101 – Kenyér, péksütemény és egyéb pékáru gyártása m.n.s. |
|
|
|
|
||
2020-10-01
|
3300 Eger, Szalapart út 20.
|
Főtevékenysége: 812101 – Általános épülettakarítás Vállalkozásomat elsősorban irodák, építkezések, apartmanok takarítására szeretném létrehozni. Tevékenység(ek): |
||||||
2020-10-01
|
3600 Ózd, Vasvár út 27.
|
Tevékenységem 821901 Egyéb irodai szolgáltatás. m.n.s. ( főtevékenység ) 821902 Fénymásolás sokszorosítás 702201 Általános üzletviteli tanácsadás |
|
|
|
|
||
2020-10-01
|
3871 Méra Fő út 74/F
|
439903 Állványozás A vállalkozásom keretében elsősorban homlokzati állványok helyszínre szállításával, szakszerű felépítésével, a kőművesipari munkák után pedig azok lebontásával szeretnék foglalkozni. . Kiegészítő tevékenységként vállalok tetőszerkezet építést, zsaluzást, dúcolást. A vállalkozásom szolgáltatásai nem hordoznak újszerűséget, viszont a megbízhatósággal, a határidők betartásával, és a kiegészítő szolgáltatásaimmal szeretnék kitűnni a piac többi szereplői közül. Meggyőződésem, hogy hosszútávon így tudok olyan üzleti kapcsolatokat kiépíteni, melyek biztosítják számomra a folyamatos megrendeléseket. |
||||||
2020-10-01
|
3508 Miskolc, Nádas utca 15.
|
812101 – Általános épülettakarítás |
|
|
|
|
||
2020-10-01
|
3860 Encs, Gárdonyi G. utca 23.
|
731101 – Reklámtervezés, -készítés, -elhelyezés |
|
|
|
|
||
2020-10-01
|
3918 SZEGI, Bányász telep 10
|
162301 Épületasztalos-ipari termék gyártása |
||||||
2020-10-01
|
3104 Salgótarján Déryné út 5.
|
A vállalkozás fő profilja az új technológiák népszerűsítése és bevezetése mind a lakossági, mind az üzleti felhasználók számára. 4 alappilére lesz a vállalkozásnak. Az 1. a korszerű fényforrások online kereskedelme, plusz hozzáadott érték a költséghatékonysági kalkulátor, amivel könnyedén ki lehet majd számolni, hogy ha egy ügyfél kicseréli a hagyományos izzószálas égőit LED fényforrásra, akkor mennyit tud megtakarítani. A 2. az RFID technológiák népszerűsítése és bevezetése pl. NFC chip. A 3. a lézervágás, lézergravírozás, melynek segítségével kisebb munkadarabokat lehet nagy pontossággal darabolni, illetve különböző alapanyagokra egyedi ajándék tárgyakat tudok majd készíteni, pl: fém, üveg, fa. A 4. a 3D nyomtatási technológia ahol szintén kisebb munkadarabokat tudok elkészíteni cégek számára pl. prototípust, lakossági ügyfeleknek pl. egyedi ajándéktárgyakat, de akár már nem kapható alkatrészt is lehet legyártani, pl: régebbi készülék letört kapcsolója, gombja. A fenti technológiák jelenleg újak a hazai piacon, ezért úgy gondolom, hogy lesz igény a szolgáltatásaimra. Gazdasági informatikusként végeztem, folyamatosan követem a technológiai változásokat és azt tapasztalom, hogy hazánkban óriási a lemaradás a digitalizáció területén is. A vállalkozásommal szeretném támogatni a megyei cégek digitális átalakulásást és az általam működtetett eszközöket megnézhetik, adott esetben a saját cégüknél is alkalmazhatják a technológiát, ami verseny előnyt és hatékonyság növekedést eredményezhet. A gépeket első körben bérleti konstrukcióban szeretném beszerezni, mert így több különböző típust is ki tudok próbálni, így a vásárlásnál már nem lesz ez kérdés.Ezen kívül adatvédelmi szabályzatok, weboldalak készítése, programozás, szoftverfejlesztés. |
|
|
|
|
||
2020-10-01
|
3121 Somoskőújfalu Puskin utca 3
|
Az üzleti ötletet a saját életemből és tapasztalatomból merítettem. Az iskolai éveim befejezése óta az építőiparban dolgozom. Szerkezet lakatosként kerültem az építőiparba. Szeretem csinálni, változatos munka. Szeretem az emberek álmát, elképzeléseit megvalósítani. Hosszú évekig külföldön dolgoztam, nagyon sok tapasztalatot szereztem, több szakmával is megismerkedtem, nyílászárókat szereltem, gipszkarton falakat csináltam,festést, burkolást és vízvezetékszerelést. Ezt a tudást szeretném itthon kamatoztatni. Tapasztalatom az, hogy nagyon nehéz jó szakembert találni. Célom az, hogy kihasználva kapcsolati tőkémet felépítsek egy olyan vállalkozást, aminek saját szakmámra az alapja, de kiépített kapcsolatokon keresztül egy komplex szolgáltatással áll a lakosság igényeinek szolgálatába. A legkisebbtől a legnagyobb munkáig meg tudjam szervezni a feladatok elvégzését a megrendelők megelégedettségére |
||||||
2020-10-01
|
3574, Bőcs Bársonyos utca 21
|
Főtevékenységem megnevezése 4520- Gépjárműjavítás, -karbantartás |
|
|
|
|
||
2020-10-01
|
2697 Szanda, Madách út 27.
|
Kerámia dísztárgy készítés, emellett népi iparművészeti és iparművészeti lakberendezési textiltermék készítése. |
|
|
|
|
||
2020-10-01
|
3933 OLASZLISZKA, SZENT ISTVÁN ÚT 104.
|
855901 – M.n.s. egyéb oktatás |
||||||
2020-10-01
|
Onga
|
Online média számára vizuális tartalom, sajtóanyag készítés, megbízók számára vizuális látványtervek tartalmak készítése, szerkesztése, alkotói fotográfiák készítése rendszeresen, pályázatokon való részvétel, vizuális tanácsadás. |
||||||
2020-10-01
|
3300 Eger, Rózsa Károly utca 21. 5 a.
|
4791 Csomagküldő, internetes kiskereskedelem |
||||||
2020-10-01
|
3068 Mátraszőlős FŐ ÚT 145
|
Fő tevékenység 781001 Munkaközvetítés a munkaerő keresése, kiválasztása és közvetítése, beleértve a vezetők közvetítését és felkutatását 256203 Fém esztergálása 256202 Fém hegesztése, forrasztása 256201 Fémmegmunkálás m.n.s. fém munkadarabok fúrása, esztergálása, marása, szikraforgácsolása, gyalulása, tükrösítése, üregelése, kiegyensúlyozása, fűrészelése, köszörülése, élezése, hegesztése, egyéb összekapcsolása stb. vágás, írás fémre lézerrel 282901 M.n.s. egyéb általános rendeltetésű gép gyártása folyadékszűrő vagy tisztító gép és készülék gyártása, a folyadékot, port kilövellő, porlasztó- vagy szórókészülékek gyártása, a nem villamos hegesztő-, forrasztó berendezés gyártása, hűtőtornyok és hasonló berendezések gyártása, amelyek hűtik a körfolyamatban keringetett vizet 2512 Fém épületelem gyártása fémajtó, -ablak, ezek keretei, fémárnyékolók, kapu stb. gyártása épület fémpadlózatát alkotó csatlakozások gyártása 522901 Szállítmányozás az áru szállítmányozása, szállítási dokumentum és fuvarlevél kiállítása, megszerzése 900301 Egyéb alkotó tevékenység m.n.s. független művész egyéni tevékenysége, műértékének helyreállítása, restaurálása |
||||||
2020-10-01
|
3300 Eger Kertész utca 98/A
|
432901 – mns EGYÉB ÉPÜLETGÉPÉSZETI SZERELÉS |
||||||
2020-10-01
|
3831 Kázsmárk, Kossuth út 34
|
Gyerek és férfi hajvágás, szakáll igazítás,szakállfestés |
||||||
2020-10-01
|
Salgótarján, Gedőci út 2/b
|
Sportfelszerelések forgalmazására és a mezek, eszközök feliratozására, logózására épül a vállalkozás. A feliratozási folyamat során a klubok egyedi igénye szerint grafikai tervezés, a tervek alapján vágás, majd végül a kivágott felirat/szám felvasalását végzem a kívánt termékre.
|
|
|
|
|
||
2020-10-01
|
3384 Kisköre József Attila út 3.
|
Ács , tetőfedőként vállalom komplett házak tetőszerkezet-építését. |
||||||
2020-10-01
|
3718 MEGYASZÓ, BÉKE ÚT 28.
|
855901 – M.n.s. egyéb oktatás |
|
|
|
|
||
2020-10-01
|
3300 Eger, Gyulafehérvári utca 12
|
Kéz- és lábápolás, műkörömépítés, Fizikai közérzetet javító szolgáltatás |
||||||
2020-10-01
|
3529 Miskolc, Mikes Kelemen utca 34. 3/4
|
M.n.s. egyéb oktatás, nyelvi magánoktatás |
|
|
|
|
||
2020-10-01
|
3170 Szécsény, Attila út 2.
|
4331 – Gipszkartonszerelés, száraz építészet A vállalkozás üzleti profilja a gipszkartonszerelés alap és továbbfejlesztett kivitelezése, gipszalapú belsőépítészeti dekor elemekkel való kiegészítése, avagy mindkét termék önálló alkalmazása belső terekben. A gipszkartonrendszer ilyen terű alkalmazása ,beépítésének újszerű megközelítése még elég ritka. Mert vagy bonyolult, vagy időigényes és kevés kivitelező vállalja. Ugyan ez vonatkozik a belsőépítészeti gipszalapú dekor elemek kivitelezésével kapcsolatban is. Újszerű elemek tervezése és kivitelezése szintén sok problémát vet fel, amit kevesen készítenek és építenek be, elsősorban lakóházak és egyéb ingatlanok belső tereiben. A beépítésre kerülő termékek nem új találmányok (némelyikét kivéve ), hanem a meglévő ötletek újszerű alkalmazásán , vagy újratervezésén, átalakításán alapul. |
||||||
2020-10-01
|
Magyarország, 3060 Pásztó Nagymező utca 10.
|
Egyéb épület-,ipari takarítás m.n.s |
|
|
|
|
||
2020-10-01
|
3534 Miskolc Kiss Tábornok utca 34 2Lpcs Fsz1
|
561006 Falatozó (büfé) hidegkonyhás szolgáltatás |
||||||
2020-10-01
|
3933 OLASZLISZKA, SZENT ISTVÁN ÚT 104.
|
620103 – Weblap tervezése (webdizájn) |
||||||
2020-10-01
|
Miskolc
|
731101 Reklámtervezés, -készítés, -elhelyezés Vállalkozásom egy olyan prémium online marketing ügynökség, amely régóta működő, stabil ügyfélkörrel rendelkező kis-, és középvállalkozások számára nyújt teljeskörű online marketing megoldást egyedi helyzetükhöz igazodva. |
||||||
2020-10-01
|
3273 Halmajugra, Táncsics Mihály utca 37.
|
Főtevékenység ÖVTJ 812101 Általános épülettakarítás. Melléktevékenység: ÖVTJ 812102 Takarítás, tisztítás háztartásnál; 823001 Kereskedelmi bemutató, vásár szervezése |
|
|
|
|
||
2020-10-01
|
Gyöngyös
|
Ingatlanügynöki tevékenység |
||||||
2020-10-01
|
3065 Pásztó Vár utca 10.
|
4312 Építési terület előkészítése |
|
|
|
|
||
2020-10-01
|
3181 Karancsalja Mikszáth út 5.
|
Motorkerékpár javítás, -karbantartás |
|
|
|
|
||
2020-10-01
|
2697 Szanda Béke utca 19.
|
A vállalkozásomban földmunka géppel való földmunkákat szeretnék csinálni. |
||||||
2020-10-01
|
2660 Balassagyarmat Irányi Dániel utca 26.
|
M.n.s. egyéb személyi szolgáltatás (960901) |
||||||
2020-10-01
|
Magyarország, 3181 Karancsalja, Vízmű út 25.
|
Vállalkozásom főtevékenysége a 639101 ÖVTJ szám alá tartozó hírügynökségi tevékenység, ami elsősorban a média hírekkel, képekkel és cikkekkel (en block satótermékekkel) való ellátását foglalja magába. Ugyanakkor melléktevékenység a 631201 ÖVTJ szám szerinti világháló-portál szolgáltatás, ami által vállalkozásomnak lehetőség van saját reklám -és promóciós felülelet biztosítani a potenciális ügyfeleknek, valamint a GoogleAdsense hirdetéseknek. Ezenfelül az utóbbi tevékenység teszi lehetővé a (nem tevékenységhez kötött) partnerhálózat kiépítését az affiliate marketingre lehetőséget adó (web)áruházakkal. |
|
|
|
|
||
2020-10-01
|
2660 Balassagyarmat Irányi Dániel utca 26.
|
8551 |
||||||
2020-10-02
|
3533 MISKOLC SZÁNTÓ KOVÁCS JÁNOS UTCA 51.
|
Célomnak tűztem ki egy hosszú távon biztos alapokon nyugvó egyéni vállalkozás működtetését, mely értéket teremt és hozzájárul az ország kreatív fejlődéséhez. Vállalkozásom székhelyét az Észak-Magyarországi régióban alapítottam meg. A mai digitális világban egyre nagyobb teret hódít a számítógépes tervezés, melyet én széleskörűen tudok nyújtani a megrendelőknek. Ezért választottam főtevékenységemnek a grafikai tervezést, míg egyik melléktevékenységemnek a weboldal készítést. Tevékenységeim közé választottam a bőrdíszműipari termékek tervezését és gyártását is, melyhez rendelkezem a szükséges Bőrdíszműves végzettséggel és gyártásban tapasztalatot is szerezhettem e területen. A bőr, mint alapanyag mindig szenvedéllyel töltött el, így választottam azt a szakmát, amellyel egyedi és funkcionális termékeket készíthetek az embereknek. Fő- és melléktevékenységeim területén fontosnak tartom, hogy minőségi termékeket tervezzek és értékes szolgáltatásokat nyújtsak a megrendelők számára. Célom, hogy minél szélesebb körrel megimertessem a szolgáltatásaimat és hosszabb távon egy biztos pozíciót vívjak ki magamnak országosan a kreatív szolgáltatások palettáján, folyamatos önképzés mellett. Főtevékenységem keretében grafikai szolgáltatásokat tervezek nyújtani: névjegykártya, csomagolás terv, meghívó és ültető kártya, plakát, roll-up és egyéb marketing anyagok tervezése belföldi kis- és középvállalkozások, illetve magánemberek számára. Weblap tervezés melléktevékenységem keretében honlapok design tervezése a célom főként kisebb vállalkozások és magánemberek számára. Bőrdíszműves tevékenységem keretében egyedi bőrdíszműipari termékeket készítek nőknek és férfiaknak egyaránt. Ide tartozik a női kézitáska, bevásárló-,utazó- és laptop táska, pénztárca, öv, kártyatartó és egyéb kiegészítők. Ezen a területen a célcsoportom a középosztályba és a vagyoni elitbe tartozó nők és férfiak. Kreatív tárházamat pedig változó témájú alkotó foglalkozások szervezésével egészítem ki, hogy fejlesszem a gyerekek (4-12 éves) és felnőttek kreativitását és felhívjam a figyelmüket az alkotás örömére. |
||||||
2020-10-02
|
3104 Salgótarján, Blaha Lujza út 24
|
6311’08 Adatfeldolgozás, web-hoszting szolgáltatás 7022’08 Üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás 8219’08 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás 6920’08 Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység |
|
|
|
|
||
2020-10-02
|
3922 Taktaharkány, Hunyadi utca 8
|
6920 ’08 Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység |
|
|
|
|
||
2020-10-02
|
3933 OLASZLISZKA, SZENT ISTVÁN ÚT 104.
|
433103 – Gipszkartonszerelés, száraz építészet |
||||||
2020-10-02
|
3200 Gyöngyös Gothárd utca 5.
|
Lakó- és nem lakó épület építése |
||||||
2020-10-03
|
3530 Miskolc Széchenyi utca 48. 3/2
|
Kiss-Biró Csilla 32 éves nő vagyok. 2011 óta élek Miskolcon. Egyéni vállalkozásomra vonatkozó terveim, a menyegzők világára építem. 2012 óta állok kapcsolatban szakmabeli embereken keresztül az esküvőkkel. Az évek alatt olyan tapasztatokat szereztem, melyet szeretnék saját vállalkozásomban gyarapítani.Mint a nők többségét engem is már kislány korom óta elvarázsolt a menyasszonyok világa. Több mint 7 évvel ezelőtt, egy video stúdiónál való betekintés és segédkezés kapcsán alakult ki közeli kötődésem a házasságkötés világához amit, azóta is szakértelemmel és szeretettel végzek.Az esküvői cinematograpy videok kapcsán rengeteg menyasszonynak tudtam segíteni. Olyan tanácsokkal láttam el őket, amely során az esküvője napján az a Hercegnő lehetett, akit ő maga álmodott meg.A menyasszonyi ruhák tekintetében miskolci viszonylatban hiány mutatkozik a minőségi és igényes ruhaszalonokra, ezen belül is az egyedi ruhákra.Elsődleges tervem egy egyedi és stílusában egyedülálló menyasszonyi ruhaszalon kialakítása. Szeretném biztosítani a menyasszonyok számára Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolcon az igényes, és különleges menyasszonyi ruhákat és a hozzájuk illő kiegészítőket.Az időpontra történő bejelentkezés, majd érkezés után egy személyes konzultáció történik, ahol az igényeket felmérjük. A szalonban található ruhák közül választás az elsődleges lépés. Amennyiben egyedi megrendelésre mutatkozik igény, úgy szeretném megálmodni, megtervezni a legtökéletesebb menyasszonyi ruhát.Minőségi és egyedülálló anyagok használata mellett, tüll, nehézselyem, csipke, strasszok és egyéb méter és rövidáru kellékek használata során próbálom az önmegvalósításhoz vezető utat megtalálni.Az árubeszerzést az alapanyagok terén saját autóval szeretném megoldani. A külföldről érkező ruhák vagy méteráru anyagok tekintetében pedig online módon történne a vásárlás.Az aktuális trendek megismeréséhez elengedhetetlen a kiállításokon és egyéb rendezvényeken való megjelenés, ezekhez szintén szükséges egy gépkocsi.Az első évben szeretném a havi vásárlók számának minimum, havi 20 %-os növelését elérni, kezdő havi 6 db ruha bérbeadása, vagy egyedi ruhák megrendelésre készítése, esetleg eladása mellett. Szeretnék vállalkozás székhelyén, később pedig régiós lefedettségén piacvezető szolgáltatóvá válni. |
||||||
2020-10-04
|
3045 BÉR, KOSSUTH ÚT 32.
|
A vállalkozásom olyan logopédiai szolgáltatás, amely az ügyfélhez történő ellátogatás mellett online is igénybe vehető. |
|
|
|
|
||
2020-10-05
|
3900 Szerencs, Molnár István utca 18.
|
Célom, hogy egy XXI. századhoz méltó felszereltségű ötvösműhelyt hozzak létre. Elsődleges profilomban a nemesfém ékszerek felújítása, és javítása, rekonstrukciója szerepel. Továbbá új egyedi ékszerek készítésével, interaktív formában is szeretnék jelen lenni a piacon. |
|
|
|
|
||
2020-10-05
|
Magyarország, 3123 Cered, Béke út 13.
|
Fém hegesztése, forrasztása, ÖVTJ 256202 kategóriába sorolva, elektromos kerékpárok készítése Hagyományos kerékpárok elektromossá alakítására szeretnék vállalkozni, egyedül, egyéni vállalkozóként, ÖVTJ 256202 fém hegesztése tevékenység kategóriába sorolva. Erdész és biológus végzettségem mellett, műszaki érdeklődésem és kézügyességem révén sok tapasztalatot szereztem fémmegmunkálásban, egy féléves avi hegesztő OKJ képzést elvégeztem és hegesztő munkakörben egy féléves gyakorlattal is rendelkezem. Néhány éve hobbi szinten fekvőkerékpár építéssel foglalkoztam, innen a tapasztalat, hogy ezt meg tudom valósítani, és élvezem csinálni. Mára az elektromos jármű-technológia olyan szintre jutott, hogy könnyen, kedvező áron beszerezhetők elektromos kerékpár készítéséhez szükséges alkatrészek, és rendelkezem majdnem minden feltétellel, hogy ezekből a jelenlegi hazai piacon elérhetőknél nagyobb használati értékű és olcsóbb kerékpárokat készítsek, akár egyedi igények alapján, megrendelésre. Fontos számomra a környezetvédelem, és ez nem csak a személyes motivációmat erősíti, hanem egyúttal értelmezhető piaci lehetőséget jelent, illetve marketing szempontból is jól pozicionálhatóvá és eladhatóvá teszi termékeimet. Tervezett tevékenységem nem engedélyköteles, végzéséhez szükséges képesítéssel rendelkezem, saját ingatlanomban, műhelyemben a már meglévő gépeimmel, eszközeimmel kívánom folytatni. A meglévő infrastruktúrán és eszközparkon felül az önálló piaci szereplőktől elvárható szakmai kompetenciákkal és gyakorlati tapasztalatokkal is rendelkezem. A kerékpár átalakító kit-ek és a további szükséges anyagok beszerzése után elkészítem az akkumulátorpakk és elektronika-tartó egységet alumíniumból és felhegesztem a vázra. A vállalkozás legfontosabb alapanyagát, az elektromos kerékpár átalakító kit-et, az Alibaba online piactéren közvetlenül a gyártótól, Changzhou Zhongchun Electric Company, a többit hazai cégektől tervezem beszerezni. Pályázati támogatásból az induló anyagköltséget (876800 ft) valamint a kezdeti, felfutási időszak bér-, rezsi-, marketing-, banki és könyvelői költségeit szeretném finanszírozni. Hosszútávú célként, nagyobb teljesítmény kategóriába sorolt kétkerekűek (segédmotoros kerékpár, motorkerékpár) készítését is nevesíteném, illetve az idővel több munkatársat, alkalmazottat számláló vállalkozássá fejlődést is. Termékeimet a kor technológiai színvonalával haladó, környezet- és egészségtudatos vevőkör számára kívánom értékesíteni, 300.000-500.000 ft/db áron. Az első évben szeretnék havi 2 db-ot eladni, az azt követő években pedig legalább évi 10%-os növekedést elérni. |
|
|
|
|
||
2020-10-05
|
Magyarország, 3501 Miskolc Vörösmarty Mihály utca 3. em.:AS
|
479102-Csomagküldő, internetes kiskereskedelem |
||||||
2020-10-05
|
Balassagyarmat Mikszáth Kálmán Út 51.
|
331201 M.n.s egyéb általános gép,berendezés javítása |
||||||
2020-10-05
|
Poroszló
|
552011 – Falusi szálláshely-szolgáltatás |
||||||
2020-10-05
|
3700 KAZINCBARCIKA, DERKOVITS GYULA TÉR 16. em.: FS ajtó: 1.
|
Az általam választott szakmában nem kifizetődő alkalmazottként dolgozni, illetve szeretném kiépíteni a saját stúdiómat, ahol az általam megálmodott |
||||||
2020-10-05
|
Sárospatak
|
855901 – M.n.s. egyéb oktatás |
||||||
2020-10-05
|
3580 Tiszaújváros, Lévay út 114.
|
A vállalkozásom profilja kettős: építészet és díszlettervezés, ami közös, hogy mindkettő téralkotással foglalkozik. Előbbi 50+ évre készül és a mindennapjaink része, utóbbi performatív tér és az egyetemes kultúrában él majd tovább. Vállalkozás főtevékenységének megnevezése: 7111 Építészmérnöki tevékenység |
||||||
2020-10-05
|
Miskolc Vár Ut 1
|
Fő tevékenységi köröm a szempilla hosszabítás. Ha el sajátítottam a sminkelés és sminktetováló szakma fortélyait is utána ezzel is szeretnék foglalkozni. A szemöldök stylist képzésen is részt vettem már ezzel is fogok foglalkozni. |
||||||
2020-10-06
|
Miskolc
|
Gyermekruházati termékek internetes értékesítése. |
|
|
|
|
||
2020-10-06
|
MAGYARORSZÁG, 3600 ÓZD, PÁZMÁNY ÚT 59.
|
Mindenképpen ki szerettem volna próbálni magam egyéni vállalkozóként. A tevékenység kézenfekvő volt ugyanis már van tapasztalatom autólámpa és autó |
||||||
2020-10-06
|
MAGYARORSZÁG, 3915 TARCAL, FŐ ÚT 34.
|
Főtevékenysége 960202 -Férfi-,női,gyermekfodrászat Női férfi és gyermekfodrászat Tarcal szívében a főúton. Modern divatos fiatalos környezet és szolgáltatások a kedves vendégeknek. |
|
|
|
|
||
2020-10-06
|
3860 Encs,Petőfi út 65. em.: 1 ajtó: 1.
|
Ez egy speciális géppel történő fal nyomtatás, fali dekor. A nyomtató segítségével beltéren és kültéren egyaránt nyomtatni tudok képeket HD minőségben vagy feliratokat. |
|
|
|
|
||
2020-10-06
|
3908 Rákta Kossuth utca 20
|
960206 – Kéz- és lábápolás, mukörömépítés |
|
|
|
|
||
2020-10-06
|
3175 Nagylóc, Béke út 1.
|
Főtevékenység: ÖVTJ 431202 Kézi földmunka végzése Egyéb tevékenységek: ÖVTJ 812101 Általános épülettakarítás és ÖVTJ 431203 Építési terület előkészítése m.n.s. |
||||||
2020-10-06
|
3900 Szerencs, Petrikovits László u. 64.
|
Fő tevékenységi köröm a mobil autókozmetika, melléktevékenységem pedig a szőnyeg és kárpittisztítás. |
|
|
|
|
||
2020-10-07
|
3200 Gyöngyös, Kossuth Lajos utca 42. Fsz.3.
|
960203 – Kozmetika, szépségápolás |
||||||
2020-10-07
|
3300, Eger, Tizeshonvéd u. 16
|
591201 – Film-, videogyártás, televíziós műsorfelvétel utómunkálatai |
||||||
2020-10-07
|
3022 Lőrinci Erőmű tér 27.1/6
|
Zöldterület-kezelés |
||||||
2020-10-07
|
3625 Ózd, Barátság u.3.
|
Mobil játszóház, légvárak üzemeltetése |
||||||
2020-10-07
|
Miskolc
|
Végzett dekoratőrként egy profiljában összefüggő, mégis sokrétű dekorációs és alkalmazott grafikai feladatokat ellátó vállalkozás létrehozása a célom helyi magánszemélyeket, szervezeteket és – hála az online elérhetőségnek- nemzetközi megrendelőket egyaránt kiszolgál. A vállalkozás erőssége abban rejlik, hogy bár barátságos, családias légkör jellemzi, egy előremutató vizuális sztenderdet követve nyújt kreatív megoldásokat a legkülönbözőbb igényekre. A tevékenységi kör lefedi az íróasztal mellett történő kisebb digitális, grafikai tervezési feladatoktól kezdve, a kivitelezést és a helyszíni megvalósítást, felszerelést; téve ezt a lehető legkörnyezettudatosabb módon. A hasonló helyi vállalkozásokra ez nem jellemző, mert javarészt egy bizonyos szegmensre specializálódtak (pl esküvői dekoráció). A vállalkozás tevékenységi körét képezik: 741001 – Divattervezés, formatervezés, grafika, kirakatrendezés (mint főtevékenység), továbbá: 620104 – Számítógépes programozás m.n.s.; 433901 – Egyéb befejező építés m.n.s. ;329916 – Dekorációs szolgáltatás; 742001 – Fényképészet m.n.s.; 731101 – Reklámtervezés, -készítés, -elhelyezés A vállalkozás szolgáltatásai közt szerepel tehát a számítógépes grafikai tervezés, meghívók, cimkék, plakátok, kiadványok digitális tervezése, szövegtördelése, nyomdai előkészítése, kis mennyiségben azok előállítása. Logó és arculattervezés, névjegykártya, arculati kézikönyv összeállítása, weboldal látványtervének tervezése. Arculattal összefüggő dekorelemek előállítása, berendezési terv készítése, enteriőrök kialakítása. Márkaépítés- tanácsadás, illetve social media tartalom generálásához kapcsolódó fotós feladatok ellátása. Cégérek, cégtáblák, irányítótáblák, feliratok, piktogramok tervezése, kivitelezése és kihelyezése. Testbetűk tervezése, elkészítése. Fólia-dekor tervezése, kivitelezése, fólia vágás, kasírozás különböző felületekre. Egyedi dekorációs megoldások és konkrét dekor elemek megtervezése, kivitelezése és kihelyezése, tartós használatra vagy rendezvényekre. Mural falfestések kivitelezése, egyéb dekor és speciális effekt festések. |
|
|
|
|
||
2020-10-07
|
2660, Balassagyarmat Rákóczi fejedelem út 18. 1/9.
|
A vállalkozás fő tevékenysége a zöldség-, gyümölcs kiskereskedelem, de ezen belül kifejezetten mikrozöldség kiskereskedelemmel foglalkozik. Ezek éttermek vagy más feldolgozók illetve magánszemélyek számára való értékesítése a cél. |
||||||
2020-10-08
|
3300 Eger, Nagy-Eged utca 85.
|
Főtevékenység: 8129 – Egyéb takarítás m.n.s |
||||||
2020-10-08
|
3300 Eger, Nagy-Eged utca 85.
|
4791 – Csomagküldő, internetes kiskereskedelem |
||||||
2020-10-08
|
Magyarország, 3654 Bánréve, Petőfi S. Út 13.
|
Tevékenységek: Főtevékenység: 561003-palacsinta-,lángos-,pizzasütés Melléktevékenység: 1.561006 -Falatozó(büfé), hidegkonyhás büfé szolgáltatás 2.561005- Falatozó(büfé), meleg konyhás büfé 3.532005-Étel házhoz szállítása Vállalkozásom fő profilja a helyben sütött pizza készítése lesz. A pizza egyszerűségében megismételhetetlen ízvilág jelenne meg, ezáltal lenne igazán egyedi. A pizza mellett különböző gyors ételek is kaphatóak lesznek. Az egyszerű de annál finomabb étel helyben kerül majd elkészítésre és házhoz szállítással és elviteles kiszolgálással lesz elérhető. |
|
|
|
|
||
2020-10-08
|
MAGYARORSZÁG, 3323 Szarvaskő Egri út 612/2.
|
479102 – Csomagküldő , internetes kiskereskedelem |
||||||
2020-10-08
|
3100 Salgótarján, Szérüskert út. 6
|
960202 Férfi-, nöi, gyermekfodrász |
||||||
2020-10-09
|
8200 Veszprém, Viola utca 2.
|
6201 – Számítógépes programozás |
||||||
2020-10-09
|
Sárospatak Illyés Gyula utca 6
|
Víz-Gáz-Fűtés szerelés |
||||||
2020-10-09
|
3170 Szécsény, Kassai út 42.
|
4312 ’08 Építési terület előkészítése |
||||||
2020-10-09
|
Ózd Egyház völgy 67.
|
432101 – Egyéb villanyszerelés |
||||||
2020-10-11
|
3525 Miskolc, Fábián Kapu 3. Fsz/4.
|
TEÁOR 9609- Mns egyéb személyi szolgáltatás. A TS-PMU ART Bt. kozmetikai sminktetoválással foglalkozik. |
||||||
2020-10-11
|
3078 Bátonyterenye, Gyermekek u. 4.
|
A kiskereskedelem egyik legdinamikusabban növekvő ága az internetes vásárlásoké. Fő |
|
|
|
|
||
2020-10-11
|
2643 Diósjenő, Horgász utca 52
|
A vállalkozásom arra épül, hogy a gyermekes szülők igényeit elégítsem ki minél komplexebben. Egy olyan internetes webshopot szeretnék létrehozni, ahol jó minőségű termékeket tudnak vásárolni elérhető áron. Továbbá kapcsolódó szolgáltatásként a Blomdahl fülbelövő szolgáltatást szeretném folytatni. Az általam forgalmazni kívánt termékeket ismerem, én is használom, vásárolom ezért tudom, hogy olyan minőséget képviselnek amit nyugodt szívvel adok én is a saját gyermekeimnek. Az általam forgalmazni kivánt márkák többek között, a Lego, Fischer Price, Disney, Skechers (cipő), Tommy Hilfiger(cipő és ruha), Primigi (cipő,ruha), Geox(cipő), D.D Step(cipő) illetve a Blomdahl fülbelövés mint szolgáltatás és az ehhez kapcsolódó gyermekékszer értékesítés. Rövidtávon a vállalkozásom célja az általam forgalmazott termékek minél szélesebb körű megismertetése, a látogatók minél nagyobb arányban vásárlóvá történő konverziója . |
|
|
|
|
||
2020-10-11
|
3532 MISKOLC GYŐRI KAPU 102
|
Úgy gondolom, hogy vállalkozásom stabilitását abban az esetben tudom elérni, amennyiben három gazdasági lábat alakítok ki. Tevékenységi köröm három részre oszlik. Fő tevékenységi köröm az egyéb üzletviteli tanácsadás mely magában foglalja vállalkozások indításához szükséges tanácsadást, pályázatokkal kapcsolatos tanácsadást. Fő tevékenységem mellett másik két tevékenységet is kívánok végezni. Egyrészről komplex ügyviteli és pályázatírói irodaként, másrészt exkluzív egyedi tervezésű és kivitelezésű gyakorló-és fellépő ruhák készítése és értékesítése. Tapasztalataim alapján a cégvezetők és a civil szervezetek vezetői nagy százalékban nem tudják mi a tényleges feladatuk lényege, többségük a jogi szabályozásokkal sincs tisztában. Tevékenységi köreim végzésére ez adta a motivációt, hogy azokat a piaci réseket használjam ki, ami a jelenlegi gazdaságban most fellelhető. |
||||||
2020-10-12
|
3874. Hernádvécse, Rákóczi út 47/3.
|
8130 – Zöldterület – kezelés |
||||||
2020-10-12
|
3100 SALGÓTARJÁN, YBL M. ÚT 49. 3/9
|
A vállalkozásom a fodrászatra épül, egy meglévő szépségszalonba szeretnék dolgozni ahol még nincs fodrász, viszont nagy igény lenne rá. Új technológiákat alkalmaznék (vágás, hajvasalás, hajhosszabbítás,…stb.), amiket már elsajátítottam és használom a gyakorlatban pozitív visszajelzésekkel. |
||||||
2020-10-12
|
3860 Encs, Váci Mihály út 54/b.
|
452001 – Személygépkocsi általános karbantartás, -javítás |
||||||
2020-10-12
|
3183 Karancskeszi Iskola út 9.
|
Építészeti műszaki rajzolás |
|
|
|
|
||
2020-10-12
|
3860 Encs, Gagarin út 12/C
|
812901 – Egyéb takarítás m.n.s. |
||||||
2020-10-12
|
4025 DEBRECEN; SIMONFFY U. 4-6. FS.41
|
Úgy gondolom, hogy manapság, ha egy vállalkozás nem rendelkezik megfelelő weboldallal, akkor versenytársaitól igencsak elmarad. Ebben szeretnék segíteni |
||||||
2020-10-12
|
3524 Miskolc Jósika Miklós utca 16 4/4
|
A vállalkozás tevékenységi köre kozmetika,szépségápolás.Mely magában foglalja a hagyományos kozmetikai eljárásokat,a gépi arckezeléseket,a szempillaépítést. |
||||||
2020-10-13
|
2671 Őrhalom, Rákóczi u. 41.
|
Melegkonyhás büfé, falatozó üzemeltetése |
||||||
2020-10-13
|
2657 Tolmács, Szent Lőrinc út 48.
|
8130 – Zöldterület-kezelés |
||||||
2020-10-13
|
3900 Szerencs, Kölcsey utca 71.
|
4312 Építési terület előkészítése |
||||||
2020-10-13
|
3047 Buják Damjanich út 2/a
|
Saját tervezésű, innovatív technológiával készülő design bútorok (polcok, térelválasztók) forgalmazásával foglalkozom. www.novoquadratum.hu |
||||||
2020-10-13
|
2676 Cserhátsurány, Szabadság út 2.
|
4724’08 Kenyér-, pékáru-, édesség- kiskereskedelem. A frissen sütött rétes kereskedelmmel szeretnék foglalkozni |
||||||
2020-10-14
|
Balassagyarmat
|
Főtevékenysége: 561006 – Falatozó (büfé), hidegkonyhás büfé szolgáltatás |
|
|
|
|
||
2020-10-14
|
3385 Tiszanána Arany János utca 43.
|
855101 Sport és szabadidős tevékenység |
||||||
2020-10-14
|
3153 Dorogháza Tóvölgy út 26
|
Épületasztalos-ipari termék gyártása |
||||||
2020-10-15
|
3893 Fony Fő út 30/a
|
Kozmetika és szépségápolás |
||||||
2020-10-15
|
3555 HARSÁNY, KLAPKA GYÖRGY ÚT 29.
|
Egyedi fényképes ajándéktárgyak értékesítésével fogok foglalkozni. |
||||||
2020-10-15
|
3434 Mályi, Bem József utca 16.
|
TEÁOR 1629 Pellet és Brikett gyártás |
|
|
|
|
||
2020-10-16
|
3524. Miskolc, Jósika Miklós utca 3. 1/2.
|
Life Coaching – életvezetési segítő tevékenység |
|
|
|
|
||
2020-10-16
|
2660 Balassagyarmat Pajor István utca 14.
|
631104 – Adatfeldolgozási szolgáltatás |
||||||
2020-10-19
|
3524 Miskolc, Mednyánszky út 22 4/1
|
479102 – Csomagküldő, internetes kiskereskedelem A vállalkozásom profilja egy intelligens online rendszer működtetése, amely képes a felhasználók számára személyre szabott fogyókúrás étrendet tervezni. Minél több alkalommal veszi igénybe a szolgáltatást egy felhasználó, annál hatékonyabb és személyre szabottabb étrendet tudunk biztostani. Az online rendszer jól használható lesz mobil eszközökön is. Jelenleg Magyarországon a személyre szabott étrend nagyon drága vagy nem személyre szabott, hanem 30-90 napos sablonokat árulnak a szolgáltatók magas áron. Ennek oka, hogy a személyre szabott étrend esetén nagyon sok dolgot kell figyelembe venni, így egy profi szakember is min. 4-6 órát tölt el azzal, hogy 1 heti étrendet megtervezzen egy fogyasztó számára. Így vagy nagyon drága a szolgáltatás vagy sablon kerül értékesítésre. Az online rendszer emberi beavatkozás nélkül dolgozik. így nagyon hatékony és költségkímélő. Akár több hétre is, alacsony áron képes biztosítani a szolgáltatást, úgy, hogy nincs két egyforma étrend, nincs sablon. |
||||||
2020-10-19
|
3996, Füzér, Kossuth Lajos Utca 27.
|
Promóciós videók, reklámok, videóklipek, oktató videók készítése profi minőségben! |
||||||
2020-10-19
|
3123 Cered Rákóczi út 14.
|
4776 főtevékenység |
|
|
|
|
||
2020-10-20
|
3871 Méra Fő út 74/F
|
6920 Számviteli , könyvvizsgálói , adószakértői tevékenység Vállalkozásom számviteli tevékenységgel foglalkozni. A vállalkozás indításától a tevékenység teljes időszakában folyamatos tanácsadással és információval is segítem a vállalkozásokat. |
||||||
2020-10-20
|
3300 Eger, Mátyás király út 56.
|
Egyéni vállalkozásom gazdasági-, pénzügyi ügyintézés szolgáltatás nyújtására hoztam létre. Vállalkozásom fő tevékenységi köre pénzügyi, társadalombiztosítási és marketing üzletviteli tanácsadás (702202), mely magában foglal pénzügyi és stratégiai tanácsadást, pénzügyi döntéshozás esetén a vállalkozás likviditás menedzselését, ideális tőkeösszetétel meghatározását, tőkebefektetési javaslatok elemzését, bérezésre vonatkozó tanácsadást, a vállalkozás marketingstratégiájának elemzését és stratégiai tervezést, megfelelő értékesítési csatornák kiválasztását, árképzést, brandépítést. A fő tevékenységi kör mellett szerepel adatrögzítés (631104) és általános üzletviteli tanácsadást (702201). Az ügyfelek számára nyújtott tanácsadás a vezetést érintő kérdésekben, üzletpolitika kialakításában, vállalatfejlesztésben, profitnövelő programok fejlesztésében, melyhez tartozóan a vállalkozás már meglévő termékei/ szolgáltatásai mellett a termékfejlesztéssel, illetve szolgáltatás bővítéssel végzett készletgazdálkodással, beszerzéssel, tárolással, elosztással összefüggő tervezési és irányítási tevékenységek, humán erőforrással kapcsolatos üzletviteli tevékenységek és adminisztrációját jelentő szolgáltatás nyújtás. Komplett csomagként a vállalkozási üzletmenet tevékenységeinek teljes körű összehangolása. |
||||||
2020-10-20
|
3599 Sajószöged Dózsa György út 28.
|
5610 Éttermi, mozgó vendéglátás Tiszaújváros és vonzáskörzetében hasonló vállalkozás csekély mértékben van jelen. Ezt a piaci lehetőséget meglovagolva a vállalkozás sikeressége, a meglévő vásárlóerő tekintetében(30-35 ezer lakos) szinte garantált. Az előzetes felméréseim, kalkulációim alapján az első éves célom, a vállalkozás nyereséges működtetése,a befektetett saját tőke részleges megtérülése. Az üzleti tervem alapján, a kiadás és a bevétel folyamatos kontrollálásával megfelelő marketing tevékenységgel, hónapról hónapra nagyobb bevétel elérése. A tervezett üzletkör és vásárlói közösség kiszélesítésében nagy lehetőséget nyújt az üzletközpont magas látogatottsága,az autóbusz állomás közelsége és Tiszaújváros viszonylag kis területen koncentrálódott lakossága. A nyárson grillezett húsok(baromfi, borjú hús) sokszínű ízvilágát a különféle köretek és öntetek kombinációjával biztosíthatjuk. Az étlap változatosságát ezen ételek és az üdítők választhatóságával érjük el. Fő választásként kínáljuk a Döner tálat, a Gyros tálat, a Gyros pitában, a Döner boxot, a Döner pitát, a tortillában tálalt Dürüm-t, amelyek a különféle zöldségek, köretek, húsok, szószok hozzáadásával alakul ki. A termék palettánkat szélesíti, a vevői elégedettséget növelheti a forgalmazott üdítők széles választéka. A vállalkozás termékeinek értékesítésére, kettős lehetőséget kívánok megragadni. A döner gyorsétteremben való fogyasztáson túl, a házhozszállítás is jelentős tervezett bevételt biztosít a kívánt üzleti cél eléréséhez. |
||||||
2020-10-21
|
3328 Egerszólát, Kisvölgy utca 1.
|
7410 ’08 Divat-, formatervezés dizájn látványtervek készítése |
|
|
|
|
||
2020-10-21
|
3146 Mátraterenye Gárdonyi Géza út 53.
|
4791 – Csomagküldő, internetes kiskereskedelem |
|
|
|
|
||
2020-10-21
|
Magyarország, 3024 Lőrinci, Lőcsei utca 11.
|
823001 – Kereskedelmi bemutató, vásár szervezése |
||||||
2020-10-22
|
Magyarország, 3907 Tállya Bocskai út 5.
|
5520-Falusi Szálláshely Szolgáltatás 8230-Kereskedelmi bemutató, Vásár szervezése |
||||||
2020-10-22
|
3253 Istenmezeje Ady út 21
|
494101-Közúti teherszállítás |
||||||
2020-10-26
|
3124 Zabar, Béke út 30/A
|
Vállalkozásom tevékenységi köre: kozmetika |
||||||
2020-10-28
|
3412 Bogács, Rákóczi utca 32.
|
Vállalkozásom innovatív marketing eszközök és stratégiák fejlesztésével, valamint innovációs projektek piacra segítésével foglalkozik. Tevékenységi köreim: 7311 Reklámügynöki tevékenység (FŐTEVÉKENYSÉG) 5911 Film-, video-, televízióműsor-gyártás |
||||||
2020-11-01
|
3388 Poroszló, Fő út 12.
|
702202 – Pénzügyi, társadalombiztosítási és marketing üzletviteli tanácsadás |
|
|
|
|
||
2020-11-01
|
2694 Cserháthaláp Petőfi Sándor út 15.
|
Egy olyan fodrász szalont szeretnék működtetni, ahová a vendégek szívesen jönnek. Olyan környezetet kialakítani ahol a szépülés mellett kikapcsolódni, lazítani tudnak (szép, színvonalas, kényelmes berendezés). Figyelni a vendégek igényeire és személyre szabott tanácsokkal ellátni. “Klassz” frizurákat alkotni, mely tökéletesen illik a vendég személyiségéhez, az arcszerkezetéhez. Szeretnék modern eszközökkel, kellékekkel dolgozni, új technikák, módszerek alkalmazásával, a felhasznált termékek prémium kategóriás anyagok legyenek, melyek kíméletesek a vendégek és a környezet számára. |
|
|
|
|
||
2020-11-01
|
3794 Boldva Dózsa György Utca 46.
|
960202 Férfi női gyermekfodrász |
||||||
2020-11-01
|
2668 Patvarc Gyarmati utca 69.
|
Fó tevékenységi kör:4791 Csomagküldő, internetes kiskereskedelem |
|
|
|
|
||
2020-11-01
|
2660 Balassagyarmat Mártírok útja 13.
|
8130 zöldterület-kezelés Leendő vállalkozásom fő profilja, díszkertek, parkok építése öntözőrendszerek telepítése. Ide tartoznak a növényültetések, füvesítések, kisebb földmunkák. Illetve ezek fenntartása, növényápolási munkák, metszések. Úgy látom egyre nagyobb a piaci igény erre a tevékenységre. |
||||||
2020-11-01
|
MAGYARORSZÁG, 3231 GYÖNGYÖSSOLYMOS, SZABATSÁG ÚT 70.
|
Weboldalak tervezése és létrehozása. Online hirdetések kivitelezése és kezelése. |
||||||
2020-11-01
|
2699 Szügy, Csalogány u. 10.
|
4791 Csomagküldő, Internetes Kiskereskedelem |
|
|
|
|
||
2020-11-01
|
3170 Szécsény, Hunyadi út 10.
|
Lakó-, és nem lakóház építése, munkavédelmi és tűzvédelmi tevékenység. |
||||||
2020-11-01
|
3600 Ózd, Bolyki főút 16. 2em.1.
|
960206 Kéz- és lábápolás, műkörömépítés |
||||||
2020-11-01
|
3906 Golop , Fő utca 86.
|
Használt ruha kereskedelem, mobilisan |
||||||
2020-11-01
|
Edelény, Póts András út 18.
|
A környezetemben, ahol élek nincs másik fodrász. Célom egy olyan versenyképes, a kor igényeinek megfelelő fodrász üzlet létrehozása, ahol az edelényi lakosok igényei alapján tudom a frizurájukat elkészíteni. Hogy még komplettebb szolgáltatást tudjak nyújtani, valamint az eszközeim is elavultak, ezért újabb és modernebb eszközök vásárlásai is a céljaim közé tartozik. 2021. március 1-től adózási forma váltás történt SzJa-ból KATA adózási formára váltottam. |
||||||
2020-11-01
|
Magyarország, 3881 Sima, Fő út 17.
|
Vállalkozásom fő tevékenységi köre az (432101)”egyéb villanyszerelés”. Elsősorban lakossági épületek, illetve kisebb üzemek villanyszerelése. Új épületek villamosítása és régi villamos hálózatok felújítása. Melléktevékenységem a (432206) “gázkészülék szerelés”. Gáztűzhelyek, kazánok és egyéb gázkészülékek javítása vagy cseréje. |
|
|
|
|
||
2020-11-01
|
2641 Berkenye, Kossuth utca 17.
|
162301 – Épületasztalos-ipari termék gyártása |
||||||
2020-11-01
|
3623 Borsodszentgyörgy, Szentgyörgy út 69
|
Alapszolgáltatás keretében a következő karosszériás munkálatok elvégzését tervezem: sérült elemke javítása, cseréje, nagyobb karosszéria sérülések javítása húzatópad segítségével. Az új eszközök birtokában plusz szolgáltatásként szélvédő cseréket és műanyag elemek javítását is végre tudom hajtani. Elsősorban közvetlen környezeteben szeretnék szolgáltatás nyújtani, fuvarozó cégekkel hosszútávú karbantartási szerződést kötni. A nyitvatartási időm hétfőtől péntekig, 7 órától 17 óráig tervezem, de természetesen ha igény van rá előzetes egyeztetés után vállalok javításokat munkaidőn kívül is. Az alkatrészek beszerzése főleg Bárdi autótól és az Unixtól autótól történik, mindkét helyi kirendeltséggel jó a kapcsolatom. |
||||||
2020-11-01
|
2660 Balassagyarmat Dózsa György utca 37
|
Balassagyarmaton nyíló vállalkozásom egyedülállónak mondható a környéken hisz még egy Sóbarlang nincs a közelben. Palóc-Sóbarlang néven fog ismerté válni üzletem. A sószoba illetve az abból nyíló sóbarlang sok-sok gyerekeknek szóló játékkal, kis asztallal,- székekkel, könyvekkel, relax fotelekkel, halk nyugtató zenével felszerelt pihenésre és gyógyulásra kialakított helyiség lesz. Számos programmal és egyéb más szolgáltatással várjuk majd kedves vendégeinket, egészen újszülött kortól az idős korosztályig bezárólagosan. Vendégeink részt tudnak venni majd Kismama jógán, Baba-mama tornán, óvodás korúaknak szóló foglalkoztató szakkörön. Ezentúl havonta kettő alkalommal lesznek előre meghirdetett programjaink is. Ilyen lesz például egészségügyben dolgozó által előadott egészség megőrző tanácsadás, gyerekeknek meglepetés programok, terápiás masszás és még számos izgalmas kikapcsolódást nyújtó események, amivel kedveskedni szeretnénk vendégeinknek. Ünnepnapokon akciós belépővel, bérlet és termék vásárlási lehetőséggel fogunk szolgálni. Továbbá egy kávégép is helyet fog kapni a recepción, amiből az italt kellemesen el tudják fogyasztani vendégeink a sószobában található relax fotelekben. Ezzel is szeretnénk növelni a konfortérzetet. A sószoba, sóbarlang helységen kívül a recepción vásárolni is fognak tudni nálunk a kedves vendégeink. Termékek közt megtalálható lesz különféle formájú/méretű sólámpák, sópárologtatok, aromaterápiás termékek, sóból készült sütőtálak, sópárnák és sógyertyák…stb. Későbbiekben ezeket a termékeket majd weboldalunkról is meg tudja rendelni bárki az ország bármely pontjáról. Ezek a termékek egytől-egyig himalajai sóból készültek. Az üzlet másik felében pedig egy álló szolárium fog helyet kapni. Ehhez tartozóan pár szolárium krém is megvásárolható lesz a recepción. |
|
|
|
|
||
2020-11-01
|
MAGYARORSZÁG, 3950 SÁROSPATAK, ORSZÁG ÚT 8.
|
631101 – Egyéb adatbázis-szolgáltatás területén szeretnék egyéni vállalozást indítani játék szerver üzemeltetéssel kapcsolatban. Ehhez a tevékenységhez nem szükséges engedély sem bejelentés. Szeretném a gamerként megszerzett tapasztaltokat felhasználva sikeres céget indítani a játék szerver üzemeltetés és játék stream közvetítés területén. Mindkettő szolgáltatásban hatalmas potenciál van, akár az esportról, akár más népszerű online játékról van szó. Több éves tapasztalatom van profi gamerként és üzemeltetői tanácsadóként is online játék szerverek üzemeltetéséről és felhasználási lehetőségeiről is. Gyakorlattal rendelkezem kisebb játék szerverek üzemeltetésében és ezen szerverek menedzselésében, ami a játékosok toborzását, az ehhez tartozó marketinget és a usercsoportok felépítését is jelenti, emellett nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkezem a gamer felületekkel kapcsolatban. Precíz vagyok és minden kérdésnek szeretek alaposan utána járni, mindent részletesen megismerni és megtervezni és csak utána elkezdeni a gyakorlatban. Az egyéni vállalkozásomat is így szeretném felépíteni, hogy a saját tapasztalataimat beépítve és kiegészítve mások tapasztalatával és az elméleti ismeretekkel együtt kockázatmentesen tudjak indulni a pályázati támogatás segítségével. Az egyéni vállalkozásom termékei és szolgáltatásai mind a játék szerver üzemeltetés és felhasználás, valamint a programozás területére szorítkoznak. A játék szerver üzemeltetés az elsődleges szolgáltatásom, amit azoknak a usereknek, felhasználóknak teszek elérhetővé, akik megfelelő havi díj ellenében jogot vásárolnak az általam üzemeltett szerver használatához. Emellett a felhasználási jogot vásároló userek egyéb kiegészítőket, rangokat és más extrákat tudnak vásárolni a saját fejlesztésű pluginomon keresztül, amik szintén bevételként jelentkeznek nálam. Ezek mellett több programozási feladatot is el tudok végezni, amennyiben hasonló játék szervert indít valaki és ehhez van szüksége programozóra, vagy más problémába ütközik ebben a profilban. Fontos szolgáltatásom még az élő stream közvetítés, ahol előfizetés ellenében a szerveren folyó játékot lehet külső felhasználónak vagy közönségnek követnie. Célcsoportom a gamerek azon rétege, akik hasonló típusú játékkal játszanak, mint amit én szolgáltatok, és földrajzilag első körben abban az időzónában vannak, ahonnan a törzsfelhasználóim bejelentkeznek, mivel minél többen vannak egyszerre a szerveren, annál jobban működik a rendszer. Ez természetesen igaz a stream szolgáltatsomra is, hiszen itt is a célközönségnek célszerű egy időzónából érkezni, hogy a játékosok és a közönség is egyszerre legyen aktív a szerveren. Ez a későbbiekben már remélhetőleg nem lesz prioritás a célközönség kiválasztásában, mivel nemzetközi szinten nem számít az időzóna, sőt sokszor előfordul, hogy több különböző időzónából és kontinensről érkeznek játkosok vagy streamfelhasználó egy időben ugyanazon a játékon vagy esporton keresztül. Az árakat úgy kell meghatároznom, hogy elsősorban a hazai piacot tudjam kiszolgálni és a hazai piaci elvárásoknak tudjak megfelelni, ezért figyelembe kell vennem minden esetben törzsfelhasználóim származási helyét. A későbbiekben, ha nagyobb nemzetközi piacra is szeretnék kitörni, akkor természtesen a nemzetközi árakat és a nemzetközi piacon régót ott lévő legnagyobb konkurencia árait kell figyelembe vennem, de jelenleg, mivel a toborzás első fázisában vagyok, így a törzsuserek számának hazai növelése az elsődleges feladat, illetve ebbe az időzónába tartozó környező országokból érkező felhasználók kiszolgálása a cél. A jelenlegi felhasználóimat figyelembe véve már most it tudok nyitni a nemzetközi piac felé, mivel az itteni árak a nemzetközi szintéren alacsonynak számítanak, ezért sok terem van az évenkéni áremelésre is, ami szükséges a tervezett évi 10-15%-os bevétel növekedéshez. A célom, hogy olyan mennyiségű és minőségű extra, egyedi fejlesztést és szolgáltatást tudjak nyújtani a saját szerverem, hogy megfelő számú felhasználóm, userem legyen, akik nem csak havi vagy éves díjat fizetnek a játék szerver használatért, hanem különböző rangokat, kiegészítőket is vásárolnak nálam állandó jelleggel. Ezekre a követkőre támaszkodva tudnám felépíteni a későbbiekben a saját szerverparkomat, ahonnan nemzetközi szinten is tudnék szolgáltatni, és meg tudnám valósítani azokat az egyedi fejlesztésen alapuló saját ötleteimet, amikkel eddig még nem találkoztam egyik gamer felületen sem, de hiánypótló lenne a szakmában akár nemzetközi mércével mérve is. Mindezeket a terveimet a pályázati támogatás segítségével szeretném megvalósítani. |
||||||
2020-11-01
|
3250, Pétervására Árpád utca 14.
|
Főtevékenység Tevékenység(ek) |
|
|
|
|
||
2020-11-01
|
3933 Olaszliszka, Szent István út 104.
|
620103 Weblap tervezése (webdizájn) |
|
|
|
|
||
2020-11-01
|
3212 Gyöngyöshalász, Zrínyi Miklós út 20.
|
A tervezett tevékenységeim: – Napi adminisztratív teendők (dokumentumok, naptár, levelezés, telefonos ügyintézés). – Dokumentumok készítése, felhőbe való feltöltése, mapparendszer karbantartása. – Üzleti ügyintézés (ügyviteli feladatok, beszerzések lebonyolítása, hivatali ügyintézés). – Adatrögzítés, adatfeldolgozás, webhosting szolgáltatás. – Pénzügyi adminisztráció (számlázás, utalás, könyvelési anyag előkészítése, egyeztetés a könyvelő céggel, kiadások és bevételek vezetése, fizetési felszólítások, fizetési meghagyási és végrehajtási eljárások ügyintézése, nyilvántartása). – Egyéb feladatok (nyomtatás, szkennelés, faxolás, fénymásolás, spirálozás, laminálás, CD-, DVD-írás). – Piackutatás, kérdőíves felmérés készítés, annak elemzésével. – Díjbeszedés számlák alapján, pénzügyi elszámolások készítése. – Telefonos információ szolgáltatás |
||||||
2020-11-01
|
3078 Mátraverebély Csengerháza egyéb 3
|
Kézápoló és Műköröm építő |
||||||
2020-11-01
|
3433 Nyékládháza, Tulipán út 5.
|
Erdészeti szolgáltatás (erdőtelepítési tervek készítése, szakirányítás magán erdőgazdálkodók részére) |
|
|
|
|
||
2020-11-01
|
3023, Petőfibánya, Dózsa György utca 6. 1em. 15a
|
Tervezett vállalkozásomban üzleti és vezetői coaching szolgáltatást szeretnék nyújtani elsősorban az üzleti szféra résztvevőinek. Ennek keretében az ügyfél azon kompetenciáit szeretném fejleszteni, amelyekre szüksége van a teljesebb, sikeresebb szakmai élet eléréséhez. A hagyományos coaching eszközöket szeretném kiegészíteni egy egyedi chatbot alkalmazással, amely lehetővé teszi, hogy az ülések közötti időszakban is megmaradjon az ügyfeleim motivációja. Azáltal, hogy az alkalmazás kérdéseket tesz föl az ügyfélnek és elősegíti a korábbi felismerések tudatosítását, valamint a változási folyamatot. A chatbot alklamazása terveim szerint felgyorsítja a tanulást. |
|
|
|
|
||
2020-11-01
|
3904 Legyesbénye Monoki út 6.
|
Vállakozásomat egyéni vállalkozói formában szeretném elindítani (GFO 231 – egyéni vállalkozó). Nyilvántartási forma „SZJA hatálya alá tartozó”, áfa köre alanyi |
|
|
|
|
||
2020-11-01
|
3021 Lőrinci , Bem József utca 67
|
Villanyszerelési munkákkal fogok foglalkozni. Családi házak , lakásoknál és ipari környezetben. Teljesen új villamos hálózat kiépítése , bővítése, karbantartása a cél. |
||||||
2020-11-01
|
3927 Csobaj, Jókai út 6
|
433307 Térburkolás |
||||||
2020-11-01
|
3126 Bárna Dózsa György út 43.
|
A vállalkozásom főtevékenysége TEÁOR 4791/ÖVTJ 479102 Csomagküldő, internetes kiskereskedelem. Egyéni vállalkozóként kívánok egy hazánkban még nem nagyon ismert európai háttérrel rendelkező cég horgászcikkeit forgalmazni. |
|
|
|
|
||
2020-11-01
|
3070 Bátonyterenye, Barátság út 10.
|
321301 – Divatékszer gyártása m.n.s |
||||||
2020-11-01
|
3780 Edelény, Lévay József út 19.
|
Karosszérialakatos munkával szeretnék foglalkozni egyéni vállalkozás formájában, a KATA adózás alatt a 452003 Gépjárműkarosszéria-, tartozék-javítás ÖVTJ számhoz tartozó tevékenységi körben. Szeretnék sikeres egyéni vállalkozóvá válni abban a szakmában, amiben közel 20 éve dolgozok és ahol már mindent megtanultam, és megfelelő szaktudással és ismertséggel rendelkezem. Szeretnék megfelelő életszínvonalat elérni a munkám segítségével. Karosszéria-lakatos mestervizsgával rendelkezem, és ebben a szakmában szereztem tapasztalatot és gyakorlatot, aminek birtokában kockázat nélkül tudok egyéni vállalkozást alapítani. A szakmában eltöltött idő alatt foglalkoztam többek között személyautók, tehergépjárművek és buszok, mezőgazdasági járművek és gépek karosszériájának javításával, pótlásával, és ez idő alatt sikerült megfelelő folyamatosan visszatérő megrendelő körre szerttennem. Precíz vagyok és megbízható, fontos az ügyfelek elégedettsége, csak olyan munkát vállalok el, amit megfelelő minőségben el tudok végezni, és ahol előreláthatólag be tudom tartani a határidőket is. Folyamatosan képzem magam a szakmában, hogy a lehető legjobb munkát tudjam végezni. Szeretem a munkámat és nem ijedek meg a kihívásoktól, sőt a nehézségekbeni inkább kihívást látok. Jó gyakorlati érzékkel rendelkezem és hasonlóan jó problémamegoldó képességgel is. Sérült, karambolos, törött autók javítása, horpadás és jégkáros autók fényezés nélküli javítása, szélvédő csere, törött lámpabúrák cseréje, rozsdás, korrodált elemek cseréje javítása és még sok más olyan szolgáltatás, ami a járművek karosszériájának javításával kapcsolatos. Egyedi specialitásom az autórestaurálás, a veterán autók javítása. Minden olyan munkát el tudok végezni, amit a nagyobb cégek műhelyeiben sokkal magasabb áron végeznek el, viszont nálam ugyanazt a minőséget jóval kedvezőbb áron kapja meg az ügyfél. Az utóbbi időkben flottakezeléssel is foglalkozom, ezért egyre több céges megbízást kapok, főleg, hogy tehergépjárművek, mezőgazdasági járművek karosszéria javításával, lakatos munkáival is foglalkozom, ami hiánypótló a közeli városokban és a régióban is. Célom, hogy minőségben és árban a lehető legjobbat nyújtsam ügyfeleinknek. Az árakat úgy szeretném kialakítani, hogy a hozzám járó és évek óta engem választó törzs ügyfeleimnek is megfelelő legyen az árazás, azután is, hogy egyéni vállalkozóvá váltam, de megfelelő bevételt biztosítsom számomra hosszú távon is. Az árak kialakításában a konkurenciát is figyelembe kell vennem, hiszen több olyan szolgáltatásom is van, amit a régióban mások is hasonló minőségben el tudnak végezni, ezért itt az ő áraikat kell megközelítenem és egyéb extra, csak nálam elérhető egyedi szolgáltatást és egyéb más hozzáadott értékekkel kell az ügyfelet meggyőznöm, hogy az én vállalkozásomat válassza. Az árak szinte minden esetben teljesítmény alapon lesznek meghatározva, minden egyes javítási munkát egyedi árazással kell ellátnom, mivel ezek minden esetben különböznek egymástól, mind a munka időtartamát, vagy nehézségét, összetettségét, vagy gyorsaságát figyelembe véve. Lesznek szabott áras munkák is, mint a szélvédő csere, vagy a lámpa csere, de ezek elenyésző számban vannak. Célcsoportok közül többet is meg tudok jelölni, hiszen a munkát és a megrendeléseket eddig is több helyről kaptam, és ezek a helyek, források lesznek a vállalkozásom későbbi célcsoportjai is. Az egyik legnagyobb és legerősebb célcsoportom a lakossági megrendelők, őket kell a legjobban és leggyorsabban kiszolgálnom, hiszen tőlük származik a bevételeim nagy része. Másik jelentős célközönségem azok a cégek, akikkel eddig is kapcsolatban álltam, és akik olyan nagyobb tehergépjárművekkel vagy mezőgazdasági járművekkel rendelkeznek, amiket esetleg más műhelyben nem tudnak elvállalni. Célcsoportomnak jelölném még meg azokat a cégeket, vállalkozásokat is, akik teljeskör flottakezelést kérnek, amit már most is el tudok végezni az velem üzleti kapcsolatban álló partnerek alvállalkozóként való bevonásával. Közeli jövőben szeretném elérni, hogy ugyanolyan sikeres legyek vállalkozóként, mint a szakmámban karosszéria lakatosként. Szeretném a szakmában elért sikereimet vállalkozóként továbbfejleszteni és az ügyfeleimet megtartva olyan bevételre szert tenni, hogy egyrészt megfelelő anyagi biztonságot tudjak nyújtani családomnak, másrészt, hogy ezekre a bevételekre alapozva meg tudjam valósítani a terveimet a vállalkozásommal kapcsolatban. Szeretnék a vállalkozásommal szerződést kötni egy nagyobb biztosító társasággal, hogy biztosított káresemény esetén teljeskörű ügyintézést tudjak nyújtani ügyfeleimnek. Hosszútávú terveim között szerepel, hogy a vállalkozásomat bővítsem először autófényező munkatárs felvételével, majd gumiszerelés, autószerelés és műszaki vizsga szolgáltatások és több alkalmazott felvételével teljes körű autószerelési céggé tudjak fejlődni. |
||||||
2020-11-01
|
MAGYARORSZÁG, 3564 HERNÁDNÉMETI, ARANY JÁNOS UTCA 17.
|
7311 – Reklámügynöki tevékenység – hirdetési kampány tervezése és megvalósítása, – marketingtanácsadás, |
||||||
2020-11-01
|
3100 Salgótarján Vadaskerti út 1
|
Fémszerkezet gyártása, telepítése, mint például: rozsdamentes acél berendezések kül és beltérre. |
||||||
2020-11-01
|
3411 Szomolya Zrínyi u.15.
|
552014 -Magánszalláshely szolgáltatás. Szomolyán, egy 100 éves barlanglakás lett felújítva, a mai kor emberének is komfortosan. Víz, szennyvíz áram lett bevezetve, elektromos padlófűtéssel fűtött. 2 szobában 6 férőhely lett kialakítva. Tervem az, hogy ezen a szálláshelyen szeretnék jakuzzi és szauna szolgáltatást nyújtani az érdeklődőknek, mert úgy gondolom, hogy az ilyen szolgáltatásokat nyújtó szálláshelyek előnyt élveznek a többivel szemben, keresettebbek. Ilyen szolgáltatásokkal akár magasabb áron tudnám értékesíteni ezt a szálláshelyet. |
|
|
|
|
||
2020-11-01
|
3654 Bánréve, Ifjúság utca 28.
|
561005 – Falatozó (büfé), melegkonyhás büfé |
||||||
2020-11-01
|
3078 Bátonyterenye Csentei út 36
|
Tevékenységem a táncoktatás |
|
|
|
|
||
2020-11-01
|
3533 Miskolc, Komlós tető 35.
|
494101 – Közúti teherszállítás |
||||||
2020-11-01
|
MAGYARORSZÁG, 3300 EGER, CSOKONAI MIHÁLY UTCA 14.
|
5911 Film-, video-, televízióműsor-gyártás |
|
|
|
|
||
2020-11-02
|
3909 Mád, Ady Endre utca 7.
|
Fő tevékenység: 749001 M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység |
|
|
|
|
||
2020-11-02
|
Gyöngyös ,Mérges u. 6 7/44
|
Porcelán-,üvegáru-,tisztítószer nagykereskedelem |
||||||
2020-11-02
|
3600, Ózd, Március 15 utca. 6.
|
Főtevékenysége: 900305 – Független újságírói tevékenység |
|
|
|
|
||
2020-11-02
|
MAGYARORSZÁG, 3060 PÁSZTÓ, ESZE TAMÁS UTCA 8.
|
Vállalkozásom fő tevékenységi köre: Gépi földmunkák végzése, mely magába foglalja épületek alapjának kiásását, kerítések alapjának ásását, térburkolati tükör kiszedését,cső- és szennyvízrendszer kiásását, csőtörések sürgősségi feltárását, árokásást, falbontást, tereprendezést, oszlopüreg fúrását, fakitermelésben való részvételt. |
|
|
|
|
||
2020-11-02
|
MAGYARORSZÁG, 3623 BORSODSZENTGYÖRGY, SZENTGYÖRGY ÚT 43.
|
Napjainkban egy sikeres vállalkozásnak, nélkülözhetetlen az online felületeken való megjelenése. Egy jól megtervezett és kivitelezett weboldallal új piacokat érhet el és növelheti ügyfelei számát. Weboldalak tervezésére és kivitelezésére épülő vállalkozás létrehozása a célom, továbbá szeretnék olyan állandó ügyfeleket is, akinek az általam vagy más fejlesztők által megépített oldalak karbantartási, illetve fejlesztési feladatokat végezhetek el. Mivel ez a tevékenység nem helyhez kötött, ezért az ország bármelyik részéről találhatok ügyfeleket. A vállalkozás létrehozása nem engedélyköteles. Jogi formája GFO 231 – egyéni vállalkozó, KATA a választott nyilvántartási forma és a vállalkozás főtevékenysége 6201 Számítógépes programozás. |
|
|
|
|
||
2020-11-02
|
3931 Mezőzombor Kölcsey utca 50/2
|
452008 – Gépjármű részegység és alkatrész javítás |
||||||
2020-11-02
|
3326 Ostoros, Kodály Zoltán utca 18.
|
Siófokon jelenleg üresen álló apartmanház bérlése. Az ingatlant nemcsak szezonálisan üzemeltetem, de főleg június-július-augusztus hónapokra várok forgalmat. A Balaton és környéke rövidtávú szálláskiadás szempontjából nagyon rövid. Viszont szinte 100 % telítettséget el lehet érni. Az apartman jól felszerelt, medencével és teniszpályával rendelkezik, ami növeli a kiadhatóságát. |
||||||
2020-11-02
|
2660 BALASSAGYARMAT, MADÁCH LIGET 3. lp.: 3 ajtó: 3.
|
Megtapasztaltam, hogy az emberek jelentős információéhséggel fordulnak a helyi hírek és kifejezetten a közvetlen környezetüket érintő történések irányába, így a helyi médiumok fogyasztásában hatalmas potenciál van. Ebből fakadóan fő célom, hogy erősítsem a helyi médiumokat, és tolmácsoljam a hirdetők felé a helyi médiumok azon pozitív értékeit, amelyben én is hiszek. Ezen értékekre alapozva fogalmazódott meg benne, egy reklámügynökség létrehozása, melynek fő profilja az ATL kommunikáció azaz a médiumokon keresztüli kommunikációs formák reklámkampányok felállítása és menedzselése. Ezek kommunikációs szándéka mindig tudható, szemben a BTL módszerekkel. Felületei, módszerei a következők: TV, rádió, sajtó, köztereken lévő reklámok, online hirdetések, személyes eladás, PR, promóció platformokat használva állok a mikor, kis és középvállalkozók rendelkezésére. A reklámügynökségem alapvető célja, hogy a hirdető megtalálja a számára legjobb hirdetési felületeket, illetve hogy a másik oldalon a médiumok, megtalálják a megfelelő hirdetői körüket. A reklámügynökségem megkeresi a hirdetések megjelentetésének leghatékonyabb helyét és módját: meghatározom hol, mikor, milyen erősséggel és mennyiért reklámozzon a hirdető. Ezen túlmenően a tervezett médiumokban letárgyalom az árakat, megrendelem a kampányt, ellenőrzöm a megjelenéseket, majd elindítom a számlázást. Összefoglalva tehát, a reklámügynökségem ismerve a márka piaci és kommunikációs helyzetét, valamint a médiumok pontos paramétereit, kiválasztani az optimálisnak tartott felületeket és csatornákat, végigvinni az alku és a megvalósítás folyamatát. A lokális médiumokkal kialakított keret-együttműködések révén a kis helyi vállalkozások számára lehetőséget biztosítok nagyobb reklámkampányokban történő folyamatos részvételre. Több médium és nagyobb kapmányok esetén kedvezményeket tudok nyújtani a vállalkozásoknak. Minden médium önállóan határozza meg az árait, ebből adódóan rendelési értékétől függően legalább 25-30% -a nyereségem. Reklámügynökségem első éves működésének a fő célja, hogy a város (Balassagyarmat) legfőbb médiumait összefogja. Hosszú távú célom a reklámügynökség bővítése, mely Nógrád megye legszélesebb portfóliójával és a legnagyobb elérésével rendelkező – médiacsoportja, kiegészülve egy, sales house-szal, valamint egy vendégházzal, és a helyi turisztikai szervezettel. |
||||||
2020-11-02
|
Nagykökényes, Szabadság út 36.
|
741001 – divat, formatervezés, grafika, kirakatrendezés |
|
|
|
|
||
2020-11-02
|
MAGYARORSZÁG, 3623 BORSODSZENTGYÖRGY TÁNCSICS ÚT 44.
|
Egy reklámügynöki tevékenységgel, ezen belül online marketinggel foglalkozó vállalkozást alapítottam, amellyel olyan cégeknek segíthetek online megjelenésük kialakításában és az ilyen módon szerzett profitjuk maximálizálásában, akik igen bizonytalanul vagy akár elképzelés nélkül szeretnének érvényesülni ezen a területen. Azt gondolom, hogy a birtokomban lévő, általam folyamatosan fejlesztett, többek közt külföldi sztenderdeket alkalmazó módszerekkel kimagasló eredményű szolgáltatást leszek képes nyújtani leendő ügyfeleim számára. Távlati célom egy újszerű, hazánkban csak szűk körben alkalmazott szemléletrendszer bemutatása leendő ügyfeleimnek ezzel megalapozva a kölcsönös bizalomra és gördülékeny együttműködésre épülő hosszútávú közös munkát és sikereket. Szolgáltatásaimat főként olyan ügyfelek számára szeretném kínálni, akik még frissen határozták el, hogy termékeiket vagy szolgáltatásaikat online szeretnék értékesíteni, vagy ezt eddig saját erőből próbálták megoldani, ami nem hozta a várt eredményeket. Egy online vállalkozás, brand felfuttatásához rengetegféle módon hozzájárulhat egy jó marketinges. Ilyen például a piackutatás, a konkurens és saját weboldalak elemzése, vagy a tartalom gyártása, felhasználóbarátabbá tétele az ügyfél weboldalára. Az ügyfél weboldalán szükség esetén akár a látogatói viselkedések is alaposan kielemezhetők. Közösségi média tekintetében nagyon fontos a Facebook oldalak és csoportok moderálása, valamint az itt futó hirdetések kezelése és elemzése, illetve az Instagram fiók teljeskörű kezelése is. Elengedhetetlen továbbá a Google Ads hirdetések szövegezése és megfelelő beállítása a keresőmotor optimalizálással (SEO) összhangban. Ezen szolgáltatások összessége garantálja az ügyfelek elégedettségét. Mivel szolgáltatásom online jellegű, személyes találkozást viszonlylag ritkán igényel, így az üzemidő nem határolható be egyértelműen. A munkavégzést egyéni időrend alapján, a munkákra vállalt határidők betartására kiemelten ügyelve szeretném végezni, alapesetben Hétfőtől-Péntekig, de szükség esetén akár a hétvége folyamán is. Az úgynevezett nyitvatartási időt, amikor az ügyfelek kereshetnek Hétfőtől-Péntekig 8-16 óráig tervezem, de saját munkavégzésem a megadott időpontoktól eltérő lehet, mivel otthonomból, számítógépen ezt rugalmasan, bármikor tehetem. A megrendelő részére a számlát is a kivitelezést követően, online tervezem megküldeni. A szolgáltatásomat Facebook oldalamon/később a kialakított saját weboldalamon ismerhetik meg a potenciális vevők, és a megadott e-mailes és telefonos elérhetőségemen fogom bonyolítani az ügymenetet. Ide hirdetések útján jutnak el, illetve akár Google kereséssel is. Érdeklődés esetén előzetes tájékozódást célzó űrlapban mérem fel a munka volumenét és részletetit, ezek ismeretében kidolgozott árajánlatot adok a fent említett szolgáltatásokból összeállított csomaggal. |
|
|
|
|
||
2020-11-02
|
Miskolc
|
855912 matematika tantárgyból magártanár |
||||||
2020-11-02
|
3898. Pányok, Fő út 72/A
|
Egyéb vendéglátás. Falusi környezetben, helyi, hagyományos ételeket kínálok főleg csoportok számára, interaktív kenyérsütés programokat tartok. |
|
|
|
|
||
2020-11-02
|
2651 RÉTSÁG, PETŐFI SÁNDOR UTCA 7.
|
813001 – Zöldterület-kezelés |
||||||
2020-11-02
|
3300 EGER, BERCSÉNYI UTCA 13.
|
Szabadúszóként szeretnék egy olyan projektmenedzseri munkát végezni, amely magába foglalja a tanácsadó, a fordító és a tolmács tevékenységeket. |
||||||
2020-11-02
|
3626 Hangony, Petőfi Sándor út 5.
|
Bútorgyártás, ezen belül elsősorban egyedi konyhabútor készítés a vállalkozásom fő tevékenységi köre. Irodabútor és egyéb kiegészítő bútorok gyártásával is szeretnék foglalkozni, pl. gardróbszekrények, nappali-vagy hálószobabútorok, tálalószekrények polcrendszerek, komódok, stb. A bútorgyártás méretre vágott ( így hulladékmentes ) bútorlapok, munkafelületek, munkapultok, szerelvények, vasalatok összeállításával történik. Az egyedi bútorok frontja széria-, vagy méretre gyártott ajtók felhasználásával is készülhet. |
|
|
|
|
||
2020-11-02
|
3728 Gömörszőlős, Kassai út 57.
|
7420 – Fényképészet Fotográfusként elsősorban hétköznapi emberek fényképezésével foglalkozom. Esküvőfotózást, portéfotózást, tablófotózást, óvodai és iskolai fényképek készítését, családi pillanatok megörökítését vállalom professzionális módon, egy új megvilágításban. Munkámat adott helyszínre kitelepülve végzem az egész ország területén, mobil fotóstúdió felállításával. |
|
|
|
|
||
2020-11-02
|
3281 KARÁCSOND, HUNYADI JÁNOS ÚT 23.
|
Vállalkozásom a fogtechnikai kisgépek és műkörmös kisgépek teljes körű szerviz szolgáltatását fogja nyújtani |
||||||
2020-11-02
|
3068 Mátraszőlős, Major utca 2.
|
A vállalkozás főtevékenysége szakirányú végzettséget kíván, mellyel rendelkezem. A Budapesti Szolgáltató- és Kézművesipari Szakképző |
|
|
|
|
||
2020-11-02
|
3300 Eger,Vitkovics Mihály út 9.
|
Fő tevékenységi kör:8121-Általános épülettakarítás |
||||||
2020-11-02
|
Eger, Kistályai Út 239.
|
412002-Lakó és Nem lakó épület kivitelezése, Hidegburkolás, Kőműves munkák |
||||||
2020-11-02
|
Eger, Kistályai Út 239.
|
960401-Frissítő, relaxáló masszázs, Jógaoktatás |
||||||
2020-11-02
|
Gyöngyös
|
A vállalkozás tevékenységi köre a TEÁOR/ÖVTJ 4331. számú Vakolás szakmacsoportba tartozik, ezen belül a 433103. számú Gipszkartonszerelés. A gipszkarton viszonylag modern építőanyagnak számít, felhasználását tekintve rengeteg célra használható. Egyre többen alkalmazzák belső terek kialakításához, álmennyezet építéshez, sőt akár komplett házat is építhetünk belőle. Dekorációs célokra és akár bútor építésre is kiválóan alkalmas. Alapanyaga a gipsz és a kartonpapír. Mivel a gipsz előállításakor a nehézfémeket és sókat eltávolítják belőle, nincs káros anyag kibocsátása, ezért rendkívül környezetbarát. |
||||||
2020-11-02
|
3712 Sajóvámos, Kiserdő utca 16.
|
561006 – Falatozó (büfé), hidegkonyhás büfé szolgáltatás |
||||||
2020-11-02
|
MAGYARORSZÁG, 3525 MISKOLC, DÓCZY JÓZSEF UTCA 26. em.: 4 ajtó: 2.
|
Lakossági klímaberendezések értékesítése, telepítése, üzembe helyezése, karbantartása, szervízelése, Lakossági hőszivattyú berendezések telepítése, üzembe helyezése, karbantartása, szervízelése. Idővel ipari hűtőberendezések telepítése, üzembe helyezése, karbantartása, szervízelése. |
||||||
2020-11-02
|
MAGYARORSZÁG, 2660 BALASSAGYARMAT, ÓVÁROS TÉR 20. ajtó: 3.
|
813001 Zöldterület-kezeléssel szeretnék foglalkozni KATA adózás alá tartozó egyéni vállalkozás keretében, mivel az utóbbi pár évben ezt a munkát végzetem, és nagyon megszerettem és komoly lehetőséget látok benne hosszú távon is. Ehhez a szakmához nem kell engedély, sem végzettség, viszont nagy munkabírás és jó fizikai adottságok kellenek, mivel a természetben kell dolgozni télen-nyáron. Szeretem ezt a munkát és szeretnék sikeres egyéni vállalkozó lenni ebben a szakmában. 5 éves tapasztalatom van a zöld terület kezelés szakmában, mivel azóta végzem ezt a munkát. Nagy gyakorlatra és tapasztalatra tettem szert ezen a területen, különös tekintettel a vízközeli területekre és a favágás és erdei munkák esetében. Ezt a gyakorlatot szeretném kamatoztatni egyéni vállalkozóként, hiszen így sokkal több munkát tudok elvállalni és még több tapasztalatot tudok szerezni a víz és erdőgondozás és természetvédelmi területek kezelése terén. Megbízható vagyok és kitartó a munkámban, a rám bízott feladatot minden esetben elvégzem, nem számít a fáradtság vagy a nehezebb körülmények. Szeretem a fizikai munkát, mivel azonnal látszik az eredménye. Jól terhelhető vagyok és a feladatokat is egyedül meg tudom oldani, jó problémamegoldó képességgel és jó gyakorlati érzékkel rendelkezem. Szeretek tanulni és képezni magam a szakmámban. A vállalkozásom szolgáltatásai elsősorban a zöld terület kezelésen alapulnak, ezen belül pedig az erdő és a vízközeli területek, árterek, és vízpartok gondozására és karbantartására specializálódtam. Nagy tapasztalatom van a favágás, a darabolás, a veszélyes fa kivágás, és egyéb erdészeti, erdei területek kezelésében, fásításban, és gyérítésben egyaránt. Szolgáltatásaim közé tartozik még a vízpartok, árterek és egyéb víz közeli területek karbantartása, és kisebb természetvédelmi és tájvédelmi körzetek felügyelete is. Emellett a lakosság és kisebb cégek rendelkezésére tudok állni a fűnyírás, favágás, metszés és egyéb más kerttel és parkokkal kapcsolatos tevékenységekben is. Ezeket a szolgáltatásokat szeretném kibővíteni később kertészeti ismeretek megszerzése után egyéb kert és parkfenntartási munkákkal is. Két célcsoporttal tervekezek dolgozni egyéni vállalkozóként. Az egyik azok a cégek, ahol korábban is dolgoztam, illetve akik olyan területeket kezelnek, ahol egyéni vállalkozóként, alvállalkozóként be tudok dolgozni. Elsősorban itt természetvédelmi területekre, tájvédelmi körzetekre és a határmenti zöld zónára gondolok, mivel ebben van nagy tapasztalatom és kapcsolatom is feléjük. A másik célközönségem viszont a kisebb cégek, illetve a lakosságnak az a része, akik nagyobb zöld területtel rendelkeznek és ezt szeretnék oly módon karbantartatni szakember által, hogy az őket körülvevő környezet igényes, és ápolt kinézetet kapjon. Ez a két csoport jelenti a vállalkozásom két fő ügyfélbázisát, akiket folyamatosan reklámokkal és különböző értékesítési csatornákon át el kell érnem, hogy megfelelő számú megrendelést kapjak tőlük. Szükségem van olyan állandó üzleti partnerekre, akikre támaszkodva egy biztos, kiszámítható alapbevételre tudok szert tenni hosszú távon, amire támaszkodva tudok új ügyfeleket és munkákat keresni. Ezek az üzleti partnereim azok a cégek, akik a régió természetvédelmi, tájévédelmi területeit felügyelik, illetve a határ menti zöld zónát karbantartják. Velük szeretnék hosszú távú üzleti kapcsolatot kialakítani. Ezek a cégek és válllalatok mellett még partneri viszonyt szeretnék kialakítan azzal a szerviz és kereskedelmi céggel, akik a szerszámaimat szervizeli és karbantartja, illetve akitől a kopóeszközöket és az újabb gépeket, eszközöket és szerszámokat be tudom szerezni. Ezzel a két partneri kapcsolattal biztonságosabban tudom működtetni az egyéni vállalkozásomat, mivel így tudok kire számítani és támaszkodni a kezdeti időszakban is. Az árazásomat is úgy szeretném kialakítani, hogy nem szabad sem túl olcsónak, sem túl drágának lennem. Ha túl alacsony árat állapítok meg, akkor a konkurenciát is magamra haragítom és nem tudok olyan mértékű bevételt elérni, hogy megfelelő anyagi biztonságot tudjak a cégem mögött, hiába dolgozok egyre többet. Ha túl magasak az áraim, akkor veszélybe kerülhetnek azok a hosszútávú szerződések, amiket a velem jó üzleti kapcsolatban lévő cégekkel szeretnék kötni. A pontos árakat a konkurenica árainak figyelembe vételével szeretném megállapítani. Két árral fogok dolgozni. Az egyik a velem hosszabb távon szerződő cégek felé kiszámlázott ár, ami átalánydíjas, és akár egy évre szól. A másik pedig a kisebb cégek és a lakosság felé kommunikált ár, ami óra és napidíjas, mivel itt általában rövidebb, egyszeri vagy visszatérő munkákról van szó. |
||||||
2020-11-02
|
Magyarország, 3786 Hegymeg, Petőfi Sándor út 10. ép:A
|
A vállalkozásomnak, ami KATA adózás alá eső egyéni vállalkozás lesz, alapvetően egy szolgáltatási köre lesz, az autómentés. Ezt kétféle képpen lehet végezni, vagy olyan járművel végzem, aminek saját raktere van és a meghibásodott járművet a platóra helyezem el és így szállítom a 3,5 tonna alatti összsúlyig, vagy hosszabb gépjármű esetében vontatással, csörlővel megemelve tudom elszállítani a meghibásodott járművet a kivánt helyre. Ezek a szolgáltatások nagyon keresettek, egyrészt a nagyobb városok közelsége és a megnövekedett és egyben kissé elöregedett gépjárműpark következtében, másrészt az autópálya és a határ közelsége miatt nagyon sok a megkeresés akár a határ túloldaláról is. A szolgáltatásomat a későbbiekben teherautómentéssel is szeretném kibővíteni, mivel ez még hiányzik a régiós versenytársaktól is. Megbízható vagyok és segítőkész, és nálam mindig az ügyfél az első, ami egyéni vállalkozóként a sikeres működés egyik alapja. Mivel nincs még családom, ezért ha főállásban tudok ezzel a munkával foglalkozni, akkor a 7/24 órás rendelkezésre állás nem fog problémát okozni. Meg tudok tanulni mindent, ami a szakmámhoz és az egyéni vállalkozás vezetéséhez szükséges, szeretek új dolgokat tanulni. A kitűzött céljaimat mindig megvalósítom. A vállalkozásomnak, ami KATA adózás alá eső egyéni vállalkozás lesz, alapvetően egy szolgáltatási köre lesz, az autómentés. Ezt kétféle képpen lehet végezni, vagy olyan járművel végzem, aminek saját raktere van és a meghibásodott járművet a platóra helyezem el és így szállítom a 3,5 tonna alatti összsúlyig, vagy hosszabb gépjármű esetében vontatással, csörlővel megemelve tudom elszállítani a meghibásodott járművet a kivánt helyre. Ezek a szolgáltatások nagyon keresettek, egyrészt a nagyobb városok közelsége és a megnövekedett és egyben kissé elöregedett gépjárműpark következtében, másrészt az autópálya és a határ közelsége miatt nagyon sok a megkeresés akár a határ túloldaláról is. A szolgáltatásomat a későbbiekben teherautómentéssel is szeretném kibővíteni, mivel ez még hiányzik a régiós versenytársaktól is. A nyitvatartásomat úgy tudom meghatározni, hogy minden nap, non-stop elérhető vagyok, hiszen bármikor szükség lehet a szolgáltatásaimra. A célcsoportom és a vevőköröm, az ügyfeleim elsősorban a lakosság köréből kerülnek ki, azok a gépjármű tulajdonosok, akiknek meghibásodik a járművük és segítségre, vontatásra, szállításra szorulnak. Ezek általában öregebb járművekkel rendelkező, az autópályát gyakran használó személyek, akik földrajzilag behatárolható területen vannak a szolgáltatásom keresése és igénylése idején, azaz a régió valamely megyéjében vagy a határ túloldalán van szükségük rám, függetlenül, hogy hol laknak, mivel a baleset, vagy hiba ebben a régióban érte el őket. Másik célcsoportom a régióban vagy a határmenti településeken üzemelő autószerelő műhelyek, akik nem rendelkeznek autómentővel, így egy szorosabb és kölcsönösen jól működő üzleti kapcsolat esetében egymást segítve tudunk fejlődni és a konkurencia elé kerülni.Az árakat úgy kell meghatároznom, hogy egyrészt megfizethetőek legyenek bárki számára, aki bajbajut, másrészt áttekinthető és egyértelmű legyen egy laikus számára is, hiszen ebben a szakmában nem lehet mindig szabott áron dolgozni, hiszen sokmindentől függ egy adott szolgáltatás ára. Például a szállítani kivánt jármű méretétől, súlyától, a meghibásoldás mértékétől, a távolságtól, amit meg kell tenni, a helyszíntől, hogy autópálya vagy közút, az eset sürgősségétől, illetve a napszaktól is, mivel az éjszakai órákban természetesen csak ügyeleti felárral lehet igényelni a szolgáltatást. Az árakat igyekszem a konkurenciához igazítani, mivel nem tesz jót sem az üzleti kapcsolatnak, sem a saját vállalkozásomnak, ha nyomott áron dolgozom, mivel a megfelelő bevétel hiányában nem lehetséges a kívánt fejlődés elérése sem. Éves szinten 10% bővülést tervezek megvalósítani, amit részben az áraim emelésével is szeretnék elérni. Céjaim között szerepel, hogy olyan biztos és jól működő egyéni vállalkozást tudjak üzemeltetni, amire büszke lehetek, és ami sikeresen és nyereségesen működik hosszú éveken keresztül Középtávú céljaim között az szerepel első sorban, hogy fejleszteni tudjam a járműparkomat, újabb, nagyobb járműveket tudjak vásárolni és később alkalmazottakat is tudjak felvenni, hogy egyszerre több helyen is meg tudjunk jelenni. Hosszabb távú terveim között az szerepel, hogy elvégzem a 3,5 tonna összsúly feletti tehergépjárművek vezetéséhez szükséges tanfolyamakat és sikeres vizsgát tegyek, hogy a régióban jelenlegi is hiánypótló tehergépjármű mentést is fel tudjam venni az egyéni vállalkozásom szolgáltatásai közé. Mindezeket a pályázati támogatás segítségével kívánom megvalósítani. |
||||||
2020-11-02
|
MAGYARORSZÁG, 2660 BALASSAGYARMAT, ÓVÁROS TÉR 20. ajtó: 3.
|
821101 Összetett adminisztratív szolgáltatás tevékenységi körbe tartozó szakmában szeretnék egyéni vállalkozó lenni, ahol a Kata adózás szabályait szeretném alkalmazni a vállalkozásomra. Szeretnék olyan hasznos és megfelelően megfizetett munkát végezni, amiben jó vagyok, megfelelő végzettséggel rendelkezem. A digitalizálás fontosságával az adminisztráció is egyre nagyobb szerepet kap hiszen ez lehet a csatorna, amely az eddigi papír alapú információkat digitálisan rögzíthető anyaggá alakítja át. Szakmai tapasztalattal és megfelelő gyakorlattal rendelkezem az irodai béradminisztráció területén. Haladó szintű számítástechnikai ismeretekkel és végzettséggel is rendelkezem, illetve speciális gyakorlatom és tudásom van a szöveges anyagok digitalizálása területén. Emellett határ menti település révén nemzetközi megrendeléseim is vannak mind az adatrögzítés, mind a digitalizáció területén is. A digitalizálást egy könyvtár anyagának digitalizálása során sajátítottam el. Pontos vagyok és szabálykövető, ami nagyon fontos az én munkámban. Szeretem az új dolgokat megismerni, nem ijedek meg az újdonságoktól és szeretek tanulni, ezért folyamatosan képzem magam a szakterületemen is. Több nyelven beszélek, ami a határ melletti nemzetközi piacon elengedhetetlen. Szeretném magam tovább képezni, hogy még több féle ismeretem és szélesebb szolgáltatásaim legyenek a jövőben. Az egyéni vállalkozásom keretében többféle szolgáltatást szeretnék nyújtani. Mindegyik területen gyakorlattal rendelkezem, ezért ezeket a szolgáltatásokat mind referenciákkal tudom alátámasztani. Szerencsére a legtöbb szolgáltatást home office keretén belül is tudom nyútani, ezért ezeket mind biztonságosan tudom végezni minden körülmények között. Így nem vállalok nagy kockázatot, mivel az a fajta szolgáltatás, amit nyújtok, nagyon keresett, főleg most, a karantén és a home office terjedésének az idején. Úgy gondolom, hogy a béradminisztráció, mely sokkal költséghatékonyabb minden cég esetében, otthonról is végezhető és teljesen egyénre/cégre szabható a jövő egyik jellemző és népszerű “titkári” állása lehet – akár nevezhetik digitális titkárnak is. Ezen a területen ráadásul a konkurencia jóval kisebb, mint a hagyományos adminisztráció területén. Az árazás minden szolgáltatásom esetén óradíjas vagy napidíjas, ezt a fajta munkát nem lehet teljesítmény alapon számlázni, kivétel, ha egy nagyobb lélegzetvételű munkáról van szó, ami akár több hónapig vagy évig is eltarthat. Ezeket a munkákat projektáron fogom számlázni, mivel így kedvezőbb árat tudok adni a megrendelőknek. A kisebb munkák, amik akár visszatérő, időről időre ismétlődő megrendelések lehetnek, akár jogász cégeknél, akár végrehajtóknál, akár könyvelő irodáknál mind napi vagy óradíjas számításban lesznek elszámolva. Ezek az árak a konkurencia áraival harmonizálnak és egy kicsit magasabbak csak, mivel az én szolgáltatásom is sok egyéb extra hozzáadott értéket tartalmaz, amit összevetve sokkal kedvezőbb áron kapnak egy magasabb minőségű szolgáltatást. Ezeket az árakat minden évben tervezem emelni, mivel a költségeim is emelkedni fognak várhatóan. A célcsoportom elsősorban azok a cégek, akik felismerik és igénylik az évtizedek alatt felhamozódott analóg módon rögzített papír alapú információik digitálissá alakítását, és számítógépen való tárolását, ami sokkal kevesebb helyet igényel, sokkal költséghatékonyabb hosszú távon. Ezek a cégek tapasztalatom alapján legtöbbször tulajdonosváltáson vagy generációváltáson átesett cégek, akiknek az új vezetése felismeri, hogy a jövő adminisztrációja teljesen számítógép alapú és digitális lesz, legyen szó titkárnői teendőkről, adatrögzítésről vagy egyéb infromáció tárolásról. Ezek mellett a lakossági megrendelések is helyet kapnak nálam, mivel a digitalizálás két témakört is érint a lakosság szempontjából, az egyik a régi videófelvételek digitálissá alakítása, a másik a régi fényképek és családi albumok szkennelése, hogy megfelelő minőségben meg lehessen őrizni ezeket a személyes anyagokat. Rövid távon szeretnék olyan sok ügyfelet összegyűjteni, amennyit csak ki tudok minőségi munkával szolgálni és ezzel egy olyan törzsügyfélkört létrehozni, amivel biztonsággal tudok tervezni közép és hosszú távra is. Akkor lehetnék igazán sikeres, ha folyamatosan tudnám magam képezni, mind a számítástechnika, mind az adatrögzítés, digitalizálás, mind a nyelvek és a könyvelés terén, és később természetesen az üzleti coachingot sem hagyhatom ki, hiszen egy jó titkárnő egyben a főnöke személyi coach szolgáltatását is ellátja. Hosszú távú terveim között szerepel egy olyan digitális adminisztrációra épülő cég felépítése, amely minden folyamatát már számítógép alapon vezérelt rögzítéssel oldja meg, még a diktálást és a számlázást is vagy egyéb más adminisztratív feladatokat is, amelyek így már nem fognak személyes jelenlétet igényelni, így országos megrendeléseket is el tudnék vállalni. |
||||||
2020-11-02
|
Magyarország 3811 Alsóvadász Fő út 151
|
Csomagküldő,internetes kiskereskedelem |
|
|
|
|
||
2020-11-02
|
Magyarország, Tibolddaróc, Tardi út 13
|
Fő tevékenység: 731101 – Reklámtervezés, -készítés, -elhelyezés További tevékenység: 620103 – Weblap tervezése (webdizájn) |
|
|
|
|
||
2020-11-02
|
3060 Pásztó, Munkácsy Mihály u. 13.
|
6622 – Biztosítási ügynöki, brókeri tevékenység |
||||||
2020-11-02
|
3535 Miskolc Ibolya utca 1.
|
Fő profilom műanyag padló-, meleg burkolat forgalmazása Magyarországon vállalkozásoknak, magánszemélyeknek. Egyéb kiegészítő tevékenységem spanyol- és angol nyelvi magán oktatás óvodás kortól felnőtt résztvevőkig, valamint marketing és egyéb adatfeldolgozási tevékenység cégek részére. |
||||||
2020-11-02
|
3926 Taktabáj, Béke út 32
|
813001 Zöldterület kezelés 952401 Egyéb m.n.s bútorjavítás |
||||||
2020-11-02
|
3300 Eger, II.Rákóczi Ferenc út 56. 8/24.
|
Kézápoló, műköröm építő, manikűrös vagyok. Ebben a tevékenységi körben alapítottam a vállalkozásomat is, amelyet a későbbiekben alapanyag forgalmazással szeretnék bővíteni. A vendégeim választhatnak manikűr, japán manikűr, gél-lakk, saját köröm megerősítése, műkörömépítés, paraffinos kéz vagy lábápolás, illetve lábkörmök gél-lakkozása között. Ezeken belül többféle tehcnika ismerete és használata teszi változatossá a munkámat, így a vendég ki tudja választani a számára legmegfelelőbbet (pl.: zselé, porcelán, acrylgel stb.) Vállalkozásomat olyan környezetben hoztam létre, hogy nem csak a szépülésre, de a kikapcsolódásra és a relaxációra is lehetőség van Eger városának központi helyén. |
||||||
2020-11-02
|
Eger
|
Építőipari vállalkozás keretein belül fő tevékenységem festés- mázolás, tapétázás és gipszkartonozás szakterületre helyeződik, valamint engedélyhez nem kötött egyéb befejező építőipari tevékenységekre. |
||||||
2020-11-02
|
3200 Gyöngyös Rédei u 11.
|
Fő tevékenység ÖVTJ kód: 471101 (megnevezése: Vegyes-kiskereskedelem élelmiszer jelleggel, élelmiszer diszkont) Melléktevékenység ÖVTJ kód: 563006 (megnevezés: Kávézó, teázó (nem melegkonyhás)) Forróital felszolgálás: |
||||||
2020-11-02
|
3980 Sátoraljaújhely Magyar Kálvária köz 6.
|
Kulturális képzés szakkör keretében, fizikai közérzetet javító szolgáltatás |
|
|
|
|
||
2020-11-02
|
3600 Ózd, Nemzetőr utca 20.
|
821101 Összetett adminisztratív szolgáltatás 749002 Közvetítési ügynöki szolgáltatás |
||||||
2020-11-02
|
MAGYARORSZÁG, 3144 MÁTRANOVÁK, HÁRS ÚT 8.
|
Kézápoló és műköröm építő végzettségemmel szeretnék egyéni vállalkozóvá válni, Katás kis adózóként. Gyerek korom óta életem része a szépségápolás, mindig ilyen tevékenységi körben képzeltem el a jövőmet. Elsődleges célom a stabil piaci pozíció elérése, és a vendégek elégedettsége. Későbbiekben szeretném fejleszteni szakmai tudásomat, és ezzel bővíteni vállalkozásomat is. |
|
|
|
|
||
2020-11-02
|
MAGYARORSZÁG, 3933 OLASZLISZKA, SZENT ISTVÁN ÚT 104.
|
620201 – Egyéb számítástechnikai szakértés, tanácsadás |
||||||
2020-11-02
|
3300 Eger, Vitkovics Mihály u. 17/a
|
7311 Reklámügynöki tevékenység |
||||||
2020-11-03
|
3900 Szerencs, Bekecsi utca 47.
|
4332 Épületasztalos-szerkezet szerelése |
||||||
2020-11-03
|
Borsosberény Rákóczi út 41.
|
A régióban megépült és majdan épülő ingatlanok kényelmi és biztonsági szintjét biztosítani elektromos kapuk, riasztórendszerek, intelligens házak rendszerének telepítése, karban tartása tekintetében. |
||||||
2020-11-03
|
3563 Hernádkak, Széchenyi u 61.
|
Fő tevékenység: 960901 Egyéb személyi szolgáltatás |
|
|
|
|
||
2020-11-03
|
3343 Bekölce Május 1 út 1.
|
552006 – Szálláshely szolgáltatás m.n.s. 855901 – M.n.s. egyéb oktatás 900301 – Egyéb alkotóművészeti tevékenység m.n.s. |
|
|
|
|
||
2020-11-03
|
MAGYARORSZÁG, 4334 HODÁSZ, VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÚT 18.
|
A fő tevékenységem 493909 Egyéb m.n.s. szárazföldi személyszállítás, ezzel a tevékenységgel magán-, illetve jogi személyeket is ki szeretnék szolgálni. |
||||||
2020-11-03
|
MAGYARORSZÁG, 3530 MISKOLC, ARANY JÁNOS UTCA 6. em.: TT ajtó: 11.
|
620103 – Weblap tervezése (webdizájn) |
||||||
2020-11-03
|
3600,Ózd,Szabolcs köz 1/a 2/3
|
477101 Eg477yéb ruházat kiskereskedelem a fő tevékenység,ehhez kapcsolódó tevékenységek : |
|
|
|
|
||
2020-11-03
|
2610 NŐTINCS, PETŐFI ÚT 13.
|
251201 – Fém épületelem gyártása |
||||||
2020-11-03
|
2610 Nőtincs, Arany János utca 2.
|
522901 – Szállítmányozás |
||||||
2020-11-03
|
3950 Sárospatak, Nagy Lajos út 3.
|
256203 Fém esztergálása |
||||||
2020-11-03
|
3796 Borsodszirák Állomás út 8.
|
Fő tevékenységi kör: villanyszerelés Tervezett szolgáltatások: lakások, családi házak villamos rendszerének korszerűsítése. Melléktevékenység: Szellőző-, légkondicionáló berendezés szerelése Tervezett szolgáltatások: klímaberendezések telepítése |
|
|
|
|
||
2020-11-03
|
3128 Vizslás, Orgona utca 9.
|
Vállalkozásom a falumba lévő kisbolt lesz, mely hiányként jelentkezett a lakosok körében. Főtevékenysége: |
||||||
2020-11-03
|
3600 Ózd Halász utca 18.
|
Főtevékenysége 960206- Kéz és lábápolás, műkörömépítés Tevékenység: 1. 9602203- Kozmetika, szépségápolás |
|
|
|
|
||
2020-11-03
|
MAGYARORSZÁG, 3300 EGER, PACSIRTA UTCA 35/A.
|
479102 – Csomagküldő, internetes kiskereskedelem |
||||||
2020-11-03
|
MAGYARORSZÁG, 3530 MISKOLC, ARANY JÁNOS UTCA 6. em.: TT ajtó: 11.
|
Szappanból készült virágdekoráció készítését tervezem, melyet kerámia kaspóba, vázába, papírdobozba is el lehet majd helyezni. Ezek a virágok 3 méretben lesznek |
||||||
2020-11-04
|
6065. LAKITELEK, ADY ENDRE UTCA 27.
|
812101 – Általános épülettakarítás 813001 – Zöldterület-kezelés |
||||||
2020-11-04
|
4481 NYÍREGYHÁZA, KÉPÍRÓ UTCA 12.
|
Öt éve foglalkozom grafikai tervezéssel, ez az a munka, ami igazán közel áll hozzám. |
||||||
2020-11-04
|
3847, Felsődobsza,Kossuth u. 112
|
Szolgáltatásaim legfőképp a hajvágás illetve mosás volna, azonban egyéb kiegészítő szolgáltatásokat is nyújtanék, például szakálvágást és igazítás, szárítást, hajtetoválást. A legmodernebb, a mai stílusnak és divatnak megfelelő, a trendeket követő módszerrel végezném szolgáltatásaimat, mindezt olyan környezetben, amely az ügyfelek, vendégek maximális megelégedettségét szolgálja. Az üzlet korszerű, kellemes környezetet nyújtana ahhoz, hogy a vendégek otthonosan érezzék magukat a hajvágás közben. |
|
|
|
|
||
2020-11-04
|
3292 ADÁCS, JÓKAI MÓR UTCA 39.
|
960404 – Fizikai közérzetet javító szolgáltatás m.n.s. |
||||||
2020-11-04
|
3045 Bér, Kossuth út 32.
|
A családom minden tagja képző és iparművészeti ágazatokban oktat, így kézenfekvő volt számomra, hogy én is ezen a pályán dolgozzak. Célom, hogy a kerámia |
||||||
2020-11-04
|
7352 Györe, Kossuth Lajos utca 18.
|
Olyan vasipari vállalkozást szeretnék létrehozni, amely kapukat, kerítéseket, féltetőket, illetve kisebb szerkezetek gyártását vállalná. Mivel fémhegesztéssel és |
||||||
2020-11-04
|
3728 Gömörszőlős, Kassai út 42.
|
931905 – Sport- és szabadidős lovagoltatás Vállalkozásomat két különböző, ám egymással mégis összhangba hozható tevékenységi körrel alapítottam meg, SZJA hatálya alá tartozó, alanyi adómentes egyéni vállalkozóként. E két tevékenységi kör a természetben való szabadidős lovaglás oktatása és hobbilovak képzése (931905 – Sport- és szabadidős lovagoltatás), valamint a vidéki környezet szépségére, békéjére építő falusi szállásadás (552011 – Falusi szálláshely-szolgáltatás). Valahol mindkét forma csatornát jelent a mai, 21. századi, sokszor elvárosiasodott embernek a természethez való visszatalálásra, és egyben lehetőséget nyújt önmagunk megfigyelésére, megismerésére. Vállalkozásom egyszerre foglalja és kapcsolja össze a természetben otthont adó falusi vendégházat, és a természetben otthon lévő lovat. E két lehetőség összekapcsolásával a piacon egyedi termékeket, szállással kombinált szolgáltatáscsomagokat is létre tudok hozni, így a piaci igények változásaihoz kreatívan tudok változatos termékekkel és szolgáltatásokkal rugalmasan igazodni, ami fontos helyzetelőnyt jelenthet a versenytársakkal szemben. Mindkét tevékenységi körben szakirányú OKJ-s végzettséggel ( lovas túravezető OKJ, Falusi vendéglátó OKJ), és megfelelő szakmai tapasztalattal rendelkezem. A lovak, a velük való munka a szenvedélyem, hobbim, hivatásom is egyben, így folyamatosan fejlődöm, képzem magam, és versenyzőként is jelen vagyok néhány szakágban. Tíz éve foglalkozom lovakkal és lovasokkal napi szinten, kilenc éve saját lóval is rendelkezem. tíz éve foglalkozom klasszikus és természetes módszereket alkalmazó lovas és lókiképző iskolák tanulmányozásával, ami a magyarországi akkreditált képzési rendszeren kívül eső terület, ám valódi, hétköznapokban is használható, átfogú és praktikus tudást ad. A Nyugaton megszerzett tudásból, és itthoni, lovardákban és lovasiskolákban megszerzett tapasztalatomból szeretnék a későbbiekben egy saját brandet felépíteni. Bízom benne, hogy ezen plusz tapasztalataim és képzettségem kiemelnek majd versenytársaim közül, és egy lassú, de biztos vásárlói bázis kiépítését teszik lehetővé BAZ megyében, ahonnan a fő törzsvásárlókra számítok, de piaci jelenlétemet országos hatókörben tervezem kurzusok, online oktatások formájában. Iskolák részére csoportos ismeretterjesztő interaktív előadással tervezek szolgáltatást nyújtani. |
||||||
2020-11-05
|
MAGYARORSZÁG, 3530 MISKOLC, VÖRÖSMATY MIHÁLY UTCA 37. em.: 2 ajtó: 2.
|
Vállalkozásom tevékenységi körének száma 4333, tevékenységi köröm, épület burkolás, feladataim körébe fog tartozni a kivitelezendő felületek előkészítése, aljzat kiegyenlítés, alapozás, járólapozás, falfelületek burkolása, PVC padló fektetés, laminált padló rakás, szőnyeg fektetés, winyl padló elhelyezés, és díszítői feladatok. Összegezve hideg – meleg burkolás. Szolgáltatásaim egyrészt kültéri burkolatok elhelyezése, rögzítése illetve előkészületi munkák melyek a fogadó felületek kialakítása, előkészítése, alapozásai, majd a végső burkolat elhelyezése. Más részt belső burkolati munkák előkészületei, burkoláshoz a függőleges és vízszintes fogadó felületek javítása, helyreállítása, kiegyenlítése, új fogadó felület készítése, portalanítási munkálatok, burkolás előtt a felületi rész alapozása, vízzárása, burkolati anyagok elhelyezése, hézagainak kitakarítása és hézagkitöltő habarcs elhelyezés, burkolt felületek tisztítása. |
|
|
|
|
||
2020-11-05
|
3121 Somoskőújfalu, Somosi út 56.
|
Főtevékenység: 452001 Személygépkocsi általános karbantartás, – javítás Melléktevékenységek: 452002 Gumiabroncs, -tömő javítás, centírozás 452003 Gépjárműkarosszéria-, tartozék-javítás 251101 Fémszerkezet gyártása 256201 Fémmegmunkálás m.n.s. 256202 Fém hegesztése, forrasztása |
||||||
2020-11-05
|
8623 Balatonföldvár, Erzsébet utca 9.
|
9002 ’08 |
||||||
2020-11-05
|
MAGYARORSZÁG, 3000 HATVAN, VASÚT UTCA 23.
|
471101 – Vegyes-kiskereskedelem élelmiszer jelleggel, élelmiszer diszkont |
||||||
2020-11-05
|
7695 Mecseknádasd, Hegyalja utca 12.
|
A vállalkozásom alapötlete, hogy mint programozó, a saját cégemben végezzem ugyanezt a tevékenységet. Leginkább nagy és középvállalatoknak, de akár |
||||||
2020-11-05
|
MAGYARORSZÁG, 3814 FELSOVADÁSZ, ARANY J. UTCA 3.
|
801001 – Személybiztonsági tevékenység – azaz, személy és vagyonőr szakmában szeretnék független biztonsági őr egyéni vállalkozást indítani a KATA adózás alatt. Ehhez a munkához nem kell engedély, csak megfelelő végzettség, amivel rendelkezem. Szeretnék egyéni vállalkozóként sikeres lenni és olyan minőségi irodát létrehozni, ahol a megrendelő pénzszállítástól, a személyvédelmen át a biztonsági őrszolgálatig minden szolgáltatást elérlhet. Szakmai végzettséggel rendelkezem – személy és vagyonőr tanfolyamot végeztem el sikerrel – és azóta szerencsére folyamatosan van munkám. Viszont megfigyeltem, hogy független egyéni vállalkozásban működő vagyonőrként sokkal több megbízást, munkát és feladatot tudnék kapni, mint alkalmazottként, ezért döntöttem úgy, hogy a gyakorlati tapasztalataimat felhasználva egyéni vállalkozásba kezdek ebben a szakmában. Megbízható vagyok, figyelmes és diszkrét, ami ebben a munkakörben alapvető követelmény. Jó megfigyelőképességgel rendelkezem és szeretek tanulni, folyamatosan képzem magam a szakmában. Fontos a határozott fizikai megjelenés és fellépés bizonyos helyzetekben, de mivel jó kommunikációs képességgel rendelkezem, ezért szinte majdnem minden helyzetben fel tudom használni ezt a képességemet. Jó emberismerő vagyok, aminek szintén hasznát veszem a munkám során. A vagyonőri egyéni vállalkozásom szolgáltatási sokféle tevékenységet és feladatot ölelnek fel. Elsősorban biztonsági őri feladatok elvégzésére kérnek fel, főleg a jelenleg kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel, mivel én nem tartozom a veszélyeztetett generációba, és így nagyon sok ilyen jellegű megkeresést kapok. Emellett fegyvervizsgával is rendlekezem így egyre több a pénzkezeléssel és pénzszállítással kapcsolatos vagyonőri megbízásom is. Ezek mellett szerencsére olyan szintű kapcsolati tőkét sikerült kialakítanom az egyik korábbi munkám során, hogy többször hívnak magas beosztású személyek körüli biztonsági feladatok ellátására is, mivel maximlisan megbízható és diszkrét vagyok, és csak az ügyfelem és megbízóm kérését és érdekeit tartom szem előtt. Kapcsolatban állok több rendezvényszervező céggel is, akik a szabadtéri rendezvényeikre folyamatosan kérnek fel biztosítani. Többféle célcsoportom van. A célcsoportjaim tulajdonképpen megegyeznek azokkal a cégekkel, cégcsoportokkal, vállalatokkal, akikkel szeretnék hosszútávú üzleti kapcsolatot kialakítani. Az első célcsoport azok a nagyobb őrző védő cégek, akiknek munkerőre van szükségük folyamatosan a különböző megbízásaik teljesítéséhez, és náluk tudok alvállalkozóként dolgozni, mint egyéni vállalkozó. A másik célközönségem a nagyobb állandó rendezvénytermek, ahol éves szinten rendeznek különböző rendezvényeket és állandó jelleggel szükségük van a rendezvény mértékétől függően biztosításra. A harmadik csoport a multicégek, áruházak és szupermarketek, vagy akár bankcsoportok akiknek a jelenlegi helyzetben korlátozott lehetőségeik vannak és csak egy bizonyos korosztályból tudnak biztonsággal megbízást adni, és szerencsére én ebbe a korsztályba tartozok. Az árakat a konkurenciát figyelve és saját korábbi tapasztalataimat felhasználva tudom olyanná formálni, hogy a legmegfelelőbb legyen a piaci elvárásoknak és a vállalkozásom fentarthatósága számára is. Kétféle árazást szeretnék hosszútávon bevezetni. Az egyik a napidíj, ami olyan esetekben elfogadható, mikor hosszabb távú megbízást kapok, ami akár visszatérő jelleggel és hosszabb ideig tartó munkavégzést igényel. A másik fajta árazás, amikor rövedibb vagy ritkább megbízáskat kell teljesítenem, és csak pár órát és pár alkalommal kell őrző védő szolgálatot teljesítenem, mint például egy egy magasabb beosztású személy számára nyújtott szolgáltatás, kíséret, vagy védelem. Az óradíjam és a napidíjam is átlagos értéket képvisel a szakmában, egyrészt, hogy ne kelljen árversenybe bocsátkoznom a konkurenciával, másrészt így tudok emelni minden évben árat, hogy a szükséges évi 10% bevétel növekedést tartani tudjam. Olyan jövőképet képzelek el a vállalkozásomnak, ahol rövidtávon szeretnék megfelelő ügyfélkört kialakítani, akikre támaszkodva tudom biztosítani a vállalkozásom megfelelő anyagi hátterét. Továbbiakban szeretnék olyan irányú tanfolyamokat elvégezni, hogy magánnyomozói vizsgát tudjak tenni illetve ezzel párhuzamosan biztonságtechnikai tanfolyamot is végeznék, hogy riasztó és kamerarendszerek tervezésével és telepítésével is tudjak foglalkozni érintőlegesen, hiszen ha komplett őrző védő szolgáltatást szeretnék nyújtani, akkor ezeket a területeket is ismernem és használnom kell. A hosszú távú tervem, hogy egy saját örző védő céget tudjak felépíteni, ami teljes körű szolgáltatást tud nyújtani a személy és vagyonőri szakma teljes területén. |
||||||
2020-11-05
|
3877 Tornyosnémeti, Ady Endre út 23.
|
960203- Kozmetika, szépségápolás |
||||||
2020-11-05
|
3300 Eger, Maklári út 150. 1/9
|
620101 – Egyedi szoftverfejlesztés |
||||||
2020-11-05
|
3450 MEZŐCSÁT, KISFALUDY U. 2.
|
Ruházati kiskereskedelem (477101), Lábbeli-kiskereskedelem (477201), Játék-kiskereskedelem (476501), Textil, ruházat, lábbeli piaci kiskereskedelme (478201), Méterárú-kiskereskedelem (475102) |
||||||
2020-11-05
|
3553 Kistokaj Szabó Lőrinc 33
|
Fő tevékenységem a fodrászat.Női-férfi-gyerek számára.Az alap fodrászati eljárásokon kívül innovatív technikák alkalmazása,mindig az egyéni igények figyelembevételével. |
|
|
|
|
||
2020-11-05
|
3516 Miskolc, Temetőalja utca 20 a
|
712003 – Energetikai tanúsító tevékenység Vállalkozásom mérnöki tevékenységre alapozom, fő tevékenységként az energetikai tanúsítással szeretnék foglalkozni, valamint pályázatírással, egyéb irodai tevékenységekkel, használt gépjármű és motorkerékpár értékesítéssel. |
||||||
2020-11-05
|
2660 BALASSAGYARMAT, HONTI UTCA 27.
|
Az alap ötletem az, hogy különböző cégeknek – melyek főként kis-és középvállalkozások, valamint egyéni vállalkozók – nyújtanék asszisztenciát, tanácsadást vagy |
||||||
2020-11-05
|
3467 ÁROKTŐ, JÓZSEF A. U. 31.
|
Egyéb használtcikk-kiskereskedelem (477901), Egyéb áruk piaci kiskereskedelme (478901), Játék-kiskereskedelem ( 476501), Textil, ruházat, lábbeli piaci kiskereskedelme (478201), Egyéb textil-kiskereskedelem (475101), Egyéb illatszer-kiskereskedelem (477501), Sportáru-, sporthorgászati- és kempingcikk-kiskereskedelem (476401), Iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem m.n.s. (471901), Egyéb m.n.s. iparcikk kiskereskedelem (477801) |
||||||
2020-11-06
|
3535 Miskolc, Csipkevirág utca 13-15.
|
6201 ’08 Számítógépes programozás |
||||||
2020-11-06
|
3900 SZERENCS, PETRIKOVITS ÚT 37.
|
749012 – Munka-, tűzvédelmi szakértés, szabályzat kidolgozása |
||||||
2020-11-06
|
MAGYARORSZÁG, 6000 KECSKEMÉT, SZINYEI MERSE PÁL UTCA 1.
|
563006 – Kávézó, teázó (nem melegkonyhás) |
||||||
2020-11-06
|
3530 Miskolc, Király utca 28. 7.em. 2.a.
|
Főtevékenység: 561003 – Palacsinta-, lángos-, pizzasütés Tevékenységek: 561005 – Falatozó (büfé), melegkonyhás büfé |
||||||
2020-11-06
|
3467 ÁROKTŐ, JÓKAI U. 39.
|
Egyéb használtcikk-kiskereskedelem (477901), Népművészeti szőnyeg, fal-, padlóburkoló kiskereskedelme (475302), Egyéb bútor, lakberendezési tárgy kiskereskedelem (475908), Lakásfelszerelési cikkek kiskereskedelme (475903), Egyéb áruk piaci kiskereskedelme (478901) |
||||||
2020-11-06
|
Tiszaújváros Mátyás király út 6. 9/3
|
Fotevékenysége: 741001 – Divattervezés, formatervezés, grafika, kirakatrendezés Vállalkozásom célja kreatív, egyedi és igényes vizuális megoldásokat nyújtani más vállalkozások és kulturális, művészeti szervezetek számára. A mai világ igényeihez igazodva több területen kívánok szolgáltatást nyújtani, akár kisebb kiegészítő feladatok, akár teljes projektek végig vitelében. Az alábbi szolgáltatásokat fogja a vállalkozásom nyújtani: Logó tervezés, arculati elemek tervezése, promóciós anyagok grafikai tervezése, kiadvány szerkesztés, képszerkesztés, videó szerkesztés, építészeti 3D látvány tervezés, weboldalak vizuális elemeinek megtervezése (ebben szeretném magam később tovább képezni a teljes weboldal tervezésre is), ezeket a vizuális szolgáltatásokat egyenként valamint teljes arculati dizájn csomagként is igénybe lehet venni, mindig a legideálisabb kreatív megoldást nyújtva. Installáció, díszlet, és kiállítás tervezést és kivitelezést is, egyrészt művészeti és kulturális szervezetek számára, másrészt film és reklám ipar számára. |
||||||
2020-11-08
|
Ludányhalászi
|
Társkeresés, partnerközvetítés. |
||||||
2020-11-09
|
3626 Hangony, Dózsa György út 5.
|
Csomagküldő, internetes kiskereskedelem |
|
|
|
|
||
2020-11-09
|
MAGYARORSZÁG, 3532 MISKOLC, GYORI KAPU 63. em.: 9 ajtó: 2A.
|
702201 Általános üzletviteli tanácsadással szeretnék foglalkozni KATA egyéni vállalkozás alapítása után, amin belül vendéglátói tanácsadásra specializálódtam, mivel bármixer, szakács és vendéglős végzettséggel is rendelkezem. Az elmúlt időszakban nagy sikerrel kezeltem több válságba jutott étterem és vendéglátó egység üzleti tevékenységét és ezt szeretném folytatni a továbbiakban is, mivel jelenleg ez általános probléma országos szinten is. Bármixer, szakács és vendéglős végzettséggel is rendelkezem és ezekben a szakmákban szereztem kellő tapasztalatot és gyakorlatot, hogy ezeket felhasználva nem csak vendéglő, étterem vagy bár vezetéssel, hanem ezekhez tartozó szakmai üzleti tanácsadással is foglalkozzak egyéni vállalkozás keretében. Ezzel a gyakorlattal üzletvezető és üzletevezetési, vendéglátó egység alapítási, üzemeltetési és válságkezelési tanácsadást is magas szinten tudom szolgáltatni. Kiválló problémamegoldó képességgel és magas fokú kreativitással rendelkezem. Ezek mellett megvan a megfelelő gyakorlati tapasztalatom a vendéglátás és étteremvezetés területén, hogy szinte bármilyen kérdésre és problémára megoldást találjak. Ennek vettem nagy hasznát a közelmúltban a válságkezelés folyamán, ahol a vendéglátás területén nagy sikereket értem el, és amit jelenleg is nagyon sok ügyfelem igényel. Többféle szolgáltatást tervezek elérhetővé tenni a vállalkozásomban. Azokat a szolgáltatásokat is fel szeretném venni melléktevékenységnek, amikre végzettségem van, mint például vendéglős, bármixer, szakács. Ezekben a szakmákban szerzett gyakorlatra alapozva lettem üzletvezető két étteremben is, és az itt szerzett tapasztalatokat szeretném megosztani a vendéglátói tanácsadás keretében, ahol most alakuló, vagy már üzemelő vendéglátóipari egységeknek szolgáltatok üzleti tanáccsal, illetve akár üzletvezetéssel is. Jelenleg a legnépszerübb és legkeresettebb szolgáltatásom a válságkezelés, amit bajbajutott, vagy válság szélére került éttermek, bárok, vendéglátással foglalkozó üzleteknek végzek szerencsére nagy sikerrel. Ebbe a szolgáltatásban beletartozik a teljes cégátvilágítás, a válságmenedzsment, a pályázatfigyelés, az üzletvezetés rövid távon és egyéb üzletviteli tanácsadás is. Célcsoportom egyértelműen a vendéglátó egységek. Azok közül is azok egyrészt, akik most tervezik az indulásukat vagy csak szintetn szeretnének lépni, vagy csak egyszerűen ideiglenes üzletvezetőre van szükségük arra az időszakra, amíg nem találják a hosszú távú megoldást. Azok a vendéglátó egységek is ide taroznak, akiknek hosszút távon megoldás lehet, hogy heti egy-kép alkalommal egy üzletiviteli felügyeletet kérnek a jól működő cégüknek, hogy szinten tudják tartani az éttermüket, kvázi ellenőri feladattal bíznak meg. A célcsoportom közé tartoznak még azok a cégek is, akiknél valamilyen szintű probléma van, akár belülről fakadóan, akár a külső körülmények változása miatt bekövetkezett visszaesésé miatt – konkurencia erősödése, idényjelleg kialakulása, célközönség szokásainak változása, stb -, és sajnos azok is, akik a jelenlegi helyzetből adódóan válságba, vagy kilátástalan helyzetbe kerültek. Az árakat úgy próbálom kialakítani, hogy elfogadható és kezelhető legyen mindig az adott ügyfél számára. A kisebb anyagi lehetőségekkel rendelkező ügyfeleknek igyekszem kedvezményt adni, míg a jobb anyagi háttérrel rendelkezőknek reálisabb, magasabb árat tudok számolni. Az árak általában projektárak, mivel a munkám szinte majdnem minden esetben hosszabb időt vesz igénybe, ezért sem óradíjat, sem napidíjat nem tudok megállapítani, kivéve, ha olyan felkérés és szerződés születik, hogy egy adott vendéglátóegységben pár napos üzletvezetői teendőket lássak el egy adott időszakon belül, ami helyettesítésből, betanításból adódhat. Ilyen esetekben napidíjat tudok megállapítani, viszont ha hosszabb időről van szó, akkor itt is természetesen kedvezményes árat tudok számolni. Az első években 10% körüli bővülést kell elérnem, amit az árak emelésével is elő tudok segíteni. A célom, hogy olyan sokoldalú vendéglátással foglalkozó szakemberré képezzem ki magam, aki egy étteremben vagy bárban a ranglétre minden fokát ismeri, az adott szakma problémáival és lehetőségeivel együtt. Minél több vendéglátással foglalkozó cégnél fordulok meg és ismerem meg a problémákait, feladataikat, annál több tapasztalatra teszek szert egy jó cég felépítésében vagy akár a jelenlegi helyzetben kialakult válságkezelésben. Hosszú távon szeretném ha egy olyan országosan elismert és keresett vállalkozást tudnék felépíteni, aki segíteni tud egy egyszerű kocsma nyitásában, üzemeltetésében, de akár egy nagy forgalmú, fővárosi étterem válságkezelését is meg tudja oldani, amit nem elméleti, hanem tapasztalati eszközökkel végez. |
||||||
2020-11-09
|
3950 Sárospatak, Kolozsvári utca 1/A
|
4791 Csomagküldő, internetes kiskereskedelem 7311 Reklámügynöki tevékenység Az indítani kívánt vállalkozásom fő témája az Online Webshopon keresztül fából készült, jellemzően Apple termékekhez tartozó kiegészítők. Emellett Marketing Tanácsadást is értékesíteni fogok, mint szolgáltatást. |
||||||
2020-11-09
|
MAGYARORSZÁG, 3527 MISKOLC, VIKEND TELEP 16.
|
431202 – Kézi földmunka végzése ÖVTJ számmal szeretnék egyéni vállalkozást alapítani a KATA adózás alatt. Szeretem a munkám és most már elég nagy tapasztalatot szereztem benne, hogy vállalkozóként tudjam folytatni ezt a fajta szolgáltatást, mivel így sokkal többet tudok kereseni és továbbképezve magam a gépi földmunkát is el tudom vállalni hamarosan. Jelenleg is egy ilyen képzésre járok. A munkámat elismerik és keresett szakember lettem Miskolcon. Szakirányú tapasztalattal és megfelelő gyakorlattal és tudással rendelkzem a kézi földmunka területén, különösen a szennyezett talaj biztonságos eltávolítása, a rekultiváció, és az útépítések, valamint az útépítések utáni földterület-helyreállítási munkákban van nagy tapasztalatom, mivel korábban több meddőhányó rekultivációjában vettem részt, az utóbbi években pedig folyamatosan útépítések és az ezt követő földterület-helyreállításban dolgozom. Szeretem a fizikai munkát és jól is értek hozzá, nem véletlenül, hogy több hónapra előre már le van kötve az időm. Több olyan feladatot is el tudok végezni, amit más, konkurens vállalkozó nem, a korábbi tapasztalataimnak köszönhetően. Kitartó vagyok és megbízható, addig nem adom át a munkát, amig nem teljesítem a feladatot teljes mértékben. Meg tudok tanulni mindent, ami ahhoz szükséges, hogy sikeres vállalkozó legyek. Az egyéni vállalkozásomat a korábbi tapasztalataimra építve kívánom megvalósítani, ezért csak olyan szolgáltatásokat fogok felvenni a vállalkozásomba, amiket jól ismerek, és amiben gyakorlatom van, és amiben a legtöbb megrendelsét is kapom. A kézi földmunka nagyon sokféle munkát takarhat, amiben mind tudok dolgozni, de amiben a legjobb vagyok, és amiben a legtöbbször keresnek és megbíznak jelenleg is, az a talajeltávolítás (különös képpen, ha szennyezett talajról van szó), és az ezzel összefüggő feltöltés és rekultiváció, ami szintén speciális ismereteket kíván. A másik fő profilom az útépítéseken való folyamatos részvétel, mivel nem csak a kivitelezés elején, hanem az építés folyamatában illetve az ezt követő földterület-helyreállításban is nagy szerepem van. A célcsoportom elsősorban azok a régióban munkát adó cégek, akik útépítéssel, vagy földterület helyreállítással foglalkoznak és már korábban is üzleti kapcsolatban álltam velük, vagy lehetséges egy jó üzleti kapcsolat kialakítása közöttünk. Ez a célcsoport az egyik legnagyobb bevételi forrás a vállalkozásomban. Van egy másik fontos célcsoportom is, ami sokkal szélesebb és sokkal több mindenkit foglal magába. Ez a csoport a magánszemélyek köre, akik a régióban, vagy a környéken laknak és speciális földmunkásra van szükségük vagy a talaj adottságai miatt, vagy mert minősgéi és profi hozzáállást szeretnének kapni a pénzükért, mivel nem csak talajmozgatásról, hanem az adott munkavégzés után a terület helyreállításáról is szó van, mivel a szolgáltatásaim közül a helyreállítási is kimondottan nagy szerepet kap. Az árak tekintetében nem mondhatom magam olcsónak, mivel olyan területeken dolgozom, olyan szolgáltatásokat végzek, amik speciális gyakorlatot és tapasztalatot igényelnek, és ezzel a tapasztalttal nem könnyű találni más szakembert, ezért nem a munkabérem alapján kapom meg a munkát, hanem a szaktudásom és a referenciáim miatt. Mivel magasabb áron fogok dolgozni, mint a konkurencia, ezért nagyobb lehetőségem van kedvezményt adni egy-egy munka esetén, főleg a lakossági szektorban, így az én kedvezményes áram felel meg a konkurencia normál árának, de ezért az árért nálam sokkal magasabb minőségű szolgáltatást kapnak. Az árak egy nagyobb beruházás esetén minden esetben előre rögzített alvállalkozói árak, amiket nem lehet módosítani, és általában teljesítményhez, egy adott munka elvégzéshez vannak kötve. A lakossági, vagy kisebb munkák esetén napibért számítok fel, ami minden esetben előre, egy részletes árajánlat alapján kerül kiszámításra, így a megrendelőt nem érheti meglepetés. A vállalkozásom egyik célja, hogy megfelelő életszínvonalat tudjak biztosítani magam és a családom számára, mivel alklamazottként ezt sokkal nehezebb megtenni ebben a szakmában, ezért döntöttem úgy, hogy vállalkozó leszek, mivel az útépítő cég is erre biztatott, további hosszú távú szerződéseket kínálva, illetve jóval magasabb összegű alvállakozói díjjal tudok számolni, mint alkalmazottként ugyanabban a munkában. Középtávon viszont szeretném a most elvégzett tanfolyamon megszerzett gépi földmunkához szükséges gépkezelői tanfolyammal bővíteni a szolgáltatásaimat, viszont ehhez már saját munkagépre lesz szükségem, amit már akár, mint sikeres egyéni vállalkozó, pályázatok segítségével is meg tudom venni évek múlva, mire a cégem alkalmassá válik a pályázati feltételek teljesítésére. |
||||||
2020-11-09
|
3812 Homrogd, Kossuth utca 247
|
Dezső György vagyok, és egyéni vállalkozást szeretnék alapítani. Alapvető célomnak tekintem, hogy egy olyan vállalkozást hozzak létre, mely mobil, minőségi és megfizethető szolgáltatást nyújt a leendő Ügyfeleknek. A mai rohanó világban arra van igény, hogy mindent egy helyen és gyorsan megkapjanak a vásárlók mely minőségi munkához párosul, ezért vállalkozásom felépítését is ez a tendencia jellemezné. A nagyobb műszaki problémák megoldásától, a kisebb esztétikai helyreállításokig szeretném biztosítani szakértelmemet az Ügyfelek számára, akár a saját udvarukon. Oktatási éveim alatt kötelező gyakorlati órákon, illetve alkalmi munkavállalásokkal igyekeztem elméleti tudásomat gyakorlati úton is kamatoztatni. A szakvizsga letétele után állást katam egy autószervízben teljes munkaidőben. Az elmúlt 5 év alatt rengeteg tapasztalatot sajátítottam el. A kezdetekkor kisebb autójavítás és karbantartási feladatokat kaptam, és folyamatosan haladtam a nagyobb elektronikai problémák megoldása felé, gyarapítva tudásomat. Manapság az embereknek sajnos nincs tartalékban autójuk, így kiemelkedően fontos számukra az, hogy a járműveket mihamarabb újra használatba tudják venni. Mindezen felül az sem mellékes, hogy milyen módon van elvégezve a szervizelés. Tehát, a szakmában a gyors és pontos munka a legfontosabb. Ezért is találtam ki a mobil autószervíz ötletét, miszerint én azonnal elmegyek a probléma helyére, és megoldom azt. Induló vállalkozásom lévén nem lesznek hosszú várólisták az ügyfelek részére, valamint a munkámra nagyon igényes vagyok, így potenciális jelölt lehetek abban az esetben ha szervizt választanak. Alapvető ötletem és célom, hogy egy olyan mobil, komplex szolgáltatási kört alakítsak ki, ami időt és utánajárást spórol meg az Ügyfélnek. Vállalkozásom alapköve a teljeskörű szervizelés, javítási munkák és karbantartási feladatok ellátása márkától és típustól függetlenül, mindezt mobil módon. Ez azt jelenti, hogy egyből a probléma helyszínén javítom meg az autót. Ez nagyon praktikus dolog, mivel az ügyfeleknek nem kerül plusz költségbe, sem plusz időbe az, hogy elszállíttassák az autót a szervízbe. Szeretném, hogy Ügyfeleim megbízható, gyors és minőségi munkát tapasztaljanak, és ezáltal nyerjek még nagyobb ügyfélkört magamnak. A változatos ügyfélkör kialakításával célom, hogy regionálisan az egyik legkeresettebb autószervizzé váljak, és ezzel együtt bővíthessem szolgáltatásaim és alkalmazottaim körét. Órabérem 5500 – 10 000 Ft/ óra díjszabás között fog mozogni, attól függően, hogy mennyire komoly a probléma. Természetesen minél komplikáltabb szervízelésről van szó, annál drágább lesz a munkadíjam óránként, míg egy átlagos olajcserénél 5500 Ft/óra díjat fogok felszámolni. mindezen felül 100 Ft/ km díjat fogok kérni a kiszállásért, amely fedezi az üzemanyag költségeimet és az autóm kopásának, amortizációjának a díját is. Egy hónapban körülbelül 20-22 napot fogok munkával tölteni reményeim szerint. Mivel a technológia nagy mértékben és rohamosan fejlődik, így igyekszem mindig napra kész lenni. Ahhoz, hogy ezt elérhessem többnyire autodidakta módon fogom fejleszteni magam, valamint tervben van több továbbképzés elvégzése is. Havi szinten az első évben nagyobb nyereségre számítok, az évek során pedig folyamatos legalább 5 %-os növekedéssel és profittal számolok. A kezdeti 4 hónapban napi 20 000 és 25 000 Forint közötti bevételre számítok. Ez napi 1-2 vendégből fog összetevődni a problémától függően. Így 20 munkanappal számolva egy hónapban, havonta 460 000 Forintos jövedelmet fog generálni a vállalkozásom. Reményeim szerint az első üzleti évem 5. hónapjától már napi 25 000 Ft alá nem fog kerülni a jövedelmem, amely egy hónapban 500 000 Ft bevételt eredményez majd. Működési költségeim a következők lesznek: Személyi jellegű ráfordítások eredményeképpen a saját béremre vonatkozólag a jövedelmem, az általam kalkulált számok alapján 3 267 000 Ft egy teljes évre vetítve. Állandó költségeim: A KATA adó díja 50 000 Ft/hó, kiadást jelent a vállalkozásomra vetítve. Évi 30 000 Ft-ot szánok vállalkozásom könyvelési költségeire,. Az iparűzési adó kapcsán az első 12 hónapban 75.000 Ft-ot kalkuláltam az átalányadózás és a tört év miatt. A banki költségeimre havonta 2 000 Forintot kalkuláltam. Kamarai tagsági díj 5 000 Ft/ év. A rezsi költségeim éves szinten 240 000 Forintba fognak kerülni. Ezen összeg a havi 5 000 Forint víz díjból, havi 10 000 Forint gázdíjból és 5 000 forint villamos energia díjból fog összetevődni. Anyagköltségem 70 000 Ft/hó. Ebből az összegből fogom a szolgáltatásaimhoz szükséges üzemanyagot biztosítani, amely reményim 50 000 Ft/hó azaz éves szinten 600 000 Ft költséget jelent, és havonta 20 000 Ft-ot azaz évente 240 000 Ft-ot szeretnék a forgó eszközként használt szerszámokra költeni. Ez éves szinten megközelítőleg 840 000 Ft-ba fog kerülni. A marketing költségekre az első évben 56 800 Ft-ot szánok. Ezen számok alapján bízom abban, hogy vállalkozásom jövedelmező lesz. |
||||||
2020-11-09
|
2660 BALASSAGYARMAT ÚJ UTCA 8.
|
A szolgáltatásaim azok számára elérhető, akik akár céges reklámfilmet, akár házasságkötést, családi eseményt szeretnének megörökíteni videó formájában. A tapasztalataim nemcsak a videó rögzítésére korlátozódnak, hanem az utómunkára is kiterjednek, hiszen vágással, fényezéssel, hangrögzítéssel is foglalkozom, ezáltal a megrendelőnek komplex, kész anyaggal szolgálhatok. Alvállalkozóként pedig bármely tévé számára műsorgyártási tevékenységet kínálok. |
||||||
2020-11-09
|
3600 ÓZD VADÁSZ UTCA 10.
|
432901 – Egyéb m.n.s. épületgépészeti szerelés |
|
|
|
|
||
2020-11-09
|
3300, Eger Iskola utca 1-3.
|
Egyéni vállalkozásom fő profilja a festészeti egyedi műalkotások létrehozására alapozom. Az egyedi műalkotások magában foglalják azokat a munkákat, melyek ugyanazzal a festészeti eljárással nem sokszorosíthatóak, ugyanakkor idetartoznak a hagyományos sokszorosítógrafikai eljárások (úgy, mint a linóleummetszet, hidegtű) valamint az alkalmazott digitális grafikai tervezések is, de nem elhanyagolhatóak a fényképek,mint művészeti produktumok idesorolása. Véleményem szerint a térségben ugyan nagy számban végeznek alkotóművészeti tevékenységet, de üzletszerűen, illetve ilyen széles profillal, szolgáltatással nem gyakori az előfordulásuk. Manapság nagyon ritka az olyan vállalkozás, amely a művészet széles spektrumán megrendeléseket teljesít és mindeközben alkalmazkodik a kor trendjeihez. Tapasztalatim alapján a művészetre van igény ebben a térségben és az egyedi, megrendelés alapján készült festményekre, grafikákra vagy fényképekre a kereslet jelenleg is növekedésben van. |
||||||
2020-11-09
|
Eger, Iskola utca 1-3.
|
Egyéni vállalkozásom fő profilja és tevékenysége a fényképészet/fényképezés; üzleti, lakossági képfelvételezés mellett, különféle események megörökítése (pl.: esküvő, fogadás, stb.), illetve porté (akár divat célú) képek készítése. Vállalkozásom tevékenysége és egyben fő feladata is a pillanatok megörökítése, azaz maradandó dokumentumok/objektumok létrehozása a megrendelőkről és a számukra fontosabb eseményekről. Szolgáltatásom fő termékei digitális és analóg képfelvételek. Ezekhez a tevékenységekhez hozzátartoznak még a fényképek másolása, retusálása, illetve a felvételek helyreállítása. Vállalkozásomat (a fotográfia műfajában) analóg és digitális technikák egyenértékű használatával végzem (filmelőhívás, fotónyomtatás). Vállalkozásom célja – a magas szintű vizuális gondolkodás és a megfelelő technikai tudás biztosításával – a színvonalas szolgáltatás nyújtás. |
||||||
2020-11-10
|
3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. 1/1.
|
Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység |
||||||
2020-11-10
|
MAGYARORSZÁG, 6527 NAGYBARACSKA, TÁTRA UTCA 3.
|
821101 – Összetett adminisztratív szolgáltatás |
|
|
|
|
||
2020-11-10
|
2654 Romhány, Esze Tamás út 16
|
Fő tevékenység : Virág és dísznövény kiskereskedelem |
||||||
2020-11-10
|
3565 Tiszalúc, Jókai utca 28.
|
7490 ’08 M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység |
||||||
2020-11-10
|
2660 Balassagyarmat Szontágh Pál utca 1. 2/3
|
960404 – Fizikai közérzetet javító szolgáltatás |
|
|
|
|
||
2020-11-10
|
3100 SALGÓTARJÁN, MEDVES KÖRÚT 59. em.: 1 ajtó: 7.
|
823004 – Konferencia-, kongresszusszervezés 889109 – Napközbeni gyermekfelügyelet 900301 – Egyéb alkotóművészeti tevékenység m.n.s |
||||||
2020-11-10
|
MAGYARORSZÁG, 3165 ENDREFALVA, BESZTERCEBÁNYA ÚT 87.
|
813001 – Zöldterület-kezeléssel, kertészettel, déli, meditterán növények gondozásával szeretnék foglalkozni KATA egyéni vállalkozás keretében. Szerencsés embernek mondhatom magam, mivel a munkám a hobbim, így minden munkát szívesen végzek el, ami ezzel a tevékenységgel kapcsolatos. Folyamatosan képzem magam, hogy ne csak a Magyarországon honos növényekkel, dísznövényekkel, virágokkal, hanem a dél-európai növényekkel is, amelyek a mediterrán éghajlathoz szoktak, magas szinten tudjak foglalkozni. Kertészettel, virágok és más dísznövények kezelésével, teleltetésével, gondozásával szeretnék foglalkozni, hiszen ebben a munkában van rengeteg tapasztalatom és ezt is szeretem csinálni. Éveken keresztül dogoztam egy kertészeti és parképítő vállalatnál, ahol megtanultam nem csak a magyar őshonos növények, de a déli, mediterrán import dísznövények gondozását is. Ezek mellett természetesen minden más zöld terület karbantartói munkát is el tudok végezni a fűnyírástól a metszésig. Szeretem a munkám és szeretek a természetben, növényekkel foglalkozni. Megbízhatóan és pontosan végzem a munkám, az elszámolásban és a mukámban is pontos vagyok. Fontos az ügyfél elégedettsége, és ezért mindent meg is teszek. Jó kommunikációs készséggel rendelkezem, és gyorsan tanulok, ezért az ügyfelekkel való kommunikáció és az értékesítés nem okoz gondot számomra. Igyekszem mindig napra kész lenni az újdonságokkal kapcsolatban is. Az alapszolgáltatásaim a kert és parkgondozás, amit mind a magánszemélyeknek, a lakosságnak végzek, és a közületeknek, cégeknek és helyi vagy szomszédos önkormányzatoknak is. Ide tartoznak a klasszikus zöld terület kezelési munkák, mint a fűnyírás, metszés, kertészeti munkák, tereprendezés, és karbantartás, stb. Ezek mellett van egy egyéni specialitásom is, amit nagy szeretettel kérnek az ügyfelek és nagyon népszerű szolgáltatásról van szó, hiszen kicsi konkurencia van ezen a területen és nagyon látványos eredeményeket lehet hamar elérni. Ez a déli, mediterrán növények gondozása, ápolása, teleltetése. Ez a szolgáltatás jelenleg a legnépszerűbb szolgáltatásom, ebből származik a bevételem legnagyobb része. A célközönségem elsősorban azok a déli, mediterrán dísznövényt vásárló ügyfelek, akik tudatos vásárlóként nem szeretnének évente új növényeket vásárolni, hanem a megfelelő gondozásnak köszönhetően több évig, akár évtizedekig is gondoztatják a kertjüket és a kevésbé fagytűrő növényeiket. Ezeket az ügyfeleket két részre osztom. Az egyik részük nagyobb cég, vállalat, akik díszítés szempontjából kertben, szabadföldben, vagy kaspóban, dézsában tartják ezeket a kényes és egyedi gondozást igénylő növényeket, és nem csak folyamatos kezelést kérnek, hanem teleltetést is. Ezeknél az ügyfeleknél általában kapcsolt szolgáltatásként klasszikus zöld terület karbantartásra is tudok szerződni, ami a parkjaik rendbentartását, fűnyírást, metszést, frissítést, avartalanítást, stb jelent. A másik része ennek a célcsoportnak a lakossági ügyfeleim, akik egyre többen vannak, mivel egyre népszerűbb és megfizethetőbb a déli, trópusi növények tartása a ház körüli, vagy nyaraló kertjében. Az árakat figyelembe véve elsődleges kiindulási pont a konkurencia árai és a korábbi tapasztalataimra épülő árképzsés. Ezek az árak elég összetettek, több mindenből épülnek fel. Egyrészt a klasszikus zöld terület karbantartás alapja az óradíjas árazás, ami eltérhet abban az esetben, ha valamely cég vagy vállalat éves állandó zöld terület kezelést kér. Ilyen esetekben egy mindkét fél számára kedvező átalánydíjas szerződést tudunk kötni, ami hosszú távra szól, ezért biztonságot és kedvezőbb árat jelent mind a megrendelő, mind a saját vállalkozásom számára, mivel így rendelkezésemre áll minimum egy éven keresztül egy olyan összeg, amire minden hónapban számítani tudok. A déli, mediterrán vagy tróusi növények gondozása és teleltetése viszont általában teljesítmény alapú számlázással történik, mivel itt darabszámra kell megállapodni a megrendelővel, hogy hány olyan növénye van, ami gondozásra, téliesítésre szorul, és ezek közül mennyi az, aminek speciális üvegházra van szüksége. Az egyéni vállalkozásomnak rövid távú terveimben szeretnék biztos alapokat megadni, ezért az első lépés, hogy felveszem a kapcsolatot a korábbi céges ügyfeleimmel, és egyéni vállalkozóként kötök velük szerződést, illetve személyesen keresem fel a déi és mediterrán növényeket vásárolt ügyfeleket, akiknek az én szolgáltatásomra van szükségük. Ezekkel az állandó törzsmegrendelőimmel könnyedén el tudom indítani biztonságban az egyéni vállalkozásomat. Közép távú terveim között szerepel egy nagyobb, ipari méretű üvegház, télikert létrehozása, hogy az ügyfelek minél több mediterrán növényét biztonságban át tudjam telelteni, hiszen ez az egyik legfontosabb gonodozási szempont ezeknél a növényeknél. hosszú távú terveim között szerepel egy kisebb kertészet létrehozása, ahol spanyol és olasz import növények mellett hazai dísznövényeket is forgalmaznék. |
||||||
2020-11-10
|
3534 MISKOLC, HEGEDŰ UTCA 3.
|
A vállalkozóknak vállalati (bemutató filmek) filmeket, reklám-és promóciós videókat tudok készíteni, leforgatni. |
||||||
2020-11-10
|
3871 Méra,Vasút út 18
|
A jelen üzleti tervben bemutatott egyéni vállalkozásra épülő kozmetikai és szépségápolási tevékenységet szeretném élethivatásszerűen egyéni vállalkozóként folytatni. Mint ahogy az az üzleti tervben is bemutatásra kerül már gyermekkorom óta szeretném egyik álmomat megvalósítani, mégpedig azt, hogy legyen egy saját kozmetikai vállalkozásom. Ennek érdekében a tanulmányaim során törekedtem a magas szintű szakmai ismeretek elsajátítására annak érdekében, hogy a célul tűzött kozmetikai vállalkozásomat beindíthassam. Az üzleti tervben bemutatásra kerül, hogy a fő tevékenységem kozmetikai szolgáltatás nyújtása, mely a lakosság körében megcélzott elsősorban a 30 év feletti életkorúakból kerül ki. A vállalkozási tevékenységemet kellő szakmai ismeretekkel és egy az általam bérelt üzlethelyiségben szeretném folytatni a megye székhelyünkön Miskolcon. A vállalkozás működtetését hosszú távra tervezem, ezért elsődleges szempont annak figyelembe vétele, hogy a célcsoportot jelentő vendégeim számára megfelelő színvonalú szolgáltatást tudjak nyújtani. A tevékenységemet igyekszem nyereségesen működtetni, mely megalapozza annak hosszú távú fenntartását. Az egyéni vállalkozásom első két évében egyedül szeretnék dolgozni, mely lehetővé tenné számomra a szakmában a mégnagyobb szakmai gyakorlat megszerzését és a vendégkör folyamatos bővítését. A tevékenységem 2. és 3. évében kellő számú vendég esetén abban gondolkodom, hogy a szolgáltatási tevékenységemet kiegészítem a fodrászat és manikűrös tevékenységgel. A kiegészített tevékenységekhez alkalmazottak felvételét tervezem. A vállalkozásomat mindvégig felelősségteljesen kívánom működtetni. Nagyon nagy segítség lenne számomra a jelenlegi pályázat elnyerése, melynek segítségével önálló munkavállalásra tehetnék szert és biztosíthatnám saját magam illetve a későbbiakben a munkatársaim megélhetését.A kozmetikai tevékenység folytatásához szakmai végzettség szükséges, mellyel rendelkezem. A szakmai végzettséget a miskolci Szemere Bertalan Szakképző Centrumként is működő Szakkaözépskolában szereztem meg. Az egyéni vállalkozásom elindításához 2,5 év szakmában eltöltött gyakorlati tapasztalattal rendelkezem.Sok olyan dolgokat sikerült megtapasztalnom, amely egyre inkább erősítette bennem azt a vágyat, hogy a saját magam főnöke lehessek. A munkavégzésem során igyekeztem minél több olyan információra szert tenni, ami elősegítette bennem azt a tudást és készségek kifejlesztését, hogy hogyan kell egy vállalkozást működtetni. A napi feladataim elvégzése közben sokat tanultam a vendégeimtől, hogy Ők maguk miket részesítenek előnyben, mindez szakmailag és emberileg is formálta a személyiségemet.Rövid távú célom: A beindított egyéni vállalkozás sikeres fenntartása, működtetése, mely elsősorban a kellő létszámú vendégkör kiépítésére irányul. Az első évben törekszem a nyereség elérésére. Az első évet követő években (3-5 év) szintén elsődleges célom a vállalkozás működtetésének eredményes fenntartása, a kialakult vendégkör megtartása és a lehetőséghez mérten annak bővítése. Hosszabb távon törekszem a szakmában elvárt és a vendégek igényeit is kielégítő magas színvonalú szolgáltatás elérésére. Szintén a hosszú távú tervemhez kapcsolódik, hogy a 3. évtől kezdve a megfelelő vendég létszám esetén már lehetősáégem lenne arra, hogy magam mellett legalább 1 főt vagy a vendég létszám függvébnyében akár 2 fő alkalmazottat foglalkoztassak.Szeretnék a többi kozmetikai szalontól eltérni illetve kitűnni közülük mind technológia mind pedig anyaghasználat tekintetében. Olyan kozmetikai vállalkozást szeretnék ami világszerte megállja a helyét. |
|
|
|
|
||
2020-11-10
|
3100 SALGÓTARJÁN, GÖRBE UTCA 13.
|
A webshop keretén belül különböző ruhadarabokat szeretnék értékesíteni, amelyek környezetbarát alapanyagokból, személyre szabottan készülnek. A prémium |
||||||
2020-11-10
|
5000 Szolnok Búzavirág u 21.
|
Zöldségeket, gyümölcsöket és vegyi árut szeretnék kiskereskedelmi, illetve nagykereskedelmi mennyiségben árusítani. Az élelmiszerek hazai őstermelőktől |
||||||
2020-11-10
|
3100 SALGÓTARJÁN, GÖRBE UTCA 13.
|
Szeretnék festményeket és grafikákat készíteni, valamint azokat értékesíteni. |
||||||
2020-11-10
|
3571 ALSÓZSOLCA, KOSSUTH UTCA 39.
|
960202 – Férfi-, női, gyermekfodrásza |
||||||
2020-11-10
|
3671 Borsodnádasd, Virág út 15
|
Vállalkozásom használt személygépjárművek kereskedésével, behozatalával foglalkozik. |
||||||
2020-11-10
|
MAGYARORSZÁG, 3933 OLASZLISZKA, SZENT ISTVÁN ÚT 104.
|
620103 – Weblap tervezése (webdizájn) |
||||||
2020-11-11
|
5350 TISZAFÜRED, KÁNTORVÁR ÚT 19. ép.: A
|
479102 – Csomagküldo, internetes kiskereskedelem |
||||||
2020-11-11
|
8151 SZABADBATTYÁN, ISKOLA UTCA 28.
|
479102 – Csomagküldo, internetes kiskereskedelem |
||||||
2020-11-11
|
8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, BUDAI UTCA 14. em.: FSZT.1
|
Vállalkozásom szolgáltatásai között az SAP tanácsadás lesz elérhető, mellyel célom, hogy bedolgozzak az SAP tanácsadó cégek projektjeibe, ezzel egy-egy |
||||||
2020-11-11
|
3580 Tiszaújváros, Szent István út 9. 4/3.
|
Táplálkozási tanácsadóként és személyi edzőként tevékenykedek. A táplálkozási tanácsadás során étrendeket készítek a leendő vendégeimnek, illetve tanácsokkal segítem őket az egészségtudatos életmód kialakításában és fenntartásában. Személyi edzőként lehetőség van hozzám járni személyre szabott edzésre, vagy a Skype keretein belül online edzésre is. |
|
|
|
|
||
2020-11-12
|
3400 MEZŐKÖVESD, MÁTYÁS UTCA 19.
|
702201 – Általános üzletviteli tanácsadás |
||||||
2020-11-12
|
MAGYARORSZÁG, 3891 VILMÁNY, HERNÁD UTCA 15.
|
439904 – Kőművesmunka fő tevékenységi körrel és 433308 – Hidegburkolás melléktevékenységgel szeretnék KATA adózás alá tartozó egyéni vállalkozást alapítani, mivel ez a két munkafolyamat szervesen összefügg. Szeretnék mindent megtanulni a vállalkozás irányításáról, hogy vállalkozóként is hasonlóan sikeresen tudjak működni, mint ahogy alkalmazottként dolgoztam. A munkám révén szeretnék érvényesülni és megfelelő anyagi hátteret teremteni a vállalkozásom és családom számára. Kőműves és hidegburkoló végzettséggel rendelkezem és a végzettségem megszerzése óta ebben a szakmában dolgozom és itt szereztem meg azt a szükséges gyakorlatot és tapasztalatot, amivel biztonságosan egyéni vállalkozást tudok indítani. Sok megrendelésem van és sikerült több kivitelező és beruházó céggel kialakítanom jól működő üzleti kapcsolatot, így tőlük folyamatos megrendeléseket kapok. Mivel az építőiparban jelenleg az egyik hiányszakma és ezért az egyik legkeresettebb szakember a kőműves-burkoló, ezért ez lesz az egyik fő profilom, ebből tervezem a bevételem legnagyobb részét. Természetesen minden más munkát el tudok végezni és el is vállalok minden olyan megrendelést, amiben tapasztalatom és gyakrolatom van, mint például a vakolás, a külső hőszigetelés, a homlokzatik hószigetelés, a födémszigetelés, vagy aljzatszigetelés elvégzése, vagy akár a homlokzati szigetelés színezése is. Hidegburkolás mellett a kültéri térkövezésben is jártas vagyok és itt is rendelkezem tapasztalattal és megfelelő referenciákkal is. A célcsoportjaimat összefoglalva összesen 2 olyan célcsoporttal szeretnék foglalkozni, akiktől olyan szintű megrendeléseket és bevételt remélhetek, amikre szükségem van egyéni vállalkozóként. Az egyik célközönségem azok a régióban működő nagyobb és megbízató és komoly múlttal és referenciával rendelkező generálkivitelző vagy nagyobb kivitelező építőipari cégek és vállalatok, akiknek kőműves-búrkolóra van szüksége egy-egy projekt kivitelezéséhez. Ezekkel a cégek egy részével már dolgoztam együtt korábban is, és jó kapcsolatot sikerült kialakítanuk, amit szeretnék a jövőben továbbra is megtartani és ápolni. A másik nagy célcsoport, akiktől a megrendeléseim másik fele érkezik, a lakosság köréből kerül ki. Többnyire az a réteg, aki felújításba vagy új ingatlan építésébe kezd, de nem az olcsó ár a fontos számára, hanem inkább a megfizethető árért kapott magas minőség, illetve hogy egy személyben találjon kőművest és búrkolót, ami a minősgéi munka egyik záloga. Az árak megállapításánál két tényezőt kell figyelembe vennem. Az egyik a saját korábbi tapasztalatom, ami már egy kialakult árazást jelent a korábban a velem már üzleti kapcsolatba került cégekkel kapcsolatban, akik ismerik és elfogadják ezeket a magasabb árakat. A másik fontos tényező a konkurenci árai, mivel azokat is figyelembe kell vennem, ha nem szeretnék eltérni az elfogadott árazástól. Az árakat a kőműves szakmának megfelelően napi árazással tudom meghatározni a legpontosabban, így már az árajánlat elkészítésekor a megrendelő tisztában lehet pontosan nem csak a vállalt árral, hanem a munka átadási időpontjával is. Napidíjam kőművesként 25000 Ft – 35000 Ft között mozog. A búrkolási árakat viszont m2 árakban tudom megállapítani, mivel itt inkább teljesítményalapon történik az elszámolás. A búrkolásom átlagára, ha semmilyen extra kérés nincs, és a kőműves előkészítést is én végzem , akkor 4500 Ft- 5000 Ft között van. A vállalkozásomat szeretném biztonsággal elindítani és fenntartani a kezdeti időszakban – ez lenne a rövidtávú tervem első sorban. Szeretnék nagyobb kivitelző cégekkel hosszú távú alvállalkozói szerződést kötni, hogy minél több nagy biztonsággal számítható bevételem legyen. Középtávon szeretnék több olyan fiatal kőművessel együtt egy kisebb kivitelező céget létrehozni, ahol elsősorban alvállalkozóként tudnánk nagyobb társasházi projektekben részt venni. Ezzel a kissebb céggel megfelelő tapasztalatokat és gyakrolatot tudunk szerezni a szerekezet építés terén, ami a nagyobb kivitelezések alapja. Hosszú távú terveim alapja, hogy egy olyan vállalkozással rendelkezzek, ami képes komoly szerkezetépítésekre, pillérvázas épületek kivitelezésére, ezért ekkor már szinte minden nagyobb építőipari kivitelezésben részt tudunk venni, függetelnül, hogy mekkora méretű mukáról van szó.Mivel régóta a szakmában vagyok már, ezért több szerszámmal és géppel rendelkezem – betonkeverő, sds max fúrógép, vésőkalapács, körfűrész, akkumulátoros csavarbehajtó, csempevágó, vizesvágó. A hiányzó szerszámokat és gépeket a támogatás keretéből tervezem megvásárolni. Ezek a következők: kézi keverő, vízmértékek, fúrógép, flex, láncfűrész, kéziszerszámok, talicska. A támogatás többi részét a vállalkozás egyéb havi állandó és változó költségeire kívánom felhasználni. Az első évben a havi bevételem 499600 Ft lesz. A következő években évente további 10% emelkedéssel számolok, ami a következő bevételeket eredményezi a második, a harmadik és a negyedik évben: 6595200 Ft, 7255000 Ft és 7980000 Ft. |
||||||
2020-11-12
|
5000 Szolnok, Szolnok Ispán körút 1. 2. em. 11.
|
Kéz- és lábápolással, valamint műkörömépítéssel szeretnék foglalkozni. |
||||||
2020-11-12
|
6800 HÓDMEZOVÁSÁRHELY, ÁBRAI KÁROLY UTCA 5.
|
960401 – Frissíto, relaxáló masszázs |
||||||
2020-11-12
|
3794 Boldva Jókai utca 8
|
A vállalkozás bérszámfejtéssel és egyéb számviteli szolgáltatásokkal foglalkozik. Ügyfélköröm leginkább a mikro- és kis vállalkozások, egyéni vállalkozók között szeretném kialakítani, hogy az együttműködés minél teljeskörűbben tudjon zajlani. Teljeskörű munkaügyi ügyintézést vállalok, Munkaügyi központ által nyújtott támogatások teljeskörű lebonyolítása, könyvelők segítése, adatfeldolgozás. |
|
|
|
|
||
2020-11-12
|
MAGYARORSZÁG, 3562 ONGA, PRÍMÁS UTCA 11.
|
331201 – M.n.s. egyéb általános gép, berendezés javítása ÖVTJ szám alá tartozó munkát tervezek egyéni vállalkozás keretében KATA adózás alatt folytatni. Szeretném a családi vállalkozást tovább vinni és idővel még nagyobb céget létrehozni, ahol nem csak géplakatosi munkával, hanem szerkezet lakatosi tevékenységgel is foglalkznék. Szeretnék vállalkozóként is sikeres lenni és a szakmámban tanultakat felhasználva magasbb életszínvonalon élni. Géplakatos végzettséggel rendelkezem és ebben a szakmában dolgozom 8 éve. Nagy gyakorlattal és tapasztalattal rendelkezem a géplakatos szakma területén és mivel eddig családi vállalkozás keretében dolgoztam, ezért a vállalkozás irányításában is részt vettem, így rendelkezem vállalkozói alapismeretekkel is. Igyekszem a lehető legszélesebb spektrumban dologzni a géplakatos szakmán belül, szinte minden modernebb és idősebb ipari berendést és gépet javítottam már. A munkát mindig elvégzem és mivel karbantartás és javítás a fő profilom, ezért nagyon fontos késszég a szakmámban, hogy nem a problémát kell látni, hanem a megoldást. Szerencsére nagyon jó problémamegoldó képességgel rendelkezem és viszonylag jó elemző is vagyok, mellette a szakmámat kiválóan ismerem, jó műszaki érzékkel rendelkezem, és így minden olyan javítást meg tudtam oldani, amivel eddgi munkám során szembesültem. Géplakatosként az egyéni vállalkozásom fő profilja a karbantartás és a javítás lesz, amit szerencsére elég széle célközönségnek tudok nyújtani a vállalkozásoktól, cégektől kezdve a magánszemélyekig, akiknek otthoni javítani valójuk van és hajlandók ezért fizetni. Géplakatosként a feladatom, hogy különböző üzemi berendezéseket – szerszámgépek, szállítószallagok, felvonók, komplett gyártási rendszerek, szivattyúk, prések, plazmavágók, stb – rendszeresen karbantartsam és meghibásodás esetén megjavítsam őket. Ez lehet időszaki karbantartás, megelőző karbantartás, helyszíni szemle, javítás, üzembe helyezés, bővítés, stb. Ezeket a főbb szolgáltatásokat nyújtom, aminek az alapja a fémmegmunkálás, és a fenti gépek működésének tökéletes ismerete, mivel csak így tudom a hibát felderíteni és javítani. Az elsődleges célcsoportom azok a közvetlen közelemben működő cégek, vállalatok, akik gyártással foglalkoznak, gyártósorokkal rendelkeznek és ezeknek a karbantartására, javításra keresnek vállalkozókat. Ide tartoznak még azok a közelben, vagy a régióban működő cégek, akik nagyobb ipari berendezéseket, gépeket, darukat, ipari emelőket, lifteket használnak és ezek időszakos javítására keresnek meghibásodás esetén szakembert, vagy akár komplexebben gondolkodva karbantartót, akinek a szakértelmét nem csak a hiba idejére lehet igénybe venni, hanem megelőzésre is lehet használni, ami hosszú távon sokkal kifizetődőbb egy cégnek, mint mindig új alkatrészt, vagy akár komplett gépegységeket rendelni a túlzott kopás vagy sorozatos meghibásodás miatt. Másik fontos célcsoportom a magánszemélyek, akik szintén többnyire javítás céljából keresik a szolgáltatásaimat, de nem ritka az sem, hogy garázskapú, erkélyrács, korlát, vagy egyéb más fém díszítő elemnek kérik az elkészítését vagy javítását. Az árakat viszonylag könnyen meg tudom határozni, amiket használni fogok, mivel a családi vállalkozásban korábban eltöltött évek alatt megismertem jól a piacot, és látom a lehetőségeket és a korlátokat is, amiket figyelembe véve a lehető legjobb, legmegfelelőbb árat tudom meghatározni, ami az ügyfél számára is kedvező, és a vállalkozásom is megfelelő bevételhez tud jutni belőle. Ezek az árak a konkurenciával megegyező árak, mivel nem kivánok árversenybe menni és esetleg lenyomni az árakat, mivel ez az egész szektornak árt, köztük nekem is hosszú távon, így inkább ugyanazért az árért több és jobb szolgáltatást szeretnék nyújtani, kiegészítve egy személyes kapcsolattartással, amire a legtöbb megrendelőnek nagy szüksége van, de a konkurenci nem minden esetben tudja megtenni, mivel a sok megrendelés miatt erre nem szakítanak elég időt. Az árak kizárólag óradíjas rendszerben lesznek elérhetők, kivétel a karbantartási szerződések, ahol egyedi árat állapítok meg minden esetben. A vállalkozásom első pár évében szükségem van több olyan nagyobb ipari cégre, akikkel független géplakatos egyéni vállalkozóként karbantartási szerződést tudok kötni, ami egyrészt előre meghatározott időn belüli rendelkezésre állás kíván, másrészt egy biztos és nagyobb jövedemet és bevételt eredményez a vállalkozásomnak, amire támaszkodva tudom biztosítani a folyamatos fejlődését. Ez után a középtávú terveim között szerepel a szerkezet lakatosi szakma elvégzése, hogy ne csak javításokat, hanem akár gépekhez alkatrészek gyártását is el tudjam végezni, amivel sokkal több és magasabb minőségű szolgáltatást tudok nyújtani ugyanannak az ügyfélnek akár. Hosszútávon pedig szeretnék egy olyan vállalkozást, ahol esztergályos, marós, hegesztő és lakatos együtt dologza egy komplex műhelyben, ahol kis szériás alkatrészek, vagy akár komplett ipari gépek összeszerelése folyhat. |
||||||
2020-11-12
|
3720 Sajóivánka, Szent István utca 13.
|
Főtevékenység: 479102 Csomagküldő, internetes kiskereskedelem Melléktevékenység: 900305 Független újságírói tevékenység |
|
|
|
|
||
2020-11-13
|
3529 MISKOLC, KÖZÉPSZER UTCA 78. em.: 4 ajtó: 1
|
433103 – Gipszkarton szerelés, száraz építészet |
||||||
2020-11-13
|
Magyarország, 3104 Salgótarján, Budapesti út 49. em.: FS ajtó: 4/a
|
Tervezett vállalkozásom profilja limitált művészeti termékek készítésére és eladása, amelyek az autizmus spektrum zavar témaköréhez kapcsolódnak. Az egyedi kézzel készített és számozott tárgyaknak egy brand-et, saját arculatot építenék. Terveim szerint egyszerre lenne egy népszerű és eladható művészeti projekt és egy az autizmus megértésére irányuló felhívás. A projekt alapgondolata a gyermek, akivel nem lehet játszani (mivel a saját világában él, és nem viseli jól az érintést). Ebből született meg a mackó akivel nem lehet játszani, egy anyagból formázott és a kék szín különböző árnyalatira festett (széles spektrumon elhelyezkedő) dísztárgy, amelyet egy üveg búra vesz körbe. |
||||||
2020-11-13
|
MAGYARORSZÁG, 3905 MONOK, KOSSUTH LAJOS UTCA 138.
|
433103 – Gipszkartonszerelés, száraz építészet tevékenységi körrel szeretnék KATA egyéni vállalkozást alapítani. Szeretem a szakmám, mivel az új építésű ingatlanoktól kezdve, ahol a legújabb szerkezeteket és anyagokat lehet felhasználni, a régebbi lakás- és házfelújításig – ahol viszont nagy szakmai hozzáértés és kreativitás kell a problémák megoldásához -, mindenféle munkával és megrendeléssel találkozom. Szeretnék sikeres lenni vállalkozóként is. Egyéni vállalkozásom megalapítását az építőiparban eltöltött 5 év tapasztalatára alapozom. Az első időszakban mesterek mellett tanultam meg a szakmát, de három éve már önállóan dologzom a gipszakrtonozás területén. Ez idő alatt megtanultam mindent a szakmáról és sok mindent a vállalkozás működéséről is, mivel családi vállalkozás keretében dolgoztam. Nem csak a gipszkartonozásban, de a kisebb kőműves munkákban is sikerült tapasztalatot szereznem. A gipszkarton szerelésen belül természetesen nagyon sok féle munka lehetséges, attól függően, hogy a megrendelő milyen típusú gipszakartont szeretne és hova, milyen céllal. Alapvetően két fő irányt különböztetek meg a kartozonáson belül, az egyik a beltéri, klasszikus gipszkarton szerkezetek, a másik egy teljesen új technológia a piacon, a kültéri, időjárás és vízálló üvegszálas, vagy cement alapú karton szerelés. Ezeken belül lehetésges álmennyezet építése, gipszkarton válaszfal készítés, előtétfal és különböző dobozolások, gépészeti szerelvények erejtése, és hangszigetelő fal készítés is. Az álmennyezet készítés különöbző – direktfüggesztés vagy pálcás függesztéssel is készülhet. Két nagyobb célcsoportot jelölök ki magamnak a korábbi és jelenlegi tapasztalataim alapján, akire támaszkodva megfelelő mennyiségű munkát és megrendelést tudok kapni. Az egyik célcsoportom a régiós vagy akár országos kivitelző cégek, akiknek alvállakozói szerződés keretében tudok majd bedolgozni, és akikkel korábban is már többször dolgoztam együtt. Ez egy kisebb célcsoport, a régióban 30-40 olyan cég van, akik nagyobb építkezéseket bonyolítanak le és alvállalkozókkal dolgoztatnak, de ettől a viszonylag kisebb és relatíve állandó célcsoporttól származik a bevételeim közel fele. A másik célcsoport a lakossági célközönség, akik kisebb-nagyobb felújításokba kezdenek, vagy akár önállóan családi házat, vagy hétvégi házat, nyaralót építenek, és megfelelő szakemberre van szükségük. Ez a célcsoport jóval szélesebb és sokkal kevésbé állandó, ritkán várható visszatérő megrendelés, de mivel a számuk nagy, így a kisebb és rövidebb munkákból származik a bevételeim másik fele. Az árazásban egy az egyben követem a konkurenciát és a jelenleg is alkalmazott módszeremet, miszerint kizárólag két ártípust különböztetek meg. Az egyik a napidíjas ár, amit általában a lakossági célközönség számára tartok fenn és alkalmazok, kisebb, rövidebb ideig tartó munkák esetén. A másik ár a projektár, ami a velem fővállalkozói szerződésben álló kivitelezők, genreálkivitelezők vagy beruházók felé készül, ami általában ködbéres szerződésen alapszik és ezért itt nem csak a munka volumenét, hanem az átadási határidőt is pontosan be kell tartanom. Ez az ár nem minden esetben alacsonyabb a napidíjas árnál, van hogy magasabb árszinvonalat jelent, egy rövid határidős, vagy extra szakértelmet igénylő munka esetén. A kültéri karton és szerkezet építés szintén magasabb áron kerül felszámításra, szintén a magasabb szakértelem miatt. A vállalkozásom jövőképe rövidtávon mindenképpen a stabilitásról és az anyagi alapok létrehozásáról fog szólni. Az első években szeretnék biztonságos anyagi háttérre szert tenni, hogy megfelelő anyagi biztonságra támaszkodva csak a munkámra kelljen koncentrálnom, hogy minél több megrendelést tudjak elvállalni és azokat megfelelő határidóre és megfelelő minőségben el is tudjam végezni. Hosszú távú terveim között az szerepel, hogy egy olyan stabil kis építőipari kivitelező céget tudjak létrehozni, ahol a belső befejező munkák – festés, mázolás, kartonozás, kisebb kőműves munkák – mellett a legmodernebb kültéri kartonozást is el tudjuk válllani nagyobb megrendelések esetén is.A gipszkarton szerkezet készítéshez szükséges eszközök nagy része már rendelkezésemre áll, de közülük több már nem működik tökéletesen, ezért a következő gépeket szeretném a támogatásból beszerezni: Gipszkarton állvány, Kézi keverő, Gipszkarton csavarozó és fúró, Akkumulátoros fúró, Vésőgép, Flex, Gipszkarton csiszológép, Ütve fúró. Ezek az eszközök már megvannak: Akkumulátoros sakorcsiszoló, gipszakarton bandázsoló, kartonozáshoz gólyaláb, kézi körfűrész, dekopír fűrész, kéziszerszámok.Az első évben havi 500000 Ft bevétellel tervezek, amit évi 10%-os bevétel növekedés követ az első években, így a bevételem várhatóan így alakul: 6600000 Ft, 7260000 Ft és 7986000 Ft. A pályázati támogatást egyrész a szükséges eszközök vásárlására, másrészt a vállalkozásom havonta felmerülő állandó és fajlagos költségeire szeretném költeni. |
||||||
2020-11-13
|
MAGYARORSZÁG, 3386 SARUD, JÓZSEF ATTILA ÚT 20.
|
A vállalkozásom főtevékenysége 823003 Falusi rendezvények szervezése, szálláshely-szolgálgatás nélkül. A kisvárosokban, falvakban számos olyan rendezvényt |
||||||
2020-11-13
|
MAGYARORSZÁG, 3933 OLASZLISZKA, SZENT ISTVÁN ÚT 104.
|
Vállalkozásom szolgáltatásai között elsőként a pályázatfigyeléssel fogok foglalkozni. Vállalkozásom kapcsán nagyon fontos, hogy naprakész legyek az újonnan kiírt |
||||||
2020-11-13
|
3751 Szendrőlád, Gárdonyi Géza út 19.
|
731101 – Reklámtervezés, -készítés, -elhelyezés tevékenységi körbe tartozó autófólia, biztonsági fólia és dekorfólia tervezésével és felhelyezesével és optikai tuninggal szeretnék foglalkozni KATA Bt keretében. A szakmában és a munkámban sikeres vagyok, már országos hírű optikai tuning cégnél is dolgoztam korábban, és elismert és keresett szakembernek számítottam és ezeket az eredményeket szeretném elérni vállalkozóként is. Dekoratőr (OKJ 54 211 01) végzettséggel és autószerelő végzettséggel is rendelkezem, így kezdtem el gépjármű dekorációval és autófólizással foglalkozni, majd később a kettőt ötvözni kezdtem egymással. A szakmában eltöltött 8 év alatt dolgoztam több dekoros és optikai tuninggal foglalkozó cégnél is, mivel autószerelő és dekoros/grafikusi végzettségem is van, ezért nagyon keresett voltam a szakmában, főleg az optikai tuning területén. Ezeket a tapsztalatokat szeretném vállalkozóként felhasználni. Különböző szolgáltatásokat szeretnék nyújtani a Bt-m keretében. Elsősorban az autófóliázás, autódekoráció és optikai tuning területén van olyan gyakorlatom és tapasztalatom, aminek segítségével sikeres vállalkozó lehetek. A két legnépszerűbb szolgáltatás az autófólia, autódekoráció szolgáltatás, a másik pedig az optikai tuning, ami hosszú távon nagyobb bevételt és nagyobb fejlődési lehetőséget biztosít számomra. Az autófóliázás lehet dekorációs céllal készülő szélvédő fólia, vagy egyéb a karosszériára tehető dekoráció, és lehet a szélvédőre kerülő biztonsági fólia, amely az üveg betörése ellen véd. Az optikai tuning pedig minden külső és belső díszítés, design és egyedi elem, ami az autót igazán személyes tárggyá teszi. Ez lehet a festéstől kezdve a fényszórók, a tükrök, a karosszéria elemek, a futómű, a felnik, a kipufogó és szinte minden más vizuális változtatás, amitől egyedivé, és nem utolsó sorban sokkal értékesebbé válik a gépjármű. A célcsoportom alapvetően két különböző célcsoportból tevődik össze. Az egyik azok a vállalatok, cégek, akik kisebb-nagyobb gépjármű flottával rendelkeznek és biztonsági célból, vagy dekorációs célból keresik azt a szolgáltatást, ami nyújtok az autófólizás terén. Nekik nem csak kivitelezést, hanem tervezést is nyújtok igény szerint, főleg abban az esetben, ha nagyobb flottának az egyik céges arculatáról van szó, amit az autókra kell egyedi módon megtervezni és kivitelezni. Ide nem csak a személyautók tartoznak, de többször előforuldt már hogy nagyobb járművek, buszok vagy teherautók, kamionos cégek is igénybe vették a szolgáltatásomat ezen a téren. A másik jelentős bevételt szolgáltató célcsoportom a lakossági, vagy magán megrendelők, akik szinte ugyanakkora számban kérnek autófóliázást, mint egyéb optikai tuningot. Ez a célcsoport legtöbb esetben a fiatalabb generáció közül kerül ki, mivel az optikai tuning leginkább ebben a genercáióban népszerű. Az árazásban kétfajta árképzést tudok megkülönböztetni. Az egyik az egyszerű autófóiázás, ami a szélvédőkre, vagy fényszórókra kerülő szinezett vagy biztonsági, törésgátló fóliát jelent, aminek csak a felhelyezéshez kötődő ára van, amihez hozzájön még az alapanyag ára. A másik árazás az egyedi dekorációs fólia, vagy optikai tuning megrendelése esetén felmerülő ár, amelynek egy jelentős részét a tervezés teszi ki, hiszen ilyen esetekben nem csak árajánlat szükséges, de az ügyfél adott elképzelését meg is kell tervezni egy könnyen befogadható látványtervben, ami teljesen egyedi tervezést jelent minden esetben, hiszen az ügyfél autójáról készült fényképek alapján digitálisan történik a tervezés, hogy pontosan előre látni lehessen a megvalósítani kivánt tervet. Az árak többnyire óradíjra vannak tervezve, figyelembe véve, hogy kisebb vagy esetleg nagyobb munkáról van szó, két féle óradíjat állapítok meg. Az egyik a konkrét kivitelezési díj, a másik pedig a tervezési óradíj. Ezekből átlagot számolva 4500 Ft-os óradíjjal tudok dolgozni, ami az első üzleti évemben havi szinten 519750 Ft-ot jelent. Az első teljes üzleit évben a bevételem 519750 Ft x 12 = 6237000 Ft lesz. Mivel 10%m értékű folyamatos bevétel növekedést tervezek, így a következő években már 6861000 Ft és 7547000 Ft bevétellel számolhatok éves szinten. A Bt indulásához már több olyan eszköz és gép, illetve fontos szerzámok a birtokomban vannak, amiket nem kell beszereznem, de van több olyan eszköz is, amiket a pályázati támogatás keretéből tervezek megvásárolni. Ezek a következők: Mobiltelefon, Laptop, Dugókulcs készlet, Kompresszor, Hőlégfúvó pisztoly, Karosszéria horpadás javító, Fólia vágó kés, Fólia mágnes. Ezek összértéke 522000 Ft. A pályázati támogatás fenmaradó részét a vállalkozásom egyéb havi állandó és fajlagos kidásaira kívánom fordítani. |
||||||
2020-11-13
|
MAGYARORSZÁG, 3132 NÓGRÁDMEGYER, PETOFI ÚT 2/B.
|
432202 – Központi fűtés és csőhálózat szerelése ÖVTJ szám alá tartozó szakmában tervezem KATA adózás alá eső egyéni vállalkozás indítását. Szeretnék olyan bevételt elérni egyéni vállalkozóként, hogy megfelelő életet tudjak biztosítani a családomnak és olyan jövőt megteremteni, hogy később akár családi vállalkozás keretében is tudjuk végezni ezt a munkát. A munkámat szertem és szeretnék sikeres lenni vállalkozóként ezen a területen is. Központi fűtés és gázhálózat rendszerszerelő végzettséggel rendelkezem és ezen a területen dolgozom már 18 éves korom óta. Nagy tapasztalatra tettem szert a hagyományos radiátoros fűtési rendszerek és a padlófűtési rendszerek kiépíétésében és szerelésében. Az utóbbi években megtalnultam a hőszivattyús fűtési rendszerek szerelését és kombinációját a hagyományos fűtési rendszerekkel. Ezeket a tapasztalatokat felhasználva szeretnék egyéni vállalkozást indítani. Megfelelő tapasztalatra tettem szert az évek alatt, nem csak a munka szakmai részét tekintve, hanem egy kisebb vállalkozásban dolgozva a vállalkozás egyéb ügyeit is intézve elsajátítottam egy kisebb vállalkozás vezetésének alapjait is. A munkában és a tervezésben egyaránt precíz és pontos vagyok, minden határidőt betartok, ami az építőiparban nagyon fontos. Könnyen tanulok és igyekszem lépést tartani a szakma fejlődésével. A végzettségemnek megfelelően víz- és központi fűtés szereléssel kívánok foglalkozni a vállalkozásom keretében. A szolgáltatásaimat két csoportra tudom bontani. Az egyik a víz és szennyvíz szerelés és egyébi ilyen rendszerek kiépítése és javítása. Ezen a területen csak a legmodernebb technológiákkal dolgozom, de ha a körülmények úgy kívánják, akkor egy régebbi rendszert is meg tudok javítani. A másik fő szolgálatási irány a központi fűtési rendszerek tervezése és kiépítése, telepítése, szerelése és javítása. Ezek közé tartozik a hagyományos fűtési rendszerek alkalmazása, mint fa, vegyes, vagy gáz üzemű fűtések, amik akár radiátoros, akár padlófűtéses formában is kérhetők. Ezen kívül nagy tapasztalattal rendelkezem a legújabb hőszivattyús rendszerek kiépítésében is, legyen az levegő, víz, vagy geotermikus alapú hőszivattyús rendszer. Ezeket a szolgáltatásokat kívánom nyújtani. A célcsoportjaimat könnyű meghatároznom, mivel már évek óta ebben a szakmában dolgozom és pontosan tudom, hogy kik a potenciális vevőim, ügyfeleim, honnan kerülnek ki, mit keresnek, és milyen szolgáltatásra van szükségük, milyen áron. Két nagyon célközönséget tudok elkülöníteni a korábbi tapasztalataim alapján. Az egyik a helyi nagyobb kivitelezők, generálkivitelezők és építőipari beruházók azon csoportja, akik alvállalkozókkal végeztetik el a gépészeti munkát, és akikkel korábban is többször már együtt dolgoztam sikeresen. Ezeknek a száma 3-5 cég, akik folyamatosan és régóta az építőiparban vannak, megbízhatóan fizetnek, és minőségi munkát várnak el és minőségi munkát is végeznek. A másik célközönségem a lakossági megrendelők, akik felújításba kezdenek, vagy új ingatlan építésénél önállóan doglozni tudó minőségi gépészt keresnek egy modernebb minőségi rendszer megépítéséhez. Az árakat szerenécsére nem kell a konkurenciához igazítanom, mivel egy magasabb minőséget képviselek a szakmában nem csak az extra hozzáadott szolgáltatásokat tekintve, hanem a hőszivattyús technológia ismeretét tekintve is. A célközönségem így egy kicsit az átlag feletti életszinvonalat képvisel, ezért sem szükséges alacsonyabb árat megállapítanom. Ez azért is jó, mivel egy esetleges építőipari válság esetén is tudok árat csökkenteni, akciós árakat adni anélkül, hogy a vállalkozásom jövője veszélybe kerülne. A gépészeti árak minden esetben magasabbak kicsit az átlagos építőipari áraknál, mivel a gépészet az egyik legösszetetteb ismereteket igénylő szakma, és egyszerre több mindent is átfog, a víz, szennyvíz, fűtésen át akár a légtechnikáig is. Kizárólag napi díjat fogok számolni, ami egy nagyobb projekt esetében 10%-kal alacsonyabb, mint az alapáram. A vállalkozásomnak rövid távon elsősorban a biztonságos működést tűztem ki célul, azaz minél több nagy céggel való üzleti vagy partneri viszon kialakítását, illetve hosszú távú együttműködési szerződések és alvállalkozói szerződések megkötését, amik biztosítják a vállalkozásom jövőjét, és lehetőséget adnak a további fejlődésre is. Középtávú terveim között szerepel több alkalmazott felvétele, hogy nagyobb munkákat is el tudjak vállalni, hogy egy-egy kisebb projekt esetében ne csak alvállalkozó legyek, hanem gépészeti fővállalkozóvá lépjek elő. Hosszabb távú terveim között szerepel egy olyan gépészeti cég létrehozása, ahol a tervezéstől a kivitelezésig, a hagyományos fűtéstől a napelemes fűtésig minden rendszere megtalálható lenne és nem csak regionális, hanem országos megrendeléseket is kapnék és országos pályázatokat is el tudnék nyerni. |
||||||
2020-11-15
|
3100 Salgótarján, Bajcsy-Zsilinszky út 16-18
|
Egészséges ételek házhoz szállítása. |
||||||
2020-11-15
|
3529 Miskolc, Középszer u. 78
|
439904 – Kőművesmunka |
||||||
2020-11-15
|
MAGYARORSZÁG, 3895 GÖNC, KINIZSI UTCA 14.
|
433401 – Festés, mázolás végezettséggel rendelkezem és ebben a szakmában szeretnék egyéni vállalkozást indítani a KATA adózás segítségével. Szeretnék sikeres vállalkozó lenni, olyan sikereket elérni, mint alkalmazottként. Szeretnék komoly, kihívást jelentő munkákat elnyerni és elvállalni, ahol megmutathatom a tudásomat és tovább tudok fejlődni a szakmámban. Fontos motiváció, hogy megkeressem vállalkozóként azt a biztonságot adó bevételt, amire szükségem van. Amióta megszereztem a végzettségem, azóta az építőiparban dolgozom, mint szobefestő-mázoló. Ezzel a szakmával rokonszakma a gipszkarton szerkezetek építése, abban is nagy gyakorlatra tettem szert, így mindkét, egymást követő munkafázisban magas minőségű munkát tudok végezni. A lakossági megrendelésketől kezdve több nagyobb társasház építési projektben vettem részt, mint festő és gipszkartonos, és volt két nagyobb állami beruházás is, ahol engem alkalmaztak festő szakemberként. Igyekszem szakmailag folyamatosan fejlődni, és új technológiákat kipróbálni. Egyéni vállalkozásoban két fő szolgáltatást, két fő profilt szereték megkülöböztetni, amivel a vállalkozásom indulásakor működni tudok. Az egyik a festés, a másik a gipszkartonozás. Mindkét szolgáltatás az építőipar területén van, és rokon szakma, ezért a megrendelők és a munkafolyamatok is hasonlóak. A festésen és a kartozonozáson belül több féle munkát, munkafolyamatot végzek, attól függően, hogy a megrendelőnek milyen igénye van. Ilyen például a festésen belül a falfestés, a mázolás, a fa felületek kezelése, gombaölővel való festése, a csatornafestés, a fémfelületek festése, kezelése, alapozása, falfelületek glettelése, csiszolása, kaparása, tapétázása, stb. A kartonozáson belül a komplett szerkezetek, válaszfalak, dobozolások készítése, tetőablakok kialakítása, álmennyezet készítése, és habitóval való kartonozás, ami a legmodernebb mai technológiának számít. Az elsődleges, vagy legfontosabb célcsoportom a régióban működő nagyobb és megbízhatóbb generálkivitelezők és beruházók, akik folyamatos ingatlan építéseket vállalnak el és alvállalkozókkal oldják meg a kisebb befejező munkákat, mint festés és kartonozás. Ez a célcsoportom viszonylag kicsi és kevésbé változik, cserélődik, hiszen csak 10-15 olyan építőipari cég van a régióban, akik megfelelő referenciákkal és megfelelő garanciával és fizetési morállal rendelkeznek, hogy egy nagyobb projektet el tudjon vállalni, és az alvállalkozókat is meg tudja előre finanszírozni. A másik jelentős célközönségem a lakossági megrendelők, akik kisebb nagyobb felújításokba, építkezésekbe kezdenek és ezekhez a munkákhoz keresnek megfelelő szakembert, aki nem csak megfizethető, hanem megfelelő minőségű munkát is végez, illetve a megbeszélt határidőket is be tudja tartani. Az árakat úgy alakítom ki, hogy azokat az árakat, amiket alkalmazottként a munkaadóim meghatároztak a megrendelőnek, azokat viszem tovább, nem kivánok árakban versenyezni – és nem is szükséges jelenleg -, inkább több extra szolgáltatást adok és magasabb minőségű és igényesebb munkát végzek ugyanazért az összegért. Az árak az építőipar ezen területén – a festés és kartonozásban – többnyire napidíjas árazást jelentenek, kivéve azokat a nagyobb alvállalkozói projekteket, amiket a munka volumene és a hosszú idő miatt nem gazdaságos napidíjjal számolni. Ezeket úgynevezett projektáron számolom, ami természetesen a napidíjon alapszik, de mivel nem kell állandóan levonulni és újra bepakolni, a szerszámokat és az anyagot nem kell mozgatni, az anyagbeszerzéssel nem kell foglalkozni, és viszonylag hosszabb idejű egybefüggő folyamatos munkáról van szó, ezért itt egy jóval kedvezőbb árat tudok megállapítani, ami viszont nekem is megfelelő, mivel ez idő alatt csak a munkára kell koncentrálnom. Az egyéni vállalkozásom kezdeti időszakában azt tervezem, hogy minél több alvállalkozói szerződést fogok kötni a régió legnagyobb generálkivitelző cégeivel, amik így biztosítják a folyamatos munkavégzést, és mellette a lehető legtöbb lakossági munkát és megrendelést elvállalni, hogy a lakosság körében is elterjedjen, hogy ár/minőség mutatóban a legjobb vagyok a régióban, így ez a céközönségem is megismerje a vállalkozásom nevét és egymásnak ajánljon, mint megfelelő szolgáltatót.A szobafestő vállalkozásom indításához már sok mindennel rendelkezem, mint laptop, mobiltelefon, dekopirfűrész, betonkeverő, talicska, vízmértékek, kartesni, kőműves serpenyő, kőműveskanál, glettvas, lepke(hosszúglettvas), spakli, mérőszalag, kitűzőzsínor, gumikalapács. De több nagy értékű szerszámra és gépre még szükségem van, ezeket a pályázati támogatás keretéből tervezem megvársárolni: körfűrész, ütvefuró, akkus csavarozó,festékszorógép, sarokcsiszoló(flex), kézikeverő(pisztolyfúró), ipari porszívó. A támogatás fenmaradó részt a vállalkozás havi költségeire költöm. Az első évben havi 504000 Ft bevételt tervezek, amit évente 10%-os bővülés követ az első négy évben, így 6652800 Ft, 7318000 Ft és 8050000 Ft bevételt jelent. |
||||||
2020-11-16
|
MAGYARORSZÁG, 3078 BÁTONYTERENYE, FORRÁS ÚT 11.
|
494201 – Költöztetés tevékenységgel szeretnék KATA egyéni vállalkozást indítani, mivel ebben a szakmában dolgozom már 15 éve és a vállalkozás indításhoz szükséges teherautóval is rendelkezem, ami 3,5 tonnát nem meghaladó össztömegű gépjárműnek számít, így engedély sem szükséges hozzá. Szeretném kihasználni a lehetőséget, amik a határmenti település adottságiból adódnak, nem csak a költözetés, hanem a közúti áruszállítás területén is. 15 éves szakmai múlttal rendelkezem a költöztetés és csomagok, bútorok szállítása területén, így nyugodt szívvel merek belevágni az egyéni vállalkozásba, mivel megfelelő kapcsolatokkal és tapasztalattal rendelkezem. Nagyon sok visszatérő céges megrendelőnk van, akik azért dolgoztatank velem, mert nagyon körültekintő vagyok és pontos, megbízható és megfizethető. Mind a lakossági, mind a céges szállítások területén is megfelelő gyakorlattal rendelkezem. Pontos vagyok és nagyon megbízható, ezért is választanak sokszor engem egy adott munkára, szolgáltatásra. A munkát mindig nagyon körültekintően szervezem meg, és emellett megfizethető áron is dolgozom. Igyekszem minden újat elsajátítani a szakmával kapcsolatban, ami nem csak a költöztetésre, hanem a vállalkozás reklámozására is vonatkozik. Szeretem a fizikai munkát, kitartó vagyok a munkámban és igényes az elvégzett munkára is. Az egyéni vállalkozásomban két fő profilt szeretnék megkülönböztetni, az egyik a költöztetés, ami természetesen a fő szolgáltatásom lesz, és a melléktevékenység, az ezzel rokonszakmának számító szállítmányozás. Ezzel a két szolgáltatással le tudom fedni a teljes piacot a környéken és még egyéb más régiós és országos megbízásokat is tudok kapni. A költöztetésnek több fajtája lehetséges. Az egyik, mikor egy megadott földrajzi területen belül kéri az ügyfél a költöztetést, vagy egyéb más szállítást, ilyenkor alapvetően órabérben számolok, míg a másik esetben, ha távolabbi helyszínről van szó, akkor kilométer díjat is számolok fel az alapdíj mellé. Kapcsolatban állok ingatlanközvetítő irodákkal, beruházó cégekkel, akik minden esetben engem ajánlanak egy új vagy használt ingatlan értékesítésekor, mivel így a vevőik minőségi szolgáltatásoz juthatnak rajtuk keresztül. A célcsoportom elsősorban a lakosság és azok a nagyobb cégek és vállalatok, akikkel jelenleg is üzleti kapcsolatban állok, illetve azok az ingatlanközvetítő irodák és nagyobb beruházó, ingatlan befektetők, akik nagyobb mennyiségű ingatlant értékesítenek, és kapcsolt szolgáltatásként engem ajánlanak akár mindkét félnek, a vevőnek és az eladónak is, mivel az én szemszögömből ideális esetben mindkét félnek szüksége van a szolgáltatásomra. A lakossági megrendelések ezektől az irodáktől és ajánlásoktól függetlenül is érkeznek folyamatosan, hiszen már ismernek a szakmában és a környéken is, illetve a reklámoknak köszönhetően egyre többen találnak rám.Ezzel a két célcsoporttal – céges megrendelőkkel és a lakossági célközönséggel – már biztonsággal el tudom indítani a vállalkozásomat. Az árakat úgy igyekszem kialakítani, hogy egyrészt maximálisan figyelembe veszem a korábbi és jelenlegi tapasztalataimat, és ezeket felhasználva a már elfogadott és kialakított árakkal doglozom tovább. Másrészt ezeket az árakat a konkurenciához kell igazítanom időrő-időre, mivel a szakmában elfogadott egy állandó évenkénti 10% körüli áremelés, amit a kiadásaink emelkedése is indokol. Az árak megállapítása során két féle árat tudok megkülönböztetni egymástól, az egyik az órabérre épülő kis távolságokat magába foglaló költöztetés, ahol nincs kiszállási díj, nincs kilométer díj, csak a tiszta költötetéssel eltölött időt kell megfizetnie az ügyfélnek. A másik féle árazás, ami nem a munkaidőt, hanem a kilométert veszi alapul, ritkábban jelent költöztetést, inkább szállítmányozást jelent, ami elsősorban az előbbi túlnyomó részt lakossági megrendelésekkel szemben inkább céges megrendeléseket foglal magába. A vállalkozásomnak a rövid távú tervei között elsősorban az szerepel, hogy stabil, megbízható alapokat tudjak adni a cégemnek, minél több régi, visszatérő ügyféllel kössek szerződést , és az első időben ezáltal olyan anyagi lehetőségekre tegyek szert, hogy azokkal biztonsággal tovább tudjak lépni a további fejlődésre. Ezt követően szeretnék egy nagyobb, 3,5 tonnát meghaladó összsúllyal rendelkező gépkocsit venni, mivel C típusú jogosítvánnyal már rendelkezem, ezzel az újabb járművel a költöztetés mellett szállítmányozással is foglalkozni, mivel ez a kettő szolgáltatás szinte nem is választható el egymástól a gyakorlatban, és így még több ügyfélre szert tenni. Hosszú távú tervem, hogy egy több járműből álló parkot hozzak létre, és a határ menti lehetőségeket kihasználva nemzetközi szállítmányozással is tudjak foglalkozni. |
||||||
2020-11-16
|
MAGYARORSZÁG, 3758 JÓSVAFO, FENYVES UTCA 7.
|
494201 – Költöztetés ÖVTJ szám alatt szeretnék egyéni vállalkozást létrehozni, ami a KATA adózás szabályait követi. A legfontosabb motivációm, hogy megfelelő anyagi helyzetet tudjak teremteni ezzel a vállalkozással, mivel alkalmazottként megtapasztaltam, hogy milyen sok munka van és mennyit lehet ebből keresni, ha ugyanezt a munkát egyéni vállalkozóként végzem. Emellett szeretnék ismert és elismert vállalkozó lenni és továbbfejleszteni a vállalkozásomat, amivel még több munkát tudok vállalni. 7 és fél éve dolgozom ebben a szakmában és ez idő alatt sikerült megfelelő tapasztalatra szert tennem, és megismernem a szakma előnyeit, hátrányait, buktatóit és lehetőségeit, illetve tudtam venni egy saját 3,5 tonna összsúlyig használható teherautót is, amivel biztonsággal el tudom indítani a vállalkozásomat. Kapcsolatba kerültem több bútobolttal és ingatlanközvetítő irodával, akivel jutalékos alapon tudok majd szerződni a folyamatos munkák esetére. Ehhez a munkához megfelelő fizikai adottságok kellenek, nagy kitartás és ami a legfontosabb, szeretni kell, mivel mindent csak úgy lehet csinálni,ha az ember szereti a munkáját. Megbízható vagyok és pontos, tisztában vagyok vele, hogy sokszor kell hétvégén is dolgozni, és nem okoz problémát akár a napi 10-12 órás munkavégzés sem. Spórolni tudok, így a vállalkozásomnak a gazdasági helyzetét könnyen megfelelő szintre tudom hozni, ha arra van szükség. Elsősorban olyan szolgáltatásokat fogok kínálni az ügyfeleim részére, amihez a legjobban értek, és amihez fel tudom használni a saját, már meglévő teherautómat. Ez a szolgáltatás a költöztetés, amiben már 7 éve dolgozom. Emellett mivel remek üzleti kapcsolatot alakítottam ki több búrorgyártó céggel és bútoráruházzal és több asztalossal is kapcsolatban állok, ezért a bútorszállítás, ami tulajdonképpen a költöztetés egy fajtája, is a szolgáltatásaim közé tartozik. Szerencsére nagyon sok megrendelést kapok már most is, és nem csak a közvetlen környezetemből, hanem regionlisan is sokan keresnek meg. Sőt a bútorszállítás miatt egyre több országos kiszállítást is vállalok, mivel a kilóméter alapú elszámolás esetén ebből is nagyon jó bevételem származik. Ezzel a két szolgáltatással megfelelő számú megrendelést tudok elvállalni. Az elsődleges célközönségem a lakosságnak az a része, akik költözni szeretnének, új ingatlant vesznek, eladnak, albérletbe kötlöznek, vagy a gyerekük költözik albérletbe, esetleg egyetmi képzés keretében kollégiumi szállást kap, vagy éppen az iskola befezésével haza költözik. Mellettük fontos célcsoportom még a bútorboltok, bútorgyárak és asztaloscégek, akik szintén a saját vevőiken keresztül szállítási igénnyel élnek felém, és így közvetlenül a vevőikkel kerülök kapcsolatba. Általában a legtöbb esetben ami összefogja ezeket a megrendeléseket az egyrészt a költöztetés kulcsszó, amikor a megrendelés érkezhet közvetlenül a megrendelőtől, de érkezhet egy ingatlan- vagy albérletközvetítőn keresztül is, másrészt a bútorszállítás, ami szintén több irányból érkező megrendelés lehet, vagy a megrendelő kéri a szállítást, vagy szintén egy ajánlás során jut el hozzám, amit a bútorbolt, vagy a bútorgyár vagy asztalostól kapott. Az árazást kétféleképpen fogom kialakítani a korábbi tapasztalataimnak megfelelően és azt a gyakorlatot követve, amit alkalmazottként megismertem, és amit a vevők is elfogadhatónak tartanak. Az árak egyrészt óradíjasok, ha bizonyos távolságon belül van a költöztetés vagy a szállítás. Ilyen esetekben nem számítok fel sem kiszállási, sem kilométer díjat, ezt beleépítem a költöztetés óradíjába. Ez egy egyszerű, a megrendelő számára is könnyen elfogadható és ellenőrizhető árazás. Másik esetben nem óradíjas a szolgáltatás, hanem kilométer alapú. Ezt a fajta árazást akkor szoktam alkamazni, ha egy adott távolságnál nagyobb utat kell megtenni a munka során. Ilyenkor minden esetben van egy kiszállási díj – ami többnyire fedezi a fel és lepakolást a két helyszínen – és természetesen egy kilométerdíj is, ami a két vagy akár több pont közötti megtett távolságtól függ. Itt is meg fogok különböztetni több sávot, attól függően, hogy regionális, megyei, vagy akár országos kiszállításról van szó. A vállalkozásom első éveiben szeretném stabilizálni a vállalkozásomat, és eljutni olyan szintre, hogy ne kelljen minden munkát elvállalni, hanem meg tudjam válogatni az ügyfeleimet, ne kelljen minden hétvégén dolgoznom és a negyedik év végére el tudjam érni, hogy fel tudjak venni egy vagy két állnadó alkalmazottat is, hogy minél kevesebb munkát kelljen visszamondanom. A középtávú terveim között az szerepel, hogy a járműparkomat szeretném felújítani és ha lehet kibővíteni, hogy egy időben több munkát is tudjak végezni párhuzamosan. A hosszú távú tervek között a legfontosabb, hogy el tudjam érni, hogy a költöztetés mellett áruszállítással is tudjak foglalkozni, amihez 3,5 tonna feletti képesítések is szükségesek, és természetesen egy nagyobb jármű is, amivel ezeket a munkákat teljesíteni tudom. |
||||||
2020-11-16
|
MAGYARORSZÁG, 3132 NÓGRÁDMEGYER, MALOM UTCA 13.
|
960209 – Kéz- és lábápolás az ügyfél otthonában ÖVTJ szám alá tartozó egyéni vállalkozást szeretnék indítani a KATA adózás alatt. Az üzelti ötletem onnan merítettem, hogy egyre többen igénylik, hogy a saját otthonukban, előre kiválasztott, számukra ideális időpontban nyújtsam a szolgáltatásomat, így akár elkerülve a másokkal való találkozást, ami sokkal biztonságosabb kezelést jelent. Szeretnék a mobil körömépítéssel megfelelő anyagi biztonsághoz jutni. Szakirányú végzettséggel rendelkezem, kézápolás és műköröm építés szakmai végzettséggel rendelkezem. Emellett közel 8 éve ezt a munkát végzem, és már kialakult visszatérő vendégköröm van, akikre támaszkodhatok egyéni vállalkozóként is. Az elmúlt években tapasztalatot szereztem a műköröm építés szinte minden formájában, így teljes körű szolgáltatást tudok nyújtani ezen a téren is. Emellett tervezem, hogy pedikürös tanfolyamot is elvégzek, hogy még több féle szolgáltatást tudjak nyújtani. Többféle készséggel és tulajdonsággal is rendelkezem, ami ehhez a szakmához szükséges. A sok éves tapasztalat mellett az ügyfeleim szerint nagyon kreatív vagyok, és mellette nagyon precíz is, és maximálisan ügyelek a tisztaságra és a fertőtlenítésre is. Megbízható vagyok és pontos, így a kezelési időpontokat minden esetben betartom. Igyekszem nyomon követni a szakma fejlődését, lépést tartani a legújabb trendekkel is. A vállalozásomba minden olyan kézápolási és műkörömépítési szolgáltatást beleteszek, amielyek a hagyományos, körömkozmetikai szalonokban elérhetők, de mindezek mobil formában, az ügyfél otthonában nyújtom, maximálisan steril és biztonságos környezetben. Emellett a mobil szolgáltatás előnye, hogy a vendég időt spórol, illetve nem szükséges a gyerekhez esetlegesen bébiszittert hívni, hanem a saját, jól megszokott környezetében tudom elvégezni a kért szolágáltatásokat, ugyanabban a minőségben, mintha egy szalonba várakozna a vendég. A műkörömépítés területén a következő szolgáltatásokat tervezem nyújtani a teljesség igénye nékül: klasszikus, francia manikűr, géllak, zselé, porcelán körömépítés, egyedi minták, baby boomer, swarovsky kő, akril minta, egyéb beépíthető minták és porok. Ezenkívül természetesen a feltöltés és a műköröm eltávolítás is a szolgáltatásom része. A célcsoportom olyan magasabb életszínvonalon élő nők, akik megengedhetik maguknak és igénylik is, hogy ne kelljen másokkal megosztani a szabadidejüket, és a lehető legkényelmesebb környezetben, a saját otthonukban kapják meg ugyanazt a szolgáltatást, amit máshol csak egy esetleg zsúfolt szalonba, várakozva, utazással időt eltöltve kapnak meg. Az áraim értelemszerűen magasabbak, mint az átalgos körömkozmetikai árak, mivel az extra szolgáltatást meg kell fizetni, hogy mobil körömkozmetikai szolgáltatást nyújtok az ügyfél otthonában, az általa kiválasztott időben, de szerencsére nagy igény van rá, és rendelkezem azzal a törzsvendég körrel, akik már most is megfelelő mennyiségű munkával látnak el. Ez a célközönség többnyire magasabb keresettel rendelkezik 20 év feletti és 60 év alatti nőkből áll, akik többnyire vagy magasabb beosztásban dolgoznak és kevesebb idővel, több pénzzel rendelkeznek, vagy gyereket nevelő nők, akik szintén az otthoni környezet miatt választanak engem. Az árak kialakításánál egyrészt támaszkodni tudok a korábbi árképzésemre, amit már a törzsvendégeim jól ismernek és elfogadtak, elfogadnak, másrészt a konkurenciát is figyelembe kell vennem. Az áraimat nyugodtan a környező területen dolgozó konkurencia árai fölé tudom pozicionálni, mivel ugyanazt a termékkört, szolgáltatást nyújtom, mint ők, sőt nálam a bio alapanyagokból készült műköröm és kézápolás is elérhető, illetve mivel mobil szolgáltatást nyújtok, ezért a magasabb ár indokolt is, és az a tapasztalatom, hogy ebből még sosem volt vita, az ügyfeleim is elfogadják ezeket a magasabb árakat, és talán igénylik is, mivel úgy gondolják, hogy ezért jobb minőségű alapanyagot, és magasabb minőségű szolgáltatást kapnak, ami jár is nekik. Teljes árlistát nem tudok részletesen megadni, mivel több, mint 25 féle szolgáltatásból lehet választani, nem beszélve a későbbiek során bevezetésre kerülő pedikűr árlista bővítésről. A vállakozásom jövőképét három részre tudom osztani. Rövidtávon szeretném a meglévő törzsvendégeimet a lehető legjobban kiszolgálni és még annyi vendéget vállalni, hogy minden hónapban már előre tele legyen a foglaltságom. Ezzel a törzsvendég közönséggel meg tudom alapozni a vállalkozásom jövőjét, és megfelelő anyagi biztonságot tudok adni a családomnak. Középtávú terveim között szerepel egy pedikűr és lábápoló tanfolyam elvégzése, hogy ezzel is növeljem a szolgáltatásaim számát, és még teljesebb szolgáltatást tudjak nyújtani az ügyfeleimnek. Hosszú távon szeretném megoldani, hogy nem csak mobil szolgáltatást nyújtsak, hanem egy nagyobb szalonban alkalmazottak segítségével komplett szolgáltatást tudjak nyújtani, illetve emellett alaptermékeket értékesíteni is szeretnék, akár webáruház keretein belül is. |
||||||
2020-11-16
|
MAGYARORSZÁG, 3165 ENDREFALVA, SZONDY GY ÚT 4/A.
|
731101 – Reklámtervezés, -készítés, -elhelyezés keretén belül grafikai tervezéssel szeretnék foglalkozni KATA adózású egyéni vállalkozóként. Elsősorban az a legnagyobb motivációm, hogy saját cégem legyen, ahol úgy tudok dolgozni, ahogy én szeretnék, úgy szervezem a munkát és azzal dolgozom, aki számomra megfelelő minőséget tud biztosítani. Szeretném vállalkozóként folytatni azt a sikeres munkát és fejlődést, amit alkalmazottként elértem. Elsősorban UI/UX designer és grafikus határoznám meg a munkát, amit végzek. Ezen a területen van már 5 éves tapasztalatom és több iskolai végzettségem is. Kezdetben nline marketinggel és grafikai tervezéssel foglalkoztam és kisebb weboldalakat terveztem, de mára már szinte csak grafikával és webdesignnal, illetve az UI designtól is egyre inkább áttevődik a hangsúly és a keresleti igény is az UX designra. Webdesign területén több szakmai díjat is nyertem az évek alatt. Megfelelő kreativitással és egyedi látásmóddal rendelkezem ehhez a szakmához, de mellette képes vagyok a kritikát elfogadni és képes vagyok elemezni, illetve mérni és felmérni a munkám eredményét, és ezeket kombinálni a gyakorlati lehetőségekkel. Gyorsan és könnyen tanulok, ami a munkámban elengedhetetlen, mivel szinte napról-napra fejlődik és új trendek, irányok jönnek ki, ezért folyamatosan képzem magam, hogy a legjobbak között tudjak maradni a jövőben is. A vállalkozásomat elsősorban és kizárólag grafikai tervezésre és webdesignra – UI/UX designra – szeretném alapozni és ennek megfelelően tervezem a szolgáltatásokat kialakítani. Két nagyobb szolgáltatás csoportra osztanám a munkámat és a vállalkozásom profilját. Az egyik a grafikai szolgáltatás, mely minden olyan munkát jelent, amihez grafikai tervezés szükséges, akár a hagyományos print médiáról, vagy arculattervezésről, vagy termékbevezezésről, csomagolásról, szórólaporól, plakátról, étlapról, kiadványról, stb van szó. A másik szolgáltatás típus a webdesing, azaz pontosabban az UI/UX designer szolgáltatás, ami nem csak tervezésből és struktúrából áll, hanem a felhasználói élmény szem előtt tartásával, ennek az élménynek a lehető legmagasabb szintű kihasználásával és az ehhez szükésges mérésekkel és elemezésekkel foglalkozik a webdesign és webgrafika területén. Két nagyjából egyforma méretű célcsoportom van, akik elsősorbam potenciális ügyfeleim lehetnek. Az egyik azok a cégek, akiknek valamilyen grafikai megoldásra, tervezésre van szükségük, amihez grafikus szükséges, akár a hagyományos print médiáról, vagy arculattervezésről, vagy termékbevezezésről, csomagolásról, szórólaporól, plakátról, étlapról, kiadványról, stb van szó. A másik nagyobb és jelentős bevételt generáló célközönségem azok a cégek, vállalatok, akik webes megjelenésben gondolkodnak, weboldalt, vagy webáruházat szeretnének terveztetni, és nem az egyszerübb template alapú megoldásokban hisznek, hanem tudank és akarnak is nagyobb összeget áldozni az egyedi fejlesztésű weboldalakra, amivel nem csak az adott konkurencia elé tudnak kerülni, hanem sokkal szélesebb és aktívabb célközönséghez tudnak eljutni, mint egy hagyományos weboldal segítségével. Erre a két célcsoportra kívánok építeni a jövőben is. Az árak kialalításában nagy szerepe van a konkurenciának, mivel egyfajta minőségi és szakmai rangsor alapján lehetséges az árak kialakítása a független webdesignerek, vagy UI/UX designerek között. Ezek az árak két félek lehetnek. Vagy óradíj alapján tudok számolni a megrendelőnek, mivel kisebb munkák, grafikák és egyszerűbb webdesig esetén ezek a pontosabb és az ügyfél számára kedvezőbb árazások. A másik számítási lehetőség általában arculat tervezés vagy egyedi weboldal fejlesztés esetén szükséges hosszabb design munkáknál használatos, mikor a munkafolyamat hossza miatt nem lenne rentábilis a megrendelő felé az óradíj alapú számlázás, ezért ilyenkor általában projektárat számolok, ami nekem is kedvezőbb, mivel folyamatos munkával alacsonyabb órabérrel jobban tudok keresni, mint magasabb óradíjjal, de kevesebb munkát végezve. Az óradíj ebben a szakmában nagyjából 8000 és 12000 Ft körül mozog, minőségtől és ismertségtől függően. A vállalkozásom jövőképe több részből tevődik össze. Elsősorban a rövid távú terveimet szeretném először megvalósítani, hogy ezekre támaszkodva tudjak továbblépni a közép és hosszú távú terveim megvalósítása felé. Rövid távon szeretnék továbbra is egy sikeres marketing kampányra építve minél nagyobb cégekkel és vállalkozásokkal együtt dolgozni, fejleszteni, és vállalkozóként is olyan üzleti kapcsolatokra szert tenni, amiknek köszönhetően független designerként több nagy országos webfejlesztő céggel együtt dolgozni. Közép és hosszú távon pedig egy olyan irodát szeretnék felépíteni, ami nem csak webfejlesztéssel, grafikával foglalkozik, hanem az arculatépítéstől kezdve internetes megjelenésen át egészen a keresőotpimalizálásig és a marketingig minden szegmensben a megrendelő mellett áll, és a legmagasabb szinten képes szolgáltatni. |
||||||
2020-11-16
|
Hernádnémeti
|
Vállalkozásom fő profilja a lovagoltatás, mely magába foglalja a gyermekek, diákok és felnőttek lovagolni tanítását, illetve szabadidős lovasversenyekre való felkészítést, a versenyre való eljutás elősegítését. Időpontok a hét bármely napjára foglalhatók a környéken lévő lovardával ellentétben, akik csak hétvégente tartanak lovas órákat. Az érdeklődőket nyáron lovastábor várja, ahol megtanulhatnak minden fortélyt a lótartással, ló ápolással és minden hozzá kapcsolódó teendővel kapcsolatban is. Helyileg Hernádnémetiben találhatnak meg az érdeklődők, Miskolc belvárosától mindössze 20 percre vagyunk. 🙂 A környék adottsága végett rengeteg tereplovaglási lehetőség is adott a későbbiek folyamán biztos üléssel rendelkező lovasok számára. |
||||||
2020-11-16
|
3100 Salgótarján, Ybl Miklós ú 35 fs 1.
|
823003: Falusi rendezvények szervezése, szálláshely-szolgáltatás nélkül 900204-Színpadi látványtechnika |
||||||
2020-11-16
|
3704 Berente, Ady Endre utca 12.
|
A vállalkozásom tevékenysége weblap tervezés, webdizájn. Ez a szolgáltatás nagyon széleskörű, hiszen különféle összetételű weboldalakat tudok készíteni. Az |
|
|
|
|
||
2020-11-16
|
2660 Balassagyarmat, Thököly u. 12/2.
|
Egyéb villanyszerelés és zöldterület kezelés |
||||||
2020-11-16
|
MAGYARORSZÁG, 3721 DÖVÉNY, DÓZSA GYÖRGY UTCA 33.
|
821101 – Összetett adminisztratív szolgáltatás – Bérügyintező + Társadalombiztosítási ügyintéző szolgáltatásokra alapozva szeretnék KATA adózás alá eső egyéni vállalkozást indítani. Független adminisztrációs ügyintézőként két féle szolgáltatást tudok magas szinten nyújtani: a bérszámfejtést és tb ügyintzését, illetve az adatrögzítést. A vállalkozásomban szeretnék sikeres lenni és megfelelő anyagi helyzetet teremteni a jövőben. Irodai adminisztráció területén van nagy gyakorlatom, már több, mint 6 éve ezen a területen dolgozom. Amióta megszereztem a bérügyintéző és később a társadalombiztosítási ügyintéző tanfolyamokat, azóta folyamatosan könyvelő és pályázatíró irodáknak dolgozom, ahol nagyon keresett munkaerő lettem. A két nagy, országos hálózattal rendelkező pályázatíró irodának pedig folyamatos adatrögzítést és adminisztrációs munkát végzek online home office formájában, ami nagyon előnyős a munkaadók számára. Az egyéni vállalkozásomban alapvetően két fő szolgáltatást szeretnék nyújtani. Az egyik szolgáltatás főleg a könyvelőirodáknak és kisebb cégeknek, egyéni vállalkozóknak szóló bérszámfejtés és társadalombiztosítási ügyintézés, ahol ezen kívül még természetesen komolyabb adatrögzítési feladatokat is el tudok látni, mivel magas szintű számítástechnikai ismeretekkel és ECDL vizsgával is rendelkezem, és a könyvelő programokat és navos felületeket is jól ismerem. A másik szolgáltatásom, amire szintén nagy igény van, a pályázatírói irodáknak nyújtott adatrögzítés és adminisztráció, mely egyrészt online, home office keretében végezhető, ami nagyon előnyös és biztonságos jelenleg mind a munkaadónak, mind nekem, és mellette folymatosan végezhető kötetlen munkaidőben, csak a kijelölt határidőket és mérföldköveket kell betartani. Az elsődleges célcsoportom azok a könyvelő irodák, akik több nagyobb cégnek végeznek bérszámfejtést és külső munkaerőre van szükségük, akire nem csak havonat egy-két napot, de akár hosszabb időre is tud számítani, és nem csak a bérszámfejtés, de más egyéb könyveléstechnikai feladatokat is el kell látni, az adatrögzítéstől kezdve az egyéb más adminisztratív feladatokig. Ide tartoznak még a pályázatíró irodák is, akiknek szintén magas szintű számítástechnikai ismeretekkel és pályázatírói tapasztalattal rendelkező online munkát végezni tudó munkaerőre van szükségük, akár folyamatos jelleggel is. A másik célcsoportom a kisebb cégek és vállalaltok, egyéni vállalkozók, akiknek bérszámfejtésre, tb ügyintézésre van szükségük, egyéb más adatrögzítés és irodai adminisztrációs feladatok mellett, főleg a számlák könyvelése terén. Ebből a két célcsoportból biztonsággal fel tudom építeni a szükséges ügyfélkörömet. A konkurencia alapos feltérképezése után jobban meg ismertem a szolgáltatásaikat és az áraikat is, és ezen információk segítségével könyebben ki tudom alakítani az én áraimat és pontosabban tudom követni a piaci mozgásokat és árváltozásokat is. Az árak kialakításánál figyelembe tudom és kell is vennem a korábban használt, és az ügyfeleim által elfogadott árakat is, amiktől egyéni vállalkozóként nem nagyon térhetek el az első években. De mivel az évi 10%-os áremelés a konkurencia esetében is elfogadott, ezért ezt a fajta áremelést éves szinten én is alkalmazni fogom már a vállalkozásom első négy évében is. Az árak ebben a szakmában két félék lehetnek, vagy óradíjas elszámolást tudok kiszámlázni, ha kisebb munkáról vagy rövidebb időszakról van szó, vagy pedig napidíjas árazát követek, ha hosszabb ideig tartó nagyobb megrendelésről van szó. A hosszabb folyamatos munkák és szerződések esetében is napidíjas elszámolást alkalmazok, de kedvezményes árral számolva. Az egyéni vállalkozásom első éveiben a kialakult ügyfélkörömet szeretném tovább bővíteni és a lehető legtöbb lehetőséget kihasználni, hogy a tudásomat tovább bővítsem és az ügyfeleimet még magasabb szinten tudjam kiszolgálni. Középtávon szeretnék egy vagy két alkalmazottat felvenni, akikkel még komolyabb cégeknek is tudunk dolgozni, illetve szeretném megszerezni a mérlegképes könyvelő végzettséget, amivel komplett könyvelés tudok majd végezni. Hosszútávú terveim között elsőként az szerepel, hogy egy több alkalmazottat foglalkoztató könyvelő irodát tudjak működtetni, ami régiós szinten elismert minőséget tud nyújtani.Az első évben havi 493000 Ft bevételre számítok a bérszámfejtés, adatrögzítés és pályázatírás szolgáltatásokból. Majd a következő években 6504000 Ft, 7154000 Ft és 7870000 Ft bevételt tervezek, amiket évi 10%-os bevétel növekedéssel szeretnék elérni. A vállalkozás indításához az adminisztráció területén szükségem van a megfelelő gépekre, és eszközökre, de az iroda a saját tulajdonomban van, és a berendezést már megvásároltam és a saját üzleti weboldallal is rendlekezem. A következő eszközökett a támogatás keretőből kívánom finanszírozni: laptop, asztali számítógép, nyomtató, monitor, mobiltelefon, tablet. A támogatás fenmaradó részét a vállalkozás egyéb havi felmerülő költségeire kívánom fordítani. |
||||||
2020-11-16
|
3426 Borsodgeszt Fő út 47.
|
Ács, tetőfedő vállalkozás, mely tetőszerkezetek tervezésével, kivitelezésével, héjazatcserével és héjazatok szigetelésével, kocsibeállók, teraszok készítésével foglalkozik. EZen felül könnyűszerkezetes házak szerkeszetépítését is vállalja. |
||||||
2020-11-16
|
3903 Bekecs Muskátli utca 8.
|
960203- Kozmetika, szépségápolás, 960404- Fizikai közérzetet javító szolgáltatás m.n.s. |
||||||
2020-11-16
|
3530 MISKOLC, CORVIN UTCA 11. em.: 1 ajtó: 2.
|
960203 – Kozmetika, szépségápolás |
||||||
2020-11-16
|
3129, Lucfalva, Zrínyi út 8
|
477501- Egyéb illatszer kiskereskedelem |
||||||
2020-11-17
|
3433 Nyékládháza, Munkácsy Mihály utca 7.
|
3D tervezéssel és nyomtatással szeretnék foglalkozni KATA adózás alá tartozó Betéti Társaság formájában. Szeretnék megvalósítani a terveimet, hogy olyan vállalkozást hozzak létre, amely nem csak a régióban, hanem országosan, vagy később akár külföldön is sikeres lehet. Az motivál, hogy olyan területen dolgozhatok, ami a hobbim is egyben, amit szeretek csinálni, és amihez értek is magas szinten. Emellett szeretném a vállalkozásommal megteremteni az anyagi függetlenségemet is. Több mint 6 éves gyakorlattal rendelkezem a 3D tervezés területén, és közel 4 éves gyakorlatom van a 3D nyomtatás, a 3D nyomtatók üzemeltetése területén. Egy budapesti 3D tervező és 3D nyomtatással is foglalkozó vállalkozásnál dolgoztam, ahol nem csak Magyarországra, hanem külföldre is több megrendelésünk volt, és itt tanultam meg a profi 3D tervezést, és ennek gyakorlati használatában a nyomtatási fázist, illetve a nyomtatás utáni utómunkát is. Kitartó vagyok a terveimet illetően, amit eltervezek, azt legtöbbször meg is tudom valósítani. Szeretek tanulni és új dolgokat megismerni, ez a munkám területén nagyon fontos, illetve jól beszélek angolul, ami szintén elengedhetetlen ezen a területen az új ismeretek megszerzéséhez és a technológia fejlődésének követéséhez. Folyamatosan képzem magam, hogy a legfrisebb ismereteim legyenek, amik csak elérhetők. A vállalkozásom fő profilja a 3D tervezés és 3D nyomtatás lesz. Ezen a területen fogok szolgáltatni. A 3D tervezésen és nyomtatáson belül a műszaki, ipari eszközök, szerszám prototípusok és orvostechnikai eszközfejlesztésekre specializálódtam mind a tervezés, mind a nyomtatás területén, de emellett a bevételeim nagy része kisebb cégek megrendeléseiből és a lakosságtól érkező egyedi tervezésekből, nyomtatásokból, valamint saját fejlesztések kidolgozásából és tervezéséből tevődik össze. Ezek a szolgáltatások, a tervezés és a nyomtatás természetsen legtöbb esetben összefüggnek, de ettől függetlenül sokszor előfordul, hogy a megrendelő csak 3D tervezést kér, vagy kész anyagot hozva csak a nyomtatást kéri. Erre a két szolgáltatásra építve fel a vállalkozásomat akár nemzetközi megrendeléseket is el tudok vállalni. A célcsoportjaim meghatározása azért fontos a vállalkozásom szempontjából, mivel mint minden vállalkozásnak, nekem is reklámoznom kell a folyamatos ismertség és megrendelések miatt, és egy pontosabb célközönség meghatározás esetén alacsonyabb költséggel nagyobb hatékonyságot tudok elérni. Az egyik célközönségem azok a fejlesztő és tervező cégek, akik vagy 3d tervezést, vagy 3d nyomtatást kérnek egy-egy fejlesztés alatt álló termékükhöz, vagy alkalomadtán design és formatervező – főleg ipari formatervezéssel foglalkozó irodák – cégek, akik mielőtt a sorozatgyártást megrendelik egy nagyobb cégtől a prototípust ellenőrizni kívánják. Fontos célközönségem még a lakosság is, egyrészt, mivel egyre népszerűbb a 3d nyomtatás a lakosság körében és a pesti 3d nyomtatással foglalkozó cégek több hónapra előre foglaltak már, másrészt nem mindenki tudja megtervezni a számára szükséges dolgot, így a tervezés szolgáltatásomra is igényt tart a lakosság is. Az árakat úgy kell meghatároznom, hogy ne kerüljek jelentősen a konkurenci alá árakban, de náluk magasabb árat sem célszerű meghatároznom, nehogy ügyfeleket veszítsek a túl magas árak miatt. Ebben a szektorban a 3d tervezésnek alapvetően óradíjas ára van, egy-egy nagyobb projekt vagy összetettebb, hosszabb ideig tartó tervezés, vagy alvállalkozói szerződés esetén napidíjas vagy projektáron kerülnek számlázásra, ami természetesen kedvezőbb árat jelent, mintha óradíjat számolnék, de hosszú távon több bevételt jelent a folyamatos munka miatt. 3d nyomtatásnak szintén óradíjas ára van, amit viszont percalapúvá kell tennem, mint ahogy több konkurencia már ezt használja, mivel egy-egy kisebb nyomtatás kevesebb időt vesz igénybe, így ezekben az esetekben is pontos elszámolást tudok végezni. A 3d nyomtatás ára is többféle lehet, ami mind a minőségtől, mind a felhasznált alapanyagtól is függ. A vállalkozásom első éveiben szeretném magam bedolgozni azon nagy tervező és fejlesztő cégekhez, akikkel korábban is együtt dolgoztam már, vagy akik potenciális megrendelőim lehetnek, mivel hasonló fejlesztéseket és tervezéseket készítenek, mint én, és ott alvállalkozóként egy-egy teljes projektet végigvinni, akár a tervezéstől a nyomtatásig. Ezek mellett szeretnék olyan sikeres marketinget felépíteni, hogy a lakossági és a kisebb céges megrendeléseket is teljes egészében el tudjam vállalni és ebből olyan szintű bevételre szert tenni, aminek segítségével meg tudok vásárolni egy professzionális, ipari 3D nyomtatót, illetve a vállalkozásomat akkorára tudom fejleszteni, hogy több alkalmazottat felvéve országos lefedettségre tudjak szert tenni az ipari és orvostechnikai 3D tervezés és nyomtatás területén. |
||||||
2020-11-17
|
MAGYARORSZÁG, 3176 HOLLÓKO, KOSSUTJ ÚT 39.
|
331912 – M.n.s. egyéb ipari eszköz javítása alá tartozó tevékenységgel szeretnék foglalkozni KATA típusú adózó egyéni vállalkozás keretében. A fő motivációm, hogy olyan területen tudjak önállóna dolgozni, amiben nagy tapasztalatom van, és sikeres tudjak lenni vállalkozóként is, nem csak szerelőként. A meglévő kiváló kapcsolatomat az ügyfelekkel kívánom kihasználni vállalkozóként is. Szeretnék jobb anyagi körülményeket és biztonságot teremteni a családomnak. Ipari és mezőgazdasági gépüzemeltető és karbantartó végzettséggel rendelkezem, aminek a birtokában minden jellegű mezőgazdasági gépet javíthatok. Ebben a szakmában szereztem 7 év gyakorlatot a helyi géplakatos üzemben és az itt szerzett tapasztalatokra építve szeretnék egyéni vállakozást alapítani. Tapasztalatom van a legmodernebb önjáró-önvezető betakarító gépek (kombájnok) javításától kezdve a trágyázó, permetező gépeken át egészen a 300LE feletti traktorokig és a kisebb gépekig is. Az egyéni vállalkozásom szolgáltatása a mezőgazdasági gépek javítása és karbantartása, amilyen munkát korábban is végeztem alkalmazottként. Ez a szolgáltatás magában foglalja a jelenleg Magyarországon használatos legtöbb mezőgazdasági gép javítását, teljes körű szervizelését és időszakos karbantartását is, illetve komplett gépfelújítást is, mint például traktorok, kombájnok, rakodógépet, önjáró permeztők, munkagépek, adapterek, szállítókocsik és egyéb kisebb gépek javítását is. A szolgáltatások tartalmazzák a futómű javítást, motor javítást, karosszéria javítást, téli nagykarbantartást, olajcserét, szűrőcserét, csapágycserét, elektromos szereléseket és egyéb karbantartási munkákat és alkatrészcseréket és javításokat is. A szolgáltatásaimban az alkatrészekre minden esetben garanciát vállalok az importőrtől vállalt garancia erejéig, illetve a munkámra is természetesen adok garanciát, ezét is nagyon népszerűek a szolgáltatásaim a körzetemben a mezőgazdasági vállalkozók között. Két nagyobb célcsoporttal tervezek dolgozni a vállalkozásom első éveiben. Az egyik, a nagyobb célcsoport, akitől a bevételeim nagyonbb része származik, azok a környékbeli, térségi vállalkozók, akik ipari-mezőgazdasági gépekkel dolgoznak, és folyamatos szervizre és karbantartásra van szükségük. A célközönségem tudatos, hosszú távon is tervező vállalkozás, aki nem a legolcsóbb megoldást és szervizt választja, hanem képes áldozni egy kicsit magasabb összeget egyrészt a minőségi, garanciát is tartalmazó javításra, másrészt előrelátó annyira, hogy belássa és elfogadja, hogy az állnadó, időszaki karbantartásra ha folyamatosan költ, akkor a javítások és a meghibásodások is kevesebbek és előre láthatók is. A másik célközönségem a lakosság azon része, aki kisebb-nagyobb földterülettel, kerttel rendelkezik és ezt kisebb-nagyobb mezőgazdasági gépekkel műveli meg, és ezeket kell javítani, karbantartani, vagy adott esetben felújítani, akár teljes generállal is. Az árakat úgy fogom meghatározni, hogy a konkurenciakutatás alapján a térségben lévő versenytársak árait figyelembe véve a minőségi garanciális szolgáltatásomat a magasabb árak közé fogom sorolni. Figyelembe szeretném még venni a korábbi munkahelyemen – ami az egyik legnagyobb konkurenciám és üzleti partnerem is egyben – alkalmazott árakat, amiket már pontosan tudok alkalmazni az esetleges kedvezményekkel együtt. Az árak ebben a munkában óradíj alapúak, mert így lehet a legpontosabban elszámolni az elvégzett munkát. Árajánlat készítés esetén a korábbi tapasztalatokból kiindulva már kalkulálható egy hozzávetőleges ár, amivel a megrendelő nagyságrendileg számolni tud, így nagy eltérés már nem várható az ajánlatban lévő ár és a végleges ár között. Az árakat úgy tervezem, hogy adott esetben, ha a piac úgy követeli meg, tudjak csökkenteni, vagy nagyobb kedvezményt adni, anélkül, hogy a vállalkozásom működése veszélybe kerülne. Az első üzleti évemben a bevételt úgy tervezem, hogy 6500 Ft-os óradíjjal számolva, és az éves szabadsággal is kalkulálva, havi 500500 Ft bevételem lesz, ami az első három teljes üzleti évemben az éves 10% körüli tervezett bevétel növekedéssel számolva 6006000 Ft, 6607000 Ft és 7267000 Ft lesz. A munkámhoz szükséges anyagköltséget a vevő fizeti a beszerzési forrásomnak, mivel így az áfát a vevőm érvényesíteni tudja. A gépjavítással foglalkozó vállalkozásomhoz szükséges szerszámok és gépek nagy része már rendelkezésemre áll, ezért ezeket nem szükséges beszereznem. A következő eszközökre viszont szükségem van, amiket a pályázati támogatásból szeretnék megvásárolni: Akkus csavarhúzó, Mobiltelefon, Laptop, Kompresszor, Inverteres hegesztő. Ezek összesen 565000 Ft-ba kerülnek. A pályázati támogatás fenmaradó részét a vállalkozásom egyéb felmerülő havi állandó és fajlagos költségeire tervezem fordítani. |
||||||
2020-11-17
|
MAGYARORSZÁG, 3734 SZUHOGY, KOVÁCS UTCA 16.
|
812101 ÖVTJ számú – Általános épülettakarítással és iparilétesítmények és irodaházak takarításával foglalkozó KATA adózó egyéni vállalkozást szeretnék létrehozni. Az egyik fő motivációm az, hogy elismert vállalkozó legyek, büszke lehessek a munkámra, és olyan szintű bevételem legyen vállalkozóként, hogy a családomnak is megfelelő biztonságot tudjak nyújtani. Szeretnék tovább tanulni és még több szakmai ismeretet szerezni. Szakmai végzettséggel nem rendelkezem, de elvégeztem egy házvezetőnői tanfolyamot, aminek a tapasztalatait is fel tudom használni ebben szakmában, és 16 éves korom óta takarításból élek, ezt a munkát jól ismerem. 5 éves tapasztalattal és több nagy irodaház és ipari létesítmény állandó megbízott takarításával a hátam mögött biztonsággal tudom vállalni az egyéni vállalkozói munkavégzést is. Az általános takarítás mellett szőnyeg- és kárpittisztítást is vállalok. Megbízható vagyok, és nagyon ügyelek rá, hogy minden munkámat maximálisan végezzem el. Ezért nagyon szívesen dolgoztatnak velem és egyre több nagyobb céges megrendelésem is van. Igyekszem mindent pontosan megtervezni, akár a munkáról, akár a vállalkozásom alapításáról van szó. Szeretek tanulni, és igyekszem mindent megtanulni, ami a szakmai tudásomat segítheti, vagy segít a vállalkozásom vezetésében. Az általános takarítással, és ipari létesítmények és irodaházak takarításával foglalkozó egyéni vállalkozásom fő szolgáltatása a takarítás lesz, de szeretnék mellette szőnyegtisztítással és kárpittisztítással is foglalkozni, mviel nem csak céges szinten, de lakossági részről is egyre nagyobb érdeklődés és kereslet van a szőnyegtisztítás iránt. Elsősorban a vállalatoknak iroda és üzemcsarnok takarítást vállalok, mivel jelenleg is két irodaházam és egy üzemcsarnokom van, amit takarítok és vállalkozóként is engem fognak megbízni, mivel maximálisan elégedettek az eddig munkámmal. Több nagyobb létesítményt nem szeretnék egyenlőre elvállalni, inkább a fenmaradó munkidőmben a lakossági megrendeléseket teljesíteném, mivel ott is sokan keresnek és várnak rám, és ott is szeretném beiindítani a szőnyeg- és kárpittisztítási szolgáltatásaimat. Az egyik célcsoportom azok a jelenlegi munkaadóim, akiknél évek óta dolgozom, és akikkel hosszú távú szerződést szeretnék kötni a továbbiakban is. Ezek olyan irodaházakat üzemeltető vállalkozók, akiknek folyamatos takarításra van szükségük az irodák állandó tisztán tartásához, ami viszont folyton változik a kiadott irodák foglaltságától függően, ezért ehhez is alkalmazkodnom kell. Ide tartozik még az olyan üzemcsarnok, ami kisebb mérete miatt számomra is elvállalható munkát jelent és ennek napi szintű rendszerek takarítása a cél. Másik nagyobb célközönségem a lakossági megrendelések, akik szintén jelentős bevételt eredményeznek. A lakosság köréből a magasabb életszinvonalon élő családok, akik megengedhetik maguknak, hogy takarítónőt fogadjanak, vagy ahol több gyerek van és nincs idő a takarításra. Ezeknél a megrendelőimnél egyre népszerűbb a bio-takarítás, ami szintén egy bizonyos környezet tudatos szemlélettel rendelkező gazdagabb réteget jelent. Az árakat tekintve nem kívánok kilógni a sorból sem lefelé, sem felfelé, igyekszem az árakat a konkurancia áraihoz igazítani. Egyrészt a nagyobb volumenű munkák, mint az irodaház, vagy üzemcsarnok takarítás, mind szerződéshez van kötve, ami egy előre megállapított árat rögzít, ahol figyelembe kell venni a létesítmény igénybevételét, alapterületét, felhasználási módját, illetve a megrendelő által kért gyakoriságot. Ezeknek a paramétereknek a figyelembe vételével tudok megfelelő árat kalkulálni. A lakosággi megrendeléseknél minden esetben kizárólag óradíjat számítok fel, mivel a szakmában ez az elfogadott árazás, illetve abban az esetben, ha nagyobb távolságra van a kért munka, akkor kiszállási díjat is fel kell számolnom. A harmadik árazás a bio-takarítás, ami az alap takarítás árából indul ki, ami szintén óradíjas, de a felhasznált alapanyagok magasabb ára miatt ez is egy magasabb óradíjat jelent. A vállalkozásom jövjőjét úgy képzelem el, hogy az első pár évbem megszilárdítom a vállalkozásom anyagi helyzetét, minden nagyobb céges megrendelővel igyekszem hosszútávú szerződést kötni, és ezt a biztonságot, és stabilitást felhasználva egyre jobban nyitni a lakosság felé, ahol sok kisebb, de jól fizető munkát tudok vállalni. A kezdetektől tervezem a szőnyeg- és kárpittisztítás felfuttatását először a lakosság körében, majd megfelelő anyagi bevétel után a vállalati környezetben is, nagyobb, ipari berendezésekkel nyújtanám ezt a szolgáltatást. Középtávon szeretném magam képezni és mellette egy vagy két alkamazottat felvenni, hogy több nagyobb céges megrendelést is el tudjak vállalni és ezen az úton haladva hosszú távú terveimet is meg tudjam valósítani, ami egy kisebb takarító cég lenne, akik régiós szinten több városban is jelen tudnak lenni. |
||||||
2020-11-17
|
MAGYARORSZÁG, 3980 SÁTORALJAÚJHELY, KISCEPRE UTCA 3.
|
431202 – Kézi földmunka végzése ÖVTJ szám alá tartozó szolgáltatást fogok nyújtani KATA adózás alá tartozó egyéni vállalkozás keretében. A vállalkozásomat sikeressé szeretném tenni, és a munka mellett tervezem egy szakama – lehetőleg gépi földmunka – megszerzésését is. Egyik fő motivációm, hogy magasabb életszinvonalat érjek el, megbecsüljenek a munkámban, és megfelelő anyagi biztonságot tudjak nyújtani a családomnak hosszú távon is. Közel 5 éve már folyamatosan az építőiparban dolgozom, és ott is kizárólag a kézi földmunka területén. Ebben az öt évben nagy gyakorlatra tettem szert, megszereztem azokat a szakmai gyakorlatokat és készségeket, amiknek a bírtokában biztonsággal el tudom indítani az egyéni vállalkozásomat. A kézi földmunka mellett az állványozás, állványépítés területén szereztem nagy tapasztalatot, amit szintén szeretnék hasznosítani egyéni vállalkozóként is. Megtanultam becsülni a munkát, ezért minden feladatot és munkát el tudok végezni, függetlenül a körülményektől. Kitartó vagyok és céltudatos, ha eltervezek egy célt, akkor igyekszem azt mindig megvalósítani. A hátráltató tényezők nem veszik el a kedvem, inkább plusz motivációt jelentenek. Szeretek új dolgokat tanulni, főleg a szakmámat, a munkámat illetően, ezért is tervezem, hogy megszerzem a gépkezelői végzettségeket, hogy gépi földmunkát is tudjak végezni. Minden szolgáltatatásom az építőipar területén lesz, mivel ott szereztem megfelelő gyakorlati tapasztalatot, és ahhoz értek, és azt szeretem végezni. A legnagyobb bevétellel járó szolgáltatásom a kézi földmunka lesz, mivel ezen a területen kiváló referenciákkal és még jobb kapcsolatokkal rendelkezem, olyan kivitelezők és beruházók felé, akikkel már több éves üzleti kapcsolatban állok, és minden esetben engem bíznak meg, ha ilyen jellegű feladat adódik. Szerencsére erre a szolgáltatásra nem csak az építkezéseken, hanem az útépítéseken és egyéb más talajeróziós, és folyószabályozási munkák során szükség van, ahogy korábban is dolgoztam ezeken a területeken. A jó kapcsolatnak köszönhetően egyre gyakrabban hívnak állványépítésre, állványoz szerelésre és bontásra, amiben szintén nagy gyakorlatom van. Ezt a két fő szolgáltatást szeretném kiegészíteni a gépi földmunkával. A célcsoportom két részből áll. Az egyik azok a régióban és a környéken működő építőipari cégek és vállalatok, akik nagyobb kivitelezési munkákat is elvállalnak és adott esetben szükségük van a szolgáltatásomra. Ezeknek a cégeknek a nagy részével már többször is dolgoztam együtt, ezért jól ismerjük egymást és jó üzleti kapcsolatban is állunk egymással. A lakossági megrendeléseket is fontos teljesítenem, mert azok igaz, hogy kisebb munkák, felújások és egyéb más, akár tereprendezéshez kötött munkák, amik rövidebb ideig tartanak, de ezekben az esetekben magasabb díjat tudok felszámolni, és a munkát is jobban tudom ütemezni, nem szükséges egy adott időponthoz alkalmazkodnom. A lakossági megrendelések is nagy részét teszik ki a bevételeimnek, ezért ezekre is nagy hangsúlyt kell fektetnem, főleg a közvetlen környezetemben és a régióban, ahol élek. Az árazás az építőiparban, ha kisebb cégről, vagy egyéni vállalkozórol van szó, akkor az esetek túlnyomó többségében napidíjas, amit már a munka felmérésekor, előre, árajánlat formájában rögzíteni lehet, így a megrendelő még a munka megkezdése előtt pontosan tájékozódhat a várható költségekről és a munka időtartamáról, a befejezési határidőről is. Ezek az árak egy bizonyos sávban mozognak, ami az országban régiónként eltérhet, de nagyjából egy napi 15.000 Ft – 30.000 Ft-os sávban mozog, a munka nehézsége, összetettsége és a határidő rövidsége figyelembe vételével. Ez az árazás elsősorban a mindenki számára elérhető munkákat jelenti, ám egy nagyobb projekt esetén, ha alvállalkozói szerződés keretében kell a munkát elvégezni, és egy hosszabb ideig tartó folyamatos munkáról van szó, akkor ennél egy jóval alacsonyabb árat kell megállapítani, ami még megfelelő az alvállalkozó és a kivitelező vagy beruházó számára is. Több tervem is van a vállalkozásom jövőjét illetően. Először is meg szeretném szilárdítani a jó üzleti kapcsolatomat vállalkozóként is azokkal a nagy régiós kivitelezőkkel és beruházókkal, akiknek korábban dologztam és jelenleg is dolgozom, hogy rájuk támaszkodva megfelelő alapokat tudjak adni a vállalkozásomnak. Középtávú terveimet illetően azt tervezem, hogy elvégzem a gépi földmunka végzéséhez szükséges nehézgépkezelői tanfolyamokat, hogy ezzel a szolgáltatással tudjam bővíteni a vállalkozásom profilját. Így már teljeskörű földmunka szolgáltatást tudok majd nyújtani, az alapoktól egészen az építkezések befejezését jelentő tereprendezésig is. Ezek mellett az állványépítést is szeretném megtartani a szolgáltatásaim között, mivel erre is mindig szükség van az építőiparban, de a fő tevékenységem a kézi és a gépi földmunka lesz, amire már most is megfelelő megrendeléssel rendelkezem. |
||||||
2020-11-17
|
MAGYARORSZÁG, 8300 TAPOLCA, KAZINCZY TÉR 1/904.
|
731101 – Reklámtervezés, -készítés, -elhelyezés ÖVTJ szám alá tartozó marketingtanácsadással és direkt marketinggel foglalkozó KATA egyéni vállalkozást szeretnék létrehozni. Elsődleges motivációm természetesen az anyagi oldal, hiszen független, ismert és keresett marketing tanácsadóként és direkt marketinges szakemberként megfelelő összeget tudok keresni, hogy a vállalkozásomat és a saját jövőmet is biztonságban tudjam. Marketing felsőfokú végzettséggel rendelkezem és ezen a területen dolgozom már több, mint öt éve. Gyakorlatot szereztem marketing anyag készítése, marketing asszisztens, marketing koordinátor és csoportvezetői szinten is. Dolgoztam több cégnél marketinges pozícióban, kisebb vállalatoknál és egy nagyobb multinacionális cégcsoportnál is. Az utóbbi időben a direkt marketing felhasználási lehetősei felé fordultam és szereztem gyakorlati tapasztalatot. Könnyen és gyorsan tanulok, több idegen nyelvet is beszélek, rengeteg tapasztalatom van a marketing terén és szeretem ezt a munkát. Emellett mindig az általam kitűzött célokat tartottam szem előtt, és addig dolgoztam értrük, amíg el nem értem őket. A munkában és a tanulásban is kitartó vagyok, szeretek és a munkám miatt kell is új dolgokat tanulnom, jó kommunikációs készséggel rendelkezem és az értékesítésben is van tapasztalatom. A vállalkozásom elsősorban marketing tanácsadással és direkt marketinggel fog foglalkozni, ezért a szolgáltatásaim is ebbe a körbe fognak tartozni. Elsősorban kisebb, most induló, vagy a válság miatt problémákkal küzdő, de fejlődni kivánó céggeknek nyútok marketing tanácsadást, amit egyben a másik fő szolgáltatásommal kötök össze, vagy úgy is fogalmazhatok, hogy kapcsolt szolgáltatásként ajánlom a direkt marketinget, amivel minden vállalkozás, szinte minden szegmensben a lehető leghatékonyabban tud eljutani a potenciális célközönéségéhez. Ezek mellett végzek még konkurenci kutatást és kisebb cégek esetében arculatépítési, vagy branding/rebranding tanácsadást, hogy marketing stratégiák sokkal hatékonyabban tudjanak működni, mivel ha az alapok megfelelően vannak kialakítva, akkor hirdetések is sokkal alacsonyabb költséggel sokkal nagyobb kattintási rátát tudnak elérni, ami tulajdonképpen a direkt marketing lényege. A célcsoportom elsősorban olyan – egyenlőre – kisebb, most induló, vagy fejlődés előtt álló cégek, akinek megfelelő tőke áll rendelkezésére ahhoz, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű marketing anyagot tudjon készíttetni, és akik átlatják a reklámok és a marketing, a brandépítés, az egyedi arculat kialakításának a fontossságát. és hajlandók költeni is rá. Ez a célcsoportom rövid távon a régióban üzemelő cégekből tevődik össze, viszont hosszabb távon szeretnék országos ismertséget és ügyfélkört elérni a folyamatos fejlődés érdekében. Egy másik célcsoporttal is számolok, akik egyre nagyobb bevételt jelentenek – velük is rövid és hosszú távon is számolni tudok. Azok a cégek tartoznak ebbe a célcsoportban, akik a jelenlegi válság hatására nehezebb helyzetbe kerültek, csökkent a bevételük, de még látnak reményt a fejlődésre és úgynevezett válságmendzsmentre, válságtanácsadásra van szükség. Több ilyen válságba került cégen sikerült a közelmúltban segítenem. Az árazás tekintetében is fontos a konkurencia kutatás, mivel minél jobb ár/teljesítmény mutatóval tudok dolgozni, annál több ügyfelem lesz, és annál könnyebb lesz az értékesítés az új ügyfelek felé a referenciák tekintetében is. Mivel olyan munkáról van szó, amiben a minőségi munkát végző és megfelelő tapasztalattal bíró szakember kevés, ezért a munkadíjat nem kell alacsonyan tartani. Úgy tervezem bepozicionálni a vállalkozásom árazását, hogy jóval a fővárosi árak alatt legyenek a szolgáltatásaim árai, de a régiós árak felett legyek egy kicsivel, jelezve egyrészt az igénybevett szolgáltatás várható minőségét, másrészt az a gyakorlati és szakmai tudást, illetve referenciahalmazt, amit az ügyfél ezért az árért kap. A szolgáltatások ára minden esetben óradíjas, függetlenül, hogy valóban csak pár órás tanácsadásról, vagy akár komplett brandépítésről és arculattervezésről van szó. Többféle célt tudok megfogalmazni magam és a vállalkozásom számára. Rövidtávon az elsődleges célom, hogy olyan visszatérő/állandó törzsügyfél kört alakítsak ki, akik folyamatosan dolgoztatnak velem, illetve állandóan, éves szinten velem készítessék el a szükséges marketing stratégiájukat, illetve ezt egy állandó jelenlétet igénylő direkt marketing szolgáltatással egészítsék ki. Ez után, a középtávú terveimet tekintve, szeretném magam több olyan munkatrással – grafikus, seo szakember, PR szöveg író – körülvenni, akikkel folyamatosan együtt dolgozva egy nagyobb és sikeresebb céget tudok felépíteni, hogy az ügyfélkörünket is nagyobb és sikeresebb cégekből tudjuk felépíteni. Hosszú távon egy országos lefedettségű ügyfelekkel rendelekző komplett marketing tanácsadó és marketing gyártó céget szeretnék létrehozni, ahol több multinacionális ügyfelet is ki tudunk szolgálni megfelelő minőségben. |
||||||
2020-11-17
|
MAGYARORSZÁG, 3971 TISZAKARÁD, ISKOLA UTCA 12.
|
771101 – Gépkocsikölcsönzés ÖVTJ szám alá eső tevékenységgel foglalkozó Kata adózó egyéni vállalkozást szeretnék indítani. Elsődleges motivációm, hogy olyan vállalkozást tudjak indítani és működtetni, amihez megfelelő tudásom, gyakorlatom és kapcsolatom van, valamint a korábbi tapasztalataimat felhasználva egyedi ötlettel kiegészítve sikeres vállalkozó legyek. Több hasonló profilú céggel állok kapcsolatban, akiknek az autóit bérbe tudom adni, és én is rendelkezem pár saját, kiadásra alkalmas autóval, valamint a közösségi gépjárműkölcsönzést szeretném megvalósítani oly modón, hogy azok a magánszemélyek, akik felesleges, nem használt autóval rendelkeznek, ki tudják adni a cégemen keresztül a gépjárművüket. Az autókölcsönzés és értékesítés területén közel 5 év gyakorlattal rendlekezem. Autókölcsönző egyéni vállalkozást szeretnék indítani, aminek az elsődleges profilja az autókölcsönzés és bérbeadás lenne. Két fajta autótípussal és két fajta bérbeadási csomaggal és három konstrukcióval szeretnék dolgozni. Az egyik autótípus a személyautó, amit lehet rövidtávra – egy két napra – bérleni, vagy akár egy két órára is, és lehet hosszabb távra, akár hónapokra is (ilyenkor jóval kedvezőbb az ár), a másik típus a 3,5 tonna összsúlyt meg nem haladó kisteherautó bérlése, ami szinték kérhető rövidebb vagy hosszabb távra. Három különböző kölcsönzési forrást tervezek megvalósítani, az egyik a tulajdonú saját járművek közüli választási lehetőség, a másik a velem üzleti partneri viszonyban álló egyéb kölcsönző cégeken keresztüli jutalékos közvetítési metódus, a harmadik pedig a saját öteletem alapuló közösségi kölcsönzés, ahol szintén a kölcsönzési jutalék lenne az én díjam. A célcsoportom három részből tevődik össze, az egyik egy szűkebb környezet, szűkebb csoport, a céges autós flottával rendelkező régiós, vagy környékbeli vállalatok, akik ügynöki értéksítő hálózattal rendelkeznek és a folyamatos szervizek, meghibásodások, stb miatt állandó jelleggel szükségük van egy-egy csereautóra. A másik célközönségem azok a környékbeli telephellyel rendelkező kölcsönzéssel foglalkozó cégek, akikkel meg tudok állapodni ügynöki jutalék ellenében, hogy szükség esetén az ügyfeleimet az ő gépjárműparkjukból szolgáljam ki, akár hosszú távon is. Ez a célcsoportom földrajzilag közel kell, hogy legyen, hogy az ügyfelet gyorsan és alacsony költséggel ki tudjam szolgálni. A harmadik célcsoportom a lakossági kölcsönzők, akik idővel, ha a közösségi modellem sikeres lesz a legnagyobb célcsoporttá növik ki magukat, hiszen a közösségi kölcsönzés kizárólag az ő érdekükben és célcsoportjukra támaszkodva jön/jött létre. Az árakat úgy szeretném kialakítani, hogy elsősorban az ügyfél igényeit figyelembe véve és a konkurencia áraihoz igazítva egy olyan összetett, de mégis egyénre szabható árat tudjak adni az ügyfélnek, ami elfogadható még számára, de mivel esetlegesen több extra szolgáltatást tartalmaz, ezért nem érzi magasnak ezt az árat. Az ügyfél több féle konstukció közül tud választani nálam, amiket még kombinálni is tud egymással (személyautó vagy kisteherautó, rövid távú bérlés, vagy hosszú távú kölcsönzés, saját autó, egyéb más céges kölcsönző, vagy esetleg a közösségi magánszemélytől való bérlés, előre fizet vagy utólag, stb). Ezek az árak tartalmazzák a biztosítást, az autóbérlést, az esetleges jutalékot és az ügyfélnek adott személyes tanácsadást is, hogy valóban a számára, a célnak legmegfelelőbb járművet válassza, és ez a választás még a pénztrcájának is megfeleljen. Azt tervezem rövidtávon, hogy olyan vállalkozást építek fel, ami megfelelő bevételi forrással rendelkezik, független autókölcsönzőként több nagy autókölcsönzővel üzleti/jutalékos rendszerben dolgozik, valamint kisebb flottákkal rendelkező cégekkel veszem fel a kapcsolatot, hogy szükség esetén a gépjármű kiesésükett az én kölcsönzőm segítségével oldják meg. Középtávon szeretném kidolgooni azt a saját ötlten alapuló közösségi autókölcsönzést, amit ráépítve az alapszolgáltatásaimra még tovább tudok növekedni. Ezt a saját öteletem felhasználva országos hálózatot tudnék kiépíteni olyan online automatizmuskra épülő felülettel, amit minden felhasználó tud használni, és akár egyedül, önállóan tud magának autót kölcsönözni, vagy szerződést kötni a másik féllel, és nekem csak a jutalékot fizetnék ki. Ezzel az egyedi ötlettel szeretnék még jobban a konkurencia elé kerülni. Az első éveben a saját autók bérbeadásából, és a közvetítési jutalékokból havi szinten 562000 Ft bevételt tervzek, a második, a harmadik és a negyedik évben 7418400 Ft, 8160000 Ft, 8976000 Ft bevétellel számolok. A kezdeti időszakban évi 10%-os bevétel bővüléssel számolok.A vállalkozás indításhoz saját gépjárműparkkal és irodával is rendelkezem, de a vállalatirányításhoz több eszközre szükségem van, mint: laptop, mobiltelefon, nyomtató és weboldal. A támogatás ezeknek az eszközöknek a beszerzésére és a vállalkozás havi állandó és fajlagos költségeinek fedezésére kívánom fordítani. |
||||||
2020-11-18
|
5100 Jászberény, Batthyány utca 62.
|
4791 ’08 Csomagküldő, internetes kiskereskedelem 9/2. 9609 ’08 M.n.s. egyéb személyi szolgáltatás |
||||||
2020-11-18
|
3933 Olaszliszka, Szent István út 104
|
Az alap ötletem az, hogy olyan aromaterápiás párologtatók árusításával foglalkozzak, amelyek alkalmasak mind munkában, háztartásban, sőt még autózás közbeni |
||||||
2020-11-18
|
3933 Olaszliszka, Szent István út 104.
|
A digitalizáció hatására egyre több időt töltünk el különböző digitális eszközök képernyői előtt. Ezek az eszközök egy úgy nevezett kék fényt sugároznak, melynek |
||||||
2020-11-18
|
3000 Hatvan, Árpád u. 41.
|
151201 – Bőr-, műbőr termékek gyártása 141908 – Egyéb népi-, iparművészeti és iparművészeti ruházat készítése |
||||||
2020-11-19
|
MAGYARORSZÁG, 3731 SZUHAKÁLLÓ, DÓZSA GYÖRGY ÚT 42
|
749012 – Munka-, tűzvédelmi szakértés, szabályzat kidolgozása |
||||||
2020-11-19
|
Magyarország, 3065 Pásztó, Tóthegyes út 46.
|
Vállalkozásom elsősorban mérnöki tevékenységre, tanácsadásra tervezem építeni. Okleveles logisztikai mérnökként logisztikai rendszertervek kidolgozásában, raktárak és üzemek belső elrendezésének tervezésében, funkcionális területeinek méretezésében, vállalatok logisztikai folyamatainak fejlesztésében, különböző ERP és WMS rendszerek bevezetésében tervezem tevékenykedni. Üzletemet elsősorban egyetemi kapcsolataimra tervezem építeni, de nyitott vagyok új partnerek keresésére is. Valószerűnek tartom üzleti ötletem, mert a Nógrád megyei térségben nincs hasonló (logisztikai fejlesztéssel foglalkozó) szolgáltatást kínáló vállalkozás. Mérnöki tevékenység és tanácsadás mellett szakmai (logisztikai) oktatásokat is tervezek tartani vállalatok számára, illetve felnőttképzéseken megkeresések alapján. Vállalkozásom harmadik lábaként tervezem tovább örökíteni a családi hagyományt, a fakanálkészítést, mely biztos pont lehet a piaci igények változása esetén. 7112 – Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás során a következő szolgáltatásokat tervezem nyújtani: vállalati logisztikai folyamatok feltérképezése, fejlesztése; logisztikai folyamatok időszükségletének meghatározása; raktártechnológia fejlesztésekben való közreműködés; vállalatirányítási rendszerek (ERP) bevezetésének támogatása; folyamattervezés; telephely-, raktár és csarnoktervezések logisztikai támogatása; logisztikai rendszertervek kialakítása; szimulációs modellek létrehozásának elméleti támogatása. |
||||||
2020-11-19
|
3073 Tar, Tar Lőrinc út 1
|
331201 M.n.s egyéb általános gép, berendezés javítása 493906 Gépjárművezetői szolgáltatás autóbusszal engedélyes közlekedési szolgáltató részére 493907 Gépjárművezetői szolgáltatás autóbusszal nem engedélyes közlekedési szolgáltató részére 813001 Zöldterület kezelés |
||||||
2020-11-20
|
3529, MISKOLC KÖZÉPSZER UTCA 34 fsz/2
|
4751’08 Főleg sztenderd, előre meghatározott méretű és mintázatú kutya és macska ruhákat lehet vásárolni, ezért egyedileg a megrendelő által kért méretben és mintázatban/kinézetben készített kutya és macska ruhákat tervezése és értékesítése. Amiért még újszerű az értékesítési megoldás, mert a vásárló maga választhatja ki a méreteket és kinézetet online. |
|
|
|
|
||
2020-11-21
|
3908 Rátka, Kossuth utca 59
|
812201 Egyéb épület takarítás |
||||||
2020-11-22
|
3154 Szuha Kossuth út 279/1
|
692003 – Könyvviteli szolgáltatás |
|
|
|
|
||
2020-11-23
|
3933 Olaszliszka, Szent István út 104.
|
Egy webáruházat fogok üzemeltetni, ahol egyedi tervezésű, designos kulacsokat fogok árusítani, melyek három különböző méretben lesznek elérhetőek |
||||||
2020-11-23
|
3933 Olaszliszka, Szent István út 104.
|
Vállalkozásom főtevékenységeként gyermek fürdőruhákat, valamint úszófelszereléseket szeretnék értékesíteni webshopon keresztül. Továbbá |
|
|
|
|
||
2020-11-23
|
2694 Magyarnándor, Új major 18.
|
821101 Összetett adminisztratív szolgáltatás |
||||||
2020-11-23
|
2400 DUNAÚJVÁROS, VENYIMI ÚT 24.
|
812101 – Általános épülettakarítás |
||||||
2020-11-25
|
Magyarország, 3711 Szirmabesenyő, Gárdonyi Géza utca 15.
|
331210- Bányászati, építőipari gép javítása |
||||||
2020-11-26
|
3886 Korlát, Kossuth Lajos utca 36.
|
A vállalkozás fő tevékenysége a villanyszerelés (TEÁOR 4321’08). Mivel az építőipari tevékenységek legtöbbje hiányszakmának számít, reális lehetőséget látok arra, hogy kis létszámú csapatommal lakossági célú-, illetve közintézmények elektomos munkálatait végezzük, majd idővel csarnokszereléshez kötődő feladatokat lássunk el. Az árajánlat készítésében, munkák megszerzésében, kapcsolattartásban és adminisztrációhoz kötődő feladatokban terveim szerint tevékenyen kiveszem a részem, míg a kivitelezést szerelésvezető kollégám fogja vezetni. |
||||||
2020-11-27
|
3531 Miskolc, Damjanich u. 12.
|
Ipari alpinista munkákal foglalkozom. Fakivágás-faápolás, tetőjavítás, vakolatjavítás, veszélytelenítés. |
||||||
2020-11-30
|
3860, Encs, Bajcsy-Zsilinszky út 9.
|
Teljes körű építészeti tervezés. |
|
|
|
|
||
2020-11-30
|
3534 Miskolc, Kandó Kálmán 4. 4/2
|
9601 – Textil, szőrme mosása tisztítása. Vállalkozásunk helyszíni szőnyeg – és kárpittisztítással fog foglalkozni. |
||||||
2020-11-30
|
3396 Kerecsend, Demjéni út 50.
|
Zöldterület-kezelés (813001) Házikertgondozás (813002), összefoglaló néven kertészeti munkák végzése. Egyéb takarítás/ Köz- és egyéb területek hó és jégmentesítése(812905), A megjelelölt tevékenységi körök nem engedélykötelesek, szakirányú végzettséget nem kívánnak. |
||||||
2020-11-30
|
3396 Kerecsend Demjéni utca 52
|
Vállalkozás főtevékenységi köre 6920 könyvelés, adótanácsadás, bérszámfejtés. Célom , hogy a térségben online és hagyományos könyvelési szolgáltatás tudjak nyújtani a vállalkozásoknak. Segíteni tudjam munkájukat , adózási és társadalombiztosítási feladatok ellátásában, gazdasági kérdessek megválaszolásában. |
||||||
2020-11-30
|
3841 Aszaló, Kossuth Lajos út 43.
|
Vállalkozásomat kutyakozmetikusként szeretném indítani. Több éve szeretnék saját vállakozást, most hogy lehetőségem nyílt szeretném saját mozgó kutyakozmetikámat megnyitni. |
||||||
2020-11-30
|
3396 Kerecsend, Demjéni út 50.
|
Zöldterület-kezelés (813001) Házikertgondozás (813002) Egyéb takarítás/hó és jégmentesítés (812905) |
||||||
2020-11-30
|
MAGYARORSZÁG, 3521 MISKOLC, MOHOSTÓ UTCA 38.
|
631104 – Adatfeldolgozási szolgáltatás ÖVTJ szám alatti tevékenységgel szeretnék foglalkozni Kata egyéni vállalkozás formájában. Ezt a munkát végzem jelenleg is, de vállalkozóként sokkal jobban tudnék keresni. Szeretnék sikeres és fejlődőképes vállalkozást indítani és az alkalmazottként megszerzett tapasztalataimat felhaszni a vállalkozói életben is. Az anyagi motiváció mellett a kihivás és egy kisebb cég felépítése a célom. ECDL számítástechnikai vizsgákkal (táblázatkezelés, szövegszerkesztés, haladó adatbázis kezelés) rendelkezem, amiket jelenleg is használok munkám során. Egyedülálló gyakorlatot szereztem többek között internetes tartalomfeltöltés és kezelés, kérdőívek feldolgozása, és biztosítási adatfeldolgozás terén. Ezen a három rokon területen tudok önálló, magas szintű szolgáltatást nyújtani, illetve itt van kialakult és állandó megrendeléseket adó ügyfélköröm. |
||||||
2020-12-01
|
3600 Ózd, Szent István út 9/A 1/4.
|
855903 – Nyelvi magánoktatás |
||||||
2020-12-01
|
3910 TOKAJ PETŐFI ÚT 13.
|
620103 – Weblap tervezése (webdizájn) 731101 – Reklámtervezés, -készítés, -elhelyezés |
||||||
2020-12-01
|
3200, Gyöngyös, Ringsted utca 25. 3/9
|
Tea, kávé és turmix készítés, illetve üveges üdítők árusítása. Étel készítés, ami vega melegszendvicset és vega hamburgert jelent. |
||||||
2020-12-01
|
MAGYARORSZÁG, 2685 NÓGRÁDSÁP, MÁJUS 1. ÚT 17.
|
479102 – Csomagküldő, internetes kiskereskedelem |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
3907 Tállya, Bocskai utca 22.
|
Összetett adminisztratív szolgáltatás |
||||||
2020-12-01
|
MAGYARORSZÁG, 3000 HATVAN, BAJCSY-ZSILINSZKY ÚT 4. em.: FS ajtó: 1A.
|
Lakberendezési látványterveket szeretnék készíteni azoknak, akik átalakítani, átépíteni / berendezni szeretnék az otthonukat. Ez a látványterv készülhet egy |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
3863 Szalaszend, Jókai út 7.
|
960206 – Kéz- és lábápolás, műkörömépítés |
||||||
2020-12-01
|
3950, Sárospatak, Balassi Bálint utca 49-51.
|
9003 Alkotóművészet |
||||||
2020-12-01
|
3950 Sárospatak, Balassi Bálint utca 49-51.
|
5911 – Film-, video-, televízióműsor-gyártás |
||||||
2020-12-01
|
3780 Edelény, Újvilág út 15.
|
Építészmérnöki tevékenység 71.11- Ezen belül fő tevékenységi köröm az építészeti műszaki rajzolás /711105/. Másik tevékenységi köröm a lakberendezés-tervezés, -tanácsadás (741002). Építészeti műszaki rajzolással szeretnék foglalkozni. Ide tartozik az épületfelmérések alkalmával rajzolt manuálék elektronikus dokumentálása, méretezése. Helyszínrajzok, alaprajzok, metszetek, terepmetszetek, homlokzatok, részletrajzok, látványtervek készítése. |
||||||
2020-12-01
|
3300 Eger, Vörösmarty Mihály utca 40. 2/10
|
Internetes kiskereskedelem |
||||||
2020-12-01
|
3529 Miskolc, Gesztenyés u. 7. 3/3.
|
A PROGRAM KERETÉBEN TAKARÍTÁSI, TISZTÍTÁS TEVÉKENYSÉGET ELLÁTÓ SZOLGÁLTATÁST SZERETNÉK BEINDÍTANI MISKOLC ÉS TÉRSÉGE, VONZÁSKÖRZETE TERÜLETÉN. A PROGRAM SORÁN BESZEREZHETŐ NAGY TELJESÍTMÉNYŰ TAKARÍTÓ GÉPEK, TISZTÍTÓ ESZKÖZÖK RÉVÉN IRODÁK, ÜZLETEK, DE AKÁR CSALÁDI HÁZAK TAKARÍTÁSÁT, TISZTÍTÁSÁT SZERETNÉM ELVÉGEZNI. MEG SZERETNÉM OLDANI AZ ÉPÜLETEK KÜLSŐ TAKARÍTÁSÁT IS, AKÁR ALPIN TECHNOLÓGIÁVAL, AMELYRE MÉG NAGYOBB IGÉNY MUTATKOZIK A TÉRSÉGBEN. DE SZERETNÉK NYITNI MÁS TEVÉKENYSÉGEK IRÁNYÁBA IS. TEVÉKENYSÉGI KÖRÖK: 8121 – Általános épülettakarítás 8122 – Egyéb épület-, ipari takarítás 8129 – Egyéb takarítás 4520 Gépjárműmosás 5320 Étel házhoz szállítása 4791 Csomagküldő, internetes kiskereskedelem |
||||||
2020-12-01
|
3863 SZALASZEND, BÉKE ÚT 5/A.
|
432206 – Gázkészülék szerelés |
||||||
2020-12-01
|
3181 KARANCSALJA, PETOFI ÚT 8.
|
855203 – Táncoktatás Vállalkozásom fő profilja a latin táncoktatás. Már egészen óvodás kortól foglalkoznék táncolni vágyó gyermekek és felnőttek fejlesztésével, tanításával. Előképzettségtől függően kezdő, középhaladó és haladó csoportokba van lehetőség csatlakozni. Legfőbb törekvésem, hogy a latin táncot megismertessem és megszerettessem mindenkivel, ezen kívül pedig az, hogy ne csak táncot oktassak, hanem életformára neveljek, melynek szerves részét képezi az egészséges, jó hangulatú, és lelkileg is feltöltő rendszeres testmozgás a tánc világán keresztül. Egy jó hangulatú és barátságos táncos közösséget szeretnék alkotni, melyre sok fiatal nyitott lenne Salgótarjánban és környékén. Vállalkozásom a hobbimból adódik, ami a latin tánc, azt pedig már 18 éve csinálom. Szeretném magas színvonalon megtanítani a fiatalokat és időseket táncolni. Személyes céljaim közé tartozik, hogy olyasmit csináljak, amit szeretek, találok benne értéket és emellett jól meg is tudjak belőle élni. Úgy vélem, gyakorlat teszi a mestert és én nyitott vagyok a folyamatos tanulásra, most és a jövőben is képezni fogom magam, ami vállalkozásom sikerét szolgálja. Hosszú távú célkitűzésem, hogy vállalkozásom minél eredményesebb legyen. Az egyéni vállalkozásom elindítása és működtetése nem engedélyköteles, csak nyilvántartásba vételi kötelezettségem van a helyi önkormányzat felé, ezen kívül nem szükséges szakirányú végzettség a 21/2010. (V. 14.) NFGM rendelet alapján. Hétfőtől péntekig 8-19 óráig fogok latin táncot tanítani. Amennyiben igény van rá szombatonként is tartok majd órákat. Tanítása tudásszintenként, heti több alkalommal történik. A latin-amerikai táncok közé a samba, a cha-cha-cha, a rumba, a paso doble és a jive tartozik. A tanfolyam célja, hogy megismertessem és megszerettessem a latin tánc csodálatos világát mindenkivel, aki kedveli a zenét, a mozgást és a jó társaságot. A mozgás mindenkinek az életében elengedhetetlen, a tánctanfolyamon pedig jókedvűen, társaságban mozoghat mindenki. Az óra menete a következő: kétszer bemutatom a mozdulatokat, majd pedig közösen csináljuk. Először az alaplépéseket mutatom meg és a kezeket is bevonjuk, majd ezeket a lépéseket kipróbáljuk zenére is. Mindig egy-egy lépéssel többet teszek hozzá a mozdulatsorhoz, ezután ezeket mindig ismételve zenére is elpróbáljuk el az egészet. Igyekszem mindig nagyon jó hangulatot kelteni, ezzel is oldva a nap folyamán felgyülemlő stresszt. Minden órán ismételjük a már megtanultakat, illetve új gyakorlatokat is tanulunk. A második, harmadik órától konkrét lépéssorokat/ figurákat tanulunk. A csoportok tekintetében lesznek kezdő, középhaladó és profi csoportok is. Lelkes, tehetséges és szorgalmas tanítványoknak lehetőséget biztosítok a versenyszerű táncolásra, sikerek elérésre. A profi táncosoknak lesz lehetőségük rendezvényeken is fellépni. Amennyiben igény van rá, magánórákat is tartok előre megbeszélt időpontokban. Csak készpénzben tudnak majd fizetni az ügyfeleim. Az órákra vagy napijegyet vesznek, vagy előre megvásárolják a bérletet és egy adminisztrációs rendszer segítségével lesz nyomon követhető a felhasznált alkalmak száma. Elsődleges támogató tevékenységemnek tartom a marketinget, hiszen a versenyképesség fenntartása érdekében fontos, hogy elég ismertté váljon vállalkozásom. Ezt egy intenzív marketing stratégiával tervezem megvalósítani, ami tartalmazza egy weboldal kialakítását, a közösségi média felületeken való aktív jelenlétet. A weboldalon lehetőség lesz felvenni velem a kapcsolatot ahol időpontot egyeztetünk, illetve itt lehet érdeklődni az éppen induló vagy már futó tanfolyamokról is. Az áraimat igyekszem a költségeimhez igazítani. A magán táncoktatás ára 6.000 Ft / 60 perc. A táncórákra a napijegy ára 2.000 Ft, a csoportos óra havi tagdíja 7.500 Ft. A bérlet adott naptári hónap, adott tudásszintjére érvényes. Ezen kívül a fellépések díja 40.000 Ft, plusz utazási költség. Célcsoportom igen sokrétű, tánciskolám nyitott a férfiak és nők számára egyaránt. A korosztály tekintetében leginkább az 5 és 50 év közötti diákokat várom, de nyitott vagyok akár fiatalabb vagy idősebb jelentkezőkre is. A teljesen kezdőtől a már haladó táncosig szinte mindenkinek tudok a tudásszintjéhez illő tánctanfolyamot ajánlani. Ezen kívül mindenki a célcsoportom, aki vidám hangulatú órákon szeretné átélni, átérezni a tánc adta örömöket, korosztálytól függetlenül. |
||||||
2020-12-01
|
Alsóberecki
|
Grafikai tervező vállalkozást szeretnék indítani, a fő profilom az egyedi tervezetek készítése illetve kivitelezése lenne, amire természetesen igény van és számomra belefér a keretbe. Fő tevékenységem a 5819 Egyéb kiadói tevékenység lenne, amibe a következő termékek kiadása tartozik (beleértve az online kiadást): |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
3300 Eger,Érsek út 10 2/3
|
Internetes kiskereskedelem. |
||||||
2020-12-01
|
3600, Ózd Vasvár Út 51. 1/3.
|
Kézápoló és műkörömépítő. |
||||||
2020-12-01
|
3700 Kazincbarcika, Kazinczy Ferenc tér 4
|
479102 – Csomagküldő, internetes kiskereskedelem |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
3900 Szerencs, Szemere utca 18.
|
Könyvelés |
||||||
2020-12-01
|
Nyékládháza
|
9002 – Előadó-művészetet kiegészítő tevékenység Ebbe a szakágazatba tartozik, az iskolarendszerű oktatást kivéve: |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
3664 Járdánháza, IV. Béla út 208.
|
Vállalkozásom fő tevékenysége life-és business coaching, Egyéni konzultációkkal, önfejlesztő tananyagok készítésével és workshop megvalósításával foglalkozom. |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
3035 Gyöngyöspata mátyás király utca 24
|
Magánjellegű, személyre szabott angol nyelvoktatás online és a COVID időszak elteltével élőben. Felkészítés nyelvvizsgára, érettségire, interjúra, beszédkészség fejlesztése mindennapi és üzleti környezetben használt angolhoz. |
||||||
2020-12-01
|
MAGYARORSZÁG, 3292 ADÁCS, BAJCSY-ZSILINSZKY UTCA 3/A.
|
Vállalkozási célom elsősorban, hogy a hazai piacon bemutathassam a most készülő fehérnemű brandemet, független egyéni vállalkozóként. Ez esetben a saját |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
3664 Járdánháza, IV. Béla út 208.
|
Virtuális asszisztensként 821101 – Összetett adminisztratív szolgáltatást nyújtok kis- és középvállalkozások számára. Melléktevékenységek: |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
2654 Romhány, Esze Tamás út 8.
|
A vállalkozásom fő tevékenysége a fotózás, mely tartalmazza a családi, portré, gyermek, újszülött és óvodai fotózást is, ezek mellett esküvői fotózásokat is szeretnék elvállalni. |
||||||
2020-12-01
|
3671 Borsodnádasd Köztársaság út 53.
|
561008 ÖVTJ számú kávéház, teaház (melegkonyhás) tevékenység. Melegkonyhás ételek készítése és árusítása. Kávék, teák, hidegitalok valamint cukrászsütemények széles kínálata. |
||||||
2020-12-01
|
3973. Cigánd, Fő út 167/a
|
9602 ’08 Fodrászat, szépségápolás Fodrászat lesz a főtevékenységem, amiben igyekszek olyan hiányszakágakat kiépíteni, mint göndörhaj kezelése, vagy hajhullás elleni kezelések. De ezek mellett hajvágást, festést, melírozás különböző technikáit fogom végezni. |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
3100 Salgótarján Vadaskerti út 1
|
Fémszerkezetek gyártása, fém hegesztése, forrasztása, különböző acélszerkezetek gyártása mint például: kerítéselemek, korlátok, élelmiszeripari alkatrészek gyártása. |
||||||
2020-12-01
|
3717 Alsódobsza, Rákóczi út 34.
|
8211 Összetett adminisztratív szolgáltatás |
||||||
2020-12-01
|
3974. Ricse, Esze Tamás utca 3.
|
412002 Lakó- és nem lakó épület kivitelezése 30 éves szakmai tapasztalatom által leginkább kőműves munkákat vállalok. Külső- és belső újításokat, betonozásokat, vakolásokat végzek a környezetemben. |
||||||
2020-12-01
|
3528 MISKOLC, BERZSENYI DÁNIEL UTCA 43.
|
620104 – Számítógépes programozás m.n.s. |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
3860 Encs, Bercsényi u. 27.
|
256202 – Fém hegesztése, forrasztása |
||||||
2020-12-01
|
3325 Noszvaj, Deák Ferenc út 52.
|
A vállalkozásom fő profilja az ingatlaközvetítés és ingatlan értékbecslés. Elsősorban Eger és vonzáskörzetében dolgozom. Heves és Borsod megyékben. A fő profilom az ingatlanközvetítés Észak Magyarországi Régióban. Valamint vállalom lakások felkészítését az eladásra. Ennek a területnek a neve Home Stageing. |
||||||
2020-12-01
|
2668 PATVARC, BABITS MIHÁLY ÚT 36.
|
101103 – Húsfeldolgozás, -tartósítás m.n.s. (saját termelésu alapanyagból) |
||||||
2020-12-01
|
3780 Edelény, Antal György út 30.
|
561010 – Cukrászda, fagylaltozó |
||||||
2020-12-01
|
3800 Szikszó Vécsey Tamás utca 13
|
Üzleti ötletem a kozmetika, szépségápolás tevékenység keretében szépségtanácsadás, szépségápolás végzése és testfestés-hennafestés. Szépségtanácsadó képesítéssel rendelkezem, amivel egy olyan szakmát szereztem meg, amit szeretettel és hozzáértéssel tudok végezni. Szolgáltatásként az alábbiakat nyújtom majd: különböző műszempilla technikák, smink elkészítése, test-és arcfestés alkalmazása, információszolgáltatás kozmetikumokról, tanácsadás az otthoni szépségápolással kapcsolatban. Az ágazatban egyedüliként fogok komplett szépségápolási csomagot nyújtani vendégkörömnek, hiszen szolgáltatásaim mellett az egyéni személyiségéhez, divatstílushoz igazodóan vehetnek nálam igénybe ingyenes szépség tanácsadást, ami a szolgáltatásomat egyedivé teszi. A szépségipar fejlődését, az új technológiák, kozmetikumok megjelenését folyamatosan követve tervezem végezni ezt a szolgáltatást, így a hyaluron pen, illetve a szempilla lifting és sminktetoválás képzéseken is tervezek részt venni.A vállalkozásom szolgáltatásai az alábbiak lesznek: különböző műszempilla-technikák, smink elkészítése, test- és arcfestés alkalmazása, információszolgáltatás kozmetikumokról, tanácsadás az otthoni szépségápolással kapcsolatban, gyermek arcfestés, csillámtetoválás, henna festés, recepciós, adminisztrációs és higiéniai feladatok elvégzése. Vállalkozásom működési területe helyi lesz, hiszen miskolci telephellyel végzem majd a tevékenységemet, ahova várhatóan helyi lakosok és ingázók jönnek majd döntő többségben. Szolgáltatásaimat azonban szeretném a megyeszékhelyen túl az egész kistérségben reklámozni, hogy a város melletti településeken élők is potenciális vevőim közé tartozzanak. Ügyfeleimet igyekszem hosszú távon megtartani, különböző plusz szolgáltatások nyújtásával úgy, mint a rugalmas munkaidő, elvégzett munkák utógondozása. Úgy vélem az általam végzett minőségi szolgáltatás lesz a legfőbb garancia az ügyfelek megtartására és vevőköröm bővítésére. |
||||||
2020-12-01
|
3036 Gyöngyöstarján, Dobó István utca 26.
|
Egyedi tervezésű nemesfém ékszerek készítése, értékesítése |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
MAGYARORSZÁG, 4096 ÚJTIKOS, VASÚT ÚT 5.
|
Vállalkozásomnál az alábbi szolgáltatások érhetőek el vendégeim részére. |
||||||
2020-12-01
|
2610 Ősagárd, Kossuth utca 5.
|
Egy tervezőgrafikai vállalkozást szeretnék indítani, mivel grafikus vagyok. Ebből adódóan vállalkozásom különféle grafikai megrendelés, megbízások lebonyolításában, megtervezésében tudna segítséget nyújtani főként, illetve szükség esetén lenne egy tanácsadói szolgáltatásom is. Célcsoportnom alapvetően a KKV szektor lenne. Vállalkozóknak szeretnék segíteni a márkájuk elindításában, arculatuk megtervezésében, weboldaluk és online megjelenésük megtervezésében. Úgy gondolom, hogy az arculat elengedhetetlenül fontos manapság, ha valaki sikeres vállalkozást szeretne építeni. |
||||||
2020-12-01
|
MAGYARORSZÁG, 3508 MISKOLC, IZSÓ MIKLÓS UTCA 19.
|
Vállalkozásom fő terméke az egyedi logók, arculatok és weboldalak vállalkozásokhoz tartozó elemei lesznek, mellyel egyedi, magas színvonalú, modern és |
||||||
2020-12-01
|
3915 TARCAL KÖLCSEY UTCA 1.
|
Kéz- és lábápolás, műkörömépítés |
||||||
2020-12-01
|
3531 Miskolc, Győri kapu 44. 1. em. 4.
|
5630 Italszolgáltatás |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
2660 Balassagyarmat Rákóczi Fejedelem út 109. 4emelet 13ajtó
|
A vállalkozásom kezdetben csak térkő és gyeprács lerakásával fog foglalkozni (TEÁOR száma 433307). Majd ahogyan fejlődésnek, növekedésnek indul a vállalkozás úgy szeretném elkezdeni az egyedi térkövek és gyeprácsok előállítását. Előzetes felmérésem alapján egyre nagyobb a kereslet az egyedi kültérburkolati elemek iránt. A mai piaci 4-5 standard típusú gyeprácsot és 20-30 fajta térkövet kínál. Szeretnék 3-4 éven belül új manufakturális kültérburkolati elemmel előrukkolni ezáltal a hazai termékelőállítói piacon képviseltetni a vállalkozásomat. |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
3051 Szarvasgede, Rákóczi út 1.
|
7311 Reklámügynöki tevékenység |
||||||
2020-12-01
|
3300 Eger Kertész út 102.
|
Lakó és nem lakóépület épitése,hidegburkolás |
||||||
2020-12-01
|
MAGYARORSZÁG, 3664 JÁRDÁNHÁZA, IV. BÉLA ÚT 208.
|
Vállalkozásom a stratégiai üzleti tervezésre és a vállalkozások menedzsment folyamatainak a fejlesztésére épül. Az üzleti tervezés és tanácsadás mellett segítsek az ügyfeleimnek az üzleti életen kívüli céljaik elérésében is. Az üzleti tervezés és tanácsadás mellett lehetőséget biztosítok ügyfeleimnek együttműködő partnerkapcsolatokba (angolul accountability partnership), és mastermind csoportokba való csatlakozásra. A stratégiai üzleti tervezést, tanácsadást, illetve a partnerkapcsolati és mastermind csoportba való csatlakozást külön szolgáltatásként is igénybe lehet majd venni. |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
MAGYARORSZÁG, 2800 TATABÁNYA, VADÁSZ UTCA 161. em.: 2 ajtó: 1.
|
812101 – Általános épülettakarítás |
||||||
2020-12-01
|
3200 Gyöngyös, Platán utca 24. 3/3
|
A vállakozásom két profillal fog indulni: 1., Jógaoktatás, jógatanfolyamok, workshopok és jógatáborok szervezése, jógás események és spirituális témájú közösségszervezés. 2., Férfi jógaruházat gyárttatása és forgalmazása: |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
3626 Hangony, Petőfi Sándor út 5.
|
Reklámügynöki tevékenység és csomagküldő kereskedelem. |
||||||
2020-12-01
|
3904 Legyesbénye, Petőfi út 13.
|
Szoba festés, mázolás |
||||||
2020-12-01
|
3170 SZÉCSÉNY, MAGYAR UTCA 8. lp.: B em.: FS ajtó: 1/A.
|
431201 – Gépi földmunkák végzé |
||||||
2020-12-01
|
Észak-Magyarország
|
Egyéni vállalkozásomnak fő profilja a mezőgazdasági gépszerelés. |
||||||
2020-12-01
|
MAGYARORSZÁG, 2685 NÓGRÁDSÁP, MÁJUS 1. ÚT 17.
|
107102 – Friss cukrásztermékek készítése (nem közvetlen fogyasztásra) |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
3925 Prügy Kossuth Lajos utca 8
|
960206-Kéz-és lábápolás, műkörömépítés |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
3793 SAJÓECSEG, SZÉCHENYI UTCA 53.
|
Vállalkozásom fő tevékenységét a 107101 Kenyér, péksütemény és egyéb pékáru gyártása m.n.s. fogja jelenteni, de az alábbi szolgáltatás igénybevételére is lesz lehetőség: 702201 Üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás, ezen tevékenységi kör végzéséhez is rendelkezem a szükséges végzettséggel. |
||||||
2020-12-01
|
3780 Edelény István király utca 33
|
960206 – Kéz- és lábápolás, műkörömépítés |
||||||
2020-12-01
|
3300 Eger, Tinódi Sebestyén tér 2.
|
Virágüzlet |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
3300 Eger Zellervár út 7. 3/8
|
Kozmetika, szépségápolás. |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
3109 Salgótarján, Mikes Kelemen út 7
|
“Talán nem volt Magyarországon vár, mely olyan közel szomszédja lett volna a csillagoknak, mint Salgó. Sokáig ültem |
||||||
2020-12-01
|
3664, Járdánháza, IV. Béla út 208.
|
A fő tevékenységem 7022 Üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás, melyen belül egy megbízás az 01-05 alkódok szerint, az adott ügyfél igényeinek megfelelően áll össze általános üzletviteli tanácsadásból, vállalatfejlesztési stratégia kialakításból és tervezésből, az üzletvezetés munkafolyamatainak automatizálásából és támogató információtechnológiai megoldások implementálásából. (További tevékenységeim: 8211 Összetett adminisztratív szolgáltatás, 8559 M.n.s. egyéb oktatás 8690 Egyéb humán-egészségügyi ellátás.) |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
3388 Poroszló Hajdúkút utca 8.
|
Összetett Adminisztratív szolgáltatás, illetve reklám tevékenység a profilom, mindezt virtuális asszisztens szolgáltatás néven szolgáltatom. |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
3300 EGER, KOLOZSVÁRI UTCA 2
|
494101 – Közúti teherszállítás |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
3941 VÁMOSÚJFALU, PETŐFI SÁNDOR ÚT 19.
|
692006 – Egyéb számviteli szolgáltatás, bérszámfejtés |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
3980 Sátoraljaújhely Szerder u. 5/A
|
Vállalkozásom segítségével olyan üzleti igényeket elégíthetek ki, melyeknél az értékteremtés és a vizuális kommunikáció találkozik a megrendelői igényekkel. Személyes célom egy olyan megrendelői kör kialakítása akik bizalommal keresnek fotózásokkal, vizuális megjelenéssel, kiállítás szervezésvel és vizuális kommunikációt igénylő projektek esetén. Globálisan szeretnék hozzájárulni munkámmal a magyarországi fotográfusok pozitív megitéléséhez, valamint a jelenlegi vizuális megjelenés fejlődéséhez. 1,5 éve kezdtem foglalkozni fotogtáfiával melyből 1 éve járok a FOCUS oktatóközpont fotográfus és fotótermék-kereskedő okj szakára. Emelett online és offline workshopokon képzem magam. Magabiztosan kezelem a fényképezőgépet, ismerem a technikákat és a beállításokat. Kiváló szinten kezelem a különböző képszerkesztési programokat. (Photoshop, Illustrator, Lightroom). Munkahelyem és az iskola kapcsolatrendszerén keresztül, már több megkeresés is érkezett hozzám. Több mint 7 éve dolgozom a vendéglátás különböző területein vezető pozícióban, ezalatt pedig mindig hozzám tarozott a social media megjelenések kezelése, illetve fotók készítése különböző témákban és eseményeken. Ez az időszak tökéletes volt arra, hogy megismerkedjek különbüző keratív megoldásokkal és kapcsolatokat építsek. A gasztronómia területén viszonylag még kevés a minőségi tartalomgyártó és fotós szakember, így ezt a piaci rést szeretném betölteni a kapcsolati hálómmal, szaktudásommal és kreatív szemléletmódommal. Vállakozásomban főleg a gasztro szegmenst és a bussines szférát tervezem megcélozni így havi szinten számolok egy gasztrofotózással illetve legalább egy bussines fotózással. Emellett különböző cégeknek szeretnék vizuális tanácsadás keretében segíteni arculati és social media megjelenésben. Hosszabb távú terveim között szerepel egy studió megnyitása illetve állandó ügyfélkör kiépítése.Az általam előállított termékek között szerepel az Online média számára vizuális tartalom, sajtóanyag készítés, megbízók számára vizuális látványtervek tartalmak készítése, szerkesztése, alkotói fotográfiák készítése rendszeresen, pályázatokon való részvétel, vizuális tanács. Vállalkozásom célja olyan alkotói fotográfiák készítése, amelyek amellett, hogy az alkotó mondanivalóját tükrözik, összeegyeztethetőek a megbízók kívánalmaival. A potenciális ügyfelek elérése érdekében elengedhetetlen a weblap megléte, a közösségi felületeken való jelenlét, valamint a Facebook és Google marketing. Fontosnak tartom a kiállításokon való részvételt, amelyeken reprezentáltan képviselteti magát a társadalom azon része, akik nagyobb kiadásokat hajlandóak fordítani művészi alkotásokra. A vevők így online fületeken, személyesen és kapcsolotakon keresztül is elérnek. Ahhoz, hogy minnél kevesebb legyen az olyan munka, amit az eszközhiány vagy a nem megfelelő színvonalú eszközpark ellehetetlenít, a pályázati összeget olyan technikai feltételek biztosítására fordítom, melyek már önmagukban nagy versenyelőnyt jelentenek, így nagymértékben redukálódik azon munkák száma, amelyek kivitelezése problémába ütközhet, valamint a profi eszközök bemutatása honlapomon, meggyőzheti a megbízót. EÜzleti tervemet egyéni vállalkozás formájában szeretném megvalósítani, KATA adózással. A vállalkozás beindulása után fokozatosan növekvő bevételre számítok. Az állandó kereslet a minőségi munka fenntartásával és folyamatos marketingkommunikációval biztosítható. Idővel egyre többen megismernek majd a piacon, egyre több referencia és ajánlás érkezik be és terveim szerint eljön az idő, amikor annyi felkérésem lesz huzamosabb időn keresztül, hogy érdemes lesz elgondolkozni alkalmazott felvételén, Kft-vé alakuláson. A támogatás teljes összegét eszközbeszerzésre és korszerűsítésre fordítom, ami a jelenlegi kalkuláció alapján 4.573.800 Ft. |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
3300 EGER, ALMÁSI PÁL UTCA 59
|
591201 – Film-, videogyártás, televíziós műsorfelvétel utómunkálatai
|
||||||
2020-12-01
|
3715 GESZTELY, SZENT ISTVÁN UTCA 36.
|
960206 – Kéz- és lábápolás, műkörömépítés |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
3300 Eger, Homok utca 13.
|
Az építészmérnöki tevékenység a fő profil. A tervezés és a kivitelezés végigkísérése mellett szertném bővíteni tevékenységeimet is. A tudás átadására keresnék megoldásokat, hogy minden megrendelő megszerezhesse a kellő hozzáértést ami egy építkezéshez, vagy akár kisebb léptékben egy felújításhoz, egy barkácsoláshoz szükséges. pítészeti tervezésen, műszaki rajzoláson kívül személyes konzultációkat, kivitelezéssel kapcsolatos döntések segítését, kiállításokat, ekőadásokat és workshopokat tartanék. |
||||||
2020-12-01
|
3903 Bekecs, Tűzoltó út 13.
|
821101 – Összetett adminisztratív szolgáltatás |
||||||
2020-12-01
|
3918 SZEGI, ALKOTMÁNY ÚT 4.
|
692003 – Könyvelés 692006 – Egyéb számviteli szolgáltatás, bérszámfejtés |
||||||
2020-12-01
|
3860 Encs Rákóczi út 2.
|
4719 Iparcikk jellegű bolti vegyes kiskereskedelem Tetőfedő bádogos jellegű termékek vegyes kiskereskedelem |
||||||
2020-12-01
|
3450. Mezőcsát, Mikes Kelemen utca 10.
|
561005 Falatozó büfé, melegkonyhás büfé 561006 Falatozó büfé, hidegkonyhás büfé Pecsenye és más húskészítmény sütése, palacsinta, lángos, pizzasütés, egyéb üzlethez nem kötött vendéglátás, házhoz szállítás. |
||||||
2020-12-01
|
3100 SALGÓTARJÁN, ARANY JÁNOS ÚT 21. 4.EM.7.A.
|
Bálint József vagyok. 1994-ben villamosgép- és készülékszerelő szakmát szereztem. KATA-s egyéni vállalkozás létrehozására pályáztam és 2020. 11.20-i nappal kaptam meg a Tanúsítványt Üzleti tervem elfogadásáról. december 1-jén létrehoztam egyéni vállalkozásomat. Főtevékenység: ÖVTJ 432104 – Napelem szerelése; Egyéb tevékenységek: ÖVTJ 749035 – Műszaki tanácsadás ÖVTJ 331401 – M.n.s. egyéb villamos iparigép, készülék javítása; ÖVTJ 332030 – M.n.s. egyéb ipari villamos berendezés üzembe helyezése; Vállalkozásom egyik célja, hogy részt vegyek a napelemszerelésben. E mellett fontosnak tartom a biztonságot, a berendezések rendszeres ellenőrzését. Szolgáltatásaim: Napelem szerelése; Napelem karbantartás; Napelem tisztítás; Műszaki tanácsadás; Villamos világítóberendezés javítása és karbantartása; Villamos világítóberendezés üzembe helyezése; Váltakozó áramú és egyenáramú elektromos áramkör kábeleinek és kábelező eszközeinek üzembe helyezése. Vállalkozásom nem engedélyköteles. Vállalkozásommal kivitelezői tevékenységet kívánok folytatni, így az erre irányuló szándékomat 2020. 12.02-án a vállalkozó kivitelezői névjegyzéket vezető Magyar Kereskedelmi és Iparkamarához bejelentettem. Saját erőforrásaim: szakirányú végzettségem, saját gépeim és eszközeim, amelyekkel a munka elkezdhető. Célcsoportom a lakosság, hisz minden embernek fontos, hogy azokat a fejlesztéseket, mellyel energiát és pénzt tud megtakarítani megvalósítsa, lehet ez napelem vagy „okos otthon”, de szívesen vállalok munkát napelem parkok építésénél is. Tervezett üzemidő: A munkaidő hétfőtől péntekig tart 08:00-tól 16:00-ig. Áraimat a 7/2020. (VI. 12.) ITM rendelet alapján, a minimális építőipari rezsióradíj alapján állapítom meg. |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
Magyarország, 3182 Karancslapujtő út 29/A
|
412002-Lakó- és nem lakóépület építése 412001 Épület szerkezet felújítás 812201 Egyéb épület-, ipari takarítás |
||||||
2020-12-01
|
3394 Egerszalók, Ady Endre út 80.
|
552011- Falusi szálláshely-szolgáltatás mint főtevékenység 691006- Permegelőző, konfliktuskezelő közvetítés mint egyéb tevékenység |
||||||
2020-12-01
|
MAGYARORSZÁG, 3531 MISKOLC, BODÓ SOR 34. em.: 1 ajtó: 1.
|
Főtevékenysége: Tevékenységek: |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
3933 OLASZLISZKA, SZENT ISTVÁN ÚT 104.
|
900102 – Eloadó-muvészeti tevékenység (zenei) |
||||||
2020-12-01
|
MAGYARORSZÁG, 3933 OLASZLISZKA, SZENT ISTVÁN ÚT 104.
|
Vállalkozásom fő szolgáltatása a marketing kampányok tervezése, a marketing stratégia kialakítása, valamint a social média felületek kezelése. Elérhető lesz |
||||||
2020-12-01
|
2660 Balassagyarmat Kossuth utca 4-6 em.:3 ajtó:7
|
Fényképészet |
||||||
2020-12-01
|
3600 Ózd Mosonyi Mihály Út 12
|
fő tevékenység: 773902 Egyéb szárazföldi jármű kölcsönzése Mellék tevékenység 771201 Járműkölcsönzés |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
MAGYARORSZÁG, 3933 OLASZLISZKA, SZENT ISTVÁN ÚT 104.
|
731101 – Reklámtervezés, -készítés, -elhelyezés |
||||||
2020-12-01
|
3903 Bekecs, Birkés utca 29.
|
Nyílászárók beszerelése, árnyékolás technikai szolgáltatás. |
||||||
2020-12-01
|
3903 Bekecs, Honvéd út 228.
|
773901- Utánfutó kölcsönzés |
||||||
2020-12-01
|
3600 ÓZD, NEMZETŐR UTCA 20.
|
821101 – Összetett adminisztratív szolgáltatás 731101 – Reklámtervezés, -készítés, -elhelyezés |
||||||
2020-12-01
|
3902 Szerencs, Fő út 164.
|
Főtevékenységem az informatikai rendszerüzemeltetés, számítógépek üzemeltetése rendszerfelügyelete, emellett szeretném műkörmös tevékenységemet is végezni. A legkisebb mértékben tervezem a munkavédelmi tevékenységet végezni, melyben célom a nagyobb szakmai tapasztalat megszerzése. |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
3300 EEGER KERTÉSZ UTCA 154. 1/1
|
552014 – Magánszálláshely szolgáltatás 952401 – Egyéb m.n.s. bútorjavítás |
||||||
2020-12-01
|
3895 Gönc, Dózsa György u. 36.
|
432101 – Egyéb villanyszerelés |
||||||
2020-12-01
|
3434 Mályi, Erkel Ferenc utcája 48.
|
741001, 731101, 821101 |
||||||
2020-12-01
|
3929 Tiszaladány, Lehel utca 18
|
Általános épülettakarítás |
||||||
2020-12-01
|
Salgótarján
|
Sport szabadidős lovagoltatással szeretnék foglalkozni. Ezen belül is a tereplovagoltatás lenne a fő profilom. Szeretném a környék természeti nevezetességeit bemutatni lóhátról.Szeretném a lovak iránti szeretetemet átadni , bemutatni a lovas életet hagyományaival együtt. Nemcsak megtanítanám az embereket lovagolni, hanem bemutatnám a lótartás alapvető feladatait is. Istálló munka, lótakarítás, patkolás, kovácsolás. Ezért is lesz a melléktevékenységem a falusi élethez kapcsolódó hagyományok bemutatása. Azt tapasztaltam hogy lovasaim egyre több családtagot hoznak magukkal (testvér barátok nagyszülők) mert olyan jó a lovak körül lenni. Távlati tervem sérült gyermekek lovagoltatása rehabilitációs céllal. A mai túlpörgetett világban nagy szükség van a túl mozgékony hiperaktív gyerekek megfelelő kezelésére, erre kiváló lehetőséget ad a lovaglás és a lovakkal való érintkezés. Egy kis stressz mentes csendes szigetet szeretnék. “Mert van valami a ló küllemében, ami jót tesz az ember belsőjének |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
3154 Szuha Kossuth út 279/1
|
813001 – Zöldterület-kezelés, 812905 – Köz- és egyéb területek tisztítása, hó- és jégmentesítése, 429901 – Egyéb m.n.s. építés, 433307 – Térburkolás |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
2616. Keszeg, Kosdi sor 17.
|
9602 – Fodrászat, szépségápolás tevékenységi körrel műszempillák felhelyezését és karbantartását csinálom. |
||||||
2020-12-01
|
3300 EGER, HELL MIKSA UTCA 1/A. em.:TT ajtó 11.
|
960906 – Kineziológiai és stresszoldó kezelésekkel foglalkozom. Gyerekeknek tartok stresszoldó tanfolyamokat kis csoportban. Természetgyógyász/Kineziológus végzettséggel rendelkezem. |
||||||
2020-12-01
|
3534 Miskolc, Árpád út 30. 3/3
|
Kéz-és lábápolás, műkörömépítés |
||||||
2020-12-01
|
3300 Eger Kallómalom utca 42. 1/5.
|
A vállalkozásom gépjárművek takarításával, polírozásával, illetve szagtalanításával és ózongenerátoros fertőtlenítésével foglalkozik. |
||||||
2020-12-01
|
MAGYARORSZÁG, 3431 VATTA, SZEMERE BERTALAN UTCA 6.
|
Az üzleti ötletem az, hogy létre fogok hozni egy kis méretű autószerelő műhelyt. Nem vágyom nagy szervízkomplexumra, egy kis családias légkörű szervizet |
||||||
2020-12-01
|
3369 TARNABOD, RÁKÓCZI UTCA 49.
|
960901 – M.n.s. egyéb személyi szolgáltatás |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
Garadna
|
épülegépészeti munkálatok kivitelezése |
||||||
2020-12-01
|
3958 HERCEGKÚT, PETŐFI SÁNDOR ÚT 201.
|
821101 – Összetett adminisztratív szolgáltatás 731101 – Reklámtervezés, -készítés, -elhelyezés |
|
|
|
|
||
2020-12-01
|
3300 Eger, Vörösmarty utca 99.
|
Boda Tamás Márton vagyok és egyéni vállalkozóként kívánok szakmámnak megfelelően sportszervezőként, menedzserként elhelyezkedni. A vállalkozás elindításához a szükséges végzettség sportmenedzser szak, az én végzettségem pedig Okleveles sportmenedzser, amit a Testnevelési Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar közös képzésének keretében végeztem el. Tanulmányaim mellett terepen szerzett tapasztalattal rendelkezem, megfigyelőként, majd a feladatokban aktív résztvevőként sajátítottam el több év alatt gyakorlati tudásomat. Legfőbb készségeim, melyek szükségesek a sikeres vállalkozásomban a megbízhatóság, precizitás és pontosság. Vállalkozásom célja, hogy minél több emberrel megszerettessem a mozgás örömét és az egészségesebb, környezettudatosabb élet felé tereljem az embereket. Sportszervezetekkel szeretnék partneri kapcsolatot kialakítani, sportegyesületeket, szakosztályokat, csapatokat és sportolókat menedzselni. Fő célkitűzésem különböző szakmai szervezetek menedzselése, gazdaságos üzemeltetése. Későbbi terveim között szerepel rekreációs és mentálhigiénés kultúra kialakítása társadalmi intézményekben. Eger és vonzáskörzetében szeretném vállalkozásomat beindítani, a későbbiek folyamán pedig szívesen utazom messzebb településekre is. A munkám a normál munkarendtől eltérően fog zajlani. A munkaidőmet saját magam fogom beosztani, figyelembe véve a határidőket és partnereim időbeosztását. Mivel a sportesemények, versenyek sokszor több napon keresztül zajlanak, a táborok esetenként szombatig vagy akár vasárnapig is nyúlhatnak gyakori az esti, a hétvégi munkavégzés és nem ritka a túlóra szükségessége sem. A munkavégzésem helyszíne a feladattól függően változhat, de jellemzően sportlétesítményekben, sportpályákon, sportesemények helyszínén dolgozom. Szervezési feladataimat pedig az otthonomban berendezett irodámban bonyolítom. Szertágazó kapcsolati hálóval rendelkezem, hiszen sportegyesületek, -szervezetek , -intézmények képviselőivel, sportolókkal, edzőkkel, rendezvényszervezőkkel, média képviselőivel, üzleti partnerekkel és hivatalos szervek képviselőjével is tartanom kell a kapcsolatot. Munkám során sportszervezetek működésének segítését végzem, mind gazdasági, mind szakmai irányításában veszek részt. A gazdaságos üzemeltetés érdekében irányítom az alkalmazottak munkáját és ellenőrzöm a költségeket. Sportrendezvényeket szervezek, egy-egy sportág népszerűsítésében is részt veszek, gyakori kérés városi futás vagy profi verseny, meccs szervezése. Az eseményekhez minden esetben támogatókra van szükség, akikkel szintén én veszem fel a kapcsolatot, illetve a médiai megjelenést, szereplést is én irányítom. A rendezvények szervezéséhez kapcsolódó adminisztratív feladatokat is elvégzem. Ezen kívül iskolákban szeretnék még rekreációs foglalkozásokat tartani, ahol népszerűsítem a környezettudatosságot és az egészséges életmódot. Az egészség- és életmódkultúra feltételeinek megteremtésében szeretném a partner iskolákat. Az árazás tekintetében nem szeretnék jelentősen elmaradni versenytársaim kínálatától, de kedvezőbb díjazással kell felvezetnem magamat a szakemberek közé. Sporttanácsadásért 150.000 Ft-ot fogok elkérni havonta sportszervezetektől, ez magában foglalja a következő feladatokat: tervezhetőbb napi működés, jövőkép kialakítása, precíz üzleti tervek és pályázatok készítésében aktív részvétel, hatékonyabb erőforrás-allokáció és költségcsökkentés. Egy-egy sporttevékenységek szervezéséért 200.000 Ft-o határozok meg, ez természetesen eltérhet a rendezvény méretétől függően. A rekreációs sportszervezésért pedig 100.000 Ft összeget kérek, a környezettudatos szemlélet és az egészséges életmód ismeretére egyre többen áldoznak, a társadalmi intézmények is próbálnak efelé az irány felé haladni, ezért ebben biztos jövedelmet látok. Az első évben nagyjából 5.500.000 Ft-os bevétellel számolok, az évek során pedig folyamatos növekedéssel számolok. A harmadik évben már az értékesítésből származó bevételeimet a 6.000.000 Ft közelébe tenném, ennek mértéke természetesen függ a munkák nagyságától is. Reálisan úgy látom hogy az első időszakban kisebb volumenű munkákkal kell számolnom, de az évek elteltével komplexebb, hosszabb munkák beiktatása is kivitelezhető lesz. Ennek díjszabása a munka komplexitását tükrözi majd. A negyedik évre 6.300.000 Ft-os nagyjábóli bevételt realizálok, A Vállalkozói Start Program keretiben kapott támogatást eszközökre és munkabéremre szeret |
||||||
2020-12-01
|
MAGYARORSZÁG, 3933 OLASZLISZKA SZENT ISTVÁN ÚT 104.
|
960404- Fizikai közérzetet javító szolgáltatás m.n.s. |
||||||
2020-12-01
|
3915 Tarcal, Keresztúri út 15
|
Úgy gondolom, hogy leendő vállalkozásom indításához megalapozott ötlettel, reális elképzeléssel, vállalkozói attitűddel rendelkezem. Rövidtávú cél: Szeretném, ha egy fix jövedelmet biztosító, stabil lábakon álló egyéni vállalkozás tulajdonosa, vezetője lennék, így a munkaerőpiacra való bejutás számomra már nem jelentene problémát. Tervezett főtevékenység: 8219 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás. Egyéb tervezett tevékenységek: 8299 Mns egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatás, valamint 7022 Üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás. Hosszú távú cél: Új szolgáltatás megteremtésével nő a térségi szolgáltatások száma, mely számomra anyagi profitot jelent. Adminisztratív munkakörben szerzett tapasztalattal rendelkezem. (4 év) Főbb feladataim közé tartozott: Új és meglévő partnerekkel való kapcsolattartás, kimutatások készítése, dokumentumok előkészítése, szerkesztése, gépelés, szövegszerkesztés, a titkársági tevékenységek, adatrögzítés, akciók szervezése, illetve kereskedelmi rendezvények lebonyolítása. |